Tag : polikarbonát forma

14 posts

IMG_2924-5

Múlt héten végre elmentünk Antwerpenbe, és jól bevásároltam polikarbonát formákból a Chocolate World üzletében. Óriási helyről van szó, ahol mindent, de tényleg mindent, ami a csokikészítéshez és cukrászati termékek elkészítéséhez szükséges, meg lehet találni. Vannak tálak, sütőformák, eszközök, kiszúrók, szilikonformák, gépek, és persze a legfontosabb termékük az általuk gyártott szinte végtelen mennyiségű polikarbonát forma. Voltak konkrét elképzeléseim is, hogy milyen formákat szeretnék, de az akciósak között is találtam pár használhatót. Az egyik ilyen forma volt az, amit aztán a hétvégén ki is próbáltam. Nagyon meg vagyok elégedve vele, igazán szép forma és nagyon változatosan dekorálható. Biztosan lesz még vele csoki a blogon!

ez csak egy sor a sokból :)

bonbonformák. ez csak egy sor a sokból 🙂

többi hozzávaló

többi hozzávaló

A bonbon ízvilágát az adta, hogy még decemberben kérdezte a főnököm, hogy vannak-e tipikus magyar ízek, amit bonbonban meg lehetne mutatni. Rögtön hozzátette, hogy ne a pirospaprikát mondjam :). A mák ugrott be elsőként, mondtam is neki, de úgy tűnt, nem nagyon tudta hova tenni. Itt legfeljebb a kenyerek tetejét szórják meg vele, másra nem használják, csak nagyon kis kiszerelésben kapható, daráltat nem is kapni (talán csak a lengyel boltban). Így aztán el is kezdtem tervezni, milyen mákos bonbont kéne készíteni, hogy megmutassam neki. Sokféle ízkombináció eszembe jutott (majd azért ezek is előkerülnek előbb-utóbb), de maradtam a klasszikusnak számító citromos mákos verziónál, fehércsokis burokkal. Jól jött ez, mert a fehércsokis burok készítését mindenképp szerettem volna még gyakorolni.

1. lépés: sárga színű kakaóvajas vonal

1. lépés: sárga színű kakaóvajas vonal

2. lépés: színtelen kakaóvajas festés és egész mák beszórása

2. lépés: színtelen kakaóvajas festés és egész mák beszórása

Kicsit nehezítettem magamnak a dolgon, mert az új formát mindenképpen színezni is szerettem volna. Még korábban vettem egy tubus sárga színű kakaóvajat, ebből olvasztottam meg egy keveset, kevergetéssel visszahűtöttem, aztán egy vékony ecsettel kikentem a forma mélyedését. Az is biztos volt, hogy valahogy a mákot kívülről is láthatóvá szeretném tenni a burkon, így színezetlen kakaóvajat is a fenti módon ecsettel felvittem a forma egy részére, és azonnal rászórtam egy csipet egész mákot, hogy beleragadjon. Utólag úgy gondolom, hogy vagy bele kellett volna keverni a kakaóvajba, vagy pedig a burok kiöntése előtt temperált fehércsokival is egy vékony réteget kellett volna kenni rá, mert kicsit lyukacsos lett így a bevonat felülete.

mákvirág :)

mákvirág 🙂

Recept

1 dl habtejszín (30%-os)
1 biocitrom reszelt héja
1 ek. egész mák
200 g fehércsoki (nálam Callebaut Velvet 33%) – a nagyon magas kakaóvajtartalom miatt nem émelyítően édes az íze
2 tk. darált mák
2 tk. mákolaj (nálam Donum Terrae)

a formánk nagyságától függően 250-400g fehércsokoládé
porított kakaóvaj (temperáláshoz, opcionális)

A dekorálás után temperált fehércsokival elkészítettem a burkot. A töltelék fehércsokis ganache volt, amihez a felforralt tejszínben egy órán át áztattam egy biocitrom reszelt héját és egy teáskanálnyi egész mákot. Az olvasztott fehércsokihoz három részletben hozzákevertem az újramelegített citromos-mákos tejszínt, végül kevertem még bele darált mákot és mákolajat (vaj helyett, mert karácsonykor nyertem egy üveggel a sokkicsi jótékonysági tombolán, és mert olyan isteni mák íze van!).

