Tag : bean-to-bar

18 posts

Willie's Chocolate Factory

Ugye mindenki ismeri Willy Wonkát, a Charlie és a csokigyár című történet egyik főszereplőjét? Nem, nem róla lesz szó. Hanem egy igazi, hús-vér csokigyárosról, Willie Hartcourt-Cooze-ról (a helyében lehet, hogy Wonkára változtatnám a nevem). Ez a brit úriember ugyanis nagyon kalandos utat járt be, melynek végén egy saját tulajdonú venezuelai kakaóültetvény és egy dél-angliai saját csokigyár várta. Persze nem hullott az ölébe minden csak úgy, több évnyi tervezés, várakozás, rengeteg utazás, munka, és persze befektetés van a háta mögött.

Ezekről az élményeiről ír nagyon olvasmányos stílusban, képekkel is illusztrálva első könyvében, melynek címe: Willie csokigyára. A könyv természetesen nem lenne teljes egy fejezetnyi recept nélkül, így a történetet Willie saját csokis receptötletei követik.

Willie gyermekkorát egy dél-írországi farmon töltötte, ahol megismerkedett az önfenntartó gazdálkodás formáival. A zöldség- és gyümölcstermesztés mellett gabonát is termesztettek, és saját maguk őrölték meg a lisztet. Voltak állataik is, így tojásért, sajtért, tejért, vagy joghurtért sem kellett boltba menniük. A teheneket és bárányokat pedig általában eladásra tenyésztették. Willie bevallása szerint előbb fogott pisztrángot a helyi patakban, mint hogy megtanult volna biciklizni.

Willie's Chocolate Factory

kakaóbabok minőségellenőrzése közben: 100 kakaóbabot kiválasztanak és félbevágnak, hogy ellenőrizzék mennyire volt tökéletes az erjesztés és a szárítás.

“Korán megtanultam, milyen értékesek a jó minőségű élelmiszerek.” (Willie Harcourt-Cooze)

Ezért is érte sokkhatásként, mikor apja unszolására Londonba kellett járnia iskolába, ahol az étel nem a termőföldről, hanem a szupermarketekből kerül az asztalra. De Willie azért így is megtalálta a módját, hogy tartalmas, egészséges ételeket egyen, és a baráti körében királyi lakomákat csaptak. Egy este azonban megtámadták őket és Willie-t megkéselték. Kórházi lábadozása alatt még inkább tudatosult benne, hogy nem érdekli az iskola, és mikor felgyógyult, ott is hagyta a középiskolát. Mostohaapja kapcsolatai révén elutazott Ausztráliába, ahol egy birkatenyészetben dolgozott. Nagyon kemény munka volt ez, de a szabadidejében megint hódolhatott a szenvedélyeinek: halászott, kengurura és emura vadászott, gyűjtögetett és sokat főzött. Az apja tragikus halála azonban újból felkavarta az életét, és egyik munkából a másikba ugrálva próbálta megtalálni végre a helyét a világban. Túrázott a perui hegyekben, dolgozott Londonban, aztán pedig egy fotós barátja révén eljutott az USA nyugati partjára is.

Los Angelesben találkozott össze újra Taniával, akivel a húszas éveik elején már kerülgették egymást, de akkor nem lett belőle semmi. Most azonban első látásra egymásba szerettek, és kalandos útra indultak. Willie ötlete volt, hogy menjenek Venezuelába, mert van ott egy barátja, akit meglátogathatnának. Több hónapig utazgattak Dél-Amerikában, és csak az esküvőjük miatt tértek vissza egy kis időre Londonba. Második venezuelai útjuk során jutottak el a Hacienda El Tesoro ültetvényre. Mindketten otthon érezték magukat Venezuelában, szerették az ottani ételeket, a zenét, az embereket, a változatos tájakat. Egy ismerősük pedig elvitte őket erre az ültetvényre, amit az idősödő tulajdonos éppen el szeretett volna adni. Azonnal beleszerettek a helybe, úgyhogy nem volt kérdés, hogy ide szeretnének költözni, bár az üzlet elég lassan jött létre, mert a tulaj felesége folyton meggondolta magát. Willie és Tania két évig éldegélt a környéken a lehetőségre várva, de belefáradtak, és szomorkodva visszatértek Londonba.

Egy évvel később egy telefonhívás azonban végre visszarántotta őket az álomvilágba. Megvehették az El Tesoro ültetvényt, ami 1640 óta működött kakaóültetvényként, de cukornádat és kávét is termesztettek rajta. Willie első felfedezőútjain mintegy hetven mangófát, szerecsendiófát, avokádófát, citrusokat és sok helyi egzotikus növényt is talált a farmon. A legcsodálatosabb mégis az a 12 hektáron elterülő kakaóültetvény volt, ahol ráadásul a legjobb minőségű Criollo fajta volt a legmeghatározóbb (a világ kakaótermésének kevesebb, mint 10-15%-a származik ebből a fajtából).

Willie's Chocolate Factory

“2. Fejezet: Kakaófarmer leszek”

Nem tudom olyan jól visszaadni egy ilyen összegzésben, mennyire izgalmas lehetett, amikor szép lassan elkezdték életre kelteni a farmot, megtisztítani az ültetvényeket, rendszerezni a növényeket és közben milyen sok váratlan dologgal kellett szembesülniük (például találkozás egy mérgeskígyóval az őserdőben, vagy egy tarantulával a fürdőszobában!). Nem hiába írja Willie, hogy néha úgy érezte, egy David Attenborough film közepébe csöppent bele.

Az év fénypontja természetesen a kakaószüret volt. Hosszú és munkaigényes dolog a kakaó szüretelése, de a végeredmény minden fáradtságot megér. Willie-n is átsuhant az izgalommal teli érzés: kakaófarmer lett, aki élete első saját csokoládéját fogja elkészíteni a saját kakaóbabjaiból. Annyi év várakozás és utazgatás, útkeresés után végre megtalálta azt az életformát, amit keresett.

Időközben született három gyermekük is, és részben emiatt, részben pedig a venezuelai nehéz gazdasági helyzet miatt, a család végül mégis visszaköltözött Angliába. De a farmot nem adták el, hanem tovább folytatták a kakaótermesztést. Willie pedig a dél-angliai Devonban megépítette a csokigyárát.

Willie's Chocolate Factory

a kakaószüret különböző fázisai: frissen kettévágott kakaóbab termés, a kakaóbabok erjesztése, majd napon való szárítása, bezsákozása.

A könyv első 110 oldalát tölti meg tehát Willie kalandos útja a kakaóültetvényen és a csokigyárban, csodálatos képekkel illusztrálva. A második részben pedig természetesen jönnek a kakaós, csokis receptek, melyeket sokszor a helyi, venezuelai konyha ihletett. Willie hangsúlyozza, hogy ő a kakaót (100%-os kakaótartalmú csokoládé tömböt) fűszerként, ételízesítőként is használja sós ételekbe, például ragukba, egytálételekbe, hiszen az intenzív ízek magas hőfokon is megmaradnak a kakaóban.

Az első receptek a reggeli témakörét merítik ki: venezuelai forrócsoki többféle ízben (víz alapú!), chillis-paradicsomos tükörtojás reszelt kakaóval a tetején, churros (spanyol, olajban kisütött tésztacsíkok), kakaós kenyér. A második fejezetben ebédre és vacsorára találunk főétel recepteket, ahol a kakaót/keserűcsokoládét a sóhoz hasonlóan ízesítésre (és emiatt ízlés szerinti mennyiségben) alkalmazhatjuk: gazpacho (hideg uborkás paradicsomleves), sütőtök krémleves, mexikói csirkepörkölt (mole) chillivel és kakaóval, csokis csirkemájpástétom, csokis-porcini gombás rizottó, bolognai spagetti, házi csokis ketchup. Bevállalósoknak ajánlom ezeket a recepteket. 🙂

Willie's Chocolate Factory

Hagyományos módszer a csokoládé felhasználására: töményen csokis, forró lávasüti, folyékony csokis belsővel!

De nem maradhatnak ki az egyértelműen kakaóhoz és csokihoz köthető édességek receptjei sem: csokitorta, muffin, brownie, csokis műzliszelet, csokis-gyümölcsös sajttorta, étcsoki fagyi, tiramisu, trüffelgolyók, habcsók, csokis keksz, stb. Ha még nem vagyunk elég merészek, hogy sós ételekben is kipróbáljuk a csokoládét, ezekben a receptekben biztosan nem fogunk csalódni.

Hamarosan hozok egy receptet is a könyvből, sőt Willie második könyvét is bemutatom majd a későbbiekben, abban már csak receptek vannak. A csokiboltunkban pedig megtalálható Willie csokijainak egy része, úgyhogy a kóstoló rovatban majd hozok róluk egy rövid beszámolót. Végül pedig egy idézet a könyvből (saját fordítás):

“Remélem, hogy egy nap majd az emberek ugyanolyan szakértelemmel fogják kezelni a csokoládét, mint a borokat. Edzeni fogják az ízlelőbimbóikat, hogy felismerjék, pontosan akkora különbség van egy-egy csokoládé minőségében, mint amennyire a habzóbor és a pezsgő eltér egymástól. A kisboltban megvásárolt táblás csoki nem valószínű, hogy akár csak egy hajszálnyit is megmutat a kakaó ízének csodálatos tárházából, de ha adsz egy esélyt, és kipróbálod ezeket a recepteket, talán megérted, mennyire különleges és mindent átalakító hozzávaló is a kakaó valójában.” /Willie Harcourt-Cooze/

Forrás: Willie Harcourt-Cooze: Willie’s Chocolate Factory Cookbook. Hodder & Stoughton, London, 2009.

Az a szuper dolog történt, hogy visszaköltöztünk Cambridge-be! (Nagyrészt ez volt az oka a hosszas csendnek itt a blogon). A már ismert kis csokiboltba térhettem vissza dolgozni (lásd lejjebb), így szerencsére nagyon gyorsan visszarázódtunk az angliai hétköznapokba. Mintha nem is utaztunk volna el innen egy évvel ezelőtt.

