Category : Program

18 posts

sdc

(kép: innen)

A múlt héten volt a Csoki Hete itt Angliában, melyre a koronát a hétvégi Londoni Csokifesztivál tette fel. Nagyon készültem már erre, és nemcsak azért, mert vártam a találkozást a sok híres csokikészítővel, hanem azért is, mert mi is kiállítóként voltunk jelen a cambridge-i bolttal. Ilyen nagyszabású rendezvényre még sosem mentünk, így nagyon izgultam, hogy nem lesz elég csokink, mert fogalmunk sem volt, három nap alatt mennyi fog majd fogyni. Végül szerencsére elég lett 🙂

Maga a fesztivál három napig tartott, de már a pénteki nap előestéjén volt egy hivatalos megnyitó, ahova korlátozott számban jöhettek csak érdeklődők (főként a sajtó képviselői, VIP vendégek, stb.). Így csütörtök délelőtt mindent bepakoltunk egy furgonba, és leautóztunk Londonba. Na jó, persze nem zajlott ilyen gyorsan és egyszerűen, de ennek a száraz részleteitől inkább megkíméllek benneteket. 🙂

sdc

Az egyik csokis ruhaköltemény a divatbemutatóról.

 Délután háromra értünk oda az Olympia expóhoz, ahol már javában készültek az esti megnyitóra. Minden standnál szorgosan dekoráltak, aszalokat és polcokat szereltek össze, padlószőnyeget terítettek le, a kulisszák mögött pedig már sminkelték a modelleket, akik a csokis divatbemutató fénypontjaként léptek később a színpadra. Gyorsan kipakoltuk a furgont, és elkezdtük felépíteni mi is a standunkat, ami a Speciality Fair-en már használt faládákból összerakott szekrénysorból, és három asztalból állt. Hoztunk rengeteg fonott kosarat és állványokat, amikre a termékeket elhelyeztük. A Great Taste Awards-on idén egy csillaggal jutalmazott forrócsokinkat is magunkkal hoztuk, melléje pedig friss brownie-t és színes habcsókokat.

A show este 7-kor megnyitotta kapuit a meghívott vendégek előtt, és szép lassan elkezdtek szállingózni befelé az érdeklődők. Sokkal nagyobb tömegre számítottam, de örültem, hogy nem rohamoztak meg azonnal minket, hiszen így nekem is volt egy kis időm körbenézni a többi standnál.

A közvetlen közelünkben volt egy bean-to-bar bemutató stand, mi is tőlük vettük a konsírozó gépet és a kakaóbabokat. Egyszerre 6-7 gépet működtettek, mindegyikben más csoki készült, még fehércsoki is volt. Nagyon finom illat volt a környéken emiatt, és már alig várom, hogy újra beindítsam itthon én is a kis csokimalmomat. Szintén egy szomszédos standon volt Duffy, akivel a norwich-i fesztiválon már találkoztam, és azóta három új táblával bővítette a kínálatát. Megfogadtam, hogy most már tényleg nekiveselkedek a kakaóbabok pörkölésének, annyiszor beszélgettem már vele erről. Russelt és Albertet is meglátogattam a 5Dimension standjánál, akik már nem először vettek részt ezen az eseményen kiállítóként, így kérdeztem őket, hogy mégis mire számítsunk. A végén, mikor elpakoltak, kint maradt egy bonbon a pulton, mert megrepedt, és kicsit szivárgott belőle a töltelék. Pont a kedvencem, a barnasörös karamelles volt az, és Russel nekem adta. 🙂 Nagyon finom volt!

sdc

Paul A. Young híres trüffeljei katonás rendben.

Az este talán legnagyobb élménye számomra persze az volt, hogy végre találkoztam Paul A. Younggal. A standjának egyik felében a bonbonjai voltak, a másikban pedig két sütő, egy mini konyha, ahol frissen sütött brownie-t lehetett vásárolni. Az egyik boltvezetőjével beszélgettem egy kicsit, nézegettem a bonbonokat, aztán megjelent Paul a standnál. Danny kedvesen mondta, hogy bármit szeretnék csak szóljak, én meg megkértem, hogy akkor készítsen rólam és Paulról egy közös képet. Paul nagyon szimpatikus és közvetlen volt, mosolygott, és mondta, hogy nyugodtan válasszak egy bonbont kóstolónak! 🙂 Egy földimogyorópralinés, marmite karamelles trüffelt választottam, és nem bántam meg. Aztán vettem egy bonbonválogatást, mert a többit is meg szerettem volna kóstolni. Danny pedig adott ajándékba még egy sós karamelles bonbont. Ez azért vicces, mert teljesen olyan íze volt, mint amilyet a kis recepteskönyvéből készítettem. Szóval nem hazudott, tényleg ennek a díjnyertes bonbonnak a receptjét adta meg.

sdc

Közös fotó Paul A. Younggal 🙂

A vietnámi Marou-nak velünk szemben volt a standja, nagyon szeretem a színes csomagolásukat, és ezek a Vietnám különböző régióiból származó csokoládéi egészen különlegesek. Az egyik tulajdonos, Vincent volt ott a standon, de Jonathannal is összefutottam, aki a helyi forgalmazójuk, és vele már a norwich-i fesztiválon beszélgettem. Pont abban a percben, ahogy odaléptem a standhoz, Vincent bicskát ragadott, és kettévágott egy viszonylag kis méretű kakaógyümölcsöt. A standjukon több friss gyümölcs is volt dekorációnak, de ilyet akkor láttam élőben először, hogy valaki felnyit egy friss gyümölcsöt. A héjon belül szépen egyben maradtak a fehér gyümölcshússal bevont kakaóbabok, nagyon erős, savanykás illata volt. Teljesen magával ragadott ez az élmény.

sdc

Frissen szétnyitott vietnámi kakaógyümölcs a Marou standjánál.

sdc

A vietnámi Marou csokiknak nagyon szép a csomagolása, és intenzív az íze 🙂

A megnyitónak este tízre lett vége, és szép lassan mindenki hazaindult. Másnap a boltban dolgoztam, aztán szombaton és vasárnap ismét a fesztiválon fogadtam az érdeklődőket, és jártam körbe a standokat érdeklődőként 🙂

Szombaton és vasárnap is viszonylag sokan voltak, de nem volt elviselhetetlenül nagy tömeg, vagy hosszú sorok egy-egy standnál. A rövid ebédszünetekben és néha késődélután, mikor már lanyhult a tömeg, felfedezőútra indultam a standok között. Így esett, hogy találkoztam még Willie Harcourt-Cooze-zal is, akinek kb negyed órát meg is tudtam hallgatni az előadásából, amit a csokis színpadon tartott. Forrócsokit készített, aztán pedig a területszelektált és bean-to-bar csokoládékról beszélt. Közben kóstoltatták a csokijait a közönséggel. Tudni kell, hogy Willie a 100%-os csokihengereiről híres, amit fűszerként kell használni, akár sós ételekbe is (a könyveiben rengeteg ilyen recept van). Emellett kis táblákban már más ízeket is árul. De azért vicces volt figyelni az emberek reakcióit amikor a 100%-os csokikat kóstolták. Nekem nagyon ízlett a perui és a madagaszkári is, de a körülöttem állók már gyanakvóan továbbadták a tálcát, amikor meglátták a csomagoláson a 100-as számot.

sdc

Willie dedikálta nekem az első könyvét.

Ezután a standjához is odamentem, ahol vehemensen próbálta becserkészni a vásárlókat. Mikor a mondandója végére ért, megkértem, hogy dedikálja nekem az első könyvét. Nagyon meglepett, és jóleső érzéssel töltött el, hogy egy nyelvi metaforát írt bele, mégpedig azt, hogy: ‘Chocolate is the language of love‘ (‘A csokoládé a szerelem/szeretet nyelve’). Ez az idézet tette helyre bennem azt hiszem végleg a karrierváltásommal kapcsolatos utolsó kételyeket vagy negatív érzéseket. Megfogalmazódott bennem, amit már a blogom bemutatkozójában is írtam, hogy számomra a csokoládé tényleg egy új nyelv, egy olyan univerzális nyelv, amit mindenki ért. Szóval nem szűntem meg tolmács lenni, csak felvettem egy új nyelvet a repertoáromba, és most már ezzel dolgozom. 🙂 Köszönet Willie-nek, hogy segített eljutni erre a megvilágosodásra.

sdc

A színpadon Paul A. Young, Aneesh Popat és a paradicsomos babkonzerves trüffel 🙂

Szombaton egy másik izgalmas bemutatót is megnéztem, mégpedig Aneesh Popat demóját, ahol a hírhedt paradicsomos babkonzervből készült fehércsokis trüffeljét készítette el. Ezt már 2013-ban megkóstoltam nála, akkor is elég sokaknál kiverte a biztosítékot, de még két év elteltével is sokaknak fennakadt a szeme ennek hallatán. A legjobb az volt, hogy a szokásostól eltérően nem Will Torrent (aki szintén jól ismert csokis és cukrász körökben), hanem maga Paul A. Young volt a demó moderátora. Nagyon viccesek voltak együtt Aneesh-sal a színpadon, jókat poénkodtak, kár, hogy a közönség eléggé lagymatag volt. A végén is csak én kérdeztem egyet, amikor mondták, hogy lehet kérdezni. Az utolsó sorban ültem (hogy el tudjak jönni előbb, ha lejár a szünetem), és erre mindenki hátrafordult, és nézett rám, mint egy ufóra, miközben Aneesh nagyon kedvesen és részletesen megválaszolta a víz alapú ganache-ok eltarthatóságára vonatkozó kérdésemet. Az első sorból egy pasi konkrétan lefotózott az iPadjével közben… ?!

sdc

Aneesh Popat víz alapú ganache bonbonjai

Este zárásig tartott az International Chocolate Awards díjátadója, ahol több magyar készítő is díjazott lett a nemzetközi megmérettetésen (a regionális győztesek küldhették tovább csokoládéikat a nemzetközi összesítőbe), örülök, hogy néhányukkal személyesen is összefuthattam itt. Ezúton is szeretnék gratulálni mindannyiuknak: chocoMe, Harrer Chocolat, Fabric Csokoládé, ChocoCard. Remélem legközelebb már bean-to-bar kategóriában is zsűriznek majd a kelet-európai régióban.

sdc

Boris Johnson csoki fejszobra, Aneesh Popat műve.

Kifelé menet még megálltam a csokis szobrokat megnézni, Aneesh Popat egy Boris Johnson fejszobrot faragott, a Rococo fő csokikészítője a londoni Shard épületét készítette el, a Hotel Chocolat pedig egy csokibulldogot hozott a kiállításra. Itt volt még egy gyümölcsfa is, amire mindenféle grenadai fűszereket és természetesen kakaógyümölcsöket aggattak (igazi kakaófát nem tudtak szerezni sajnos :)). Grenada volt ugyanis a fűszeres csokis verseny fő támogatója, ennek a versenynek is itt volt a döntője és díjátadója. A versenyt egy 19 éves lány, Zara nyerte, aki tavaly negyedik lett, és idén őt tartották nagy esélyesnek egyébként is. Maga mögé utasította például a Rococo tapasztalt csokikészítőjét, és Paul Wayne Gregory-t is, aki tavaly és idén is harmadik lett. Zara bonbonját a Marokkói Rózsát még a díjátadó előtt meg is tudtam kóstolni, ő maga kínálgatta a félbevágott bonbonokat a standnál. Nagyon finom volt, szóval biztos megérdemelten nyert, bár a többit nem kóstoltam.

sdc

London legújabb felhőkarcolóját a Shard-ot (Szilánk), a Rococo fő csokikészítője Barry Johnson alkotta meg csokoládéból.

