Tag : vásár

7 posts

sdc

(kép: innen)

A múlt héten volt a Csoki Hete itt Angliában, melyre a koronát a hétvégi Londoni Csokifesztivál tette fel. Nagyon készültem már erre, és nemcsak azért, mert vártam a találkozást a sok híres csokikészítővel, hanem azért is, mert mi is kiállítóként voltunk jelen a cambridge-i bolttal. Ilyen nagyszabású rendezvényre még sosem mentünk, így nagyon izgultam, hogy nem lesz elég csokink, mert fogalmunk sem volt, három nap alatt mennyi fog majd fogyni. Végül szerencsére elég lett 🙂

Maga a fesztivál három napig tartott, de már a pénteki nap előestéjén volt egy hivatalos megnyitó, ahova korlátozott számban jöhettek csak érdeklődők (főként a sajtó képviselői, VIP vendégek, stb.). Így csütörtök délelőtt mindent bepakoltunk egy furgonba, és leautóztunk Londonba. Na jó, persze nem zajlott ilyen gyorsan és egyszerűen, de ennek a száraz részleteitől inkább megkíméllek benneteket. 🙂

sdc

Az egyik csokis ruhaköltemény a divatbemutatóról.

 Délután háromra értünk oda az Olympia expóhoz, ahol már javában készültek az esti megnyitóra. Minden standnál szorgosan dekoráltak, aszalokat és polcokat szereltek össze, padlószőnyeget terítettek le, a kulisszák mögött pedig már sminkelték a modelleket, akik a csokis divatbemutató fénypontjaként léptek később a színpadra. Gyorsan kipakoltuk a furgont, és elkezdtük felépíteni mi is a standunkat, ami a Speciality Fair-en már használt faládákból összerakott szekrénysorból, és három asztalból állt. Hoztunk rengeteg fonott kosarat és állványokat, amikre a termékeket elhelyeztük. A Great Taste Awards-on idén egy csillaggal jutalmazott forrócsokinkat is magunkkal hoztuk, melléje pedig friss brownie-t és színes habcsókokat.

A show este 7-kor megnyitotta kapuit a meghívott vendégek előtt, és szép lassan elkezdtek szállingózni befelé az érdeklődők. Sokkal nagyobb tömegre számítottam, de örültem, hogy nem rohamoztak meg azonnal minket, hiszen így nekem is volt egy kis időm körbenézni a többi standnál.

A közvetlen közelünkben volt egy bean-to-bar bemutató stand, mi is tőlük vettük a konsírozó gépet és a kakaóbabokat. Egyszerre 6-7 gépet működtettek, mindegyikben más csoki készült, még fehércsoki is volt. Nagyon finom illat volt a környéken emiatt, és már alig várom, hogy újra beindítsam itthon én is a kis csokimalmomat. Szintén egy szomszédos standon volt Duffy, akivel a norwich-i fesztiválon már találkoztam, és azóta három új táblával bővítette a kínálatát. Megfogadtam, hogy most már tényleg nekiveselkedek a kakaóbabok pörkölésének, annyiszor beszélgettem már vele erről. Russelt és Albertet is meglátogattam a 5Dimension standjánál, akik már nem először vettek részt ezen az eseményen kiállítóként, így kérdeztem őket, hogy mégis mire számítsunk. A végén, mikor elpakoltak, kint maradt egy bonbon a pulton, mert megrepedt, és kicsit szivárgott belőle a töltelék. Pont a kedvencem, a barnasörös karamelles volt az, és Russel nekem adta. 🙂 Nagyon finom volt!

sdc

Paul A. Young híres trüffeljei katonás rendben.

Az este talán legnagyobb élménye számomra persze az volt, hogy végre találkoztam Paul A. Younggal. A standjának egyik felében a bonbonjai voltak, a másikban pedig két sütő, egy mini konyha, ahol frissen sütött brownie-t lehetett vásárolni. Az egyik boltvezetőjével beszélgettem egy kicsit, nézegettem a bonbonokat, aztán megjelent Paul a standnál. Danny kedvesen mondta, hogy bármit szeretnék csak szóljak, én meg megkértem, hogy akkor készítsen rólam és Paulról egy közös képet. Paul nagyon szimpatikus és közvetlen volt, mosolygott, és mondta, hogy nyugodtan válasszak egy bonbont kóstolónak! 🙂 Egy földimogyorópralinés, marmite karamelles trüffelt választottam, és nem bántam meg. Aztán vettem egy bonbonválogatást, mert a többit is meg szerettem volna kóstolni. Danny pedig adott ajándékba még egy sós karamelles bonbont. Ez azért vicces, mert teljesen olyan íze volt, mint amilyet a kis recepteskönyvéből készítettem. Szóval nem hazudott, tényleg ennek a díjnyertes bonbonnak a receptjét adta meg.

sdc

Közös fotó Paul A. Younggal 🙂

A vietnámi Marou-nak velünk szemben volt a standja, nagyon szeretem a színes csomagolásukat, és ezek a Vietnám különböző régióiból származó csokoládéi egészen különlegesek. Az egyik tulajdonos, Vincent volt ott a standon, de Jonathannal is összefutottam, aki a helyi forgalmazójuk, és vele már a norwich-i fesztiválon beszélgettem. Pont abban a percben, ahogy odaléptem a standhoz, Vincent bicskát ragadott, és kettévágott egy viszonylag kis méretű kakaógyümölcsöt. A standjukon több friss gyümölcs is volt dekorációnak, de ilyet akkor láttam élőben először, hogy valaki felnyit egy friss gyümölcsöt. A héjon belül szépen egyben maradtak a fehér gyümölcshússal bevont kakaóbabok, nagyon erős, savanykás illata volt. Teljesen magával ragadott ez az élmény.

sdc

Frissen szétnyitott vietnámi kakaógyümölcs a Marou standjánál.

sdc

A vietnámi Marou csokiknak nagyon szép a csomagolása, és intenzív az íze 🙂

A megnyitónak este tízre lett vége, és szép lassan mindenki hazaindult. Másnap a boltban dolgoztam, aztán szombaton és vasárnap ismét a fesztiválon fogadtam az érdeklődőket, és jártam körbe a standokat érdeklődőként 🙂

Szombaton és vasárnap is viszonylag sokan voltak, de nem volt elviselhetetlenül nagy tömeg, vagy hosszú sorok egy-egy standnál. A rövid ebédszünetekben és néha késődélután, mikor már lanyhult a tömeg, felfedezőútra indultam a standok között. Így esett, hogy találkoztam még Willie Harcourt-Cooze-zal is, akinek kb negyed órát meg is tudtam hallgatni az előadásából, amit a csokis színpadon tartott. Forrócsokit készített, aztán pedig a területszelektált és bean-to-bar csokoládékról beszélt. Közben kóstoltatták a csokijait a közönséggel. Tudni kell, hogy Willie a 100%-os csokihengereiről híres, amit fűszerként kell használni, akár sós ételekbe is (a könyveiben rengeteg ilyen recept van). Emellett kis táblákban már más ízeket is árul. De azért vicces volt figyelni az emberek reakcióit amikor a 100%-os csokikat kóstolták. Nekem nagyon ízlett a perui és a madagaszkári is, de a körülöttem állók már gyanakvóan továbbadták a tálcát, amikor meglátták a csomagoláson a 100-as számot.

sdc

Willie dedikálta nekem az első könyvét.