IMG_2928-9

A kihűlt krémet nyomózsákba töltöttem, és pár milimétert hagyva megtöltöttem vele a bonbonhüvelyeket. Lefóliázva hűtőbe tettem a formát amíg a ganache megkötött, majd újratemperáltam a maradék fehércsokit és lezártam a bonbonokat.

A legvégén maradt még egy kis fehércsokim, amibe gyorsan elkevertem egy nagy kanál egész mákot, és még egy új formát is kipróbáltam, sárgával megfröcskölt mákos fehércsoki macskanyelveket készítettem! Nagyon teszenek az új formák, mondanom sem kell! 🙂

mákos macskanyelvek

mákos macskanyelvek

Ti szeretitek a mákot? Milyen más magyar hozzávalót tennétek még bonbontöltelékbe? Írjátok meg kommentben!

Nagyon furcsa viszonyban vagyok a kávéval, ugyanis nem kávézom. Az emberek 90%-a ilyenkor felhördül, hogy a reggeli kávé nélkül nem is lehet élni. Nekem eddig még sikerült. Az ok egészen plátói: nekem a kávéba nagyon nagyon sok cukrot kell tennem ahhoz, hogy azt mondjam rá, finom. Biztos nem jó kávékat ittam eddig, de bevallom, mivel az energetizáló hatását nem kifejezetten éreztem, felhagytam a próbálkozással.

Viszont imádok mindent, ami kávé ízű. Kávés vagy cappuccinós csoki, fagyi, csokival bevont kávébab, kávés torta, kávés éclair (eklerfánk), tiramisu, stb. Így a kávé volt az első íz, ami eszembe jutott, mikor Paul A. Young karamellreceptjét elolvastam.

Paul A. Young csokis könyvecskéje a Lakelandnél (fotó: Lakeland)

Ez a csoki még Cambridge-ben készült, akkor épp nagy divatja volt a karamellás lattének a kávézókban, és ez inspirált a karamell és a kávé házasítására. Paul A. Young egyébként egy komplett eszköztárhoz adta a nevét az angol Lakeland konyhafelszerelési boltnál, melynek része egy kis könyvecske, ahol egyszerűen, de részletesen leírja, hogyan kell egy-egy bonbonját elkészíteni, ad tippeket a díszítésre és az esetleges hibák kivédésére/javítására is. Emellett 5-6 féle polikarbonát formát, termospatulát (olyan spatula, aminek a közepében kivehető maghőmérő van), adagoló tölcsért, kis márványlapot (amit szerintem nem sok mindenre lehet használni, olyan kicsi, de azért nyilván nem hagyhatták ki a kínálatból), a dekoráláshoz pedig különféle csillámporokat is tartalmaz a választék. A bonbonformákból kettő kivételével mindegyikből vettem, mert a megszokott 20 font körüli helyett ezek csak 10 fontba kerültek, viszont masszívak és strapabírónak tűnnek. Kettő csillámport is vettem a díszítéshez. Mindezt azért írtam le, mert ennél a bonbonnál szinte minden Paul A. Young-hoz köthető, talán csak a kávé nem, ugyanis a recept, a bonbonforma és a csillámpor is miatta jött a képbe.