Vasárnap folytattam a standok bejárását, beszélgettem Pablóval a Forever Cacao készítőjével. Ő egy perui ültetvényről származó kakaót használ, és raw, azaz pörköletlen kakaóbabokból készít csokoládét. A Cocoa Runners-nél is időztem egy kicsit, ők most több standon is jelen voltak, mert a sajátjukon kívül szponzorálták még az izlandi Omnom és az amerikai Fruition csokijait is. Aneesh Popat-nál is jártam, akivel nagyon jól elbeszélgettünk. Kiderült, hogy négy-öt évvel ezelőtt ő maga is egy ilyen csokifesztiválon látta először Damien Allsop víz alapú ganache-sal készült bonbonjait, és akkor kezdett el csokit készíteni. És lám, néhány év elteltével pedig már ő tartott bemutató előadást, és mindenki nagyon tiszteli őt a szakmában. A legjobb, hogy az egész családja ott volt vele a standjánál. Az anyukája, az apukája, a lánytestvére és a felesége is segítettek neki a kiszolgálásban, és úgy tudom, hogy a készítésben, csomagolásban is részt vesznek. Nagyon kedves és szimpatikus kis család. Aneesh annyira jófej volt, hogy átjött a mi standunkhoz is, így vele is lett egy közös képem! 🙂

sdc

Aneesh is vállalkozott egy közös fotóra, ráadásul a mi standunknál 🙂

sdc

A londoni Lucocoa standjánál kókuszpálmacukorral és lucuma porral dúsított csokikat lehetett kóstolni.

Aztán véget ért a fesztivál, és mindenki elkezdte lebontani a standját. A kiállítók között pedig elindult egy vicces cserekereskedelem. Én például 5 szelet brownie-t cseréltem be két Original Beans holland-svájci csokoládéra. A maradék forrócsokinkat is szétosztottam a közelben lévő ismerősök között. Aztán eszembe jutott, hogy a Marou standjánál ugye voltak friss kakaógyümölcsök. Biztos voltam benne, hogy azokat nem fogják visszavinni Vietnámba, így rákérdeztem, hogy esetleg el lehetne-e kérni az egyiket. Persze nem én voltam az egyetlen, akinek ez megfordult a fejében, így ezek már le voltak foglalva. De azt javasolták, hogy próbáljam meg a grenadai fánál, mert azon is van egy csomó. Na, több se kellett, rohantam is oda, és gyorsan megkérdeztem a fűszeres verseny szervezőjét, Andrew-t, hogy elvihetnék-e egy kakaót. Nagyon kedvesen mondta, hogy persze, és még utánam is kiáltott, hogy nyugodtan vegyek le kettőt. Így aztán azóta két grenadai friss kakaógyümölcs boldog tulajdonosa vagyok. Nagyon jól jönnek majd illusztrációnak a bean-to-bar sorozatomhoz. Szóval legyetek résen, mert majd még hozok róluk képeket!

sdc

Még fent lógnak a fán a kis kakaógyümölcsök.

Nagyon elfáradtam, de elképesztően jól éreztem magam ezen a fesztiválon. Sok emberrel tudtam beszélgetni megint, pedig nem számítottam rá, hogy lesz rá lehetőségem. Sikerült új készítők csokijait is megkóstolnom, például a litvániai Chocolate Naive termékeit, akikről már annyit olvastam korábban. A szombati díjátadót követően pedig még célzottabban figyeltem, hogy néhány díjazott csokit megszerezzek, így például megvettem az év legjobb területszelektált tejcsokoládéját, amiért a díjat a Cacaosuyo Peru Piura 50%-os tejcsokija kapta. De a többi díjazottól is jutott a csomagomba, Duffy, Omnom, Rococo és Marou csokik is jöttek velem haza többek között.

sdc

2015-ben a világ legjobb területszelektált tejcsokoládéja a Cacaosuyo Peru Piura 50%-os tejcsokija lett.

Viva Cacao!‘ – ahogy Willie is mondja. Azaz éljen a kakaó, ez a csodálatos gyümölcs, amiből ilyen fantasztikus csokoládékat lehet készíteni!

sdc

Kakaóbabáim 🙂

beanology

Beanology, avagy a kakaó feldolgozásának folyamata

Beanology, azaz kakaóbabtan. Már ha létezik ilyen szó egyáltalán. A Callebaut belga csokoládékészítő cég mindenesetre levédette, és most ezen a címen szerveznek mindenféle programokat, kiadtak egy receptkönyvet, és országjáró túrabuszt indítottak, ahol majd interaktív módon megosztják az érdeklődőkkel a csokoládékészítés lépéseiről szóló információikat.

Idén pedig már 12. alkalommal rendezték meg az éves csokikészítők napját Londonban, ahova engem is meghívtak a boltunk képviseletében. Mivel éppen a bean-to-bar csokikészítésről tanulok, izgatottan vártam, miket fognak mondani ezen a nyílt napon. A “beanology” fedőnév ugyanis arra engedett következtetni, hogy majd a kakaó feldolgozásának menetéről lesz szó.

beanology

kakaó térkép a fő származási országokkal

Meglepően sokan voltak a helyszínen, és olyan ismert készítők is jelen voltak, mint például Chantal Coady, a Rococo cég alapítója, de még a Nestlé képviseletében is volt ott valaki. Russel is ott volt a 5D Chocolates-től, akivel már a norwich-i fesztiválon beszélgettem. Egyébként senki mást nem ismertem személyesen, így eleinte kicsit feszengős volt a dolog, mert a legtöbben párral vagy csoportban érkeztek. Kávé, tea, croissant, forrócsoki, friss gyümölcsök várták az érkezőket mielőtt elkezdődött volna az előadás.

beanology

A kakaó feldolgozásának folyamatábrája (részlet)

A nagy előadóterem majdnem megtelt a sok érdeklődő csokikészítővel. Aztán a Callebaut képviselője megnyitotta a napot, és felvázolta a programot. A délelőtti részben három beszédet hallgattunk meg, majd egy csokis bemutató következett. Az ebédszünet után (a helyszínen volt meleg étel és desszert) volt kb. fél óra, amikor a hallgatóság kérdéseire próbáltak válaszolni az előadók, majd folytatódott a csokis bemutató, végül pedig még két beszédet hallgattunk meg.

beanology

Az előadás a Callebaut történetével kezdődött

Mi másról szólhatott volna az első beszéd, mint a Callebaut történetéről, az elért eredményeikről, a csodálatos termékeikről. Ez nem volt meglepő, inkább csak furcsa volt néhány pont, amit a végletekig hangsúlyoztak. Például azt, hogy a Callebaut egyike azoknak a keveseknek, akik a kakaóbabokat egészben, a héjában pörkölik meg, még a darálás előtt. Bevallom, én még nem hallottam soha, hogy máshogy is lehet ezt csinálni, de aztán valaki rá is kérdezett erre, és akkor azt mondták, hogy a nagy csokikészítő gyárak gyakran a héj eltávolítása után csak a kakaóbabtöretet pörkölik, így azonban nem lesz olyan tökéletes az aromája a csokoládénak.

beanology

A második előadó egy fiatal hölgy volt, aki a fenntarthatóságért felelős programokban vesz részt a Callebaut-nál. Ezek a programok főként az elefántcsontparti és ghánai ültetvényeken működnek, hiszen innen származik a Callebaut csoki alapanyagának több mint háromnegyede. Erről csak annyit kell tudni, hogy alapból a világ kakaótermesztésének 85%-a ezekből az országokból származik, és ezek adják az ún. bulk cacaot, azaz a tömegtermelésre szánt, általában gyenge minőségű, de nagy terméshozamú kakaót. Azok a bean-to-bar kistermelők, akik legtöbbször közvetlen kapcsolatban állnak az ültetvényekkel és a farmerekkel, sokkal többet fizetnek a kakaóbabok kilójáért, mint a nagyobb cégek, akik sokszor tőzsdén keresztül jutnak hozzá a terméshez, vagy más közvetítőkön keresztül. Az ilyen nagy cégeknek, mint a Callebaut is például, ezért nagy szerepe van abban, hogy a nagyobb ültetvényeken milyen körülmények között dolgoznak az emberek, mennyi a fizetésük, milyen eszközeik vannak arra, hogy nagyobb és jobb minőségű termést érjenek el a következő szüretnél. Erre persze készítettek egy csuda kis animációs filmet, amiben bemutatták, hogy szegény Pablonak milyen rossz sorsa volt, míg a Callebaut programja ki nem segítette őt és azóta minden szuper, a gyerekei iskolába járnak, a felesége saját céget alapított, és még a kakaótermés is jobb lett. Ez persze nagyon jó, ha tényleg így van. De, ahogy a hallgatóság kérdései nyomán kiderült, a fent említett két afrikai országban kormányrendelet szabályozza, hogy egy kakaófarmer maximum mennyit kereshet. Tehát hiába szeretne a Callebaut többet fizetni nekik, hogy jobb legyen a helyzetük, ez jogilag nem lehetséges. Szóval kicsit visszanyalt a fagyi.. Igaz, nem csak pénzzel, hanem oktatással, a higiéniai és egyéb infrastruktúrák javításával is tudnak segíteni ezeken az embereken, de azért amíg egy farmer napi 9 dollárt keres, és abból átlagosan 8-9 embert kell eltartania, addig elég nehéz lehet oktatással motiválni az embereket, hogy még jobb kakaót termesszenek.

beanology

Ezután egy biokémikus fiatalember következett, aki arról beszélt, hogy mik azok a faktorok, amik a kakaófeldolgozás során a kész csokoládé ízét a leginkább befolyásolják. Egy piramis ábrán mutatta be, hogy a legnagyobb mértékben a kakaóbab fajtája, aztán az erjesztési folyamat minősége, majd pedig a pörkölés az, ami a végső ízt leginkább befolyásolják. A finomítás (konsírozás) és a temperálás már nem hoz túlzottan sok változást a csokoládé ízében. Arról is beszélt, hogy míg a tankönyvekben mindig csak a három nagy kakaófajt, a Criollot, Forasterot és Trinitariot említik, és ezeket nagyon pontosan jellemzik is, szerinte ez csak a mese, és igazándiból nem léteznek tiszta fajok, és egy fajtán belül is rengeteg különbség lehet. Ezt egy fotómontázzsal szemléltette, ahol forastero kakaófák terméseit fényképezte le, és még csak nem is hasonlítottak egymásra. Más formájú, más színű, más nagyságú gyümölcsök voltak mindegyik képen. De az előadó nem állt meg itt. Kijelentette, hogy szerinte a Nemzetközi Kakaószövetség kategorizálása, miszerint vannak a gyenge minőségű tömegtermelésre szánt “bulk” kakaók, és a különleges aromájú, jó minőségű “fine flavour” kakaók, nem is igaz. Szerinte jó erjesztéssel és pörköléssel egy bulk kakaóból is lehet finom ízeket kihozni, illetve attól, hogy egy csokoládéba kizárólag fine flavour criollo babokat használunk, még nem biztos, hogy a csokoládénk különlegesen finom lesz majd. Szerinte az igazán jó csokoládé összetételének kialakításához 70%-ban valamilyen bulk kakaóra van szükség, ez adja meg a csokoládé testét, alapját, alapvető kakaós ízét, a maradék 30% pedig lehet valamilyen fine flavour kakaó, ami izgalmas ízjegyeket, aromákat adhat hozzá ehhez az alaphoz. Kicsit mégis az volt az érzésem, hogy mivel a Callebaut saját keverékei pont így készülnek, nem is nagyon mondhatott mást, hiszen azzal a Callebaut ellen beszélt volna.

beanology

A résztvevők kérdéseire elég nehézkesen válaszoltak a szakértők…

Aztán elérkeztünk ahhoz a részhez, amikor végül kiderült, mit is takar tulajdonképpen ez a beanology. Az egésznek az a lényege, hogy a kakaó feldolgozás összes fontosabb fázisát górcső alá veszi, és megpróbálja az egyes fázisokat valamilyen módon reprodukálni a konyhaművészetben. Ezért is jött el Amerikából a chicagoi Callebaut Akadémia egyik csokikészítő tanárja Russ Thayer, hogy bemutassa a saját bonbonkollekcióját, amit a beanology fogalma ihletett.

beanology

1. fázis: Kakaógyümölcs – fantázianév: Tencha
Fehér csokoládé burok, maracujás-mangós zselé, zöld teás fehércsoki ganache. Ezzel a csokoládéval a frissen leszedett kakaógyümölcs belsejében található fehér gyümölcshús ízét szerette volna felidézni Russ, hiszen ez egy puha, édeskés, de egyben savas gyümölcshús. Sokan a lychee-hez hasonlítják. Én még csak utóbbit kóstoltam, és nem nyűgözött le túlzottan (lehet, hogy nem jó fajtát ettem persze), úgyhogy ezt nem tudom megítélni, mennyire hasonlít a kakaógyümölcs belsejének az ízére. Aki evett már ilyet, írja meg kommentben 🙂 Maga a bonbon túlzottan édesre sikerült szerintem, és nem igazán érződött a zöldtea íze, mivel a gyümölcsös réteg nagyon domináns volt.