Ezután a standjához is odamentem, ahol vehemensen próbálta becserkészni a vásárlókat. Mikor a mondandója végére ért, megkértem, hogy dedikálja nekem az első könyvét. Nagyon meglepett, és jóleső érzéssel töltött el, hogy egy nyelvi metaforát írt bele, mégpedig azt, hogy: ‘Chocolate is the language of love‘ (‘A csokoládé a szerelem/szeretet nyelve’). Ez az idézet tette helyre bennem azt hiszem végleg a karrierváltásommal kapcsolatos utolsó kételyeket vagy negatív érzéseket. Megfogalmazódott bennem, amit már a blogom bemutatkozójában is írtam, hogy számomra a csokoládé tényleg egy új nyelv, egy olyan univerzális nyelv, amit mindenki ért. Szóval nem szűntem meg tolmács lenni, csak felvettem egy új nyelvet a repertoáromba, és most már ezzel dolgozom. 🙂 Köszönet Willie-nek, hogy segített eljutni erre a megvilágosodásra.

sdc

A színpadon Paul A. Young, Aneesh Popat és a paradicsomos babkonzerves trüffel 🙂

Szombaton egy másik izgalmas bemutatót is megnéztem, mégpedig Aneesh Popat demóját, ahol a hírhedt paradicsomos babkonzervből készült fehércsokis trüffeljét készítette el. Ezt már 2013-ban megkóstoltam nála, akkor is elég sokaknál kiverte a biztosítékot, de még két év elteltével is sokaknak fennakadt a szeme ennek hallatán. A legjobb az volt, hogy a szokásostól eltérően nem Will Torrent (aki szintén jól ismert csokis és cukrász körökben), hanem maga Paul A. Young volt a demó moderátora. Nagyon viccesek voltak együtt Aneesh-sal a színpadon, jókat poénkodtak, kár, hogy a közönség eléggé lagymatag volt. A végén is csak én kérdeztem egyet, amikor mondták, hogy lehet kérdezni. Az utolsó sorban ültem (hogy el tudjak jönni előbb, ha lejár a szünetem), és erre mindenki hátrafordult, és nézett rám, mint egy ufóra, miközben Aneesh nagyon kedvesen és részletesen megválaszolta a víz alapú ganache-ok eltarthatóságára vonatkozó kérdésemet. Az első sorból egy pasi konkrétan lefotózott az iPadjével közben… ?!

sdc

Aneesh Popat víz alapú ganache bonbonjai

Este zárásig tartott az International Chocolate Awards díjátadója, ahol több magyar készítő is díjazott lett a nemzetközi megmérettetésen (a regionális győztesek küldhették tovább csokoládéikat a nemzetközi összesítőbe), örülök, hogy néhányukkal személyesen is összefuthattam itt. Ezúton is szeretnék gratulálni mindannyiuknak: chocoMe, Harrer Chocolat, Fabric Csokoládé, ChocoCard. Remélem legközelebb már bean-to-bar kategóriában is zsűriznek majd a kelet-európai régióban.

sdc

Boris Johnson csoki fejszobra, Aneesh Popat műve.

Kifelé menet még megálltam a csokis szobrokat megnézni, Aneesh Popat egy Boris Johnson fejszobrot faragott, a Rococo fő csokikészítője a londoni Shard épületét készítette el, a Hotel Chocolat pedig egy csokibulldogot hozott a kiállításra. Itt volt még egy gyümölcsfa is, amire mindenféle grenadai fűszereket és természetesen kakaógyümölcsöket aggattak (igazi kakaófát nem tudtak szerezni sajnos :)). Grenada volt ugyanis a fűszeres csokis verseny fő támogatója, ennek a versenynek is itt volt a döntője és díjátadója. A versenyt egy 19 éves lány, Zara nyerte, aki tavaly negyedik lett, és idén őt tartották nagy esélyesnek egyébként is. Maga mögé utasította például a Rococo tapasztalt csokikészítőjét, és Paul Wayne Gregory-t is, aki tavaly és idén is harmadik lett. Zara bonbonját a Marokkói Rózsát még a díjátadó előtt meg is tudtam kóstolni, ő maga kínálgatta a félbevágott bonbonokat a standnál. Nagyon finom volt, szóval biztos megérdemelten nyert, bár a többit nem kóstoltam.

sdc

London legújabb felhőkarcolóját a Shard-ot (Szilánk), a Rococo fő csokikészítője Barry Johnson alkotta meg csokoládéból.

Vasárnap folytattam a standok bejárását, beszélgettem Pablóval a Forever Cacao készítőjével. Ő egy perui ültetvényről származó kakaót használ, és raw, azaz pörköletlen kakaóbabokból készít csokoládét. A Cocoa Runners-nél is időztem egy kicsit, ők most több standon is jelen voltak, mert a sajátjukon kívül szponzorálták még az izlandi Omnom és az amerikai Fruition csokijait is. Aneesh Popat-nál is jártam, akivel nagyon jól elbeszélgettünk. Kiderült, hogy négy-öt évvel ezelőtt ő maga is egy ilyen csokifesztiválon látta először Damien Allsop víz alapú ganache-sal készült bonbonjait, és akkor kezdett el csokit készíteni. És lám, néhány év elteltével pedig már ő tartott bemutató előadást, és mindenki nagyon tiszteli őt a szakmában. A legjobb, hogy az egész családja ott volt vele a standjánál. Az anyukája, az apukája, a lánytestvére és a felesége is segítettek neki a kiszolgálásban, és úgy tudom, hogy a készítésben, csomagolásban is részt vesznek. Nagyon kedves és szimpatikus kis család. Aneesh annyira jófej volt, hogy átjött a mi standunkhoz is, így vele is lett egy közös képem! 🙂

sdc

Aneesh is vállalkozott egy közös fotóra, ráadásul a mi standunknál 🙂

sdc

A londoni Lucocoa standjánál kókuszpálmacukorral és lucuma porral dúsított csokikat lehetett kóstolni.

Aztán véget ért a fesztivál, és mindenki elkezdte lebontani a standját. A kiállítók között pedig elindult egy vicces cserekereskedelem. Én például 5 szelet brownie-t cseréltem be két Original Beans holland-svájci csokoládéra. A maradék forrócsokinkat is szétosztottam a közelben lévő ismerősök között. Aztán eszembe jutott, hogy a Marou standjánál ugye voltak friss kakaógyümölcsök. Biztos voltam benne, hogy azokat nem fogják visszavinni Vietnámba, így rákérdeztem, hogy esetleg el lehetne-e kérni az egyiket. Persze nem én voltam az egyetlen, akinek ez megfordult a fejében, így ezek már le voltak foglalva. De azt javasolták, hogy próbáljam meg a grenadai fánál, mert azon is van egy csomó. Na, több se kellett, rohantam is oda, és gyorsan megkérdeztem a fűszeres verseny szervezőjét, Andrew-t, hogy elvihetnék-e egy kakaót. Nagyon kedvesen mondta, hogy persze, és még utánam is kiáltott, hogy nyugodtan vegyek le kettőt. Így aztán azóta két grenadai friss kakaógyümölcs boldog tulajdonosa vagyok. Nagyon jól jönnek majd illusztrációnak a bean-to-bar sorozatomhoz. Szóval legyetek résen, mert majd még hozok róluk képeket!

sdc

Még fent lógnak a fán a kis kakaógyümölcsök.