Nem maradhat el tehát a helyi csokis körkép sem. Viszont annyi csavarral, hogy ezt a posztot már április óta írom, mert tavasszal tettünk két kis angliai kiruccanást is Brüsszelből, így a képek még a húsvéti kínálatot is mutatják helyenként. Frissítésnek azonban a végére hoztam némi fagyis és hajókázós hangulatképeket is. Szeretném tehát egy kicsit a cambridge-i csokis kínálatot is bemutatni, hátha valakit erre fúj a szél, most már tudni fogja, hol érdemes kóstolni. 🙂

St John's College Chapel

St John’s College kápolnája

A város viszonylag kis méretének ellenére elég jó a csokibolthálózata. Van négy csokibolt, két édességbolt, egy fudge bolt (tejkaramella) és a főtéri piacon is árul egy lány bonbonokat. Emellett persze a szupermarketekben is változatos kínálattal találkozhatunk. Leírásomban én most három csokiboltra és a piaci bonbonokra szorítkoznék.

Hardy's Sweetshop

Hardy’s édességboltja

Chocolat Chocolat

Hat évvel ezelőtt nyílt meg ez a kis csokibolt, melyet egy angol-francia házaspár vezet. Az egész üzlet franciás hangulatot áraszt, és ez a termékeken is visszaköszön, hiszen főként belga és francia bonbonokat, táblás csokoládékat, forrócsoki különlegességeket, drazsékat, stb. árulnak. Különlegessége a boltnak, hogy a középen található bonbonospult önkiszolgáló, antik kockacukor csipeszekkel válogathatjuk ki magunknak a francia fantázianévvel ellátott bonbonokat egy kis papírkosárba, amit aztán a pénztárnál becsomagoltathatunk.

Chocolat Chocolat Cambridge

a Chocolat Chocolat bonbonválasztékának egy része

Az egyik sarokban pedig egy kis konyhát is kialakítottak, ahol szinte minden nap készül friss csokoládé. Ezek vékony, hullámos csokilapokként kerülnek ki fonott kosarakba, amiből tetszés szerinti mennyiséget kérhetünk, sőt, díszcsomagolásként úgynevezett csokis csokrot is köttethetünk magunknak (egy papírtölcsérbe kerülnek a letördelt darabok, amit celofánba csomagolnak). Nekem a karamellizált mogyoródarabokkal és tengeri sóval megszórt karamelles tejcsoki a kedvencem, de nagyon jók még a szezonális ízek is.

Chocolat Chocolat Cambridge

a helyben készített hullámos csokitáblák nagyon jól mutatnak a fonott kosarakban

Még egy ismertetőjele a boltnak a minden nap frissen készített, sűrű forrócsoki, amit kis eszpresszós papírpohárból kortyolgathatunk.
A jó időre való tekintettel már a nyári szezon sztárja, a 6-ízben kapható olasz fagylalt is visszakerült a palettára (ezt általában március-áprilistól október végéig árusítják). Az elmaradhatatlan csoki-vanília mellett (belga étcsokiból és igazi vaníliával!) van még piemonti mogyorós, brontei pisztáciás fagyi, intenzív színű és ízű eper és mangó sorbet. Ismerem mindegyiket, és még így is olyan nehéz választani… Újdonság pedig a hétvégenként kapható brownie, macaron és habcsók változatos ízekben, melyeket helyi készítők hoznak frissen a boltba minden pénteken.

Chocolat Chocolat Cambridge

friss macaron szín- és ízkavalkád (legjobb a citrom-passiógyümölcsös)

Most nem vettem itt csokit, mert azokat már ismerem. Nem titok, hogy itt dolgoztam több mint egy évig, és én is készítettem a hullámos csokitáblákat nap mint nap. 🙂 Most pedig ide tértem vissza dolgozni, úgyhogy biztosan fogok még hozni kulisszatitkokat a bolt életéből.

Hotel Chocolat

hotel chocolat cambridge

Hotel Chocolat Cambridge

Talán ez a legnagyobb riválisa az előző boltnak, főleg mivel a nevük is hasonlóan franciás. A két bolt dizájnja viszont nem is lehetne eltérőbb egymástól. Itt minden fekete-fehér, mint Pierre Marcolininél. Igazándiból első ránézésre azt is hihetnénk, hogy nem is csokibolt, hanem ékszerüzlet vagy parfüméria. Az egész nekem kicsit steril, de ezt már Marcolini boltjának jellemzésekor is írtam. Ízlés kérdése persze, és nyilván van mögötte rengeteg marketing is. Különbség még, hogy ez egy láncolat, amelynek már külföldön is vannak boltjai. Méretét tekintve tehát messze meghaladja a kis családi vállalkozást. Saját kakaóültetvényük van Santa Lucia szigetén, egyes boltjaikban pedig étterem vagy kávézó is működik.
A furcsa az egészben, hogy eléggé gyárinak néznek ki a csokik, nem lehet egyenként válogatni, mert a bonbonok 6-osával vannak csomagolva. Pedig az általuk rendszeresen kiadott magazin (The Pod – azaz a kakaóbabtermés) mindig bemutatja valamelyik csokikészítőjüket, a bean-to-bar táblákat megalkotó munkatársaikat, tehát elvileg mégsem teljesen gyári a dolog. Egészen különleges termékeket is találunk a polcokon, mint például a kakaóval dúsított (és emiatt sötétbarna) száraztészta, kakaós pesztó, fehércsokis tormakrém, csokis balzsamecet, portói borok csokikóstoláshoz. Nemrég pedig saját szakácskönyvük is megjelent, ahol megtaláljuk ezeknek a receptjét is többek között. Elsőként néhány bonbont és három mini táblás csokit (35g) vettem, mert nagyon kíváncsivá tett a 75%-os tejcsokijuk. Hozok majd részletes leírást is róluk.

Thorntons

thorntons cambridge

Thorntons Cambridge

Ez a legrégebbi csokibolt az összes helyi cég közül, ugyanis 1911-ben alakult meg Sheffieldben. Azóta az egyik legnagyobb angliai csokigyárrá nőtte ki magát. Saját boltjaikon kívül a termékeiket megtaláljuk a nagyobb szupermarketek polcain is (főként a válogatott desszertesdobozokat). Egyenként itt sem lehet bonbont válogatni, inkább csak a kisebb-nagyobb díszdobozok közül választhatunk. Árulnak még ízesített karamellát, cukorkákat, drazsékat és fagyit is. Most nem kóstoltam náluk semmit, de még az első angliai utam során vettem egy banános karamellt, ami akkor nagyon ízlett, és akkor óriási dolog volt számomra betérni a boltjukba. Igazándiból nem is sugallják, hogy kézműves lenne a termékük, a promócióik is mindig inkább az 1-et fizet 2-t kap, és ehhez hasonlókra szorítkoznak, én olyan alsó-középkategóriásnak mondanám őket.

thorntons cambridge

a Thorntons húsvéti kirakata

Alison’s Chocolates

Alison Reed's Chocolates

Alison Reed kézműves bonbonjai a piactéren

A végére tartogattam egy igazi kézműves készítő termékeit. Alison egy kedves, kissé visszahúzódó lány, 2013 májusában kezdte el árusítani a bonbonjait a cambridge-i piacon, majd fokozatosan már kisebb boltokban és az interneten is elérhetőek a fényes, színes üveggolyókra hasonlító csokijai. Bevallom, először simán elmentem a standja mellett, mert azt hittem ékszereket árul. 🙂
Szinte sajnáltam megenni őket, annyira szép az összes bonbon. Eleinte csak félgömböket árult, mára már a szezonális kollekcióiban előfordulnak szív és kocka alakú bonbonok, valamint trüffelgolyók is. Emellett kis táblás csokit is vehetünk nála, a legjobb szerintem az ‘art bar‘ elnevezésű tejcsoki, amit mindenféle színnel fröcskölt össze és robbanócukorkával szórt meg. Most, amikor húsvét előtt vásároltam tőle, már természetesen csokitojásokkal is készült, ezek is mind nagyon szép színes fényűek voltak, a belsejükben pedig trüffelgolyók rejtőztek.

Ezúttal a Hotel Chocolat és Alison csokijait próbáltam ki. A későbbiekben természetesen részletes kóstoló beszámolót hozok majd ezekről a finomságokról is.

market square Cambridge

Cambridge piactere

Cambridge persze nemcsak a csokik miatt jó hely. Kedvenc elfoglaltságunk, mikor itt vagyunk, hogy lesétálunk a folyópartra és nézzük a csónakázókat, a lakóhajókat, elsétálunk a folyó mentén a Cambridge déli részén található kerti teázóhoz (The Orchard), ami egy gyümölcsfaliget közepén áll, így jó időben a fák alatt ücsöröghetünk egy csésze English Breakfastot kortyolgatva, lekvárral és clotted creammel megkent gyümölcsös bucit majszolva.

punts at Cambridge

csónakázás a folyón

Vagy bringára pattanunk, és úgy járjuk be a várost és környékét. Imádnivaló kis városka ez, de ‘AZ’ egyetemet senki ne keresse, ugyanis a cambridge-i egyetemnek nincs főépülete, mivel harmincnál is több ún. College alkotja, ezeknek mind saját épülete van. A leghíresebb persze a King’s College kápolnájának épülete, minden képeslapon és ajándéktárgyon rajta van. A fentebb említett fudge bolt (Fudge Kitchen), és két cukorkabolt (Hardy’s Sweetshop, Ye Olde Sweetshoppe) is található a King’s College utcájában, úgyhogy ide is mindenképp érdemes elsétálni.

IMG_4165-3

Whittard of Chelsea, Cambridge

Whittard, minőségi teák és kávék boltja

És ahogy az elején igértem, jön egy kis fagyi. Cambridge tele van nagyon jó gasztrós helyekkel, kistermelői boltokkal, független kávézókkal, éttermekkel, utcai árusokkal. Az édességek terén pedig az egyik legjobb ilyen a Jack’s Gelato, azaz nemes egyszerűséggel a cambridge-i születésű, de a világot megjárt főszakácsból fagyikészítővé vált Jack olasz fagyija. Róla szintén fog jönni egy külön bejegyzés, mert megérdemli. 🙂 Addig legyen elég egy kép az egyik háromgombócos fagyinkról.