beanology

Tencha

2. fázis: Erjesztés – fantázianév: Musa
Tejcsokoládéba mártott rumos banános ganache, a tetején egy zöld csíkos transzferlappal. Ez a bonbon az erjesztési folyamatot mintázza, amiben kiemelt szerepet kap a banán, hiszen a legtöbb helyen banánfa levelek alatt erjesztik a frissen leszedett kakaóbabokat. A bonbon dekorációja is a zöld banánleveleket hivatott imitálni. A banán és a rum is a kakaó termőterületeiről, a trópusokról származik, így tökéletes triót alkotnak. A banáníz szépen átjött ebben a bonbonban, de a rumot nem annyira éreztem, legalábbis alkoholtartalmat nem, talán csak egy furcsa utóíz maradt  számban, miután lenyeltem a bonbont. Jobb volt, mint az első, de még nem győzött meg igazán. 🙂

beanology

Musa

3. fázis: Pörkölés – fantázianév: Mesquite
Tejcsokoládéba mártott két rétegű vágott bonbon, sós, füstölt mandula praliné, ancho chilis ganache. A füstölt-pörkölt mandula és a chili is a pörkölés során keletkező illatokat, aromákat, forróságot imitálják. Ennek a bonbonnak egyértelműen sült bacon íze volt. Pont olyan, mint a belga Chocolate Line baconös bonbonja. Nekem nagyon ízlett, bár a chilit egyáltalán nem éreztem benne, és másokat is hallottam panaszkodni, hogy várták a beígért csípős ízt, de az nem jött. De ez a füstölt íz… én imádom! 🙂

beanology

Mesquite

4. fázis: Őrlés/Finomítás/Konsírozás – fantázianév: Bergamo
Tejcsokoládé burokban Earl Grey teával és bergamot olajjal ízesített ganache, a dekoráció pedig egy cukorkristály réteg a bonbon talpán. Ez a bonbon ízében és textúrájában is a kakaóbabok őrlésének, finomításának folyamatát adja vissza. A kakaóbabok a finomítás során száraz, ropogós kakaóbabtöretből szép lassan folyékony, selymes csokoládévá válnak. De az első ízjegyek még kesernyések, savasak, akárcsak egy jó erős Earl Grey tea, vagy a citrusosan savas bergamot. Az őrlés szemléltetésére pedig saját fogaink között morzsolhatjuk szét a dekorációnak is szánt cukorkristály réteget. Nagyon érdekes, innovatív ötletnek találtam ezt a dekorációs elemet, ami tényleg sokat dobott a bonbon összhatásán, bár eléggé idő- és munkaigényesnek tűnik az elkészítése. Az íze is kifinomult volt és jól harmonizáltak benne az egyes alkotóelemek. Talán étcsokoládé burokkal még jobban működne az egész.

beanology

Bergamo

5. fázis: Kész csokoládé – fantázianév: La Mancha
Tejcsokoládéba mártott sáfránnyal és bodzavirággal ízesített ganache. Ennek a bonbonnak a háttérgondolata pedig az, hogy a sáfrány és a bodza a konyhaművészet két kifinomult virága, mindegyiket kézzel gyűjtik és évente csak bizonyos mennyiségben áll rendelkezésre, az ízük pedig nagyon jellegzetes. Ezek a tulajdonságaik jól szemléltetik azt a munkaigényes folyamatot, ahogyan a kakaóbabokból csokoládé készül. Nagyon szép volt ez a bonbon, mert a dekorációban is visszaköszönt a bodza egy apró cukorvirág formájában, és sáfrány szálakkal is megszórták a tetejét. Nagyon jól megfért egymás mellett ez a két tényleg jellegzetes és elég intenzív virágos íz.

beanology

La Mancha

Russ az ötből három csokoládé töltelékének elkészítését be is mutatta a színpadon, ami azért volt érdekes, mert igyekezett különféle technikákat bemutatni. A ganache kikeverésénél például mindegyik alkalommal más-más módszet alkalmazott. Először a ‘forró módszert’ használta, amikor felforralt tejszínnel leöntötte a csokipasztillákat, pár percig hagyta olvadni a csokoládét, aztán botmixerrel összekeverte az egészet. Másodszorra a ‘hideg módszert’ alkalmazta, ami azt jelenti, hogy a csokoládét 40°C fokosra melegíti, a tejszínt pedig 70°C fokosra. Két részletben hozzáönti a tejszínt a csokoládéhoz és botmixerrel elvegyíti a kettőt. Végül pedig ismét a ‘hideg módszerrel’ készítette el a ganache-t, de ezúttal több mint két részletben öntötte hozzá a tejszínt a csokoládéhoz, és csak egy sima spatulával keverte, nem pedig botmixerrel. Ő legjobban a második technikát szereti használni, mert a hideg módszer miatt szinte azonnal munkahőmérsékletű a ganache, vagyis már tölthetik is meg vele a bonbonhüvelyeket (kb. 29°C fokos a ganache), a botmixer pedig még tökéletesebb emulziót hoz létre, így selymesebb lesz a ganache.

beanology

Callebaut termékek egy része a fogadóterem egyik asztalán

A délutáni részben még volt két előadás, de ezek eléggé erőltetettek voltak. Az elsőt az angliai Callebaut Academy vezetője, Beverley Dunkley tartotta, és ez tulajdonképpen nem volt más, mint egy tömény tv-shop jellegű termékbemutató. Ami talán érdekes volt ebben, az az, hogy a bemutatott termékeket a fogyasztói trendek köré csoportosították: magasabb kakaótartalmú csokoládé, kevésbé édes és kevesebb kalóriát tartalmazó csokoládé, édes és sós ízek keverése, gyors és egyszerű ételek. Ennek fényében bemutatták a Power Chocolate névre keresztelt új termékcsaládjukat, amiben egy 41%-os tejcsokoládé és egy 80%-os étcsokoládé van, valamint a Steviával édesített csokoládét is, amiben elvileg 16%-kal kevesebb kalória van, mint a normál 54%-os étcsokijukban. Új területszelektált csokoládéjuk a brazíliai étcsokoládé, aminek szerintem nagyon furcsa utóíze volt. A végére pedig még bedobta azt az ötletet, hogy nagyon egyszerű és hatékony bevételi forrás lehet főleg kisvállalkozóknak, hogy nagy tételben megveszik az alapanyagokat (csokilencsét, színes és ízesített csokipasztillákat, csokival bevont gabonagolyókat, praliné krémet, stb.) és azt kis kiszerelésbe átcsomagolva árulják a boltjukban az elkészített csokoládék mellé kiegészítő termékekként.

beanology

Olivier Nicod épp a “One-Shot” nevű gép működési elvét mutatja be.

A  legvégén pedig jött a kiemelt előadó, Olivier Nicod, akit eddig nem ismertem, de a felvezetőben kiderült róla, hogy nagyon változatos tapasztalattal rendelkező főszakácsból vált csokoládékészítővé, több Michelin-csillagos étteremben és híres cukrászok mellett is dolgozott. Aztán hét évig a Hotel Chocolat (angliai csokoládékészítő cég, már nemzetközi lánccá nőtte ki magát) fő csokikészítője volt. Az előadását nagyon erős francia akcentussal, de angolul próbálta meg felolvasni, több-kevesebb sikerrel. 🙂 Amikor eljutott odáig, hogy kilépett a Hotel Chocolat-ból és saját csokoládés konzultáns céget alapított, és egyébként az angliai Callebaut Akadémián tart kurzusokat, akkor esett le, hogy ez az egész beszéd az ő kis önéletrajza és motivácós levele kb, hogy minél többen megismerjék és tőle kérjenek tanácsot. Szegényt nagyon sajnáltam, mert rettentően elfáradt szerintem a végére, annyira küzdött az angol szöveg felolvasásával (szerintem sokszor nem is értette, hogy mit mond). (Tolmácsként) nem igazán értem, miért nem tarthatta franciául, és valaki tolmácsolta volna neki angolra, sokkal jobb lett volna neki is, és a hallgatóságnak is. Ami érdekes volt, az az, hogy mutatott képeket olyan csokoládékészítő gépekről, amiket a Hotel Chocolat-nál használnak. Ez az ún. “one-shot” úgy működik, hogy két tartály van egymás mellett, az egyikbe a csokoládét, a másikba a tölteléket teszik, és a gép pedig egyetlen mozdulattal a bonbonformába nyomja mindkettőt, és létrehozza a kész bonbont. Képzelhetjük, mennyivel gyorsabban mennyivel több bonbont lehet így készíteni, persze így teljes mértékben gépiesítik a készítést, és elveszik a kézműves jelleg.

beanology

Callebaut ajándékcsomag

Búcsúzóul mindenki kapott egy nagy Callebaut ajándéktáskát, benne egy 1kg kiszerelésű forrócsoki porral (darált étcsokoládé), egy barna Callebaut köténnyel, egy mini habverővel, habkártyákkal, egy kis csomag 54%-os étcsoki pasztillával és természetesen a Beanology receptkönyvvel. Ez utóbbiból tettem be ide képeket illusztrációnak. Nagyon igényes kis könyvecske egyébként, és érdekes nézni, hogy az egyes csokikészítők, cukrászok hogyan inspirálódtak a kakaó feldolgozás lépéseiből, milyen ételeket, desszerteket kreáltak.

beanology

Részlet a tartalomjegyzékből

Amin megakadt a szemem, az az, hogy a feldolgozás fázisainak illusztrálásánál szinte csak középkorú, nagydarab férfiakat ábrázolnak, mintha ez annyira kemény fizikai munka lenne (nyilván a zsákok emelgetése az, de a képeken inkább csak szagolgatnak, meg ilyenek). Az egész receptgyűjteményben is Beverley Dunkley receptjein kívül csak férfi cukrászok szerepelnek. Én nem tartom magam ultra-feministának, de azért furcsa, hogy a csokoládékészítést ennyire maszkulin módon közelítik meg, miközben nagyon sok sikeres női csokoládékészítő/cukrász is van a világon.

beanology

Tényleg ennyire férfias munka ez a csokoládékészítés?!

Nemrég egy hosszú hétvégét töltöttem el Svájcban, ahol természetesen a helyi csokoládé kínálatot nagyon közelről szemügyre vettem. A svájci csoki legalább annyira nagy hírnévnek örvend, mint a belga csoki, habár a bean-to-bar beszámolóimból majd kiderül, hogy ezek tulajdonképpen mennyire félrevezető fogalmak. (Elöljáróban annyit, hogy attól, hogy egy csokit Belgiumban vagy Svájcban készítenek, még nem feltétlenül a legjobb minőségű)

A csokoládé történetében fontos mérföldkőnek számít, amikor 1875-ben Henri Nestlé és Daniel Peter kitalálta, hogy tejport ad az étcsokoládéhoz, így krémesebb, kevésbé keserű csokoládét kaptak végeredményül, és megszületett a tejcsokoládé. Nyilván emiatt is Svájc főként az alpesi boldog tehenek tejéből készült tejcsokoládéjáról híres.

A másik híres svájci csokoládékészítő pedig nem más, mint Rudolf Lindt, aki a csokoládékészítés egyik fontos elemét, a finomítást avagy konsírozást fedezte fel 1879-ben. Az anekdoták szerint persze véletlenül jött rá, miután egy éjszakára elfelejtette a kakaómasszát őrlő gépet lekapcsolni, hogy minél tovább finomítja a masszát, az annál kevésbé lesz szemcsés, ezáltal pedig selymesebb, krémesebb lesz az állaga.

swiss

A genfi katedrális késő-gót színes káponája, genfi városképek

Svájci utazásom első állomása, már csak a repülőtér közelsége miatt is, Genf volt. Keservesen szakadó eső fogadott, de ez nem tántorított el attól, hogy végigjárjam a tóparti város legfontosabb csokiboltjait. Nagyon kényelmes feladat volt ez, hiszen a belváros két párhuzamos utcájában tulajdonképpen a legismertebb boltok mind megtalálhatóak, így nagyjából egy-két órás sétával le is tudható ez a túra.

A sétámat tehát a rue du Rhone és az avenue de la Confédération mentén tettem meg, kis kitérővel a katedrálist is közelebbről szemügyre vettem. A boltokban kb. 9-12 chf körül mozgott 100g bonbon ára, ami majdnem kétszerese a belga vagy brit csokoládék árának, pedig nem is annyira ismertek, mint mondjuk Pierre Marcolini vagy Patrick Roger.