Nagyon elfáradtam, de elképesztően jól éreztem magam ezen a fesztiválon. Sok emberrel tudtam beszélgetni megint, pedig nem számítottam rá, hogy lesz rá lehetőségem. Sikerült új készítők csokijait is megkóstolnom, például a litvániai Chocolate Naive termékeit, akikről már annyit olvastam korábban. A szombati díjátadót követően pedig még célzottabban figyeltem, hogy néhány díjazott csokit megszerezzek, így például megvettem az év legjobb területszelektált tejcsokoládéját, amiért a díjat a Cacaosuyo Peru Piura 50%-os tejcsokija kapta. De a többi díjazottól is jutott a csomagomba, Duffy, Omnom, Rococo és Marou csokik is jöttek velem haza többek között.

sdc

2015-ben a világ legjobb területszelektált tejcsokoládéja a Cacaosuyo Peru Piura 50%-os tejcsokija lett.

Viva Cacao!‘ – ahogy Willie is mondja. Azaz éljen a kakaó, ez a csodálatos gyümölcs, amiből ilyen fantasztikus csokoládékat lehet készíteni!

sdc

Kakaóbabáim 🙂

norwich

Norwich – szecessziós bevásárlóutca, vár, templomtorony

Az őszi szezon tele van csokis programokkal, alig győzök róluk beszámolni (közben még a felhalmozott csokikat is meg kell mind kóstolnom!). A londoni gasztrofesztivált követő hétvégén Norwich-ban voltam, ahol első alkalommal rendeztek csokifesztivált. Norwich viszonylag közel van Cambridge-hez, a szomszédos megye, Norfolk központja Kelet-Angliában. Híres például a Colman’s mustárról (kvázi az angolok dijoni mustárja), amelynek itt van a gyára és még mustármúzeum is van hozzá. A fesztiválra nem egyedül mentem, hanem brazil kolleganőmmel és férjével.

norwich

a Colman’s mustármúzeum kirakata

A csokifesztivált a város főterétől néhány percnyire található régi tűzoltóság épületében tartották (ma egy középiskolának ad otthont), és nem volt túlzottan kiplakátolva. Még jó, hogy tudtuk, hova kell menni. A rendezvény egyébként teljesen ingyenes volt, a kiállítók mellett óránként kb 15 perces bemutatók vagy beszédek hangzottak el a színpadon. Körülbelül 20-egynéhány cég hozta el a termékeit, tehát nem volt túlzsúfolt a hely, így tökéletes volt ahhoz, hogy az ember nyugodtan kóstolgasson, beszélgessen a készítőkkel.

norwich

David G Haigh csokikészítő többek között Haitiról származó csokit kínált.

Azonnal belevetettem magam a sűrűjébe! Szép sorjában végigmentem az asztalokon, és nagyon jókat beszélgettem, sok finomságot kóstoltam. Az első készítő, David G Haigh (Coeur de Xocolat), akivel beszéltem, forrócsokit árult, illetve csokipasztillákat, amikből akár forrócsokit is készíthetünk. Különlegessége volt, hogy Haitiról származó kakaóbabokból készült csokit kóstoltatott. Hosszasan elbeszélgettem vele a Haiti szigetén zajló eseményekről, az ottani emberek helyzetéről, a kakaótermesztésről. Azt mondta, hogy szeretnének ültetvényeket vásárolni a helyiekkel összefogásban, hogy munkát adjanak az embereknek, és elterjesszék a kakaótermesztést az egész országban, mert ugyanolyan jól mehetne az üzlet itt, mint a sziget másik oldalán a Dominikai Köztársaságban, vagy a szomszédos szigeteken. A 75%-os csoki, amit kóstoltunk, ráadásul nagyon finom volt. Krémesen olvadt, abszolút nem volt keserű, hanem mogyorós, kávés ízek keveredtek benne. Vettem is belőle.

norwich

Duffy Sheardown és büszkeségei 🙂

A következő asztalnál anglia egyik első bean-to-bar készítője (elmondása szerint pontosan a második, Willie után) Duffy Sheardown mutatta be táblás csokoládéit, melyekkel már jó sok díjat bezsebelt. Én először akkor hallottam róla, mikor Paul A. Young (akinek a csokijairól folyton áradozom, pedig még mindig nem volt szerencsém megkóstolni őket…) valamelyik bonbonjához Duffy csokoládéját használta alapanyagként. Aztán kiderült, hogy ez a Duffy már régi motoros a csokikészítésben, a szó többszörös értelmében is, hiszen eredeti szakmáját tekintve gépészmérnök, mégpedig forma1-es versenyautókat tervezett (például Ayrton Senna első forma1-es autójának építésében is részt vett). Nos, nála gátlástalanul bevásároltam, mert egyszerűen nem lehetett dönteni, hogy melyik tábláját ne próbáljam ki. Még kedvezményt is adott, lelkesedésemre való tekintettel. Ami még ennél is jobb volt, az az, hogy pár mondat után úgy beszélgetett velem, mintha mindig is ismert volna. Őszinte öröm és érdeklődés volt az arcán, mikor meséltem, hogy én is próbáltam már saját csokit készíteni. Azonnal odaadta a névjegyét, és mondta, hogy írjak neki nyugodtan, ha bármi kérdésem van, vagy elakadnék. Bíztatott, tippeket adott, aztán az asztal alól elővett egy kis papírtasakot, amiben a legújabb csokijából készített kis kóstolókockák voltak. Ezt még nem is árusítja, és egyértelmű volt, hogy csak olyanoknak adott belőle kóstolót, akik tényleg érdeklődnek is a csokijai iránt, nem csak az ingyen kóstoló miatt mentek oda hozzá. Nagyon jó érzés volt ez, és az, amilyen nyitottsággal és támogatással fordult felém ő és a felesége is. A csokijairól pedig ódákat zenghetnék. De most nem fogok, majd jön róla egy terjedelmes külön bejegyzés! 🙂

norwich

a Pump Street Bakery szépen kidolgozott ábrája a bean-to-bar csokikészítés menetéről

A szomszédos asztalnál a már kedvencemmé vált Pump Street Bakery csokijait lehetett kóstolni. Az ő különlegességük, ahogy már a londoni fesztivál beszámolójában is írtam, hogy azokban a sütőkben pörkölik a kakaóbabokat, ahol a kenyeret sütik, és néhány táblájukba a saját kovászos kenyérmorzsájukat is beledarálják. Hoztak a fesztiválra szárított egész kakaógyümölcsöt, kakaóbabokat és kakaóbabtöretet, és még egy szép kis ábrájuk is volt arról, hogyan lesz a kakaóbabból csokoládé. Itt is beszélgettem egy jót, és nagyon nehezen, de visszafogtam magam, és nem vettem semmit (mert már van itthon tőlük három tábla csoki). Rob, akivel a londoni fesztiválon már beszélgettem, megint nagyon kedves volt, és mutatott is egy új ecuadori csokit, a legújabb szüretelésből. Mondta, hogy mennyivel lágyabb ízű lett ez a csoki, mint a korábbi szüretelésű babokból készült. (Róluk is nagyon érik egy részletesebb bejegyzés!)