Jack's Gelato Cambridge

Jack’s Gelato fagyija felülmúlhatatlan! A képen: extraszűz olívaolaj, narancslekvár és marsala vanília fagyi triója

Annyira mázlis vagyok egyébként, hogy a csokiboltunkban árult fagyit is Jack készíti, szóval könnyű dolgom van, ha ilyen finomságra vágyom. A bolti kínálatból a mangó és a pisztácia az abszolút kedvencem, de egyébként Jack sokkal egzotikusabb és izgalmasabb ízeket is készít, ahogy ez a képről is már kiderült.

Nem tudom, mennyire jött át, hogy Cambridge milyen szuper hely valójában. De remélem kedvet kaptatok, hogy ellátogassatok ide egyszer. Az eső miatt aggódókat pedig szeretném megnyugtatni, hogy a meteorológiai mérések szerint Cambridge-ben összességében kevesebb eső esik egy évben, mint Barcelonában. Egyébként tényleg ez Anglia egyik legszárazabb pontja. Ráadásul csodaszép! 🙂

OmNom chocolate from Iceland

Mázlis vagyok, mert van egy világjáró barátnőm, Zsuzsi, aki legutóbbi izlandi útjáról igazán különleges csokikkal tért haza. Na jó, bevallom, hogy mielőtt elment, utánajártam, van-e valami jó csoki a szigeten, és így találtam rá az OmNom csokikra. Már a neve is olyan vicces, angolul annyit tesz NyamNyam. 🙂 Szépen megkértem Zsuzsit, aki hozott is nekem három színes táblát.

OmNom chocolate from Iceland

Az OmNomot a fővárosban, Rejkjavikban készítik, és ráadásul bean-to-bar jelleggel, azaz a kakaóbabok feldolgozását is ők végzik. Elsőre mégis a csomagolás az, amin megakad az ember szeme. Üde színek, természetesség, játékosság és mérnöki dizájn jellemzi őket. A három tábla összecsomagolva olyan, mintha kis könyvecskék lennének díszcsomagolásban. Mindegyik csoki más színű és más állatot ábrázoló karton borítékba van csomagolva, amit egyszerűen visszazárhatunk felbontás után. A táblákat még egy a logójukkal díszített papírba is becsomagolták.

Két fehércsokit és egy tejcsokit kóstoltam tőlük, pedig én inkább étcsoki párti vagyok. Ezek azonban nagyon is eltérnek a megszokott fehér- és tejcsokitól. Mondom is, hogy miért.

OmNom chocolate from Iceland

“Piszkos Szőkeség” 🙂

Dirty Blonde 36% – fehércsoki

Azaz “Piszkos Szőkeség”. A baglyot ábrázoló sárga csomagolás egy tejeskávé színű táblát rejt. Külön nem jelzik, de az ízéből nekem úgy tűnik, hogy karamellizált fehércsokival van dolgunk. Ez azt jelenti, hogy a fehércsokit olyan hőhatásnak teszik ki, melynek során a benne lévő cukor karamellizálódik. Fehércsokira egyáltalán nem emlékeztet az íze, inkább olyan, mint egy krémes vajkaramella, viszont nem annyira édes. Van egy enyhe égetett karamelles utóíze is, de ez már csak a lecsengésben jön elő. Ha valaki nem szereti a fehércsokit, annak mindenképpen ajánlom, mert ez egy egészen más világ. A 36%-os kakaóvajtartalom nagyon magasnak számít, hiszen egy átlagos bolti fehércsokiban mindössze 20-25% körül mozog ez az érték (nyilván annyival több cukrot tesznek bele).

OmNom chocolate from Iceland

sós édesgyökér (fehércsoki!!!)

Lakkrís + Sea Salt 38% – fehércsoki

Ha nem tanulmányozom át a csomagolást, akkor simán beírtam volna, hogy ez tejcsoki. A képeken is jól látszik, mennyire világosbarna a színe. De nem. Ez fehércsoki. Az összetevői között ugyanis nincs kakaómassza, csupán kakaóvaj, nádcukor, izlandi tejpor és ízesítésként perzsa édesgyökér és izlandi tengeri só. 38%-os kakaóvajtartalmával veri az előző 36%-os fehércsokit, de olyannyira, hogy ránézésre tényleg tejcsokinak tűnik. Talán az édesgyökér is sötétített a színén? Az alapízét viszont nehéz érezni, mivel az édesgyökér nagyon erőteljes aromájú, ráadásul ezt a tengeri só még jobban kihozza. Egyértelműen a kirakodós vásárok cukorkás standjairól is ismert fekete színű bocskorszíj/medvecukor ízt érezni, eléggé intenzíven. Hosszú percekig a szájban marad az íze. De hogy ez fehércsoki… még mindig nem tértem magamhoz 🙂

OmNom chocolate from Iceland

dark-milk karamellel

Dark Milk 55% – tejcsoki

Ezek után most mondhatnám, hogy ez meg étcsoki… Mert majdnem az. Hiszen 55%-os kakaótartalommal simán elmehetne már átlagos étcsokinak is akár. Viszont tejport adtak hozzá, így már átkerül a tejcsoki kategóriába. Az utóbbi években nagyon elterjedtek az ilyen “dark-milk” vagy “strong milk” (magas kakaótartalmú tejcsoki) csokik, ez is ide tartozik. Érdekessége, hogy karamellizált cukrot adtak hozzá, így tényleg máshogyan édes, mint egy sima tejcsoki. A kakaós íz nagyon telt, már-már szinte kesernyés is, mintha étcsoki lenne, de közben a tejpor miatt lágy és krémes marad. Nekem nagyon tetszik ez a fajta tejcsoki, ez egyébként a Dominikai Köztársaságból származó kakaóbabokból készült.

OmNom chocolate from Iceland

Laurent Gerbaud chocolates

fűszeres csokitallérok

Igen, “zserbó” :), csak hiányzik a nevéből egy ‘e’ betű, szóval nem biztos, hogy van köze a mi Gerbeaud-nkhoz. Viszont nagyon jópofa, mackós alkatú, dörmögő hangú pasi, aki nem titkolja, mennyire vonzódik az ázsiai, ezen belül a kínai kultúrához. A logója sem véletlen, a csokoládé szó kínai jelekkel írva.

A brüsszeli csokifesztiválon tartott kóstolóján el is mesélte, hogy mindig nagyon sok kínai barátja volt, tanult is kínaiul, és az egyetemi évei után több évet is töltött kint Kínában. Fejébe vette, hogy ő majd meghódítja csokoládéjával a nem túl édesszájú kínaiakat. Aztán a valóság elsőre kicsit arcon csapta, teljesen hülyének nézték. De nem adta fel, megpróbált rájönni, mi az, amin keresztül mégis eljuttathatná a csokoládé szeretetét a távol-keletre. Így alakult ki a mostani palettája, amit főleg fűszerezett csokitallérok, csokiba mártott aszalt gyümölcsök és olajos magvak jellemeznek. Emellett csak egy egészen kis választéka van friss, területszelektált kakaóbabokból készült ganache bonbonokból.

Brüsszel központjában található a boltja, ami egyben kávézó/bár (minőségi borokat is árul) és műhely is (rendszeresen tart tanfolyamokat az érdeklődőknek). Szlogenje sem átlagos, egyenesen azt állítja, hogy az ő csokija széppé tesz! Na, több se kellett nekem,  elsőként a fűszeres csokitallérokra esett a választásom. Cseles, mert fel vannak sorolva az összetevők a doboz hátulján, de nem tudni, melyik tallér melyik ízt rejti. Csak találgatni lehet. Izgalmas kis játék ez!

Laurent Gerbaud chocolates

egyszerű, letisztult dizájn jellemzi a csomagolást

Természetesen megtaláljuk a szokásos ízeket: gyömbéres étcsoki, speculoos-os tejcsoki (belga gyömbéres keksz), chillis étcsoki, kakaóbabtöretes étcsoki, kandírozott narancsos étcsoki. Aztán jönnek az izgalmasabb kreációk, mint például a sós tejcsoki (és itt a tejcsoki sem akármilyen, 50%-os kakaótartalmú!), yuzus étcsoki (japán citrusféle), fehér- és feketeborsos étcsoki. De volt egy tejcsokis tallér, amin nagyon meglepődtem. Erőteljes fűszerillata volt, aztán az íze is egészen intenzív volt. Egy íz, amit jól ismerek. De mi ez? Mi ez? Zakatolt a fejemben, közben próbáltam a szám minden sarkába eljuttatni a felolvadt csokit, hátha valamelyik receptor felvillan, hogy “ez az!”. Csak pár másodperc lehetett, de nagyon érdekes játszma volt ez a szám és az agyam között 🙂 A csoki pedig köményes volt! Ilyet én még nem is hallottam, eszembe sem jutott volna ez a párosítás, ha ezt nem kóstolom. Meglepően finom volt. Ráadásul pont a csokifesztiválon ezüst érmet is kapott érte Laurent, szóval tényleg le a kalappal! 🙂

Már a csokifesztivál képes beszámolójánál megmutattam ezt a képet a csokicsónakról, ami telis-tele volt finomságokkal. Laurent Gerbaud kóstoló előadása elképesztően izgalmas és vicces volt, és persze finom is! Szigorúan meghatározott sorrendben kellett haladni az egyes falatokkal, szinte mérnöki tervezés szerint. Igyekeztem röviden összefoglalni, de 13 tétel volt, így mégis kicsit hosszú lett a végére. Legyen nálatok egy kis jó minőségű csoki, mert garantálom, hogy meg fogjátok kívánni olvasás közben 🙂

Laurent Gerbaud

Laurent Gerbaud csokival teli csónakja

A legelső csoki egy szimpla 70%-os étcsoki pasztilla volt, forastero babokból. Ez az, amit ipari mennyiségben, főleg afrikai kakaóbabokból állítanak elő a nagy csokikészítő cégek (pl. Belcolade, Callebaut). Elsőre nem volt vele semmi baj, étcsoki, amit mindenki ismer. (Ez az, aminek a kilónkénti tőzsdei ára Benoit Nihant szerint 3-3,5 dollár)

A következő tétel már izgalmasabb volt (és ez még csak a 2.), egy 72%-os madagaszkári étcsoki tallér, trinitario babokból. Ennek kilónkénti ára Laurent szerint már eléri a 12-16 dollárt is. Igazán gyümölcsös, aromás az íze. Máris feltűnő a különbség az előző, silányabb keverék babokból készült tömegcsokoládéval szemben.