Kávékaramelles bonbonok

Adott tehát Paul híres, díjnyertes sós karamell receptje. A sót kihagytam, helyette két kávéskanálnyi instant kávét adtam a kész karamellhez. A szögletes alakú forma mélyedéseit aranyszínű csillámporral díszítettem egy ecset segítségével, aztán temperált tejcsokoládéval elkészítettem a bonbonhüvelyeket. A kihűlt karamellt habzsákból a már megdermedt bonbonhüvelyekbe töltöttem. Mikor a karamell teteje megbőrösödött, temperált tejcsokival lezártam a bonbonokat.

Recept

Hozzávalók kb. 30-40 bonbonhoz a formánk méretétől függően
(a kimaradó karamellkrémet magában is elmajszolhatjuk, tehetjük fagyira, vagy kávéba :))

100 g sótlan vaj
100 g finomítatlan, lágy barnacukor (Paul Muscovado cukrot használ)
100 ml habtejszín (30%-os)
2 kávéskanál instant kávépor
40 g tejcsokoládé apróra vágva
                                                
300 g tejcsokoládé
ehető aranyszínű csillámpor (opcionális)

Az elkészítése is nagyon egyszerű, nem kell hozzá maghőmérő sem. Egy közepes méretű lábosban összeolvasztjuk a vajat és a cukrot közepes lángon. Addig kevergetjük, amíg el nem kezd forrni, innentől számítva öt percet várunk (közben néha megkeverjük, hogy ne égjen le). A vaj-cukor keverékünk 5 perc után teljesen egyneművé és fényessé válik. Lehúzzuk a tűzről és óvatosan hozzáöntjük a tejszínt, vigyázzunk, mert a forró karamell ránk fröccsenhet. Jól elkeverjük a tejszínt, majd hozzáadjuk a kávéport (ezt akár előzőleg a tejszínben is elkeverhetjük), végül az apróra vágott tejcsokoládét. Engem elsőre meglepett, hogy csokit is ad a karamellhez, de ez nem nagy mennyiség, viszont még lágyabbá és krémesebbé teszi a karamellt.

kávékaramelles csoki belülről 🙂

A tejcsoki burok eléggé vékony lett, így az íze nem nyomja el a kávékaramellt, nem teszi még édesebbé. Nagyon jól harmonizál a kávé ezzel a karamellel, pont annyira édes, amennyire én szeretem. De teszteltem kávéfüggőkön is, és nekik is ízlett. A cambridge-i főnökömnek konkrétan annyira ízlett, hogy abban a hónapban a boltban is készíthettem egy kávés-karamelles csokit (nem töltött bonbont, hanem táblás csokit), ahol az alap a karamell ízű tejcsokink volt, erre szórtam instant eszpresszó port és étcsokival bevont kávészemeket. Sablonos leszek, de vitték, mint a cukrot :), mi pedig direkt mindig ezt tettünk a kóstolótálra, hogy mi is nassolhassunk belőle napközben.

Végre elérkezett az a rész a tanfolyamon, ahol konkrét technikákkal ismerkedhettem meg, és házi feladatként három bonbont kellett kreálni. Hagytak helyet a kreativitásnak, mivel megadtak három díszítési módot is, de nem mondták meg, melyik bonbont hogyan kell dekorálni, szabad kezet adtak.
Újdonság főleg az volt, hogy olyan bonbontöltelékeket is kellett készíteni, amiket eddig még soha nem próbáltam. Például fondantot (fondánt – de nekem ez olyan furán hangzik), és gyümölcszselét. A dekorációnál pedig a kétféle színű csoki használata, így létrehozott dekoráció volt még számomra ismeretlen. A tananyagban szerencsére volt jó sok videóanyag, ahol részletesen és lassan bemutatták, mit hogyan is kell csinálni. Mikor kitaláltam, hogy milyen ízűek lesznek a bonbonjaim, átgondoltam, hogy melyiket, hogyan fogom díszíteni, aztán nekiálltam a bonbonok elkészítésének. Elsőre bevallom terveztem, hogy nem a megadott sorrendben dekorálom ki a bonbonokat, szerettem volna egy kis csavart belevinni, de végül maradtam az eredeti sorrendnél, majd kiderül, hogy miért. Már fantázianevet is adtam nekik 🙂