Utánuk egy úgymond kakukktojás következett, a Cocoa Runners, akik nem készítenek csokoládét, hanem összegyűjtik a világ legjobb bean-to-bar csokijait, és ezeket meg lehet rendelni a webshopjukból (külföldre is szállítanak!), vagy pedig elő is lehet fizetni egy havonta négy táblát tartalmazó csomagra. Már szemezek egy ideje ezzel az előfizetéssel (mert úgy állítják össze, hogy olcsóbbra jön ki, mintha egyenként megvenné az ember az adott négy tábla csokit), de most annyi csokit felhalmoztam, hogy még várok egy picit, hogy apadjon a készletem. Valamennyi csoki is volt náluk, többek között az amerikai Taza, akik mexikói stílusú, ún. crudo textúrájú csoki korongokat készítenek (Szántó Tibor néhány csokija is hasonló állagú). Hozzám ragadt a sós mandulás étcsoki korongjuk, ami azért is érdekes, mert mindössze 40% kakaótartalmú, tehát étcsoki viszonylatban nagyon édes, a feldolgozási mód miatt pedig a cukor kristályok még itt-ott ropognak is benne. Az édességet a só még inkább kihangsúlyozza. Mandulát nem, ellenben erős málnaízt éreztem, miközben kóstolgattam ezt az érdekes, omlós kekszre emlékeztető textúrájú csokit. Egyébként említettem nekik Szántó Tibort, hogy az ő csokijait nem akarják-e árulni, és nagy örömömre azt mondták, hogy már tárgyalásban vannak vele! Rózsavölgyi csokik már szép számmal fent vannak a webshopjukban, úgyhogy nagyon jó lenne egy kis Szántó Tibor kollekció is melléjük. 🙂 Lelkesedésem jutalmául itt pár szem pörkölt kakaóbabot kaptam rágcsálnivalónak. 🙂

norwich

a Marou csokijai vietnami kakaóbabokból készülnek Vietnamban, két francia csokikészítő munkája által

A mellettük lévő asztalnál megint egy angliai forgalmazó cég volt, akiket nem ismertem még, de az asztalukon számomra nagyon is kecsegtető csokik voltak, így először kóstolgattam, aztán beszédbe elegyedtem a cég képviselőjével. A kínálatában volt egy walesi raw csoki, a Forever Cacao nevű cégtől, akiket már az instagramról ismertem, 5-féle táblája volt a vietnami Marou készítőitől, és széles kínálata egy tradícionális svájci cégtől a Favarger-től. A Marou-ról beszélgettünk többnyire, és ebből kóstoltam, aztán vásároltam is két táblát. Még Edinburgh-ban vettem a Chocolate Tree boltjában egy Marou-t, most három táblával már érdemes lesz írni is róluk egy kicsit részletesebben.

norwich

a Forever Cacao raw csokija 80%-os és perui criollo babokból készül

Utolsó előttiként még kóstolgattam kicsit a lengyel Manufaktura Czekolady standjánál is, akik leginkább a rozsdás szerszámokat imitáló csokijaikkal vonzzák be a vásárlókat, de egyben ők az első lengyen bean-to-bar készítők is. Vettem is tőlük egy Dominikai Köztársaságból és egy Ghánából származó babokból készült táblát. Itt sok volt az érdeklődő, úgyhogy beszélgetni nem sikerült a készítővel.

norwich

az első lengyel bean-to-bar csokik

A legvégére hagytam új felfedezettjeimet a Fifth Dimension Chocolates-t, akikkel szintén a londoni vásáron találkoztam először, akkor is csak futólag, de az instagramon már követem őket egy ideje. Itt végre alkalmam nyílt arra, hogy hosszabban beszélgessek Russellel, a cég csokikészítőjével, aki a tévés karrierjét mindössze néhány éve hagyta ott azért, hogy csokis szenvedélyének hódoljon (a cége most októberben lesz két éves). Rövid idő alatt több díjat is szereztek már izgalmas ízvilágú, dekoratív bonbonjaikkal. Ugyanúgy, mint Duffy standjánál, itt sem bírtam visszafogni magam. Először is kértem az összes bonbonjukból egy-egy darabot (összesen 16-ot!), és aztán valahogy még rám ragadt három mini táblás csoki is. Ezeknek az az érdekessége, hogy a 25 grammos minitáblák csomagolása egy műanyag bérlettok (londoni cég esetében ez a helyi oyster kártya tartójának felel meg), ami szerintem nagyon vicces ötlet, és végülis praktikus is, mert egyszerűen zsebre tehetjük a csokit (persze elolvad, úgyhogy ne tegyük, de azért jó, nem?!).

norwich

5Dimenziós csokiválogatás 🙂

Ők nem készítenek bean-to-bar csokikat, inkább a bonbonokra szakosodtak, de vannak single origin táblás csokijaik, amikhez nagyon jó minőségű csokit használnak alapanyagként, például van egy bolíviai vadon termő kakaóból készült csokijuk, amiből vettem is egy minitáblát. Itt is olyan lelkes voltam, hogy kétszer is kaptam kóstolót az egyik legújabb bonbonjukból, amiben japán yuzu és rózsabors van, és ajándékba kaptam még tőlük egy három darab ún. “chocwich”-et (csokiszendvics) tartalmazó csomagot. Ez nem más, mint két vékony csokikorong között pillecukor, vagy gyümölcszselé. Én földimogyorós pillecukrosat kaptam. Nagyon nagyon finom volt! 🙂

norwich

Russel (5DChocolates) citrom csatnis ganache-t készít a színpadon

Russel egyébként tartott egy rövid bemutatót is a színpadon, ahol azt mutatta be, hogyan készül a legújabb bonbonjuknak a tölteléke, egy citrom csatnival ízesített ganache. Ezt is meg lehetett kóstolni, és nagyon izgalmas ízvilága volt. Majd róluk is jön egy terjedelmes beszámoló, csak érjek a kóstolóim végére! 🙂

norwich

A rengeteg csoki után azért a katedrálist is megnéztük indulás előtt. A jobboldali képen egy keresztelőkút látható, ami a felirat szerint a régi csokigyár egyik keverőüstje volt mielőtt a templomba hozták.

A nap végére a táskám jóval nehezebb lett, a pénztárcám persze jóval könnyebb. De azzal nyugtattam magam, hogy 1) a táblás csokik nem romlanak meg évekig, szóval ez hosszútávú befektetés volt, 2) a most induló Ecole Chocolat kurzusomhoz szükségem lesz mindenféle területszelektált és bean-to-bar csokikra, így ez tulajdonképpen tanszerként fogható fel. 😀 De még a megszerzett csokiknál is jobb élmény volt az, hogy mindenki, akivel beszélgettem ilyen nyitott és kedves volt. Az egész légkör annyira barátságos volt, a készítők egymást is sokszor személyesen ismerik, és lelkesen beszélnek egymás csokoládéiról. Megosztják a tapasztalataikat, felajánlják a segítségüket, bíztatnak, hogy folytassam a csokikészítést, próbáljak ki új dolgokat. Ez rengeteg erőt és inspirációt ad ahhoz, hogy folytassam ezt az utat, amit alig két-három éve választottam. Már most olyan jó érzés ehhez a csokis közösséghez tartozni! 🙂

norwich

Mielőtt visszaindultunk volna Cambridge-be, sétáltunk még egyet Norwich belvárosában és megnéztük a katedrálist is. Nagyon szép kis város, biztos visszajövök még ide, mert a mustármúzeumot mindenképpen meg szeretném látogatni.

Ti voltatok a budapesti Édes Napokon? Milyen csokikat kóstoltatok és vásároltatok?

akit a mozdony gőze megcsapott... (nem, még mindig nincs elegem a csokiból :D)

akit a mozdony gőze megcsapott… (nem, még mindig nincs elegem a csokiból :D)

sfff15

standok végeláthatatlan sora két emeleten

Az ősz beköszöntével új lendületet vett a csokoládé világa, egymást érik a csokifesztiválok és a különböző csokis események. Az első ilyen, amiről személyes beszámolót is tudok hozni, a londoni Speciality and Fine Food Fair (kb. különleges és minőségi élelmiszerek vására) volt, aminek keretén belül kiemelt szerepet kapott a csokoládé. A tágas expó területének alsó és felső szintjén is több száz kiállító termékeit lehetett megcsodálni, és persze megkóstolni is. Az esemény érdekessége, hogy a nagyközönség számára nem látogatható, csak üzleti érdeklődők juthatnak be, mert vásárolni nem is lehet semmit. A lényeg az, hogy az egyes kiállítók bemutathassák a termékeiket, és potenciális viszonteladókat keressenek maguknak.