A Stettler üzletébe tértem be elsőként. A bonbonokon és ízesített táblás csokoládékon, csokiba mártott narancshéjat, különféle drazsékat és cukrászsüteményeket is árusítanak. A bolt első emeletén egy kis kávézó is található. A bonbonok íze nincs feltüntetve, így az eladó kellő unottsággal elhadarta, hogy miből is lehet választani. A választék viszonylag nagy volt, de az ízek inkább a tradícionális vonalat képviselték: pralinék, marcipán, alkoholos trüffelek, sima étcsokoládés trüffel, néhány ganache. Az Earl Grey trüffel és a narancsos marcipán finomak voltak, és jópofa volt a pattogócukros tejcsoki ganache is. A pisztáciamarcipán indokolatlanul élénkzöld volt, és túlzottan édes is. A mogyorópraliné és az étcsokoládés trüffel pedig teljesen átlagosak voltak.

swiss

A Stettler bonbonjai

swiss

Az Auer kis üzletében viszonylag szűk és eléggé tradícionális kínálatot találtam, ahol az ízeket megint csak az eladótól kellett kicsikarni. A sós karamell érdekessége, hogy egy pekándiót ültettek a tetejére, kár, hogy a karamell szemcsés volt, kikristályosodott. A kávés pralinét igazi kávéval készítették, ennek nagyon örültem, de a pisztáciamarcipán itt is túl élénkzöld volt.

swiss

Auer étcsokis bonbonok

swiss

A ‘La Bonbonniere’ kirakata

La Bonbonniere boltja szintén patinás múltra tekinthet vissza. A csokoládékat a mai napig az emeleten készítik. A névvel ellátott bonbonok mellett itt is találtunk területszelektált táblás csokikat, óriásbonbonokat (ún. Bouché, jelentése: falat), amik az ősz jegyében egy óriási vadgesztenyét formáztak. A pisztáciamarcipán itt is eléggé műnek tűnt, kellemes volt a gesztenyemézes ganache, és finom volt a valenciai narancsos bonbon is. Itt megakadt a szemem egy bolíviai vadon termő criollo babokból készült csokoládén, melynek csomagolása két táblát is rejtett, az egyiket 40, a másikat 67 órán át konsírozták. Ez is bevándorolt a gyűjteményembe.

swiss

óriási gesztenyék

swiss

La Bonbonniere bonbonválogatás

A Rohr két boltot is üzemeltet egymás közelében, én a nagyobbikban jártam. Az őszi dekoráció miatt a boltot ellepték a sünök, gombák, őszi falevelek, gesztenyék. Zavarbaejtő volt, hogy az üres üzletben négy eladó is tartózkodott, de egyik sem szólt semmit, nem próbálták segíteni a választást, nem kérdezgettek, nem ajánlottak semmit. A fehér-tej-étcsokis pisztácia rocher viszont vitte a prímet. Igazi, ropogós pisztáciadarabkák, lágy csokoládé.

swiss

A Rohr egyik üzlete a belvárosban

swiss

Ezek a pisztáciás csokik nagyon finomak voltak! 🙂

A Laderach üzlete már messziről hívogatott, mert a kirakatban rengeteg ízesített óriástábla sorakozott, amiket úgy tördelnek kisebb darabokra. A bonbonválasztékuk is nagyon széles, emellett előre csomagolt válogatásokat, és néhány más márkájú csokoládét is lehet náluk vásárolni. Nagyon érdekes volt a szőlőmusttal készített trüffelgolyó, a szilvás trüffel, és szuper volt a folyékony Calvadossal töltött fehércsokis bonbon, amit cukorburokkal készítettek (mint a Dianás cukrot). A florentin lapkával dekorált mogyorópraliné is nagyon jól sikerült.

swiss

óriási csokitáblák mindenféle ízben a Laderach kirakatában

swiss

Laderach bonbonok

Philippe Pascoet boltja egy kis udvarban található itt a közelben, hangulatos kiülős kávézó terasz is működik itt. Ez volt az egyetlen bolt az összes közül, ahol az eladó beszélgetést kezdeményezett, adott kóstolót, kérdezgetett, elmagyarázta, hogyan készülnek a mártott bonbonjaik. Nagyon kedves volt, és így sokkal jobban éreztem én is magam, amíg válogattam. Az ízek itt sem voltak kiírva, de mivel az eladó nagyon kézséges volt, nem volt akkora hátrány. Vettem bonbonokat és egy táblás csokit is, egy Venezuelai Maracaibo tejcsokoládét, aminek érdekessége, hogy nem csak sima tejport, hanem gruyere-i (a városról elnevezett híres svájci keménysajt) tejszínt is adtak a csokoládéhoz, így extrán krémes állagú az egész. A bonbonok nagyon finomak voltak, tökéletesen eltalálta a felhasznált fűszerek, fűszernövények, egyéb ízesítők arányát. A legjobban a fűszernövényekkel ízesítettek tetszettek: rozmaringos, kakukkfüves, bazsalikomos étcsoki ganache, de nagyon jó volt a csillagánizsos, yuzus, abszintos is.

swiss

Philippe Pascoet bonbonjai

Utoljára a Du Rhone boltjába ugrottam be, ahol egy négy vágott bonbonból álló szezonális válogatást próbáltam ki. Ebben a boltban is működik egy kis kávézó és cukrászsüteményeket is kapni. A szezonális bonbonok mindegyike kétrétegű volt, egy vékony ganache és egy gyümölcszselé vagy gyümölcsös marcipánréteg: málna-bazsalikom, eper-menta amire emlékszem, sajnos elfelejtettem lefotózni a feliratot, és az ízből nem annyira derült ki számomra a másik kettő, bár finomak voltak.

swiss

Nyári kollekció a Du Rhone kirakatában

swiss

csokitigris 😀

Lausanne-ban szálltam meg, így a második nap ennek a városnak a körbejárásával telt. Itt már nem volt olyan sok csokibolt, és nem is annyira egy helyre koncentrálódtak, de azért találtam néhány érdekeset.

Noz – ez is pékségként is üzemel, ezen már meg sem lepődtem. A bonbonok mellett egy elég széles területszelektált táblás válogatásuk is volt. Viszont gyanús lett, hogy már a genfi boltokban is találkoztam hasonló csomagolású táblás csokikkal. Itt vettem két táblát, a Bonbonniere-ben még egyet ugye, és Philippe Pascoet-nál is láttam ugyanezt a csomagolást, ráadásul a bolíviai vadon termő kakaóbabokból készült csoki mindegyik helyen ott volt. Rá is kérdeztünk mindegyik helyen, de mindenhol azt mondták, hogy ezt ők készítik helyben. A vicc az, hogy a csomagolás belsejében viszont van egy kis kártya, ami feketén-fehéren mutatja, hogy ezt bizony a Felchlin, svájci csokoládégyár készítette (olyan, mint a Callebaut vagy a Valrhona). Szóval abban semmi nem lenne, hogy megveszik a Felchlin csokoládét, formába öntik és árulják. De még a csomagolás is teljesen ugyanaz, így pedig eléggé gyanús, hogy még a formába öntést sem ők végzik. Furcsa, de ennél közelebb nem kerültem a rejtély megoldásához, gondolom üzleti fogás, és nem számítanak arra, hogy valaki az összes boltot végigjárja, mint én, és rájön a turpisságra 😀

swiss

Nicola Noz boltja Lausanne-ban

swiss

Noz bonbonok, a színes levéllel díszített egy füge-aszaltszilva keveréket rejtett.

Durig – a város szívében, a városházától néhány lépésnyire található kis üzletben szintén volt egy szép területszelektált bean-to-bar választék, itt már saját csomagolással, tehát ez egy fokkal kevésbé gyanús, ráadásul más eredetű kakaóbabok is voltak, például kubai, amiből vettem is egyet. A bonbonok itt is inkább a hagyományos vonalat képviselik, de intenzív ízekkel és jó arányokkal találkoztam a kóstolt tételeknél. A maracujás karamell nagyon friss, ütős ízű volt, a mexikói fantázianevű pedig mézeskalácsfűszeres ganache-t rejtett.

swiss

Durig a hangulatos belváros szívében

swiss

Durig bonbonok, a passiókaramella vitte a prímet.

Lucien Moutarlier – a városháza másik oldalán található ez a cukrászda-kávézó, ahol néhány táblás csokoládét (ízesített táblák főleg) és bonbonokat is találtunk. Szuperszonikus pultból kerültek ki a bonbonok, ugyanis az üveglapot az eladó egy gombnyomással emelte fel, nem csak úgy simán kinyitotta. Itt egy trópusi gyümölcsös folyós karamellel töltött bonbont és két nyúlós karamellest (almás és banános) kóstoltam, ez utóbbiak nagyon jók voltak, mert elég puhák voltak, de mégis nyúlósak, de nem ragadtak a fogamba, és még finom ízük is volt! 🙂

swiss

Lucien Moutarlier kávézó-cukrászdája

Végezetül megemlíteném még a Claro bioboltot, ahol mindenféle fairtrade, bio terméket lehet kapni (ruhákat, ajándéktárgyakat és élelmiszert is), többek között csokoládét. A csokiknak olyan részletes a csomagoláson található leírása, hogy minden összetevő mögött zárójelben ott van a származási ország. Így a területszelektált csokoládék esetében nem csak azt tudhatjuk meg, melyik országból származik a kakaó, de azt is, hogy honnan jött a cukor, a vanília, vagy a többi ízesítő (kókusz, narancsolaj, tejpor, stb.). Itt szintén nagyon közvetlen eladóval találkoztunk, aki még finom mézeskalácsos keksszel is megkínált a kasszánál.

swiss

Lausanne-ban a rólam (csokoládékészítő nő) elnevezett út buszmegállójában 🙂 (Chemin de la Chocolatiere)

Természetesen nem kell ilyen sok csokiboltot bejárni ahhoz, hogy az ember svájci csokikat találjon. A szupermarketek polcai is rogyásig vannak két-három márka termékeivel. A legismertebbek a Cailler (Nestlé), Frey, Villars, és persze a Lindt.

swiss

szépséges kakaófák a genfi botanikus kert üvegházában

swiss

Az egyik kakaófa nem csak bimbózó virágokkal volt teli, hanem volt rajta legalább öt mini kakaógyümölcs is (bébicsoki :))

Azért mást is láttam ám közben, nem csak csokiboltokat. 🙂 A jó időnek hála nagyon jókat sétáltunk a genfi tó partján, felmentünk a hegyekbe egy duzzasztógáthoz, láttuk a Mont Blanc-t és a genfi botanikus kertben még termő kakaófákat is! Hazautazásom napján pedig Lausanne-ból nem közvetlenül Genfbe mentünk, hanem a másik irányba elindulva körbeautóztuk a tavat. Így például láttam Vevey-ben a Nestlé székházát (egyébként ebben a városban élt idős korában Charlie Chaplin, és itt is temették el), Montreux luxus riviéráját (teljesen olyan érzésem volt, mintha a francia riviérán lennék), a tóparton álló Chateau de Chillon középkori várát, aztán a tó déli oldalán átmentünk Évian (a híres ásványvíz) városán is.

swiss

Genfi-tó (a második képen alig észrevehetően de ott a Mont Blanc a háttérben :)), boldog alpesi tehén, Lausanne óvárosa a katedrálissal

swiss

duzzasztógát kb 2000 méteren, naplemente a Genfi-tavon, a Rhone folyó völgye

swiss

Genfi-tó és a Chateau de Chillon

Nagyon tetszett Svájc! Csodaszép a táj, a Genfi-tó és finomak a csokik 🙂

norwich

Norwich – szecessziós bevásárlóutca, vár, templomtorony

Az őszi szezon tele van csokis programokkal, alig győzök róluk beszámolni (közben még a felhalmozott csokikat is meg kell mind kóstolnom!). A londoni gasztrofesztivált követő hétvégén Norwich-ban voltam, ahol első alkalommal rendeztek csokifesztivált. Norwich viszonylag közel van Cambridge-hez, a szomszédos megye, Norfolk központja Kelet-Angliában. Híres például a Colman’s mustárról (kvázi az angolok dijoni mustárja), amelynek itt van a gyára és még mustármúzeum is van hozzá. A fesztiválra nem egyedül mentem, hanem brazil kolleganőmmel és férjével.

norwich

a Colman’s mustármúzeum kirakata

A csokifesztivált a város főterétől néhány percnyire található régi tűzoltóság épületében tartották (ma egy középiskolának ad otthont), és nem volt túlzottan kiplakátolva. Még jó, hogy tudtuk, hova kell menni. A rendezvény egyébként teljesen ingyenes volt, a kiállítók mellett óránként kb 15 perces bemutatók vagy beszédek hangzottak el a színpadon. Körülbelül 20-egynéhány cég hozta el a termékeit, tehát nem volt túlzsúfolt a hely, így tökéletes volt ahhoz, hogy az ember nyugodtan kóstolgasson, beszélgessen a készítőkkel.

norwich

David G Haigh csokikészítő többek között Haitiról származó csokit kínált.