Az első receptfejlesztési házi feladat témái:
1. ganache alapú trüffel
2. rétegezett gyümölcszselé és ganache
3. fondant

Dekorációs megoldások:
1. golyót formázni és hempergetni
2. kimártani, rátett díszítés
3. polikarbonát formába tölteni, forma két színű csokival díszítve

“Tonka”

Tonkababos tejcsoki ganache trüffel ostyatörtetbe forgatva
A trüffelemet tejcsoki alapú ganache-sal készítettem, ízesítésnek pedig belereszeltem a tejszínbe egy egész tonkababot. Nagyon szeretem ezt a fűszert, mert kicsit fahéjas, kicsit vaníliás, kicsit szerecsendiós az illata, de nagyon jó összhangban vannak ezek benne. Most használtam először ezt a fűszert, és nagyon tetszett. Microplane reszelőn reszeltem le, mert egyébként kőkemény a mag és könnyen megvághatjuk magunkat, ha nem megfelelő szerszámmal esünk neki. A felmelegített tonkababos tejszínt (ebbe még jött egy evőkanál glükózszirup, amit mézzel is lehet helyettesíteni) három-négy részletben hozzáöntöttem a megolvasztott tejcsokihoz, és jó erőteljesen összekevertem, hogy tökéletes emulzió jöjjön létre a csoki és a tejszín között. Erről szintén a tanfolyam anyagában hallottam, egy nagyon érdekes videóanyagban szemlélteti a Valrhona Csokoládéiskolájának vezetője, milyen hibákat lehet ejteni ganache készítés közben, és mi a titka a tökéletes ganache-nak. A ganache-t állni hagytam a tálban, amíg meg nem szilárdult (legjobb egy éjszakára, de akár egy egész napra is pihentetni), aztán kiskanállal golyókat vájtam belőle, amiket a kezemben gömbölyűre formáztam. Mikor az egész ganache-t kigolyóztam, a gombócok egyik felét kakaóporban, a másik felét pedig apróra tört ostyatöretbe forgattam. Pár nappal a készítés után jelentősen javult a bonbonok állaga, mivel már nem voltak annyira puhák, olvadósak, hanem haraphatóvá váltak (de nem keményedtek meg).


“Blues”

Levendulás áfonyazselé étcsokis ganache-sal, fehércsokiba mártva
Levendulás áfonyazselé fehércsokis ganache-sal, étcsokiba mártva
A rétegezett bonbonomhoz elsőre tudtam, hogy áfonyát fogok használni, mert ez az egyik kedvenc gyümölcsöm. Ráadásul pár hete nagyon leárazták az Aldiban, én pedig vettem kapásból 8 tálkával, aztán lefagyasztottam. A gyümölcszselé készítéséhez a tananyag pektint ajánlott zselatin és agar-agar helyett, és Praliné Zsuzsinál is azt láttam, hogy neki is ez jött be a legjobban. Csakhogy pektint sehol nem találtam. Legalábbis boltokban nem. Mivel sürgetett az idő, azért bepróbálkoztam az úgynevezett ‘jam sugar’-ral, azaz befőző cukor (kifejezetten alacsony pektintartalmú gyümölcsökhöz ajánlják). Sajnos azonban hiába rotyogtattam a kis áfonyazselémet, mértem a hőmérsékletét, jófajta zselés állagú lekvárnál tovább nem jutottam vele. Amíg vártam, hogy megérkezzen az interneten rendelt pektin, elkészítettem a ganache-t. Döntésképtelen voltam, hogy étcsokis vagy fehércsokis legyen-e a ganache réteg, így végül mindkettőt elkészítettem. A tejszínben egy éjszakán át áztattam két teáskanál szárított levendulavirágot, mert a tananyagban a hideg áztatást ajánlják ahelyett, hogy az ember felforralt tejszínbe tegye az ízesítőnek szánt fűszereket. Sajnos nem igazán vette át az ízét, úgyhogy legközelebb több virágot kell majd használnom.
Megérkezett a pektin, úgyhogy még egyszer nekiveselkedtem a zselégyártásnak. Az áfonyás zseléalapba szintén szórtam egy teáskanálnyi levendulát, és ezt most végig együtt főztem az áfonyával, ráadásul össze is turmixoltam vele. Ezúttal küzdelmeimet siker koronázta, a szögletes tepsibe öntött zselé rövid időn belül megkötött, vághatóvá vált. Az ét-fehér küzdelmet pedig úgy oldottam fel, hogy alufóliából gátat hajtogattam, a zselé közepénél kivágtam egy néhány miliméteres csíkot, ide beillesztettem a gátat, és egyik oldalra ét, a másik oldalra fehércsokis ganache-t töltöttem. A dekoráció pedig kreatívan pont fordított színekkel történt (fehércsoki ganache-t étcsokival, az étcsokisat pedig fehércsokival vontam be). A megadott szempontok szerint a kimártott bonbonok tetejére egy-egy aszalt áfonyát ültettem, és ecsettel húztam egy halvány csíkot is a tetejére ezüstös-lilás ehető csillámporból.
Nem veszett kárba a meg nem dermedt zselé sem. A harmadik csokihoz készített étcsokis bonbonhüvelyekbe töltöttem, második rétegnek pedig étcsokis ganache került.
így is finom 🙂