Idén először, a mi csokiboltunk is kiállítóként vett részt a vásáron. A boltban helyben készített hullámos csokilapokból összeállított “csokicsokrot” (olyan alakú, mint egy virágcsokor) és a táblás csokikat szerettük volna terjeszteni. Nagyon jó helyen volt a standunk, mert tágas hely volt körülötte minden irányban, ráadásul egy sarkon volt, így két oldalról is megközelíthették az érdeklődők. Ehhez képest volt jópár ismert csokikészítő, akinek mindössze falatnyi standja volt, egy kis asztallal, és szűk folyosón kellett végigmenni, ha valaki meg szerette volna nézni a kínálatukat. Ha már ketten-hárman megálltak egy helyen beszélgetni, szabályosan forgalmi dugó alakult ki, mert persze mindenkinél volt három vagy négy ajándéktáska, amit a helyszínen osztogattak apró finomságokkal, reklámanyagokkal teli. (Nekem is volt, még szép :))

sfff15

a mi standunk, az általam készített csokoládécsokrokkal és táblás csokikkal

Vasárnap szabadnapos voltam, így délelőtt szépen elvonatoztam Londonba, majd metróval és busszal elmentem a helyszínre, az Olympia nevű expóhoz (itt tartják a Salon du Chocolat londoni állomását is). Miután megtaláltam a standunkat és beszélgettem egy kicsit a főnökömmel, felfedező túrára indultam a kiállítók végeláthatatlan forgatagába. Először természetesen a csokis részlegre szorítkoztam, aztán egy második kör alkalmával tettem egy nagyobb kört a földszinten is, ahol már tényleg mindenféle élelmiszerrel lehetett találkozni. Itt főleg származási ország szerint csoportosították a kiállítókat, így volt francia, olasz, spanyol, skót, ír, japán, kínai, és még magyar stand is. Ez utóbbinál a Pick szalámitól, a sajtokon, kürtős kalácson, mákpálinkán át a Szamos marcipánig mindenféle finomság megjelent. Beszélgettem is egy picit az egyik szervezővel és a Szamos egyik képviselőjével is.

sfff15

A legjobb élmény az volt, hogy élőben találkozhattam néhány olyan csokikészítővel, akinek a munkáját már valamilyen online felületen megismerhettem (főként az Instagramról). A Bean and Goose (bab és lúd) egy ír testvérpár kisvállalkozása, ahol fél kilós táblás csokikat készítenek. Saját füszerkeverékekkel, szárított virágszirmokkal, karamellizált magvakkal szórják meg a táblákat, amiket aztán rusztikus papírba csomagolnak. A téli táblájukat volt szerencsém megkóstolni, amin karamellizált egész mogyoró, hajszálvékony narancshéj, körömvirág, és meleget árasztó téli fűszerkeverék volt. Nagyon jól harmonizáltak az ízek, a csokoládé pedig lágyan olvadt össze a többi hozzávalóval. Nem utolsósorban pedig a látvány is nagyon jól sikerült.

sfff15

Doisy és Dam csokijai

A Doisy and Dam márkanév mögött pedig két jóbarát áll, akik mindenféle szuperételekkel turbózzák fel a Dominikai Köztársaságból származó kakaóbabokból készített csokoládéikat. Egyszerű, vidám, fiatalos a csomagolás, érdekesek az ízkombinációk. A márkanév pedig két Nobel-díjas kutatónak állít emléket, akik a K-vitamin kutatásban értek el fontos eredményeket. Itt a vásáron a datolyás, himalája sós tejcsokit, és a Great Taste Awards-on idén egy csillaggal jutalmazott maca porral (perui ginzeng), vaníliával és kakaóbabtörettel dúsított étcsokijukat kóstoltam meg.

sfff15

The Chocolate Tree, a skót csokikészítők standja

De olyanok is voltak, akiknek már ismertem a termékeit, például az edinburgh-i The Chocolate Tree és a Coco Chocolatier is képviseltette magát. Itt volt még a Pump Street Bakery, akikről azt hiszem még talán nem is ejtettem itt szót, de teljesen odavagyok a csokijukért. Alapvetően pékségként műdödik a cég, de melléktevékenységként elkezdtek bean-to-bar csokikat is készíteni. Különlegességük, hogy a kakaóbabokat ugyanabban a sütőben pörkölik, ahol a kenyerek is sülnek, ráadásul két olyan csokit is készítettek, amiben rozskenyér morzsa illetve kovászos kenyérmorzsa ropog. Ezek egészen fantasztikusak! A csomagolás is annyira praktikus. Visszazárható kis zsebes tartó, nem potyog ki a csoki, nem tépődik szét a papír, nem kell a fóliaborítással vagy celofánnal bénázni, egyszerű, letisztult a dizájn is. A vásáron azt is megtudtam az egyik készítőtől, hogy minden csokoládét legalább 28 napig érlelnek a konsírozás után, mert érezhetően jobb lesz az ízük.

sfff15

Többek között az Eden Project táblás csokijait is ez a cég készíti Cornwallban, most indították el a saját kollekciójukat. A Callebaut területszelektált csokoládéiból készítenek táblás csokikat jópofa csomagolással.

Beszélgettem azzal a beszállítónkkal is, akitől a bean-to-bar konsírozót vettük. Természetesen ott volt a standjukon ez a gép, és nagyon jó volt látni, ahogy a délelőtt 11 óra körül még egészen sűrű, szemcsés masszából délutánra már selymes csokoládé lett. Megtudtam, hogy pár héten belül venezuelai babokkal egészítik majd ki a kínálatukat, és néhány kakaóbab pörkölési tippet is kaptam az egyik képviselőjüktől.

sfff15

A csokis színpadon folyamatosan kóstolóval egybekötött bemutatókat tartottak. Az esemény házigazdája Will Torrent volt.

Nagyon örültem, hogy találkozhattam azzal a lánnyal is, aki az instagramon keresztül folyamatosan inspirál. Ő már többször járt a Karib-térségben kakaóültetvényeken, tagja az Academy of Chocolate zsűrijének (ez egy nagyon neves testület, akik évről évre díjazzák a legjobb minőségű csokoládékat), és nagyjából minden készítőt ismer, minden eseményen ott van. Nagyon vidám, lelkes, közvetlen lány, azonnal megölelt, mikor találkoztunk. Persze ő is “dolgozni” jött a vásárra, így nem volt alkalmam hosszasan beszélgetni vele, de hála neki, még három csokikészítővel is személyesen találkoztam.

sfff15

A fűszeres csokis verseny fő szponzora, a Seasoned Pioneers is ott volt a vásáron.

Az egyik ilyen a Montecristi volt, amit egy szintén közvetlen és nagyon kedves ecuadori hölgy képviselt. A szülővárosa környékén található ültetvényekről szerzik be a kakaóbabokat, és ott helyben dolgozzák fel őket. Igazán aromás, 63 és 85% közti kakaótartalmú csokoládét árulnak kifejezetten csokikészítők részére. Az ő standjuknál igazi, még friss kakaógyümölcsöt is lehetett találni. Nagyon szép színűek voltak, és meglepően nehezek is. Az Eden Projectben ugyan fogtam már még a fán érő kakaógyümölcsöt, de értelemszerűen így nem tudtam pontosan a súlyát meghatározni. Nagyon izgalmas volt kézbe venni, és közben hallgatni, hogy ki milyen módszerrel “csempészte” a bőröndjébe a friss kakaógyümölcsöket.

sfff15

Friss kakaógyümölcs az ecuadori Montecristi standjánál.