Ezután egy igazi különlegesség jött. Egy vastagabb kocka csoki, venezuelai Chuao criollo babokból, 75% kakaótartalommal. Már többször írtam, hogy a Chuao az egyik kedvencem, most sem csalódtam. Annyira lágy és krémes volt ez a csoki, mintha tejcsoki lett volna. (Látjuk ugye, hogy a legsilányabb minőségű forastero babokkal kezdtünk, aztán jött a közepesen jó trinitario, végül pedig a csokik királynője, a venezuelai Chuao criollo!)

Negyedik volt a Laurent számára az olasz Domori bean-to-bar készítők által létrehozott keverék. Ez is egy 75%-os étcsoki volt, melyben madagaszkári, equadori és perui babokat használnak. Nagyon jól eltalálták az arányokat, hiszen a madagaszkári és a perui csokik is általában eléggé gyümölcsösek, fűszeresek, de azért az afrikai babok mindig egy kicsit vadabbak is. Itt igazi harmóniában vannak az egyes ízjegyek.

Laurent Gerbaud chocolates

Ezek után jöttek a különböző olajos magvakkal és aszalt gyümölcsökkel társított csokoládés falatkák. Elsőként egy étcsoki korong, rajta pörkölt, sós (!) pisztácia. Laurent nevetve mondta, hogy itt a só tulajdonképpen csak elősegíti, hogy az emberek teljesen függővé váljanak, ez annyira addiktív. Nem tudom, kinek jutott eszébe először, hogy sót tegyen a csokihoz, de nagyon nagy hála neki érte. És ez a pisztáciás kreáció pedig tényleg leírhatatlanul jó volt. Persze nem mindegy, milyen pisztáciát használunk, szerintem a bolti sózott pisztácia sokszor méregsós, érdemes inkább otthon magunknak megpörkölni és finom tengeri sóval megsózni.

A hatodik falat egy étcsoki korong volt úgynevezett perzsa bogyóval, amiről kis kutakodás után kiderült, hogy magyarul sóskaborbolyának hívják. Rettentően savanyú bogyó, viszont állítólag teli van C-vitaminnal és emésztési panaszok esetén hatásos lehet. Őszintén szólva, ez nem igazán tetszett, túl savanyú volt nekem, bár az étcsoki valamelyest enyhítette az összhatást.

Csokiba mártott aszalt gyümölcsök következtek, elsőként egy aszalt sárgabarack, ami a megszokotthoz képest viszonylag savas ízzel rendelkezett, de egész jó egyensúlyba került mindez a csokinak köszönhetően. A következő aszalt füge viszont teljesen levett a lábamról. Egyébként is imádom a fügét, frissen és aszalt állapotában vagy lekvárban is. Tökéletes volt ennek a fügének az állaga. Puha volt, krémes és szinte szétolvadt a számban. Csillagos ötös! 🙂

Nem maradhatott ki a közkedvelt orangette sem, a csokiba mártott kandírozott narancshéj. Nem volt kellemetlen utóíze, nem volt ragacsos vagy rágós, csupán intenzíven narancsos és csokis. Mondjuk nem is számítottam másra! Bár kicsit jobban érdekelt volna a kandírozott kumquat vagy a yuzu, de ebből most nem kaptunk ízelítőt sajnos.

Laurent Gerbaud chocolates

Már kezdtem betelni (pedig én mindegyik tételből csak egy kis harapást ettem (a többit később, hazaérés után fogyasztottam el), de még négy tétel hátra volt. Sorban a tizedik egy equadori területszelektált babokból készült ganache kocka volt, nagyon kellemes aromákkal, letisztult kakaóízzel.

Tizenegyedik volt a sorban Laurent legkelendőbb terméke, az étcsokiba mártott kandírozott gyömbér csík. Szeretem a gyömbért, de én is találkoztam már kőkeményre száradt, agyoncukrozott, ragadós fajtával. Itt egy szinte gyufaszál vékonyságú darabbal volt dolgunk, cukorréteg nélkül, szinte átlátszóra főzött gyömbér, zselés de nem ragacsos állaggal, és tökéletes kiegészítője volt a körülötte lévő étcsokoládé. Nem csodálom, hogy ez a legnépszerűbb terméke.

De a csúcspont vitathatatlanul a tizenkettedik falat volt. Aprócska trüffelgolyó, a tetején kakaóbabtöret. Laurent utasított minket, hogy ezt csukott szemmel, egészben együk meg, ne harapjuk ketté. Én csaltam (részben, mert már teli voltam, részben pedig mert kíváncsi vagyok), és félbeharaptam a kis golyóbist. Belül folyós pralinékrém volt, de nem akármilyen. Piemonti mogyoróból és sózott pisztáciából készítette, kakaóbabtörettel dúsította, mindössze 10% cukortartalma volt az egésznek. Tényleg nem volt édes, de olyan ízrobbanás volt a számban tőle, hogy végül megadtam magam, és megettem a másik felét is 🙂 Laurent ezt csak szerényen Ferrero Rocher Deluxe-nek hívta. Csak halkan jegyzem meg, hogy ez fényévekkel jobb volt bármilyen mogyorókrémes tölteléknél, amit valaha kóstoltam. A sózott pisztáciának hála pedig az addikció is garantált 🙂

A végére maradt egy újdonság, valentin-napra készült vele ezért szív alakú volt a csoki. Ez pedig az ő Bounty-imitációja volt, természetesen teljesen kiforgatva. Kókusztejszínnel készült perui étcsoki ganache volt, a tetején kókuszreszelékkel. Nagyon finom volt, bár az előzőt nem tudta semmiképp felülmúlni.

Huhh! 🙂 még az írástól is teljesen eltelítődtem, ahogy visszagondoltam, milyen finomságok voltak ezek!

Laurent Gerbaud chocolates

Őszinte vallomás 🙂 Nincs benne: hozzáadott cukor, vaj, alkohol, tartósítószer, mesterséges aroma, adalékanyag. De tele van szeretettel!

Majdnem el is felejtettem! Az elején, a legelső csokipasztillának csak a felét szabadott megenni. Itt a kóstoló végén kellett megkóstolni újra a másik felét. Így, ennyi intenzív íz után érződött csak ki igazán, mennyire lapos, egyenízű is valójában ez a csoki. Nem mondom, hogy nincs létjogosultsága ennek a fajta csokinak is, persze van, de azért fontos belátni, hogy még ennél a “minőségi belga étcsokoládénál” van feljebb, bár ennek ugye ára van. Szerintem megéri a minőséget előtérbe helyezni, hiszen egészen fantasztikus ízélményekben lehet részünk anélkül, hogy befalnánk egy egész tábla csokit bánatunkban/örömünkben.

Ti mire szavaztok ha csokiról van szó: mennyiség vagy minőség?

Chocolate Line Belgium

“Chocolate is Rock&Roll”

“A csoki Rock&Roll”. Legalábbis Dominique Persoone, a Chocolate Line alapítója szerint. Olyannyira, hogy a kicsit extrém látványvilágot képviselő csokikészítő a karjára tetováltatta a Rolling Stones híres nyelvkiöltős képét ezzel a felirattal. Bruges-ből indult útjára a Chocolate Line, ott található a főhadiszállásuk és az első boltjuk is. Mi az antwerpeni boltjukat látogattuk meg elsőként. Ahogy már írtam, itt egy korábbi hercegi palota egyik szárnyában találjuk őket (Palais op de Meir). A bolt falait így korabeli festmények, freskók díszítik. Egy csokiból készült Napóleon mellszobor pedig utal a palota egyik korábbi tulajdonosára is.

Chocolate Line Belgium

nagyorrú csokinapóleon

A bolt fénypontja a táblás csokit formázó félköríves pult, ahol egymás mellett sorakoznak a leghajmeresztőbb ízű és vidám színű, változatos formájú bonbonok. Érdemes már előre ismerkedni a kínálattal a weboldalról, mert a bőség zavara nagyon erőt tud venni az emberen. 🙂

Mielőtt válogattunk, még benéztünk a csokiműhelyhez is, ami a bolt bal oldalán nyíló teremben található. Itt is csak egy üvegfal választ el minket a temperálógépektől, és láthatjuk, hogy készülnek a különböző öntött és mártott bonbonok. Emellett pedig elmerülhetünk Dominique Persoone érdekes világában, hiszen itt mindenféle képeket és szobrokat is láthatunk az extravagáns készítő munkáiból. A bolt jobb oldalán pedig egy kisebb szobában további érdekes termékeket találhatunk. Van itt csokis szájfény, masszázskrém, illetve minden gondunkat és bajunkat orvosló csoki gyógyszerek. Ezek tényleg úgy néznek ki, mint a multivitaminos kapszulák. Nagyon mókás megoldás ez a különböző drazsék árusítására (pl. csokis mazsola, mogyoró, áfonya, kandírozott gyömbér). Végülis eszembe jut, hogy gyerekkoromban én is mindig azt mondtam, hogy be kell vennem a gyógyszeremet, mikor PEZ-cukorral tömtem a fejem 🙂

Chocolate Line Belgium

csókos száj, masszázskrém, gyógyszerek, orrspricc és egyéb őrültségek

De kétségkívül a legelszálltabb találmány a kakaós orrspricc. Nem igazán tudok jobb szót erre. Egy miniatűr fém katapultot kell elképzelni, amibe kakaóport töltenek, és egy határozott mozdulattal az orrba fellövik. Nem próbáltam, szóval nem tudom, milyen érzés, de kétlem, hogy kábítószer jellegű hatást lehet vele elérni. Arról nem beszélve, hogy mit eredményez akkor, ha épp folyik az orrunk… 😀

Végül pedig kicsit hagyományosabb vizekre evezve, találunk még itt mindenféle fűszereket is. De hisz ez egy csokibolt, mit keresnek itt fűszerek? – gondolhatja mindenki jogosan. A válasz pedig az, hogy Dominique Persoone annyira komolyan gondolja a csokikészítést, hogy saját ültetvényt vásárolt magának Mexikóban. A kakaófák mellett pedig vígan megfér néhány más növény is, így ezeket is elkezdte árusítani (fahéj, vanília, borsfélék, kardamom, lime héj, chili, csipkebogyó, szegfűszeg), de kapható nála háromféle criollo kakaóbab is. Az ezekből befolyó bevétel egy részével pedig egy mexikói állatvédő alapot támogatnak. Ha ez még nem lenne elég, mind a mexikói ültetvényen, mind pedig a bruges-i gyárnál méhészettel is foglalkoznak, így küzdenek a méhek kipusztulása ellen. Az így kapott mézet pedig természetesen a csokikba is belecsempészik (például a mézes bonbon, amit a csokifesztiválon is kóstolhattunk).