“Joe”

Banános fondanttal töltött étcsokis bonbon
Az eddigi talán legmegerőltetőbb feladat következett, a fondant készítés. Alapból nem vonzott ez a feladat, mert nem szeretem a fondantot, hiszen nem más, mint cukor és víz, másrészt pedig eléggé időigényesnek tűnt az elkészítése. Az is volt. A cukrot vízzel és citromlével addig melegítettem, amíg el nem érte a 118 fokot, aztán kiöntöttem egy részét a márványlapra, a maradékot pedig egy kerámia tepsibe. Állni hagytam, míg le nem hűlt 40 fokosra, és ekkor mozgatni kezdtem a cukorszirupot a márványlapon, mintha csokit temperálnék. Szép lassan mattulni és fehéredni kezdett a massza, egyre sűrűbb is lett, nehezedett a keverés. Úgy éreztem jó úton járok. De amikor több, mint egy órás kevergetés után sem szilárdult tovább a masszám, feladtam. Valószínűleg nem volt elég meleg a cukor. Itt borult a tervem, hogy más sorrendben dekorálom a csokoládékat. A viszonylag folyós fondanttal ugyanis semmi mást nem lehet csinálni, mint bonbonhüvelybe tölteni. Ez is történt. Előtte még 20 csepp banánaromát adtam hozzá, mert ízesíteni is kellett. Viszont annyira nem tetszett (nem akartam 40-50 fondant töltelékes csokit nézegetni), úgyhogy csak 8-10 darabot töltöttem meg, a többibe jött az áfonyazselés-ganache-os csoki. Lúzer hiba, hogy sehogy nem jelöltem meg ezeket, így mikor kifordítottam a formából a kész bonbonokat, fogalmam sem volt, melyik az áfonyás, melyik a banános. A bonbonhüvelyek díszítése egyébként nagyon jól sikerült. A félgömb alakú formát vékony gumikesztyűs ujjal dekoráltam, a kocka alakúba pedig csíkozást imitáltam. Amikor ezt készítettem, még szintén a megrendelt alapanyagokra (ebben az esetben színes kakaóvaj) vártam, így nem használtam hozzáadott színezéket, mindössze fehér csokival dekoráltam az étcsokit.