A csokikészítéshez még egy hasznos felfedezésem is volt, egy indiai cég természetes fűszerkivonatai. Mivel a csokoládé ízesítéséhez csak olaj vagy por alapú ízesítőket lehet adni, nem könnyű ilyet találni, illetve ezek gyakran szintetikus anyagok, és nem utolsósorban elég drágák is. Így nagyon megörültem, mikor megtaláltam a Holy Lama Naturals standját. A nagyon segítőkész tulajdonosnőtől kaptam is három kis fűszermintát (kardamom, menta és rózsa esszenciát), hogy próbáljam ki a csokoládékészítéshez.

Holnap estig sorolhatnám még, hogy mennyi finomságot és érdekességet láttam/kóstoltam. De azt hiszem már így is megértitek, mennyire jól éreztem magam ezen a vásáron. Annál is inkább, mert közben a mi standunknál is folyton jöttek az érdeklődők, és mindenkinek nagyon ízlettek a csokik, amiket kóstolóként kínáltunk. Előző héten kb. 10-10 kilónyi csokilapot készítettem három ízben (málnás-pisztáciás fehércsoki, mogyorós sós karamell, kávés étcsoki), hogy legyen mivel etetni a népet. 🙂

sfff15

Az első lengyel bean-to-bar készítő cég, a Manufaktura Czekolady még ilyen élethűen rozsdásnak tűnő csoki szerszámokat is hozott magával.

És ez még csak a kezdet! Az elkövetkezendő hetekben, hónapokban egymás után jönnek a jobbnál jobb csokifesztiválok, csokis események. Ahova csak tudok, elmegyek, és természetesen be is számolok majd róluk, meg arról is, hogy milyen csokikat kóstoltam.

Ti pedig, ha tehetitek, látogassatok el az idei Édes Napokra, helyettem is. Szeptember 18-20. között rendezik meg a Budai Várban, és a szombati napon például Szántó Tibor is fog előadást tartani.

Ígéretemhez híven, jöjjön a brüsszeli csokifesztiválról egy személyes, képes beszámoló. A rendezvény idén ünnepelte a 20. évfordulóját, de érdekes módon Brüsszelben még csak ez volt a második alkalom, hogy megrendezték. A fő attrakció minden évben a párizsi szalon, de más francia nagyvárosokban, Londonban, Kölnben, több japán városban, New Yorkban, Moszkvában, Szöulban, Zürichben és Sanghajban is volt már ilyen fesztivál.

A brüsszeli expo egyik épülete adott otthont az idei fesztiválnak, az Atomium és a Mini-Európa tőszomszédságában. Ahogy már a beharangozóban is írtam, terveinknek megfelelően biciklivel érkeztünk. Ez egy jó 10 km-es kis tekerés volt oda és vissza is. Maga a táv nem is lett volna vészes, inkább csak a brüsszeli közlekedésszervezési sajátosságok okoztak néha fejtörést, vagy izgalmat, mint például a biciklisáv ideiglenes eltűnése, a szűk utak, a villamosok, és persze az elmaradhatatlan macskaköves utak. De ennek ellenére sikerült délután 1-re épségben megérkeznünk a helyszínre.

Salon du Chocolat

színes csokikavalkád (Rody, Valentino és Joost Arijst csokikészítők)

chocolate cosmetics

csokis testápolók, fürdővízbe szórható csoki, füstölők

Szombat délután lévén természetesen rengetegen voltak, de azért szerencsére nem kellett nyomorogni. Két óránk volt még Benoit Nihant előadásáig, úgyhogy kényelmesen elkezdük körbejárni a színes, édesen illatozó standokat. A csokikészítőkön kívül voltak még itt teát, süteményeket, fűszereket, ékszert, kakaóvaj alapú kozmetikumokat, fagyit, fehér nugátot, macaronokat árusító cégek is. A kiállítók mellett pedig külön játszósarok volt a gyerekeknek, megismerhettük a csokoládé történetét a csokimúzeum jóvoltából kiállított plakátok és tárgyak segítségével, folyamatosan zajlottak a bemutatók és előadások a konyhával felszerelt “Pastry Show” sarokban, és a “Chocosphere” elnevezésű kis elkülönített részben, illetve volt még egy kis könyvesbolt és természetesen a kifutó, ahol délután zajlott a csokis divatbemutató. A standok környékén több helyen is láthattunk érdekes csokiból készült szobrokat, installációkat is.

choco story museum

a brüsszeli és bruges-i Choco Story csokimúzeumok kiállítási anyagai

chocolate sculptures

csokiból készült szobrok (Leonidas) és az elmaradhatatlan csokit pisilő kisfiú (Valentino)

Salon du Chocolat

még több csoki és a kakaóbabok, amikből készül ez a csoda (Darcis és Cacao Tree by Tom csokijai, Callebaut VIP lounge dekorációja)

Nem volt könnyű eligazodni ebben az édességlabirintusban, de szép lassan azért igyekeztünk felfedezni a különboző kiállítókat. Bevallom, nagyon sokukat egyáltalán nem ismertem. Igazából arra számítottam, hogy majd lesz sok olyan nagy név, akik például a párizsi vagy londoni kiállításon ott szoktak lenni, de inkább kisebb készítők jelentek meg itt főleg belgák és franciák. Szinte mindenhol lehetett valamit kóstolni. Nagyon jó volt például a NewTree és az Ethiquable standja, mert itt az összes táblás csokiból tettek ki kóstolót apróra törve, sőt a töltött bonbonokból is lehetett bátran falatozni. Több helyen árultak lekvárokat, csokis vagy karamelles krémeket, elegáns cukrászsüteményeket, minitortákat, fagyit, csokis koktélokat, forrócsokit, még kakaós sör és bor is volt! Mindent persze mi sem bírtunk kipróbálni sajnos, ahhoz talán mindhárom nap sem lett volna elég 🙂

french nougat

gigantikus nugátkorongok 🙂

Menakao

Menakao táblás csokik a Sun and Green standjánál

Nagyon nagy öröm volt rábukkanni a Sun and Green standjára, ahol madagaszkári fűszereket, vaníliarudat és a Menakao csokijait lehetett megvásárolni. A nagy étcsokitesztnél már említettem a Menakao 100%-os csokiját, azt még a szentendrei Éden csokiboltban szereztem be, és egyből nagy kedvenc lett, de azóta nem találkoztam vele máshol. Itt viszont nyolc féle csokiból lehetett választani. 25 és 75 grammos táblákat árultak mindegyik ízből, végül négy nagy táblát vettünk, mert úgy volt rá kedvezmény. 70-72-80-100%-os csokikat választottunk. Nem bírtam ellenállni a madagaszkári vaníliarudaknak sem, vettem is egy 20 darabos csomagot, így 0,85 euró egy szál, a legolcsóbb, amit eddig találtam itt Belgiumban. Nagyon jól néztek ki a fűszerek is. Volt fekete- és rózsabors, egy helyi vadbors fajta, fahéj (rúd és őrölt is), őrölt gyömbér, citromos bors és egy szintén helyi egzotikum a kaffír lime szárított, reszelt héja. Pirospont nekik, hogy kártyával is lehetett fizetni, a legtöbb standnál ugyanis csak kézpénzes fizetésre volt lehetőség.