Chocolate Line

bonbonok és táblás csokik színkavalkádja

Területszelektált táblás csokik

Saját ültetvényéről származó babokból még csak a közeljövőben fog először csokoládét készíteni a Chocolate Line, addig is válogathatunk többféle területszelektált csokijuk közül (tej és étcsokik). Elsőre egy 67%-os grenadai és egy 80%-os panamai tábla mellett döntöttem. Mindkettő csomagolásán egy személyes fotót találunk, valamint a hátoldalon egy rövid történet arról, hogyan találták meg ezeket az ültetvényeket. A grenadai csoki (trinitario és criollo babokból) nagyon krémesen olvad a szájban, nem savas, enyhén édeskés, nagyon finoman gyümölcsös. Vaníliás, banános, majdhogynem tejcsokis íze van. A panamai csoki (trinitario babokból) már erőteljesebb kakaós ízzel rendelkezik, robosztusabb jellege van jóval, mint a grenadainak. De a 80% kakaótartalom ellenére egyáltalán nem keserű vagy savas. Enyhén fűszeres, füstös íze van.
Mindkettő nagyon jó választásnak bizonyult. 🙂

Bonbonok

Chocolate Line

mit rejt a lila dobozka? csokit!

Kicsit gondban vagyok, mert az átlaghoz képest nagyon sok csokit kóstoltam a  Chocolate Line-nál, mivel az antwerpeni dobozka után Bruges-ben sem tudtam ellenállni, és vettem még egy dobozzal, persze csupa olyat, amit az első dobozban nem kóstoltam.  (A bruges-i boltról nincs kép, mert annyian voltak, amikor ott jártunk, hogy örültem, hogy kiszolgáltak 🙂 igaz, sokkal kisebb és hagyományosabb berendezésű, mint az antwerpeni)
Végül úgy döntöttem, nem jellemzem mind a kb. 40 bonbont, így megpróbáltam egy Top10-es listát készíteni, illetve egy negatív Top5-öt is a csalódást jelentő csokikról. A többi ízt csak felsorolás szinten fogom említeni, de ha valakit érdekel, szívesen megírom, milyenek voltak azok is. Ezekkel a kóstolókkal amúgy is csak az a célom, hogy ha valaki találkozik ezzel a márkával, tudja, mire számítson, mit érdemes megkóstolni.

Chocolate Line

az első adag 🙂

TOP 10

Marrakesh – ütős kis fehércsokis ganache ez a javából! Belül halványzöld a benne lévő szerintem “kilónyi” mennyiségű friss mentalevéltől, még a levéldarabkákat is látni benne. Nagyon hasonlít az ízélmény Patrick Roger bazsalikomos csokijához. Elképesztően friss, mentás íz, a fehércsokit nem is érezni, nem édesíti túl, nem tesz vele semmit, csupán hordozóként, kötőanyagként van jelen. Pompás!

Atlanta – kólás csoki 🙂 ez vicces, mert meg sem tudom mondani, mikor ittam utoljára kólát. Gyerekkoromban volt egy időszak, amikor sokszor kaptunk ajándékba kólát egy ismerőstől, aki a cégnél dolgozott, és akkor folyton azt ittuk, dobozból vagy üvegből szívószállal. De nem lettem függő. Viszont ahogy beleharaptam ebbe a csokiba, szinte visszarepültem a gyerekkoromba. Igazi kólaíz köszönt vissza ebből a csokiból (a leírás szerint mogyorópraliné is volt benne, de ezt nem igazán lehetett érezni), amit ráadásul robbanóscukorral tettek olyanná, mintha a szénsavbuborékokat éreznénk a kólában. Nagyon jó találmány.

Miss Piggy – baconös csoki 🙂 egy kis malaccal a tetején. Erre a bonbonra nagyon kíváncsi voltam. Annyiszor láttam már, hogy Amerikában a kisütött bacon szeleteket, sós perecet csokiba mártják. Egyébként bacon-függő vagyok. Ha vegetáriánus lennék, a baconről akkor sem tudnék lemondani. Ez a csoki frenetikus volt 🙂 Lágy tejcsoki ganache, amiben a bacon darabkák mellett puffasztott quinoa adja a szuper ropogós textúrát. Nem tudom ismeritek-e a “big pep” nevű baconös chipset. Ez olyan, mintha azt ledarálva tejcsokiba keverték volna. Én imádom!

Italian Javanais – nagyon szeretem a bazsalikomot, az aszalt paradicsomot és a fekete olívabogyót is. A csokit és a marcipánt is szeretem. De hogy ezek együtt ilyen jók legyenek? Na, ezt nem gondoltam volna. Persze itt biztos vagyok benne, hogy akár hetekig is eltartott a megfelelő arányok megtalálása. A csoki úgy épül fel, hogy alul van egy néhány miliméteres marcipán réteg fekete olívabogyó darabkákkal, aztán jön egy vastagabb réteg bazsalikomos fehércsoki ganache, a tetején pedig megint egy vékony marcipán ezúttal aszalt paradicsommal. Nem sós, nem olajos, nem bizarr, tökéletes ízharmónia.

Apple – balzsamos almaecet karamell és Granny Smith zöldalmás praliné. Nagyon jól néz ki a piros alma alakú csoki! Belül egy vastag réteg mandulapraliné zöldalmával, felül egy vékony réteg almaecetes karamell. Utóbbi lehetne vastagabb, mert kicsit dominánsabb így a praliné réteg, pedig a karamell nagyon kellemes savasságot ad a bonbonnak. Összességében azért jól harmonizáló kombináció, friss és üde.

Chocolate Line Belgium

te megcsókolnád? 🙂

Red Earth – vékony céklachipses praliné és folyékony céklazselé étcsokiban. A céklával fura viszonyban vagyok. A céklachipsnek nem tudok ellenállni, de a főtt céklát nem szeretem, mindig a menzás, köményes céklabefőtt jut eszembe róla. Ebben a bonbonban sikerült nagyon jól eltalálni az arányokat. Átjön a cékla földes, nyers íze, de közben azért édeskés is, és egyszerre ropogós és lágy.

Provence – levendulás marcipán és étcsoki ganache. Én személy szerint odavagyok a levendulás édességekért. Citrommal, étcsokival, sárgabarackkal, vaníliával párosítva mindig verhetetlen számomra. Tudom, sokak szerint olyan, mintha szappant ennének. Egy volt munkatársam konkrétan azt mondta, mikor először kóstolt levendulás étcsokit, hogy olyan, mintha megenné a nagymamája házát :D. Fontos az óvatos adagolás. Ebben a bonbonban is szinte csak a végén érezni a levendula ízét. Aki nem szereti, annak mondjuk valószínű, hogy így sem tetszene, de nekem nagyon ízlett, főleg, hogy marcipánnal még sosem kóstoltam!

Cabernet Sauvignon – balzsamecetes karamell és fenyőmag praliné. Kicsit vörösboros, kicsit savanykás, kicsit karamelles. A fenyőmagpraliné nem annyira átütő ízű, de mindenesetre jó egyensúlyt biztosít krémességével az inkább folyós karamellnek.

Yuzu Twist – a két yuzu citromos bonbon közül ez a földimogyoró pralinés ízlett jobban. Ebben a bonbonban nagyon érdekes párost alkot a savanykás citromféléből készült zselé, és a jellegzetes ízű földimogyoró pirított kókusszal, mert a praliné lágyságát, karakteres ízét néha feldobja a yuzu finom citrusossága, de nem lesz tőle savanyú vagy savas a bonbon.

Napóleon – a francia hadvezér jól ismert kalapját mintázza ez a bonbon, ami belül marcipánt és banános ganache-t rejt. A banános csokiktól mindig félek egy picit, mert általában aromával tudják csak elérni az intenzív banános ízt, amit mindannyian ismerünk. A pontos hozzávalókat nem tudom, de ennek a bonbonnak nem volt műbanán íze. Szerencsére :). Ettől még lehet, hogy volt benne aroma, de legalább nem feltűnő.

Chocolate Line Belgium

második adag 🙂

Felejtős TOP 5

Poppy – tejcsoki ganache darált mákkal és ropogós ostyával. Érdekes a ropogós textúra, bár nem igazán értem, miért tették bele. A máknak viszont nagyon keserű utóíze volt, előfordulhat, hogy már kezdett megavasodni nekik, vagy nem tudom. Nem is mertek olyan túl sok mákot tenni bele, mert a töltelékben nem nagyon látszódtak a fekete pöttyök.