Azonnal belevetettem magam a sűrűjébe! Szép sorjában végigmentem az asztalokon, és nagyon jókat beszélgettem, sok finomságot kóstoltam. Az első készítő, David G Haigh (Coeur de Xocolat), akivel beszéltem, forrócsokit árult, illetve csokipasztillákat, amikből akár forrócsokit is készíthetünk. Különlegessége volt, hogy Haitiról származó kakaóbabokból készült csokit kóstoltatott. Hosszasan elbeszélgettem vele a Haiti szigetén zajló eseményekről, az ottani emberek helyzetéről, a kakaótermesztésről. Azt mondta, hogy szeretnének ültetvényeket vásárolni a helyiekkel összefogásban, hogy munkát adjanak az embereknek, és elterjesszék a kakaótermesztést az egész országban, mert ugyanolyan jól mehetne az üzlet itt, mint a sziget másik oldalán a Dominikai Köztársaságban, vagy a szomszédos szigeteken. A 75%-os csoki, amit kóstoltunk, ráadásul nagyon finom volt. Krémesen olvadt, abszolút nem volt keserű, hanem mogyorós, kávés ízek keveredtek benne. Vettem is belőle.

norwich

Duffy Sheardown és büszkeségei 🙂

A következő asztalnál anglia egyik első bean-to-bar készítője (elmondása szerint pontosan a második, Willie után) Duffy Sheardown mutatta be táblás csokoládéit, melyekkel már jó sok díjat bezsebelt. Én először akkor hallottam róla, mikor Paul A. Young (akinek a csokijairól folyton áradozom, pedig még mindig nem volt szerencsém megkóstolni őket…) valamelyik bonbonjához Duffy csokoládéját használta alapanyagként. Aztán kiderült, hogy ez a Duffy már régi motoros a csokikészítésben, a szó többszörös értelmében is, hiszen eredeti szakmáját tekintve gépészmérnök, mégpedig forma1-es versenyautókat tervezett (például Ayrton Senna első forma1-es autójának építésében is részt vett). Nos, nála gátlástalanul bevásároltam, mert egyszerűen nem lehetett dönteni, hogy melyik tábláját ne próbáljam ki. Még kedvezményt is adott, lelkesedésemre való tekintettel. Ami még ennél is jobb volt, az az, hogy pár mondat után úgy beszélgetett velem, mintha mindig is ismert volna. Őszinte öröm és érdeklődés volt az arcán, mikor meséltem, hogy én is próbáltam már saját csokit készíteni. Azonnal odaadta a névjegyét, és mondta, hogy írjak neki nyugodtan, ha bármi kérdésem van, vagy elakadnék. Bíztatott, tippeket adott, aztán az asztal alól elővett egy kis papírtasakot, amiben a legújabb csokijából készített kis kóstolókockák voltak. Ezt még nem is árusítja, és egyértelmű volt, hogy csak olyanoknak adott belőle kóstolót, akik tényleg érdeklődnek is a csokijai iránt, nem csak az ingyen kóstoló miatt mentek oda hozzá. Nagyon jó érzés volt ez, és az, amilyen nyitottsággal és támogatással fordult felém ő és a felesége is. A csokijairól pedig ódákat zenghetnék. De most nem fogok, majd jön róla egy terjedelmes külön bejegyzés! 🙂

norwich

a Pump Street Bakery szépen kidolgozott ábrája a bean-to-bar csokikészítés menetéről

A szomszédos asztalnál a már kedvencemmé vált Pump Street Bakery csokijait lehetett kóstolni. Az ő különlegességük, ahogy már a londoni fesztivál beszámolójában is írtam, hogy azokban a sütőkben pörkölik a kakaóbabokat, ahol a kenyeret sütik, és néhány táblájukba a saját kovászos kenyérmorzsájukat is beledarálják. Hoztak a fesztiválra szárított egész kakaógyümölcsöt, kakaóbabokat és kakaóbabtöretet, és még egy szép kis ábrájuk is volt arról, hogyan lesz a kakaóbabból csokoládé. Itt is beszélgettem egy jót, és nagyon nehezen, de visszafogtam magam, és nem vettem semmit (mert már van itthon tőlük három tábla csoki). Rob, akivel a londoni fesztiválon már beszélgettem, megint nagyon kedves volt, és mutatott is egy új ecuadori csokit, a legújabb szüretelésből. Mondta, hogy mennyivel lágyabb ízű lett ez a csoki, mint a korábbi szüretelésű babokból készült. (Róluk is nagyon érik egy részletesebb bejegyzés!)

Utánuk egy úgymond kakukktojás következett, a Cocoa Runners, akik nem készítenek csokoládét, hanem összegyűjtik a világ legjobb bean-to-bar csokijait, és ezeket meg lehet rendelni a webshopjukból (külföldre is szállítanak!), vagy pedig elő is lehet fizetni egy havonta négy táblát tartalmazó csomagra. Már szemezek egy ideje ezzel az előfizetéssel (mert úgy állítják össze, hogy olcsóbbra jön ki, mintha egyenként megvenné az ember az adott négy tábla csokit), de most annyi csokit felhalmoztam, hogy még várok egy picit, hogy apadjon a készletem. Valamennyi csoki is volt náluk, többek között az amerikai Taza, akik mexikói stílusú, ún. crudo textúrájú csoki korongokat készítenek (Szántó Tibor néhány csokija is hasonló állagú). Hozzám ragadt a sós mandulás étcsoki korongjuk, ami azért is érdekes, mert mindössze 40% kakaótartalmú, tehát étcsoki viszonylatban nagyon édes, a feldolgozási mód miatt pedig a cukor kristályok még itt-ott ropognak is benne. Az édességet a só még inkább kihangsúlyozza. Mandulát nem, ellenben erős málnaízt éreztem, miközben kóstolgattam ezt az érdekes, omlós kekszre emlékeztető textúrájú csokit. Egyébként említettem nekik Szántó Tibort, hogy az ő csokijait nem akarják-e árulni, és nagy örömömre azt mondták, hogy már tárgyalásban vannak vele! Rózsavölgyi csokik már szép számmal fent vannak a webshopjukban, úgyhogy nagyon jó lenne egy kis Szántó Tibor kollekció is melléjük. 🙂 Lelkesedésem jutalmául itt pár szem pörkölt kakaóbabot kaptam rágcsálnivalónak. 🙂

norwich

a Marou csokijai vietnami kakaóbabokból készülnek Vietnamban, két francia csokikészítő munkája által

A mellettük lévő asztalnál megint egy angliai forgalmazó cég volt, akiket nem ismertem még, de az asztalukon számomra nagyon is kecsegtető csokik voltak, így először kóstolgattam, aztán beszédbe elegyedtem a cég képviselőjével. A kínálatában volt egy walesi raw csoki, a Forever Cacao nevű cégtől, akiket már az instagramról ismertem, 5-féle táblája volt a vietnami Marou készítőitől, és széles kínálata egy tradícionális svájci cégtől a Favarger-től. A Marou-ról beszélgettünk többnyire, és ebből kóstoltam, aztán vásároltam is két táblát. Még Edinburgh-ban vettem a Chocolate Tree boltjában egy Marou-t, most három táblával már érdemes lesz írni is róluk egy kicsit részletesebben.

norwich

a Forever Cacao raw csokija 80%-os és perui criollo babokból készül

Utolsó előttiként még kóstolgattam kicsit a lengyel Manufaktura Czekolady standjánál is, akik leginkább a rozsdás szerszámokat imitáló csokijaikkal vonzzák be a vásárlókat, de egyben ők az első lengyen bean-to-bar készítők is. Vettem is tőlük egy Dominikai Köztársaságból és egy Ghánából származó babokból készült táblát. Itt sok volt az érdeklődő, úgyhogy beszélgetni nem sikerült a készítővel.

norwich

az első lengyel bean-to-bar csokik

A legvégére hagytam új felfedezettjeimet a Fifth Dimension Chocolates-t, akikkel szintén a londoni vásáron találkoztam először, akkor is csak futólag, de az instagramon már követem őket egy ideje. Itt végre alkalmam nyílt arra, hogy hosszabban beszélgessek Russellel, a cég csokikészítőjével, aki a tévés karrierjét mindössze néhány éve hagyta ott azért, hogy csokis szenvedélyének hódoljon (a cége most októberben lesz két éves). Rövid idő alatt több díjat is szereztek már izgalmas ízvilágú, dekoratív bonbonjaikkal. Ugyanúgy, mint Duffy standjánál, itt sem bírtam visszafogni magam. Először is kértem az összes bonbonjukból egy-egy darabot (összesen 16-ot!), és aztán valahogy még rám ragadt három mini táblás csoki is. Ezeknek az az érdekessége, hogy a 25 grammos minitáblák csomagolása egy műanyag bérlettok (londoni cég esetében ez a helyi oyster kártya tartójának felel meg), ami szerintem nagyon vicces ötlet, és végülis praktikus is, mert egyszerűen zsebre tehetjük a csokit (persze elolvad, úgyhogy ne tegyük, de azért jó, nem?!).

norwich

5Dimenziós csokiválogatás 🙂

Ők nem készítenek bean-to-bar csokikat, inkább a bonbonokra szakosodtak, de vannak single origin táblás csokijaik, amikhez nagyon jó minőségű csokit használnak alapanyagként, például van egy bolíviai vadon termő kakaóból készült csokijuk, amiből vettem is egy minitáblát. Itt is olyan lelkes voltam, hogy kétszer is kaptam kóstolót az egyik legújabb bonbonjukból, amiben japán yuzu és rózsabors van, és ajándékba kaptam még tőlük egy három darab ún. “chocwich”-et (csokiszendvics) tartalmazó csomagot. Ez nem más, mint két vékony csokikorong között pillecukor, vagy gyümölcszselé. Én földimogyorós pillecukrosat kaptam. Nagyon nagyon finom volt! 🙂

norwich

Russel (5DChocolates) citrom csatnis ganache-t készít a színpadon

Russel egyébként tartott egy rövid bemutatót is a színpadon, ahol azt mutatta be, hogyan készül a legújabb bonbonjuknak a tölteléke, egy citrom csatnival ízesített ganache. Ezt is meg lehetett kóstolni, és nagyon izgalmas ízvilága volt. Majd róluk is jön egy terjedelmes beszámoló, csak érjek a kóstolóim végére! 🙂

norwich

A rengeteg csoki után azért a katedrálist is megnéztük indulás előtt. A jobboldali képen egy keresztelőkút látható, ami a felirat szerint a régi csokigyár egyik keverőüstje volt mielőtt a templomba hozták.

A nap végére a táskám jóval nehezebb lett, a pénztárcám persze jóval könnyebb. De azzal nyugtattam magam, hogy 1) a táblás csokik nem romlanak meg évekig, szóval ez hosszútávú befektetés volt, 2) a most induló Ecole Chocolat kurzusomhoz szükségem lesz mindenféle területszelektált és bean-to-bar csokikra, így ez tulajdonképpen tanszerként fogható fel. 😀 De még a megszerzett csokiknál is jobb élmény volt az, hogy mindenki, akivel beszélgettem ilyen nyitott és kedves volt. Az egész légkör annyira barátságos volt, a készítők egymást is sokszor személyesen ismerik, és lelkesen beszélnek egymás csokoládéiról. Megosztják a tapasztalataikat, felajánlják a segítségüket, bíztatnak, hogy folytassam a csokikészítést, próbáljak ki új dolgokat. Ez rengeteg erőt és inspirációt ad ahhoz, hogy folytassam ezt az utat, amit alig két-három éve választottam. Már most olyan jó érzés ehhez a csokis közösséghez tartozni! 🙂

norwich

Mielőtt visszaindultunk volna Cambridge-be, sétáltunk még egyet Norwich belvárosában és megnéztük a katedrálist is. Nagyon szép kis város, biztos visszajövök még ide, mert a mustármúzeumot mindenképpen meg szeretném látogatni.