chocolate tattoo

kicsit csalódtam a csokis tetoválásban, mert csak ennyi volt…

A beharangozómban úgy írtam, hogy három magyar cég lesz jelen, de valójában a ChocoMe-n kívül nem tűnt fel a másik kettő (a térkép alapján ugyanazon a standon volt a Caffe Perte és a Montip Trade Kft., de őszintén szólva nem szúrtak szemet, igaz, nem is kerestem különösebben őket). A ChocoMe-t viszont maga Mészáros Gábor, az alapító tulajdonos képviselte a helyszínen, így volt szerencsénk beszélgetni is vele egy kicsit. Nagyon barátságos és közvetlen volt, a standot pedig nagyon ízlésesen rendezték be, nehéz volt ellenállni a sok szép táblás csokinak. De még jobban érdekelt a 2014-ben a Chocolate Awardson ezüst minősítéssel díjazott fahéjas-tejcsokis mogyoródrazséjuk. Ebből vettünk is egy dobozzal, bár lehet, hogy kettőt kellett volna, mert eléggé eteti magát 🙂

Neuhaus

a Neuhaus két fő csokoládémestere tartott bemutatót: a mogyorókrémes tölcsért és a Caprice nevű vaníliás, grillázsos csokit lehetett nézni és persze kóstolni, sőt a készítést is ki lehetett próbálni

Nagyon izgatottan vártam, hogy odamenjünk Benoit Nihant standjához. Ő maga is ott volt, beszélgetett az érdeklődőkkel és ki is szolgálta a vásárlókat. Én mindenképpen szerettem volna megvenni a könyvét, ami tavaly novemberben jelent meg. Résen kell lenni, mert például a pár méterre található könyvesbolt standjánál öt euróval drágábban árulták már a könyvét. De én amúgy is személyesen tőle szerettem volna megvenni, így egyúttal dedikálta is nekem, ami külön élmény volt számomra. Úgy álltam ott, mint valami tinilány egy menő fiúbanda koncertje után 🙂 Mindeközben Benoit rettentően kedves, barátságos volt, sőt, megkockáztatom, hogy még nagyobb zavarba jött, mint én, mikor mondtam neki, hogy mióta ismerem a csokijait, mennyire különlegesek, milyen szép és letisztult a dizájn, stb. Kérdeztem tőle persze, hogy nincs-e nála üresedés, mert nagyon szívesen dolgoznék nála, de sajnos egyelőre nem tudott semmi konkrétat mondani. Azért csendben tovább reménykedem… 🙂 Emlékbe azért kértem tőle még egy közös fotót is:

Benoit Nihant

Benoit és én 🙂

Benoit Nihant

dedikálta nekem a könyvét (Lillának! Kívánom, hogy ez a könyv inspiráljon és elrepítsen a csokoládé világába. Mindig őrizd meg a csokol’attitűdödet!) – magázva írta, de úgy olyan távolságtartóan hangzik magyarul

Két órakor kezdődött a “Pastry Show” színpadán Dominique Persoone bemutatója. Ő a Bruges-ben és Antwerpenben található Chocolate Line alapítója és tulajdonosa. Majd részletesebben is bemutatom őt, mert a múltkori antwerpeni sétánkon vettünk nála bonbonokat. Kicsit fura volt az előadása, mert hol flamandul, hol franciául beszélt, a moderátor látszólag értette a flamandot is, de ő maga csak franciául szólalt meg, viszont a flamandot nem tolmácsolta, pedig egyértelmű volt, hogy Dominique sokkal beszédesebb volt azon a nyelven, így aki csak a franciát értette (mint például mi is), lemaradt néhány poénról. Összességében viszont érdekes volt megismerni Dominique történetét, hogy hogyan jutott el a csokikészítésig, hogyan lett saját kakaóültetvénye Mexikóban, és milyen szempontok alapján készíti a csokoládéit. Nem vártuk meg az előadás végét, mert szerettünk volna az első sorokban ülni Benoit Nihant előadásán, így átmentünk a “Chocosphere” részhez, és a második sor közepére bebástyáztuk magunkat.

Dominique Persoone, Chocolate Line

Dominique Persoone (Chocolate Line) a színpadon

Dominique Persoone

kóstolhattunk tőle egy bonbont, amiben a saját mézét egy perui étcsoki ganache-sal rétegezve kínálja

Van abban valami egészen cuki, hogy egy negyvenes, szemüveges, mérnökből csokikészítővé avanzsált pasi zavarba jön, miközben az őt hallgató kisebb tömeghez beszél. Pár perc alatt úgy kiszáradt a szája, hogy még azt is elfelejtette, miről beszélt éppen. Főként ő is az élettörténetét mesélte, hiszen nem mindennapi, hogy egy gépészmérnökből valaki csokikészítésre adja a fejét, ráadásul úgy, hogy ő maga készíti a csokoládét a nyers kakaóbabokból. Aztán 5 csokit kóstolhattunk, és közben végigvezetett minket a különböző kakaóültetvények sajátosságain, a termelőkkel való kapcsolattartás körülményein és sokszor tett összehasonlításokat az ipari csokoládékészítés és az ő, kézműves módszere között. A kóstolt csokikról külön fogok beszámolni, mert itt nagyon hosszadalmas lenne. Az előadás végén megnézhettünk még egy rövid zenés videót, amiben bemutatja a kis műhelyüket, és látható, ahogy pörköli és konsírozza a jutazsákokban érkező kakaóbabokat.

Benoit Nihant

Benoit Nihant kóstolóval egybekötött előadása

Közvetlenül utána jött Laurent Gerbaud vidám kóstoltató előadása, ahol mindenki kapott egy kis hajó formájú tartót, benne 13 különféle csokis finomsággal. Szigorú sorrendben kellett haladni, Laurent mindig mutatta, hogy éppen melyik elemet kell kóstolni. Én mindenbe csak beleharaptam, mert ha végigeszem rendesen, akkor a végére kidőltem volna. Még így is bámulatos volt, milyen nagy különbség van egy ipari átlagcsokoládé, és egy kézműves termék között, illetve, hogy mennyi kreativitás van abban, ahogy az egyes magokat, aszalt gyümölcsöket társítani lehet a különféle csokoládékhoz. Az előadás után személyesen is beszélgettünk egy kicsit Laurent-nal, aki szintén nagyon közvetlen és barátságos volt. Neki Brüsszelben található a kávézóval és bolttal egybekötött műhelye, ahol ehhez hasonló kóstolókat is tart. Már korábban vettem nála fűszeres csokitallérokat, úgyhogy majd készítek róla egy mélyrehatóbb bemutatót, ahol azokat a csokikat, és a fesztiválon tartott kóstoló bemutatót is kivesézem.

Laurent Gerbaud

Laurent Gerbaud csokival teli csónakja

Pukkadásig teltünk csokoládéval, úgyhogy este 6 körül összeszedtük minden maradék erőnket, és hazatekertünk. Még órákig teljesen fel voltam pörögve a csokitól, és az inspiráló előadásoktól és találkozásoktól. Nagyon örülök, hogy elmentünk, és ilyen szuper dolgokkal lettünk gazdagabbak.