Bollywood – sáfránnyal és curryvel ízesített fehércsoki ganache. Azok után, hogy rájöttem, milyen finom a garam masala ízű tejcsoki (még karamellt is készítettem belőle!), a brüsszeli Zäabar-nál kóstoltam curry-s fehércsokit, és az is szuper volt. Azokhoz képest ennek a bonbonnak nem volt íze. Vagy féltek telenyomni currvel, vagy régi volt a bonbon. Ha legalább a sáfránytól sárga lett volna a belseje… de még az sem. 🙁

Hennep – kendermagpraliné (igen! füves csoki… na persze). Gondolom ez nagy turistacsalogató, csak aztán nehogy sokan csalódjanak. Ugyanis természetesen ez a bonbon nem cannabis levélből van, hanem a kender magjából, amit például bioboltokban vagy ínyenc boltokban is megvásárolhatunk (mag vagy olaj formájában is kapható), sőt, a növényből textilt is gyártanak. A kendermag egyébként nem túl intenzív ízű, enyhén mogyorósnak monadnám, így a belőle készült praliné is legjobban a sima mogyoró- vagy mandulapralinéra hasonlít leginkább. Itt még valamilyen puffasztott magvakkal (talán quinoa) is dúsították a bonbont, ami legalább a textúrát feldobta egy kicsit, ha már a hangulatomat nem is 🙂

Carasel – sós karamell, alap bonbon szinte minden készítőnél. Sajnos itt nem voltak elég merészek, megkockáztatom, hogy csak annyi só van ebben a karamellben, amennyi a benne lévő vajban, és azt biztos, hogy nem fogjuk érezni. A sós vaj használatával annyit érhetünk csak el, hogy összetettebb, teljesebb ízű lesz a karamellünk (mert a só kiemeli az édes ízeket), de sós íze nem lesz tőle. Ennél egy kicsit többet vártam ettől a bonbontól.

Havana – lehet, hogy én vártam túl sokat ettől a dohánylevéllel készített ganache-tól, de egy alig érezhető füstös ízen kívül semmit nem éreztem. Nem gondoltam, hogy egy szivart fogok rágcsálni, de azért intenzívebb ízre számítottam.

Chocolate Line Belgium

+1 – thai citromfüves bonbon, ami már túl régóta volt a pultban. Ahogy beleharaptam, szinte leomlott a vágott bonbonról a csokiburok, és a ganache kockán körben kicsapódott a cukor. Ez nagyon rossz előjel. Emiatt csak egy pici részt kóstoltam meg, természetesen nemhogy citromfű íze nem volt, de inkább rossz íze volt. Akármilyen finom volt a többi bonbon, ez egy elég nagy baki, amit jobb lett volna megelőzni (folyamatos minőségellenőrzés, dátumozás, a készlet állandó forgatása (régiek előre)).

Chocolate Line Belgium

Felsorolásként itt van még a többi bonbon, amit kóstoltam:

Samba (samba teás-meggyes), Saké (japán rizsboros), Yuzu (yuzu-málna zselé), Brazil (koriander, chili, rum, lime zselé), Apero (vodka, passiógyümölcs, lime ganache), Madame Butterfly (japán shiso ganache), Kalamansi (kalamondin /ázsiai narancsféle/ zselé, fenyőmag praliné), Lac d’amour (pirított kókusz-mandula praliné), Pear William (vilmoskörte fondant), Hot Lips (Bombay gin ganache), Elixir (marcipán), Fabienne (mogyorópraliné, marcipán, ropogós mogyoró), Valencia (narancsos ganache), Passiógyümölcs (ganache), Arthur (marcipán pekándióval), Didier (arabica kávés mogyorópraliné, kávédarabokkal), Creole (arabica kávés ganache), Earl Grey (teás ganache), Honey (méz és étcsoki ganache), Csókos szájak (pisztáciamarcipán), Koponya (mandulapraliné, málnazselé – ez azért eléggé horrorisztikusan nézett ki, mikor beleharaptam és kifröccsent a piros zselé! :D)

Ti megkóstolnátok ilyen fura ízű bonbonokat? Mi volt eddig a legbizarrabb ízű csoki, amivel találkoztatok?

water-based chocolate mousse

csak víz és csoki!

A csoki és a víz kapcsolata nagyon bonyolult. 🙂 Hiszen bárki, aki már használt olvasztott csokoládét valamilyen recepthez, az jól tudja, hogy a vízfürdős olvasztás során felcsapó gőz, vagy néhány csepp odafröccsenő víz kezelhetetlen és kőkemény masszává változtatja a szépen felolvadt csokoládét. A kezdő csokizókat is mindig óva intik attól, hogy munka közben víz közelében legyenek, hiszen a víz a csokoládé legnagyobb ellensége.

Kicsit ezt a túlzást szeretném ma eloszlatni. A fentiek természetesen igazak. Ha néhány csepp víz ráfröccsen a megolvasztott csokira, főleg, ha az a víz hideg, de legalábbis hidegebb, mint a csoki, akkor annak nem lesz jó vége. Hiszen tulajdonképpen ez olyan, mintha vizet és olajat szeretnénk összekeverni. Ez a két anyag alapvetően taszítja egymást, az olaj felül a víz felszínére. Nem szeretnék túlzott kémiai magyarázatokba belemenni, de a trükk abban rejlik, hogy ezt a taszítást erőteljes keveréssel enyhíteni lehet. A keverés hatására a vízmolekulák kisebb részekre szakadnak, és így már könnyebben összetapadnak a csokoládé zsírmolekuláival (kakaóvaj). Emulzió jön létre, csakúgy, mint a ganache krémnél, ahol ugyanez történik a tejszínnel (aminek nagy százaléka víz) és a csokoládéval. Ezért olyan fontos, hogy ne kíméljük az alapanyagokat, hanem minden erőnket beleadva kevergessük, amíg egynemű masszát nem kapunk. water-based chocolate mousse

A legtöbb csokoládéban megtalálható emulgeálószer (általában 1% szójalecitin), ahogy a nevében is benne van, szintén ezt segíti elő. Ugyanis a csokoládégyártás folyamán a kakaóbabokban még a pörkölés után is marad néhány százaléknyi nedvesség, és ez megnehezíti, hogy selymes, kellően folyékony és könnyedén felhasználható csokoládét kapjunk. A bean-to-bar készítők általában mellőzik az emulgeálószer hozzáadását, így ezekkel a csokikkal kicsit nehezebb dolgozni, mert sűrűbb állagúak (viszkózusabbak).

De térjünk át a mai receptre, ami már egy ideje itt motoszkált a fejemben, hogy ki kéne próbálni. 2013 őszén, amikor a londoni csokifesztiválon találkoztam Aneesh Popattal és az ő víz alapú ganache-ból készült trüffeljeivel, nem hittem a szememnek. Hiszen én is abban a hitben éltem, hogy a csoki és a víz örök haragban vannak. Aneesh csokijai viszont selymesen krémesek voltak, és nagyon intenzív ízük volt. Viszont egyáltalán nem voltak tömények, hiszen hiányzott belőlük a zsíros tejszín, ami az eredeti ganache alap összetevője. Teljesen rákattantam erre az ötletre, és utánajártam, foglalkozik-e még valaki ilyesmivel. Kiderült, hogy a víz-csoki kombót egy Hervé This nevű francia kémikus találta ki, aki a molekuláris gasztronómia egyik atyja. Heston Blumenthallal karöltve kísérletezte ki az alábbi csokimousse receptet. Bonbonkészítésben pedig Damien Allsop rendelkezik egy csupán víz alapú ganache-okból álló válogatással, aminek a cH2Ocolates nevet adta, szerintem zseniális névválasztás, ráadásul jól mutatja, hogy azért a víz nagyon is megfér a csokoládé mellett! 🙂

water-based chocolate mousse

intenzív kakaó íz

Azóta már számos könyvben, például Paul A. Youngnál, vagy Chantal Coadynál is láttam víz alapú ganache-sal készült receptet, sőt Paul tulajdonképpen arra buzdít, hogy mindenféle italokkal próbálkozzunk (a könyveiben van kizárólag sörrel, borral, pezsgővel, narancslével, teával készített ganache is).

A lényeg az, hogy a víz és a csokoládé körülbelül azonos hőmérsékletű legyen (tehát semmiképpen ne próbálkozzunk hideg vagy forró vizet az olvasztott csokihoz adni). A következő recept alapját tulajdonképpen egy víz alapú forrócsoki képezi, szóval akár így is fogyaszthatjuk (leginkább egy eszpresszó mennyiséget képzeljünk el, mert nagyon telt íze van!). Lássuk végre, hogyan is készül a csokimousse!water-based chocolate mousse

Recept
(kb 200 ml)

100 g nagyon jó minőségű étcsoki (én vegyítettem 70 g 65%-os Inaya étcsokit 30 g Menakao madagaszkári 100%-os étcsokival)
90 g víz
+kakaóbabtöret
jeges víz, két egymásba rakható fém tál

Egy lábosban felteszem alacsony lángon a csokit és a vizet, folyamatosan kevergetem kézi habverővel, amíg a csoki teljesen fel nem olvad, és egynemű folyadékot nem kapok. Ez tulajdonképpen egy tömény, víz alapú forrócsoki, de most ne álljunk meg itt! A vizes csokit a kisebbik fém tálba öntöm, amit egy jégkockákat és jéghideg vizet tartalmazó nagyobb tálba állítottam. Innentől kezdve nincs más dolgom, mint hogy jó lendületesen keverem, mozgatom a csokis folyadékot a kézi habverővel. Praliné Zsuzsi azt írta, hogy neki kb. tíz perc kellett, úgyhogy felkészítettem a bicepszemet, de végül nekem pár perc is elég volt, és már kész is volt a mousse. A víz-csoki arányokkal persze lehet játszani, nekem például szerintem mehetett volna még bele egy kevés víz, mert a kakaó szárazanyagtartalom elég magas volt (kb. 76%).

water-based chocolate mousse

tojás, tejszín és hozzáadott cukor nélkül

A végeredmény egy krémes állagú, de a formáját már megtartó mousse lett, amit kis pohárkákba kanalazva hűtőbe tettem, a tetejükre szórtam még egy kis kakaóbabtöretet is. Ebből az adagból nekem két 75 ml-es pohárkányi jött ki, és maradt még kb 40-50 ml (egy nagyobb méretű jégkocka), amit Praliné Zsuzsit követve én is bedobtam a fagyasztóba, és nagyon szuper csokisorbet lett belőle, még fagyigép se kellett hozzá 🙂

Az ízek intenzitása miatt bőven elég egy ilyen kis pohárkányi belőle, és még a lelkiismeretünk is tisztább marad. Ebben nincs tojás, se tejszín, se hozzáadott cukor. A felhasznált csokiban lévő cukor édesíti mindössze (ez ebben a receptben kb 10 gramm adagonként). Vegánoknak, diétázóknak és mindenkinek ajánlom, aki a csoki iránti vágyát csillapítaná anélkül, hogy változtatnia kellene az étkezési szokásain. Természetesen ehhez azért az is kell, hogy az illető ne rettenjen vissza a hamisítatlan, intenzív, robbanásszerű kakaóíztől. Tehát étcsokikedvelők előnyben! 🙂

water-based chocolate mousse

ettől nem lesz lelkifurdalásunk 🙂

 Próbáljátok ki, és írjátok meg, hogy ízlett! 🙂

Benoit Nihant De la feve au chocolat

(kép forrása)

Nem titok, mennyire vártam, hogy megvehessem ezt a könyvet. Olyan szerencsém volt, hogy a brüsszeli csokifesztiválon személyesen Benoit Nihant-tól kaptam kézhez, ráadásul dedikálva. Még aznap este, miután hazabicikliztünk át is olvastam. Nagyon szép könyv, és érdekes megoldás, ahogy a receptek közé itt-ott beékeltek néhány oldal élménybeszámolót arról, hogyan is kezdték, hogy zajlik náluk egy átlagos munkanap, sőt még egy kakaóültetvényen is elkalauzol bennünket.