Ti voltatok a budapesti Édes Napokon? Milyen csokikat kóstoltatok és vásároltatok?

akit a mozdony gőze megcsapott... (nem, még mindig nincs elegem a csokiból :D)

akit a mozdony gőze megcsapott… (nem, még mindig nincs elegem a csokiból :D)

GBSCCNyár közepén volt ennek a fűszeres csokis versenynek a beharangozója, és azonnal megtetszett az ötlet, főleg, hogy megkötések nélkül jelentkezhetett rá bárki. A későbbiekben majd kiderül, hogy ez a kezdeti lazaság néha inkább szervezetlenség miatt volt, de ne szaladjunk ennyire előre.

A versenyt tavaly rendezték meg először, akkor sós csokit kellett készíteni. A tavalyi nyertes, a skót Ian Burnett sós, málnás bonbonja nyert, őt pedig Aneesh Popat (a víz alapú ganache bonbonjairól híres készítő) követte egy robbanócukros, sós pereces csokival. Idén pedig egészen tágra vették a különleges hozzávalók sorát, hiszen gyakorlatilag bármilyen fűszert lehetett használni. Az esemény egyik fő szponzora így nem meglepő módon egy online fűszeráruház lett, ahonnan a jelentkezők 5 fűszert ingyenesen rendelhettek a receptjük elkészítéséhez. De ezen kívül is lehetett még fűszereket válogatni, nem volt kötelező ennek a cégnek a termékeire szorítkozni.

Motiválni sem nagyon kellett, hogy jelentkezzek, mert a nyertes fődíja nem más, mint egy egy hetes utazás a karib-tengeri Grenada szigetére az ottani csokifesztiválra 2016 májusában!

grenada

Grenada – fűszersziget a Karib-tengeren
(kép innen)

Abban biztos voltam, hogy semmiképp nem szeretnék fahéjas, mézeskalács fűszerkeverékes (vagy ennek bármelyik összetevőjét tartalmazó) bonbont készíteni, mert gondoltam, hogy sokan ilyet fognak, illetve ez szerintem nem számít különlegesnek. A fűszerkatalógusban persze többszáz fűszer és fűszerkeverék közül lehetett választani, de mivel például az ázsiai vagy dél-amerikai, afrikai konyha fűszereit nem annyira ismerem, féltem volna ezekkel kísérletezni. Aztán megláttam, hogy van magyar fűszerpaprika és mák is a listán. A magyar konyhánál jobban nem ismerek semmilyen más konyhát, hiszen ebben nőttem fel. Úgy gondoltam, hogy fűszerpaprikát senki nem fog használni a versenyen, tehát nem kell majd hasonló ízű csokikkal harcba szállnom. Emellett pedig izgalmasnak is találtam, hogy egy a magyar konyhában ennyire fontos szerepet betöltő fűszert most édességben használjak fel.

Bevallom elsőre furcsáltam, hogy a mákot mint fűszert tüntetik fel, de tény, hogy a legtöbb országban inkább dekorációs elemként használják, nem pedig alapvető hozzávalóként és nagy mennyiségben, mint ahogy a magyar konyhában szokás. A paprika pedig csak szöget ütött a fejembe, de eleinte nem igazán tudtam mit kezdeni a gondolattal. Láttam Praliné Zsuzsi meggyes-paprikás bonbonját, és Csokoládé Reformer tejfölös-paprikás bonbonját is, de valami újat akartam. A mákról valahogy mindig a nagymamám sárgabaracklekvárja jutott eszembe, mert mindig elmondta, hogy a bejgli töltelékbe is tesz egy keveset, hogy szaftosabb legyen. Tehát az már nagyjából kialakult, hogy sárgabarackos-mákos lesz, de még mindig nem tudtam, hogy fogom tudni a paprikát is beletenni.

Végül a lehető talán legegyszerűbb módszerhez folyamodtam. Vettem puha aszalt sárgabarackot és belemártottam az egyik felét pirospaprikába. Megkóstoltam, és nagyon elcsodálkoztam. Működött. Fejben kellett csak pingpongozni a gondolattal, hogy ez milyen őrültségnek tűnik, mert az ízek magukért beszéltek. Mindenképpen aszalt barackkal szerettem volna dolgozni, mert abban koncentráltabb a barackíz, és van benne egy pici fanyarság is talán.

Az első változathoz csak sima étcsoki burkot készítettem, aztán amikor véglegesedett a töltelék, elkészítettem a dekorált változatokat. Persze ebből is először kétféle mintájú volt, aztán külső véleményeket is meghallgatva az egyik mellett döntöttem. A második adag is elkészült, és meg voltam elégedve az eredménnyel. A tesztkóstolóimnak is nagyon ízlett ez az elsőre szokatlannak tűnő párosítás.

A csokoládékat szeptember 3-án egy elődöntő keretében kóstolta meg egy többtagú zsűri Londonban. Köztük volt Paul A. Young, a Green & Black’s csokikészítője, több neves gasztro újságíró, sőt, még az utca embere is, mivel a twitteren keresztül három ember is belépőt nyert az eseményre, és ezzel együtt szavazat jogot is. A játékban való részvételhez 20 darab bonbont kellett egy megadott címre elküldeni postán. Emiatt többszörösen is izgultam, de végülis rendben odaért a csomagom. Aznap este pedig tűkön ülve frissítgettem az esemény twitter oldalát, ahol apránként csepegtették, hogy éppen mi is történik. Az viszont elég homályos volt, hogy pontosan hogyan is szervezték meg a kóstolást. Úgy tűnt, több asztalra osztották szét a zsűrit és a bonbonokat is, de nem derült ki, hogy mindenki végigkóstolta-e mindet, vagy csak a saját asztalánál lévőket, valamint azt sem közölték, hogy végül hány jelentkezőből fog a zsűri választani.

gbscc

(kép innen)

Aztán egyszer csak elkezdték kitenni a továbbjutó csokik fotóját és rövid leírását. Összesen 13 csoki jutott tovább, ebből kettő ún. wild card rendszerben (olyasmi, mint a közönségszavazás), de erről sem volt semmilyen plusz információnk. Nem voltam túlzottan elkeseredve, hogy nem jutottam tovább, bár persze nem mondom, hogy nem számítottam rá. Az jobban zavart, hogy nem tájékoztattak megfelelően, nem volt átlátható a szervezés, és szerintem nem is volt túlzottan egyenrangú az elbírálás, ha más-más emberek kóstolták a csokikat, mert az egyik asztalnál adott esetben lehet hogy jobban favorizáltak volna egy-egy csokit, mint egy másik asztalnál.

A továbbjutók között pedig szerintem aránytalanul sok csoki volt mézeskalács fűszeres, ánizsos, kardamomos. A 13-ból egyben sem volt nagyon egzotikus vagy ismeretlen fűszer, talán csak a sumac Valószínűleg emiatt nem értékelték annyira a paprikát sem, mert ismertebb, megszokottabb ízeket kedvelnek inkább. A zsűri véleményét elméletileg mindenkinek elküldik majd levélben, csak győzzük kivárni.

A középdöntőbe végül 13 bonbon jutott be, ezeknek a receptjein, ha minden igaz, lehet valamennyit változtatni október 16-ig. Aztán a döntőbe, ami 18-án lesz, már csak 5 csoki fog bejutni, és versenyezni a grenadai utazásért.

A 13 továbbjutó bonbon íze/fantázianeve (utóbbiakról nem derült még ki, milyen fűszerezésűek): csillagánizs&kömény, cassia (kínai fahéj) & szumák (szömörce), mézeskalácsos-narancsos mogyorópraliné, marokkói rózsa, téli fűszerek, haggis fűszeres (skót hurkaféleség, jellemzően só, feketebors, esetleg rozmaring fűszerezéssel), keleti mandarin, Crimson star, Pink Passion, Grenadian Sun, Jewel in the Crown, Cocoa Joon.

Kíváncsi vagyok, hogy ki fog nyerni, és természetesen majd tudósítok a fejleményekről, amint megtudok valamit.

Holnap pedig megmutatom nektek az én mákos-barackos-paprikás bonbonom receptjét is, hogy kipróbálhassátok és megkóstolhassátok ti is. A bonbont egyébként el is kellett nevezni, én pedig a “Popprika” (poppy seed /mák/ és paprika szavak összevonásából) nevet választottam.

sfff15

standok végeláthatatlan sora két emeleten

Az ősz beköszöntével új lendületet vett a csokoládé világa, egymást érik a csokifesztiválok és a különböző csokis események. Az első ilyen, amiről személyes beszámolót is tudok hozni, a londoni Speciality and Fine Food Fair (kb. különleges és minőségi élelmiszerek vására) volt, aminek keretén belül kiemelt szerepet kapott a csokoládé. A tágas expó területének alsó és felső szintjén is több száz kiállító termékeit lehetett megcsodálni, és persze megkóstolni is. Az esemény érdekessége, hogy a nagyközönség számára nem látogatható, csak üzleti érdeklődők juthatnak be, mert vásárolni nem is lehet semmit. A lényeg az, hogy az egyes kiállítók bemutathassák a termékeiket, és potenciális viszonteladókat keressenek maguknak.

Idén először, a mi csokiboltunk is kiállítóként vett részt a vásáron. A boltban helyben készített hullámos csokilapokból összeállított “csokicsokrot” (olyan alakú, mint egy virágcsokor) és a táblás csokikat szerettük volna terjeszteni. Nagyon jó helyen volt a standunk, mert tágas hely volt körülötte minden irányban, ráadásul egy sarkon volt, így két oldalról is megközelíthették az érdeklődők. Ehhez képest volt jópár ismert csokikészítő, akinek mindössze falatnyi standja volt, egy kis asztallal, és szűk folyosón kellett végigmenni, ha valaki meg szerette volna nézni a kínálatukat. Ha már ketten-hárman megálltak egy helyen beszélgetni, szabályosan forgalmi dugó alakult ki, mert persze mindenkinél volt három vagy négy ajándéktáska, amit a helyszínen osztogattak apró finomságokkal, reklámanyagokkal teli. (Nekem is volt, még szép :))

sfff15

a mi standunk, az általam készített csokoládécsokrokkal és táblás csokikkal

Vasárnap szabadnapos voltam, így délelőtt szépen elvonatoztam Londonba, majd metróval és busszal elmentem a helyszínre, az Olympia nevű expóhoz (itt tartják a Salon du Chocolat londoni állomását is). Miután megtaláltam a standunkat és beszélgettem egy kicsit a főnökömmel, felfedező túrára indultam a kiállítók végeláthatatlan forgatagába. Először természetesen a csokis részlegre szorítkoztam, aztán egy második kör alkalmával tettem egy nagyobb kört a földszinten is, ahol már tényleg mindenféle élelmiszerrel lehetett találkozni. Itt főleg származási ország szerint csoportosították a kiállítókat, így volt francia, olasz, spanyol, skót, ír, japán, kínai, és még magyar stand is. Ez utóbbinál a Pick szalámitól, a sajtokon, kürtős kalácson, mákpálinkán át a Szamos marcipánig mindenféle finomság megjelent. Beszélgettem is egy picit az egyik szervezővel és a Szamos egyik képviselőjével is.

sfff15

A legjobb élmény az volt, hogy élőben találkozhattam néhány olyan csokikészítővel, akinek a munkáját már valamilyen online felületen megismerhettem (főként az Instagramról). A Bean and Goose (bab és lúd) egy ír testvérpár kisvállalkozása, ahol fél kilós táblás csokikat készítenek. Saját füszerkeverékekkel, szárított virágszirmokkal, karamellizált magvakkal szórják meg a táblákat, amiket aztán rusztikus papírba csomagolnak. A téli táblájukat volt szerencsém megkóstolni, amin karamellizált egész mogyoró, hajszálvékony narancshéj, körömvirág, és meleget árasztó téli fűszerkeverék volt. Nagyon jól harmonizáltak az ízek, a csokoládé pedig lágyan olvadt össze a többi hozzávalóval. Nem utolsósorban pedig a látvány is nagyon jól sikerült.