Atomium

A csillogó Atomium alatt vártak ránk a bringáink

Salon du Chocolat

kincsek, amiket magunkkal hoztunk

Impression

Csak egy gyors emlékeztető, hogy ma kezdődik a brüsszeli csokifesztivál! Már nekünk is megvannak a jegyeink, de szombatra, mert akkor van a legtöbb attrakció, előadás, dedikálás. Szóval izgatottan várom a holnapi napot! A fesztivált egyébként a brüsszeli expo területén tartják, ami Brüsszeltől északra található, az Atomium híres épülete közelében. Szerencsére azért még tömegközlekedéssel is el lehet jutni odáig viszonylag egyszerűen. Ha szép idő lesz, akkor mi lehet, hogy bringával megyünk, hogy ledolgozzuk a sok csokit, amit valószínűleg el fogunk ott fogyasztani 🙂 . Vasárnap jövök a beszámolóval! Addig egyetek ti is egy kis csokit 🙂 .

Voltatok már ilyen, vagy ehhez hasonló csokis kiállításon vagy vásáron? Mire vagytok kíváncsiak?

Impression

Már csak egy hét és itt a brüsszeli csokifesztivál! (2015. 02. 6-8., Brüsszel Expo)
A kiállítók között három magyar cég is lesz, köztük természetesen a ChocoMe. Nagyon várom persze, hogy találkozzak Benoit Nihant-nal, aki dedikálni fogja a nemrég megjelent könyvét, és persze lehet majd nála kóstolni is! 🙂
A nagyszínpadon lesznek cukrászati bemutatók, a csokikészítők közül pedig többen is fognak előadást, kóstoltatást tartani mindhárom napon (például Nihant is! :)). Nem maradhat el majd a csokis divatbemutató, ahol csokiból készült ruhakölteményekben vonulnak fel a modellek, illetve lesz színes kiállítás is a csokoládé történetéről, csokis tetoválás, csokiszobrok.

A belépő elővételben 8.50 euró, a helyszínen pedig pénteken 8.50, szombaton és vasárnap 10 euró.
Természetesen jön majd képes beszámoló!

Annyira jó nap volt ez a mai, hogy azonnal tudósítani szerettem volna róla!

Idén is megrendezésre került Cambridge talán legnagyszabásúbb kajafesztiválja az EAT Cambridge (azaz Edd meg Cambridge-t 🙂 jó nem?), ahol tavaly még csak nézelődőként vettem részt. Igaz, akkor korábban tartották, március elején, húsvét előtt, és pont akkor váltottam munkahelyet. Idén viszont már teljes erőbedobással jelen voltam, ugyanis a csokiboltunk standjánál készítettem trüffeleket egész álló nap.

Reggel átcuccoltunk a csokikkal a helyszínre, aztán el is kezdtük olvasztani a csokit a melegítőben, és a trüffelek alapjául szolgáló ganache-okat is szép sorban elkezdtük golyókká formázni. Három ízt készítettünk erre az alkalomra: gesztenyekrémes étcsokoládé, sós karamell és robbanócukros tejcsokoládé. A gesztenyés étcsokisat egyszerűen kakaóporba hempergettük, a sós karamellt durvára vágott, pirított mogyoróba, a tejcsokisat pedig robbanócukorkába forgattuk. Az utóbbi kettőt temperált tejcsokoládéba is megmártottuk… másodjára, mert az első adagra annyi volt az érdeklődő, hogy egyszerűen nem volt időnk rá, ráadásul a kolléganőm, Sara keze annyira meleg volt, hogy pillanatok alatt folyósra olvadt a kezében a ganache, így annyira ragadt, hogy mártogatás nélkül is simán rátapadt a mogyoró és a robbanóscukorka is. Ezek után mondjuk átvettem a helyét, és inkább én formáztam a golyókat, mert nekem viszont híresen hidegek a kezeim általában.

Az emberek csak jöttek és jöttek, úgyhogy alig fél óra leforgása alatt egy jó nagy adag ganache-nak hűlt helye volt (egy adagból átlagosan 60-70 trüffelt lehet készíteni, és mivel ingyen osztogattuk, nem is csináltuk őket olyan nagyra, mint amilyet amúgy szoktunk). Nagyon jó volt látni a sok elégedett arcot, miután megkóstolták a sós karamell trüffelt, amihez az alapot én készítettem. Volt, aki vásárolni is akart volna belőle 🙂

főnökeimmel

Dél körül tartottunk egy kis szünetet, akkor körbejártam a vásárt, hogy megnézzem, ki mit kínál. Volt itt minden, mi szem-szájnak ingere: brownie, cupcake, mindenféle lekvárok, csatnik, olajok, tea, kávé, gin, sör, sajtok, kolbászok-szalámik, csili, csoki és persze az elmaradhatatlan fagyi!! Ebédre vettem egy mennyei kecskesajtos, aszalt paradicsomos, rukkolás szendvicset és egy sós karamelles brownie-t, aztán kicsit később még muszáj volt megkóstolnom a Sherry ízű fagyit is. Venni végül nem vettem semmit, mert egyszerűen nem tudtam dönteni, másrészt pedig már arra is kellett gondolnom, hogy egyáltalán haza tudom-e majd vinni.

A boltunk délután fél kettőkor tartott egy fél órás előadást arról, hogyan is készül a csoki, kakaófától a táblás csokiig. Ezt sajnos nem láttam, mert az előadásokat egy külön teremben tartották, nem ott, ahol a kiállítók voltak. Számítottunk rá, hogy az előadás után majd sokkal nagyobb lesz az érdeklődés a standunknál, így kettő utánra időzítettük a második trüffeles kóstoltatásunkat. Innentől majdnem megállás nélkül csak golyóztam a trüffeleket, Sara pedig mártogatta őket a temperált tejcsokiba, aztán pedig közösen hempergettük őket mogyoróba, robbanóscukorba, és mikor az elfogyott, akkor csokireszelékbe. Tulajdonképpen olyan nem is nagyon volt, hogy a kínálótálcánkon a teljes kínálatot be tudtuk volna mutatni. Leginkább az volt a jellemző, hogy az emberek ott álltak az asztalnál, és amint egy bonbon elkészült, keselyűként csaptak le rá, egymásra szúrós pillantásokat vetve, mert izgultak, hogy nekik már nem jut. 🙂

kicsit összecsokiztam magamat 🙂

Délután négy körül fogyott el végül az összes csokink, úgyhogy utána már csak pakolásztunk, rendet raktunk, még jártam egyet a helyen, hátha látok valami jót, de aztán véget is ért a fesztivál (milyen hülyeség, hogy délután fél ötkor bezárt a bazár… biztos lett volna még forgalma akár este hatig is). Nem volt más hátra, mint mindent szépen összepakolni és visszacipelni a boltba. Ha jól számolom legalább négyet fordultunk, mire mindent visszavittünk, de szerencsére nem voltunk túl messze, csak a pláza másik oldalán.

csapatmunka Saraval

Nagyon nagyon jól éreztem magam, fantasztikus nap volt! Saraval rengeteget nevettünk, miközben a több száz trüffel lassacskán kikerült a kezünk közül. Finomakat kóstoltunk és ettünk, isteni volt a fagyi (kóstoltam egy egészen elképesztő ízűt is, tárkonyos pink grapefruit sorbet-t), felemelő volt látni, ahogy az emberek befalták azt a rengeteg csokit, amit készítettünk. Örülök, hogy még itt lehettem és ilyen nagy mértékben részt vehettem ezen az eseményen. A helyszín és a szervezés is kifogástalan volt. Tágas, világos teremben voltunk, a szervezők pedig óránként körbejártak, és kaptunk ingyen kávét, teát, vizet, ha kértünk. Ittam két teát (“a Tea” itt mindig English Breakfast, azaz fekete tea), úgyhogy még most is pörgök 🙂

De azt hiszem a képek is magukért beszélnek!

kértek?
PAGE TOP