Benoit Nihant

ezt nem lehet elégszer elolvasni 🙂

A keménytáblás, A4-es alakú könyv 191 oldalon keresztül kápráztat el érdekes történetekkel, könnyű és egzotikus receptekkel, gyönyörű képekkel. Ez tulajdonképpen egy útikönyv, életrajz és recepteskönyv egyben. A bevezető sorok után rögtön belecsapnak a közepébe, máris megtanulhatjuk, hogyan kell csokoládét temperálni, vágott bonbonokat kimártani, polikarbonát formában bonbont készíteni.

Aztán a következő oldalakon kiderül, hogyan jutottak hozzá az első zsák kakaóbabokhoz, mi alapján választották ki ezeket. Majd harminc oldalon keresztül színes és izgalmas csoki alapú koktélok és forró italok receptjeivel ismerkedhetünk meg, mint például a csokis-narancsos Martini, vagy a kakaótermés húsából készült turmix (ez a fehéres színű, kocsonyás anyag veszi körül a kakaóbabokat a friss gyümölcsben).

Mivel jómagam is viszonylag éles karrierváltás közepén vagyok, nagyon jó volt olvasni Benoit és Anne történetét, akik mindketten multinacionális környezetből léptek ki, és választották a csokikészítést. Benoit gépészmérnök végzettségű, nagyvállalatnál volt vezető beosztásban, Anne pedig a banki szektorban dolgozott. Közös szenvedélyüket megtalálva felnőtt fejjel iratkoztak be esti tanfolyamokra, ahol a csokoládékészítés alapjait elsajátították. Gyakran emlegetik, hogy a nagyszülői ház garázsából indult az egész vállalkozásuk. A fesztiválon sikerült pár percig beszélgetnünk Benoit-val, aki elmondta, hogy természetesen ehhez kellett az, hogy az elmúlt 7-8 évnyi jó fizetéséből szerzett megtakarításait szinte az utolsó fillérig ebbe a vállalkozásba fektessék. Nagyon inspiráló az ő történetük.

Újabb harminc oldalnyi recept következik, ezúttal mindenféle csokis sütemények formájában: kekszek, mousse-ok, és csokis, karamelles piték. Majd Benoit elmeséli, hogyan dolgozták fel az első kakaóbabokat, mikor még gépeik sem voltak, illetve most, mikor már egy kisebb csapat dolgozik a műhelyben. A leírása alapján, nagyon jó lehet a hangulat!

A könyv második fele talán számomra még érdekesebb. Házi mogyorókrém és néhány csokis sorbet és fagyirecept után ugyanis kézhez kapunk néhány ganache alapú bonbon receptet, melyek közül legtöbb Benoit állandó kínálatában is megtalálható. Jól hangzik például a yuzus-verbénás tejcsoki ganache, vagy a sós pekándió pralinés bonbon is.

Az ötödik mesélős fejezetben pedig Benoit elvisz minket magával Brazíliába, az egyik ültetvényre, ahonnan kakaóbabokat vásárol. Itt egy nagyon kedves, vendégszerető család fogadja őket, és segítségükkel megismerhetjük a kakaótermesztés legelső fázisait. Az 1920 óta működő ültetvényről a kakaóbabokat az első időszakban nagyüzemi feldolgozásra termesztették, a különböző fajtájú babokat válogatás nélkül összekeverték. Az ültetvényen azonban végigsöpört egy betegség, amit a helyiek boszorkányseprűnek is hívnak. Ez a kakaófákat támadja meg, amik lehullatják ágaikat, és nem hoznak több termést. Ez után a nagy veszteség után a tulajdonosok újragondolták az ültetvény működését, és a későbbiekben már a minőségi kakaó termesztése mellett döntöttek, ahol nem keverik az egyes fajtákat, és a kisebb, kézműves csokikészítőket látják el kakaóbabokkal. Az új palánták gondozásától kezdve a szüreten és az elsődleges feldolgozáson át egészen a minőségellenőrzésig végigvisznek minket a különböző folyamatokon. Már nem először olvasok erről, hiszen ez nagyjából minden ültetvényen így zajlik, mégis annyira fantasztikus, hogy mennyi próbálkozás, mennyi idő kellett ahhoz, hogy az ember rájöjjön, ennek a fának a gyümölcsét hogyan tudja hasznosítani. És milyen csoda, hogy a végeredmény egy ilyen finomság, mint a csokoládé. 🙂

Húsz oldalnyi recept következik, ezúttal trüffelek, például levenduás bergamottos, csokitallérok, csokinyalókák vannak soron. Végezetül pedig arról olvashatunk, mi alapján választják ki a felhasznált hozzávalókat, hogyan születnek meg az újabb és szezonális kreációik. Mesélnek az első boltjukról, és arról, hogyan rendezték be, mi volt fontos számukra a dekorációt illetően.

A legutolsó fejezettel aztán végképp levett a lábamról ez a könyv. Konkrét lépéseken keresztül megtanulhatjuk, hogyan lehet akár a saját kis konyhánkban is csokoládét készíteni kakaóbabokból. Kapunk tippeket a kakaóbabok pörkölésére, válogatására, darálására és a konsírozásra is. Persze ez nem lesz olyan, mintha gépekkel dolgoztuk volna fel a babokat, mert anélkül nagyon nehéz elérni a kívánt szemcseméretet (vagyis, hogy annyira lágy legyen a csokoládé, hogy a nyelvünkkel ne érezzük már szemcsésnek az állagát). De mégis szuper, hogy azért lehet ezzel otthoni körülmények között is próbálkozni, ha hozzájutunk némi kakaóbabhoz. Természetesen recepteket is kapunk az első saját táblás csokijaink elkészítéséhez.

Nagyon jó könyv! Barátságos, szinte családias hangvételben íródtak a történetek, melyek segítségével bepillanthatunk a kulisszák mögé. Az egész könyvből árad a kakaóbabok és a csokoládé iránti szenvedély, elhivatottság és szakértelem.

Új rovatot indítok a blogon. Már volt egy összesített kóstolós beszámolóm néhány brüsszeli csokikészítőről, de azok még csak kezdeti tapogatózások voltak. Úgy döntöttem, hogy ha már kóstolok, akkor részletesebben is bemutatom az adott készítőt, és részletesebb leírást adok a termékekről is.

Benoit Nihant és a kakaóbabok (kép forrása)

Benoit Nihant és a kakaóbabok (kép forrása)

Elsőként egyik aktuális kedvencemet Benoit Nihant-t választottam, aki már feltűnt a blogon az első nagy kóstolós tesztnél is. Lássuk csak, ki is ő valójában, és pontosan milyen csokik kerülnek ki a keze alól.

Benoit Nihant, saját magát nem is csokikészítőnek, hanem egyenesen (cacaofévier) kakaóbab-feldolgozónak mondja, ugyanis ő a ‘bean-to-bar’ vonalat képviseli, saját maga dolgozza fel a pörköletlen kakaóbabokat, és ezekből készíti kiváló minőségű táblás csokijait. A nagyon igényesen kialakított, dinamikus felületű honlapján található leírás szerint a világon mindössze körülbelül 15 ilyen csokoládékészítő van, a többiek mind nagyüzemi gyártás során előállított csokoládé alapanyaggal dolgoznak (pl. Callebaut, Belcolade, Valrhona).

Benoit eredetileg egy multinacionális cégnél dolgozott projektvezetőként, de a harmincas évei közeledtével elgondolkodott, mit is szeretne igazán csinálni. Feleségével Anne-nal (aki szintén menedzsmentet tanult és bankban dolgozott) belevágtak, hogy elkészítsék Belgium legfinomabb csokoládéját. Már az elején úgy döntöttek, hogy a legjobb kakaóbabok kiválasztásában is részt szeretnének venni. A kakaóbabokat aztán a saját műhelyükben pörkölik, hagyományos módon, kőmalomban őrlik és végül konsírozzák. Az első műhelyüket még 2007-ben alakították ki Benoit szülői házának garázsában Liege közelében. Azóta több boltjuk is van, és már a harmadik bővítésre készülnek a műhelyükben (új helyen).