sfff15

Doisy és Dam csokijai

A Doisy and Dam márkanév mögött pedig két jóbarát áll, akik mindenféle szuperételekkel turbózzák fel a Dominikai Köztársaságból származó kakaóbabokból készített csokoládéikat. Egyszerű, vidám, fiatalos a csomagolás, érdekesek az ízkombinációk. A márkanév pedig két Nobel-díjas kutatónak állít emléket, akik a K-vitamin kutatásban értek el fontos eredményeket. Itt a vásáron a datolyás, himalája sós tejcsokit, és a Great Taste Awards-on idén egy csillaggal jutalmazott maca porral (perui ginzeng), vaníliával és kakaóbabtörettel dúsított étcsokijukat kóstoltam meg.

sfff15

The Chocolate Tree, a skót csokikészítők standja

De olyanok is voltak, akiknek már ismertem a termékeit, például az edinburgh-i The Chocolate Tree és a Coco Chocolatier is képviseltette magát. Itt volt még a Pump Street Bakery, akikről azt hiszem még talán nem is ejtettem itt szót, de teljesen odavagyok a csokijukért. Alapvetően pékségként műdödik a cég, de melléktevékenységként elkezdtek bean-to-bar csokikat is készíteni. Különlegességük, hogy a kakaóbabokat ugyanabban a sütőben pörkölik, ahol a kenyerek is sülnek, ráadásul két olyan csokit is készítettek, amiben rozskenyér morzsa illetve kovászos kenyérmorzsa ropog. Ezek egészen fantasztikusak! A csomagolás is annyira praktikus. Visszazárható kis zsebes tartó, nem potyog ki a csoki, nem tépődik szét a papír, nem kell a fóliaborítással vagy celofánnal bénázni, egyszerű, letisztult a dizájn is. A vásáron azt is megtudtam az egyik készítőtől, hogy minden csokoládét legalább 28 napig érlelnek a konsírozás után, mert érezhetően jobb lesz az ízük.

sfff15

Többek között az Eden Project táblás csokijait is ez a cég készíti Cornwallban, most indították el a saját kollekciójukat. A Callebaut területszelektált csokoládéiból készítenek táblás csokikat jópofa csomagolással.

Beszélgettem azzal a beszállítónkkal is, akitől a bean-to-bar konsírozót vettük. Természetesen ott volt a standjukon ez a gép, és nagyon jó volt látni, ahogy a délelőtt 11 óra körül még egészen sűrű, szemcsés masszából délutánra már selymes csokoládé lett. Megtudtam, hogy pár héten belül venezuelai babokkal egészítik majd ki a kínálatukat, és néhány kakaóbab pörkölési tippet is kaptam az egyik képviselőjüktől.

sfff15

A csokis színpadon folyamatosan kóstolóval egybekötött bemutatókat tartottak. Az esemény házigazdája Will Torrent volt.

Nagyon örültem, hogy találkozhattam azzal a lánnyal is, aki az instagramon keresztül folyamatosan inspirál. Ő már többször járt a Karib-térségben kakaóültetvényeken, tagja az Academy of Chocolate zsűrijének (ez egy nagyon neves testület, akik évről évre díjazzák a legjobb minőségű csokoládékat), és nagyjából minden készítőt ismer, minden eseményen ott van. Nagyon vidám, lelkes, közvetlen lány, azonnal megölelt, mikor találkoztunk. Persze ő is “dolgozni” jött a vásárra, így nem volt alkalmam hosszasan beszélgetni vele, de hála neki, még három csokikészítővel is személyesen találkoztam.

sfff15

A fűszeres csokis verseny fő szponzora, a Seasoned Pioneers is ott volt a vásáron.

Az egyik ilyen a Montecristi volt, amit egy szintén közvetlen és nagyon kedves ecuadori hölgy képviselt. A szülővárosa környékén található ültetvényekről szerzik be a kakaóbabokat, és ott helyben dolgozzák fel őket. Igazán aromás, 63 és 85% közti kakaótartalmú csokoládét árulnak kifejezetten csokikészítők részére. Az ő standjuknál igazi, még friss kakaógyümölcsöt is lehetett találni. Nagyon szép színűek voltak, és meglepően nehezek is. Az Eden Projectben ugyan fogtam már még a fán érő kakaógyümölcsöt, de értelemszerűen így nem tudtam pontosan a súlyát meghatározni. Nagyon izgalmas volt kézbe venni, és közben hallgatni, hogy ki milyen módszerrel “csempészte” a bőröndjébe a friss kakaógyümölcsöket.

sfff15

Friss kakaógyümölcs az ecuadori Montecristi standjánál.

A csokikészítéshez még egy hasznos felfedezésem is volt, egy indiai cég természetes fűszerkivonatai. Mivel a csokoládé ízesítéséhez csak olaj vagy por alapú ízesítőket lehet adni, nem könnyű ilyet találni, illetve ezek gyakran szintetikus anyagok, és nem utolsósorban elég drágák is. Így nagyon megörültem, mikor megtaláltam a Holy Lama Naturals standját. A nagyon segítőkész tulajdonosnőtől kaptam is három kis fűszermintát (kardamom, menta és rózsa esszenciát), hogy próbáljam ki a csokoládékészítéshez.

Holnap estig sorolhatnám még, hogy mennyi finomságot és érdekességet láttam/kóstoltam. De azt hiszem már így is megértitek, mennyire jól éreztem magam ezen a vásáron. Annál is inkább, mert közben a mi standunknál is folyton jöttek az érdeklődők, és mindenkinek nagyon ízlettek a csokik, amiket kóstolóként kínáltunk. Előző héten kb. 10-10 kilónyi csokilapot készítettem három ízben (málnás-pisztáciás fehércsoki, mogyorós sós karamell, kávés étcsoki), hogy legyen mivel etetni a népet. 🙂

sfff15

Az első lengyel bean-to-bar készítő cég, a Manufaktura Czekolady még ilyen élethűen rozsdásnak tűnő csoki szerszámokat is hozott magával.

És ez még csak a kezdet! Az elkövetkezendő hetekben, hónapokban egymás után jönnek a jobbnál jobb csokifesztiválok, csokis események. Ahova csak tudok, elmegyek, és természetesen be is számolok majd róluk, meg arról is, hogy milyen csokikat kóstoltam.

Ti pedig, ha tehetitek, látogassatok el az idei Édes Napokra, helyettem is. Szeptember 18-20. között rendezik meg a Budai Várban, és a szombati napon például Szántó Tibor is fog előadást tartani.

scotlandflowers-2

Az idei nyaralásunk rendhagyó módon nem mediterrán tájakon, hanem a sok esőtől zöldellő, bárányokkal teli Skóciában zajlott. Már néhány éve tervezgettük, hogy kirándulunk egyet a skót felföldön, aztán egy eléggé extrém biciklis videó hatására beleszerettünk az egyik szigetbe, amit úgy hívnak Isle of Skye.

Készültünk sok esőre, zord időjárásra, és a helyi nyári specialitásra, a ‘midge‘ invázióra (skót muslica, ami úgy csíp mint egy szúnyog). Nem számítottam viszont arra, hogy ennyi érdekes és finom kézműves csokoládéval is fogok találkozni útközben. Pedig szakmai ártalomként mindig előre rákeresek az interneten, hogy vannak-e csokiboltok az adott helyen, ahova megyek.

Skót tájakon

Skót tájakon

Odafelé egy éjszakára megálltunk St. Andrews városában, ami több mindenről is híres. Itt született például a golf, valamint ide járt egyetemre Vilmos herceg, és itt ismerkedett meg Katalinnal. Természetesen a helyi egyetem is nagyon jóhírű.

Ebben a kávézóban randizott Vilmos herceg Katalinnal :)

Ebben a kávézóban randizott Vilmos herceg Katalinnal 🙂

Öt napot töltöttünk a mesés Isle of Skye-on, és igyekeztük bejárni a legfontosabb természeti látványosságokat. Bármerre is megy az ember a szigeten, mindenhol dombok és hegyek veszik körül, minden üde zöld, és a lankákon boldogan legelésznek a bárányok, tehenek. Nagy szerencsénk volt, mert az öt napból mindössze az első nap délelőttjén és az utolsó nap esett az eső. Így fel tudtunk mászni két hegyre is, láttunk egy csodálatos vízesések sorozatából álló patakot (úgy is hívják Fairy Pools, “Tündértavak“). Az esős napot pedig rövid városnézéssel és vásárolgatással töltöttük.

skyemontains-5

Nagyon sok napsütést kaptunk, szerencsénk volt. A zord hegyvonulat, a Black Cuilin, a sziget legmagasabb része.

 

skywaterfalls-4

“Fairy Pools”, azaz a tündértavak vidéke. Ennyi vízesést én még egy helyen nem láttam 🙂

"Old Man of Storr" - vagyis a Storr hegység "Öregember" nevű sziklájánál

“Old Man of Storr” – vagyis a Storr hegység “Öregember” nevű sziklájánál

Ekkor találtam rá az Isle of Skye Chocolates által készített bonbonokra, táblás csokikra és a skót fudge-ra, amit itt tabletnek hívnak. Nagyon hasonlít a fudge-ra, de nem annyira krémes, inkább porhanyós állaga van, és nagyon gyakran whiskyvel ízesítik. A bonbonokat is a szigeten készítik, több ajándéküzletben is találkoztam ezekkel a termékekkel. Egyszerű csomagolás jellemzi őket, de van néhány érdekes ízkombináció a bonbonválogatásokban.

Hazafelé megnéztük a Loch Nesst, bár szörny sehol se volt, sütött a nap. Viszont simogattunk skót felföldi marhákat, akik nagyon lazák voltak. :)

Hazafelé megnéztük a Loch Nesst, bár szörny sehol se volt, sütött a nap. Viszont simogattunk skót felföldi marhákat, akik nagyon lazák voltak. 🙂

Hazafelé úton pedig Edinburgh-ban szálltunk meg, így városnézéssel töltöttünk ott egy estét és a másnap délelőttöt. Nagyon hangulatos város, sok-sok régi, magas társasházzal, dombra épült várral, és a városon belül több kisebb magaslati ponttal, ahonnan csodás kilátás nyílik az egész városra. Az egyik ilyen a Calton Hill, ahol a csillagvizsgáló épületét is találjuk, a másik pedig a Holyrood Park, ahol konkrétan egy óriási vulkanikus szikla emelkedik meredeken az ég felé, a másik oldalán pedig zöld lankás domboldal terül el, mindezt körbefonja egy futópálya is. A délelőtti sétánk ennek a megmászásával telt, aztán indulás előtt még feltankoltunk csokikkal is.

Edinburgh nagyon szép és csokikkal teli város.

Edinburgh nagyon szép és csokikkal teli város.

Szerencsénkre a szállásunktól alig tíz perces sétányira egyszerre három hely is volt, ahol különleges, helyi készítésű csokikat lehetett találni. A legfontosabb, és legnagyobb a The Chocolate Tree (Csokoládéfa) nevű hely volt, ami bolt és kávézó is egyben. Jó időben az utcára is ki lehet ülni kis, mozaikkal díszített asztalokhoz. Bent tágas előtér fogad, két oldalt polcokon válogathatunk az általuk készített ízesített táblás csokik, bean-to-bar csokik, néhány más bean-to-bar készítő táblái közül, illetve találunk még itt saját készítésű csokis kencéket, kakaóbabot és kakaóbabtöretet, ízesített forrócsoki mixeket is.

Chocolate Tree, Coco Chocolatier és a Victor Hugo kínálata egy képen.

Chocolate Tree, Coco Chocolatier és a Victor Hugo kínálata egy képen.

A kávézó kínálatában a hagyományos eszpresszó-latte-cappuccino mellett olyan különlegességekre bukkanhatunk, mint a többféle bean-to-bar csokoládéból készülő forrócsokik, házi készítésű fagylaltok és természetesen friss kézműves bonbonok. Mondanom sem kell, hogy mindent ki kellett próbálnunk, így többször is visszatértünk ide a látogatásunk során. Mindenről majd részletesen is beszámolok egy külön nekik szentelt bejegyzésben.

A másik két csokit is a közelben találtam, az egyik konkrétan az út másik oldalán lévő kis boltocskában volt. Coco Chocolatier névre hallgat az üzlet, és még a belvárosban is van egy boltjuk. Nagyon szép színes papírba csomagolják a táblás csokikat, amelyek között jópár finom ízkombinációt találtam. Emellett bonbonokat, minőségi kakaóport is árulnak.