Tanulságok:
1. Ember tervez…
2. Rugalmasnak kell lenni, és felkészülni arra, hogy a bonbon bármelyik alkotórészével lehet gond, nem olyan lesz, amilyen kéne. Egy kis kreativitással gyorsan előnyére lehet fordítani a dolgokat, felesleges tovább aggódni ezeken.
3. A tejcsokis ganache-nál jobban kell ügyelni a tejszín-csoki arányra, mert ez nagyban befolyásolja a ganache keménységét.
4. A hőmérséklet élet-halál kérdése! Főleg cukorfőzés közben.
5. Azért akármilyenre sikerülnek a csokik, valahogy mégis mindig elfogynak 🙂

A végére még egy “csoportkép”

Update: a házi feladatomra megkaptam a maximális 15 pontot! Ez azért nagyon feldobott 🙂

Pár hónapja azonban úgy éreztem, ez már kevés. Őszintén szólva zavar, hogy a boltban a csokik nagy részét nem mi készítjük (nincs hol, mert a konyhánk olyan kicsi). A munkám legjobb részének a csokikészítést tartom, a vevők kiszolgálása néha elég idegtépő is tud lenni. Az eladás szempontjából viszont nem a legjobb, hogy én úgy szeretek a leginkább dolgozni, ha egy lélek sincs a boltban 🙂 Mindenesetre újra rákattantam a bonbonos blogok nézegetésére. Ez szinte kizárólag a Praliné Paradicsom blogot érinti, mert annyira változatos, érdekes, kreatív és inspiráló.

A végső löketet egy érdekes kísérlet adta meg. A fehér csokit sütőben sütve karamellizálni lehet. Ezt ki kellett próbálnom. Aztán a tejcsokit is. Aztán banános karamellt, aztán házi marcipánt, és így tovább. Az összes ott található receptet azonnal ki akartam próbálni. Így egy idő után már nemcsak a szabadnapjaim, de a munka utáni estéim is a konyhában teltek. Kavargattam a sütőben a karamellizálandó csokit, vagy ganache-t készítettem trüffel alaphoz, és hasonlók.

Aztán egyik nap előkerült a márványlap, amit karácsonyra kaptam a férjemtől. A vízgőz fölött már olvadt az étcsoki, készenlétben a maghőmérő és a többi munkaeszköz is. Elsőként a gyémánt fantázianevű bonbonformával próbálkoztam, mivel ennek sima a felülete, így kezdőknek is könnyebb használni (a bonyolultabb felületű formáknál sok levegőbuborék maradhat, ami rontja az esztétikai látványt, hiszen lyukacsos lesz a csoki). Az első próbálkozás vegyes végeredményt hozott, mivel a bonbonhüvelyek szépen kipottyantak a formából, pattanó hangot is adtak a törésnél, de a fényüket megzavarták a fehér pöttyök, amelyek a nem megfelelő temperálás eredményeként jönnek létre (kicsapódik a cukor illetve kakaóvaj a csoki felületén, angolul ezt bloomingnak, azaz virágzásnak hívják). Nem csüggedtem, mert egy év távlatából, szakértő segítség nélkül még így is egészen jók lettek. Teszek is be egy képet róluk, hogy majd idővel összehasonlíthassam, mennyit fejlődtem.

Munkálatok közben
az első foltos “gyémántok”

Miután készítettem egy adag mézeskalács fűszeres ganache-t (hagyományosan tejszínes csokoládékrém, amit töltelékként, vagy magában trüffelként használhatunk), ismét nekiláttam a temperálásnak, hátha másodszorra jobban sikerül. Ezúttal az ún. beoltós módszert is kipróbáltam, amihez nem kell márványlap. (Technikai leírásokat majd a későbbiekben még hozok részletesebben is) Az eredmény már jobban tetszett, bár még mindig úgy gondolom, lehet jobban is. Főleg a bonbonok talpazását kell még gyakorolnom, mert az nem lett olyan szép.

második adag bonbon
Google+
Lap tetejére