Szoros együttműködésben dolgoznak az ültetvényekkel, hiszen nemcsak a talajminőség, a napsütés és a termesztett kakaóbab fajtája, hanem a termesztők szakértelme is létfontosságú az elkészített csokoládé végleges ízének kialakulásában. Az egyes ültetvények egyediségét is igyekeznek megőrizni, így nem keverik a különböző ültetvényekről származó kakaóbabokat. Ezáltal nemcsak területszelektáltak (single origin), hanem ültetvényszelektáltak (single plantation) is a csokoládéik. Mivel a legjobb minőségű kakaóbabok (fine flavour cocoa) a teljes termelés mindössze 1%-át teszik ki, sokáig kell keresgélni, míg ilyet talál az ember. Ezek különlegessége, prémium minősége, és az, hogy közvetlenül a termelőtől vásárolják őket, természetesen a kakaóbabok árán is meglátszik. Ezek jóval drágábbak, mint a new york-i tőzsdén jegyzett piaci ár, így viszont az ültetvényen dolgozók megfelelő fizetéshez jutnak, és be tudnak fektetni az erjesztési, szárítási technikák fejlesztésébe.

Elsősorban természetesen a bean-to-bar táblák adják a termékpaletta gerincét. De vannak még vágott és töltött bonbonok, trüffelek, mendiant-ok (csokitallérok), sós karamell szósz, kakaópor, forrócsoki alap, kakaóbabtöret, mogyorókrém, csokiba mártott kandírozott gyümölcsök (nemcsak narancshéj vagy citromhéj, hanem mandarin, grapefruit és gyömbér is), és mandula, pekándió drazsé. Könyvet is írt, ahol elmeséli, hogyan vált bean-to-bar készítővé, és hogyan is lesz a kakaóbabból csokoládé, valamint receptekkel is szolgál.

A kínálatból most 5 táblát mutatok be, amelyeket volt szerencsém megkóstolni.

Venezuela, Chuao, a legnagyobb kedvenc

Venezuela, Chuao, a legnagyobb kedvenc

1. Venezuela, Chuao, 74%-os étcsokoládé, Criollo babokból, 76 órán át konsírozva.
Összetevők: Criollo kakaóbabok, nádcukor, kakaóvaj. Emulgeálószert, aromát nem tartalmaz.

Ez volt a legelső Nihant-féle csoki, amit még a londoni csokifesztiválon kóstoltam. Korábban már írtam róla a nagy étcsoki kóstolós házi feladatom során, hogy elsőre azt hittem, tejcsokival van dolgom, annyira lágy, finom íze volt. Még most is hihetetlen számomra, hogy ilyen magas kakaótartalmú csokiról van szó. Abszolút nem keserű, nincs kellemetlen utóíze, csak a finom kakaóíz.

Madagaszkár, Sambirano völgy, ropogós és gyümölcsös

Madagaszkár, Sambirano völgy, ropogós és gyümölcsös

2. Madagaszkár – Sambirano-völgy, 72%-os étcsokoládé kakaóbabtörettel, Trinitario babokból, 70 órán át konsírozva.
Összetevők: Trinitario kakaóbabok, nádcukor, kakaóvaj, kakaóbabtöret. Emulgeálószert, aromát nem tartalmaz.

Másik kedvenceim a madagaszkári csokik, ezeknek is mindig van egy annyira sajátos íze, ami mindig magával ragad. Ez már karakteresebb ízű, mint a venezuelai (pedig 2%-kal kevesebb a kakaótartalma), erőteljes bogyós gyümölcsös ízvilága van, amit a rászórt kakaóbabtöret még intenzívebbé tesz.

Madagaszkár, Ambolikapiky, citrusos-gyümölcsös frissesség

Madagaszkár, Ambolikapiky, citrusos-gyümölcsös frissesség

3. Madagaszkár – Ambolikapiky, 72%-os étcsokoládé, Trinitario babokból, 70 órán át konsírozva.
Összetevők: Trinitario kakaóbabok, nádcukor, kakaóvaj. Emulgeálószert, aromát nem tartalmaz.

Madagaszkári csoki, mégis egész más ízvilágot képvisel, mint az előző. Ahogy elkezd olvadni, azonnal érezhető egy citrusos savasság, de nem bántó, inkább csak fel-feltűnik itt-ott a nyelven, ezt pedig szépen kiegészíti a meggyre hasonlító édeskés ízjegy.

Equador bio, tonkababbal, melengetően fűszeres

Equador bio, tonkababbal, melengetően fűszeres

4. Equador-i 73%-os bio étcsokoládé tonkababbal, (nincs adat a felhasznált babok fajtájáról és a konsírozásról)
Összetevők: bio kakaóbabok, bio nádcukor, bio kakaóvaj, bio tonkabab. Emulgeálószert, aromát nem tartalmaz.

Nagyon szeretem a tonkababot, mert olyan jó fahéjas-vaníliás ízvilága van. Ezt a 73%-os étcsokit is gyönyörűen megszelidíti, nincs nyoma keserű íznek, savasságnak. Majdnem olyan ez is, mintha tejcsoki lenne. Az állaga ugyanolyan selymes, könnyen olvadó, mint a korábbi tábláké, szóval ez is biztosan sokáig konsírozták.

Equador bio, citromos mirtusszal, intenzív kakaóíz lágy citrusjegyekkel

Equador bio, citromos mirtusszal, intenzív kakaóíz lágy citrusjegyekkel

5. Equador-i 52%-os bio tejcsokoládé citromos mirtusszal, (nincs adat a felhasznált babok fajtájáról és a konsírozásról)
Összetevők: bio kakaóbabok, bio nádcukor, bio kakaóvaj, bio tejpor, bio citromos mirtusz. Emulgeálószert, aromát nem tartalmaz.

Kakukktojás a sorban ez a tejcsokoládé. Igaz, nem is olyan, mint a megszokott tejcsokik, hiszen 52%-os kakaótartalommal rendelkezik. Ennyivel már étcsokinak is elmenne, de a tejpor hozzáadása miatt lesz tejcsoki belőle. Nagyon tetszenek az úgynevezett ‘dark-milk’ vagy ‘strong milk’ csokoládék, azaz magas kakaótartalmú tejcsokoládék, mert lágyabbak, mint az étcsokoládék, de nem bántóan édes az ízük. Igazán jól kihozzák a kakaó igazi ízét. Ennél a csokinál pedig a hozzáadott ausztráliai citromos mirtusz (ami nem ugyanaz, mint a citromverbéna, mint utólag megtudtam) nagyon kellemes citrusos frissességet ad a csokoládénak anélkül, hogy tolakodó lenne.

Ha negatívumot kellene írnom, csak egy dolog jut eszembe (azon kívül, hogy túl gyorsan elfogy), hogy hiába egyszerű kockás felosztású a tábla, a vékonysága miatt soha nem a törésvonal mentén törik, hanem teljesen random módon (úgy tűnik, pont a törésvonalak mentén vastagabb a csoki, így ott jobban egyben marad..)

Karácsonyra kaptunk ajándékba egy közepes méretű BN bonbonválogatást is. A csomagolás nagyon letisztult és látszik, hogy itt is adtak a minőségre. A natúr színű, kemény dobozkában találunk egy kis színes füzetkét, ahol minden bonbonról megtudhatjuk, milyen ízű, és a cégről is kapunk néhány információt. Ezalatt volt még egy kis kártya is, amiből kiderült, hogy ezt a dobozt a Marlene nevű alkalmazottjuk csomagolta. Szerintem ez egy nagyon kedves és személyes gesztus.

kicsomagolás lépésről lépésre (közben már elfogyott néhány bonbon :))

kicsomagolás lépésről lépésre (közben már elfogyott néhány bonbon :))

A körültekintő csomagolás alatt pedig ott sorakoztak az egyszerű, téglalap alakú mártott bonbonok, változatos díszítéssel (transzferfólia, struktúrafólia, színes ecsetvonás, mártóvillás dombornyomat, rászórt feltét). A kis füzet segítségével el is kezdtük kiválogatni az igazán izgalmasnak tűnő ízeket. Összesen 20 bonbon volt a dobozban: venezuelai, equadori és sao tomé-i területszelektált kakaóbabokból készült étcsoki ganache, fahéjas, gyömbéres, szecsuáni borsos, levendulás, kakukkfüves-narancsos, jamaikai borsos, édesgyökeres, kávés-csillagánizsos, tonkababos, pirított szezámmagos, earl grey teás ganache, ropogós mandulapraliné, ropogós négyfűszeres mogyorópraliné, 70%-os mandulamarcipán, pisztáciamarcipán, réteges fügezselés-málna ganache, sós karamell.

a teljes 20 darabos bonbonválogatás (kép forrása)

a teljes 20 darabos bonbonválogatás (kép forrása)

az egyes bonbonok képe és leírása franciául és angolul

az egyes bonbonok képe és leírása franciául, hollandul és angolul

Természetesen, ismerve a táblás csokikat nagyon nagy elvárásokkal kóstoltuk meg ezeket a bonbonokat. Annyiban mondanám csak, hogy csalódtunk, hogy átütőbb, intenzívebb ízeket vártunk. De összességében mindegyik nagyon finom volt, a ganache-ok és a pralinék állaga is tökéletesen krémes, lágyan olvadós volt. Nem volt semminek fura utóíze, de ahogy írtam, kicsit lehettek volna merészebbek a fűszerezéssel. (Vagy csak mi vagyunk nagyon vad csokikhoz szokva?). A legjobb talán a kakukkfüves narancsos volt, mivel ez az ízkombináció szinte minden csokikészítőnél feltűnik, de itt éreztem először igazán a kakukkfű ízét, sehol máshol. Szóval ezért jár a pirospont :). A gyümölcszselés réteges bonbonnál érdekes párosítás volt a füge-málna, de sajnos a fügezselé nagyon vékony réteg volt csak, így nem igazán tudott érvényesülni, a málna aromája szinte teljesen elnyomta szegényt. A marcipánoknak nagyon jó állaga volt és egyáltalán nem a cukor dominált bennük, hanem a mandula/pisztácia. Nem csoda, hisz volt bennük “anyag” bőven.

Ha ajánlanom kellene, mindenképp inkább a táblás csokikat ajánlanám elsőként, de a bonbonválogatással sem lehet nagyon mellélőni. Végszónak tényleg csak annyit írnék, hogy legalább egyszer mindenki próbálja ki Benoit Nihant táblás csokijait, mert összehasonlíthatatlanul fenomenális az ízük! Én teljesen rákattantam 🙂

Ti kóstoltátok már? Melyik a kedvencetek? Írjátok meg kommentben!

PAGE TOP