A begyűjtött csokik nagy része (még volt néhány bonbon a Chocolate Tree-ből, de az utazást nem nagyon bírták, így nem voltak túl fotogének)

A begyűjtött csokik nagy része (még volt néhány bonbon a Chocolate Tree-ből, de az utazást nem nagyon bírták, így nem voltak túl fotogének)

Végül a harmadik cég csokijait egy delikáteszboltban kialakított kávézóban találtam meg. Az interneten már kinéztem magamnak a színes csomagolásaikat, és végre egy készítő, akinek a neve nem a csoki-kakaó valamilyen átalakítása. Ocelot ugyanis a márkanév, egy fiatal pár alapította a céget, és készíti a táblás csokikat izgalmas ízekkel, vidám, színes csomagolással. Nagyon hívogató volt a választék, de elsőre itt is “csak” három táblát vettem. Maga a hely is amúgy megér egy kis leírást. Victor Hugo névre keresztelték ez a sarki delikáteszt, ahol főként francia, olasz és spanyol ínyencségeket találhatunk: méz, lekvárok, kekszek, tészták, italok, hűtőpultban sajtok és felvágottak, szörpök, joghurtok, helyben készített szendvicsek, croissant, tojásos lepények, lasagne. Utóbbiakat akár helyben is fogyaszthatjuk. Mi útrvalónak vettünk itt egy doubledecker nevű szendvicset, ami a nevéből adódóan két helyen is ketté volt vágva, hgoy még több minden férjen bele. Nagyon finom volt, és persze laktató.

Aztán sajnos búcsút kellett intenünk a skót tájnak és a skót csokiknak, de minden annyira tetszett, hogy biztos visszatérünk még ide. Ha tehetitek, ti is látogassatok el Skóciába, és Skye szigetére, mert csodás helyeket (és csokikat) lehet itt találni! 🙂

Az a szuper dolog történt, hogy visszaköltöztünk Cambridge-be! (Nagyrészt ez volt az oka a hosszas csendnek itt a blogon). A már ismert kis csokiboltba térhettem vissza dolgozni (lásd lejjebb), így szerencsére nagyon gyorsan visszarázódtunk az angliai hétköznapokba. Mintha nem is utaztunk volna el innen egy évvel ezelőtt.

Nem maradhat el tehát a helyi csokis körkép sem. Viszont annyi csavarral, hogy ezt a posztot már április óta írom, mert tavasszal tettünk két kis angliai kiruccanást is Brüsszelből, így a képek még a húsvéti kínálatot is mutatják helyenként. Frissítésnek azonban a végére hoztam némi fagyis és hajókázós hangulatképeket is. Szeretném tehát egy kicsit a cambridge-i csokis kínálatot is bemutatni, hátha valakit erre fúj a szél, most már tudni fogja, hol érdemes kóstolni. 🙂

St John's College Chapel

St John’s College kápolnája

A város viszonylag kis méretének ellenére elég jó a csokibolthálózata. Van négy csokibolt, két édességbolt, egy fudge bolt (tejkaramella) és a főtéri piacon is árul egy lány bonbonokat. Emellett persze a szupermarketekben is változatos kínálattal találkozhatunk. Leírásomban én most három csokiboltra és a piaci bonbonokra szorítkoznék.

Hardy's Sweetshop

Hardy’s édességboltja

Chocolat Chocolat

Hat évvel ezelőtt nyílt meg ez a kis csokibolt, melyet egy angol-francia házaspár vezet. Az egész üzlet franciás hangulatot áraszt, és ez a termékeken is visszaköszön, hiszen főként belga és francia bonbonokat, táblás csokoládékat, forrócsoki különlegességeket, drazsékat, stb. árulnak. Különlegessége a boltnak, hogy a középen található bonbonospult önkiszolgáló, antik kockacukor csipeszekkel válogathatjuk ki magunknak a francia fantázianévvel ellátott bonbonokat egy kis papírkosárba, amit aztán a pénztárnál becsomagoltathatunk.

Chocolat Chocolat Cambridge

a Chocolat Chocolat bonbonválasztékának egy része

Az egyik sarokban pedig egy kis konyhát is kialakítottak, ahol szinte minden nap készül friss csokoládé. Ezek vékony, hullámos csokilapokként kerülnek ki fonott kosarakba, amiből tetszés szerinti mennyiséget kérhetünk, sőt, díszcsomagolásként úgynevezett csokis csokrot is köttethetünk magunknak (egy papírtölcsérbe kerülnek a letördelt darabok, amit celofánba csomagolnak). Nekem a karamellizált mogyoródarabokkal és tengeri sóval megszórt karamelles tejcsoki a kedvencem, de nagyon jók még a szezonális ízek is.

Chocolat Chocolat Cambridge

a helyben készített hullámos csokitáblák nagyon jól mutatnak a fonott kosarakban

Még egy ismertetőjele a boltnak a minden nap frissen készített, sűrű forrócsoki, amit kis eszpresszós papírpohárból kortyolgathatunk.
A jó időre való tekintettel már a nyári szezon sztárja, a 6-ízben kapható olasz fagylalt is visszakerült a palettára (ezt általában március-áprilistól október végéig árusítják). Az elmaradhatatlan csoki-vanília mellett (belga étcsokiból és igazi vaníliával!) van még piemonti mogyorós, brontei pisztáciás fagyi, intenzív színű és ízű eper és mangó sorbet. Ismerem mindegyiket, és még így is olyan nehéz választani… Újdonság pedig a hétvégenként kapható brownie, macaron és habcsók változatos ízekben, melyeket helyi készítők hoznak frissen a boltba minden pénteken.

Chocolat Chocolat Cambridge

friss macaron szín- és ízkavalkád (legjobb a citrom-passiógyümölcsös)

Most nem vettem itt csokit, mert azokat már ismerem. Nem titok, hogy itt dolgoztam több mint egy évig, és én is készítettem a hullámos csokitáblákat nap mint nap. 🙂 Most pedig ide tértem vissza dolgozni, úgyhogy biztosan fogok még hozni kulisszatitkokat a bolt életéből.

Hotel Chocolat

hotel chocolat cambridge

Hotel Chocolat Cambridge

Talán ez a legnagyobb riválisa az előző boltnak, főleg mivel a nevük is hasonlóan franciás. A két bolt dizájnja viszont nem is lehetne eltérőbb egymástól. Itt minden fekete-fehér, mint Pierre Marcolininél. Igazándiból első ránézésre azt is hihetnénk, hogy nem is csokibolt, hanem ékszerüzlet vagy parfüméria. Az egész nekem kicsit steril, de ezt már Marcolini boltjának jellemzésekor is írtam. Ízlés kérdése persze, és nyilván van mögötte rengeteg marketing is. Különbség még, hogy ez egy láncolat, amelynek már külföldön is vannak boltjai. Méretét tekintve tehát messze meghaladja a kis családi vállalkozást. Saját kakaóültetvényük van Santa Lucia szigetén, egyes boltjaikban pedig étterem vagy kávézó is működik.
A furcsa az egészben, hogy eléggé gyárinak néznek ki a csokik, nem lehet egyenként válogatni, mert a bonbonok 6-osával vannak csomagolva. Pedig az általuk rendszeresen kiadott magazin (The Pod – azaz a kakaóbabtermés) mindig bemutatja valamelyik csokikészítőjüket, a bean-to-bar táblákat megalkotó munkatársaikat, tehát elvileg mégsem teljesen gyári a dolog. Egészen különleges termékeket is találunk a polcokon, mint például a kakaóval dúsított (és emiatt sötétbarna) száraztészta, kakaós pesztó, fehércsokis tormakrém, csokis balzsamecet, portói borok csokikóstoláshoz. Nemrég pedig saját szakácskönyvük is megjelent, ahol megtaláljuk ezeknek a receptjét is többek között. Elsőként néhány bonbont és három mini táblás csokit (35g) vettem, mert nagyon kíváncsivá tett a 75%-os tejcsokijuk. Hozok majd részletes leírást is róluk.

Thorntons

thorntons cambridge

Thorntons Cambridge

Ez a legrégebbi csokibolt az összes helyi cég közül, ugyanis 1911-ben alakult meg Sheffieldben. Azóta az egyik legnagyobb angliai csokigyárrá nőtte ki magát. Saját boltjaikon kívül a termékeiket megtaláljuk a nagyobb szupermarketek polcain is (főként a válogatott desszertesdobozokat). Egyenként itt sem lehet bonbont válogatni, inkább csak a kisebb-nagyobb díszdobozok közül választhatunk. Árulnak még ízesített karamellát, cukorkákat, drazsékat és fagyit is. Most nem kóstoltam náluk semmit, de még az első angliai utam során vettem egy banános karamellt, ami akkor nagyon ízlett, és akkor óriási dolog volt számomra betérni a boltjukba. Igazándiból nem is sugallják, hogy kézműves lenne a termékük, a promócióik is mindig inkább az 1-et fizet 2-t kap, és ehhez hasonlókra szorítkoznak, én olyan alsó-középkategóriásnak mondanám őket.

thorntons cambridge

a Thorntons húsvéti kirakata

Alison’s Chocolates

Alison Reed's Chocolates

Alison Reed kézműves bonbonjai a piactéren

A végére tartogattam egy igazi kézműves készítő termékeit. Alison egy kedves, kissé visszahúzódó lány, 2013 májusában kezdte el árusítani a bonbonjait a cambridge-i piacon, majd fokozatosan már kisebb boltokban és az interneten is elérhetőek a fényes, színes üveggolyókra hasonlító csokijai. Bevallom, először simán elmentem a standja mellett, mert azt hittem ékszereket árul. 🙂
Szinte sajnáltam megenni őket, annyira szép az összes bonbon. Eleinte csak félgömböket árult, mára már a szezonális kollekcióiban előfordulnak szív és kocka alakú bonbonok, valamint trüffelgolyók is. Emellett kis táblás csokit is vehetünk nála, a legjobb szerintem az ‘art bar‘ elnevezésű tejcsoki, amit mindenféle színnel fröcskölt össze és robbanócukorkával szórt meg. Most, amikor húsvét előtt vásároltam tőle, már természetesen csokitojásokkal is készült, ezek is mind nagyon szép színes fényűek voltak, a belsejükben pedig trüffelgolyók rejtőztek.

Ezúttal a Hotel Chocolat és Alison csokijait próbáltam ki. A későbbiekben természetesen részletes kóstoló beszámolót hozok majd ezekről a finomságokról is.

market square Cambridge

Cambridge piactere

Cambridge persze nemcsak a csokik miatt jó hely. Kedvenc elfoglaltságunk, mikor itt vagyunk, hogy lesétálunk a folyópartra és nézzük a csónakázókat, a lakóhajókat, elsétálunk a folyó mentén a Cambridge déli részén található kerti teázóhoz (The Orchard), ami egy gyümölcsfaliget közepén áll, így jó időben a fák alatt ücsöröghetünk egy csésze English Breakfastot kortyolgatva, lekvárral és clotted creammel megkent gyümölcsös bucit majszolva.

punts at Cambridge

csónakázás a folyón

Vagy bringára pattanunk, és úgy járjuk be a várost és környékét. Imádnivaló kis városka ez, de ‘AZ’ egyetemet senki ne keresse, ugyanis a cambridge-i egyetemnek nincs főépülete, mivel harmincnál is több ún. College alkotja, ezeknek mind saját épülete van. A leghíresebb persze a King’s College kápolnájának épülete, minden képeslapon és ajándéktárgyon rajta van. A fentebb említett fudge bolt (Fudge Kitchen), és két cukorkabolt (Hardy’s Sweetshop, Ye Olde Sweetshoppe) is található a King’s College utcájában, úgyhogy ide is mindenképp érdemes elsétálni.

IMG_4165-3

Whittard of Chelsea, Cambridge

Whittard, minőségi teák és kávék boltja

És ahogy az elején igértem, jön egy kis fagyi. Cambridge tele van nagyon jó gasztrós helyekkel, kistermelői boltokkal, független kávézókkal, éttermekkel, utcai árusokkal. Az édességek terén pedig az egyik legjobb ilyen a Jack’s Gelato, azaz nemes egyszerűséggel a cambridge-i születésű, de a világot megjárt főszakácsból fagyikészítővé vált Jack olasz fagyija. Róla szintén fog jönni egy külön bejegyzés, mert megérdemli. 🙂 Addig legyen elég egy kép az egyik háromgombócos fagyinkról.

Jack's Gelato Cambridge

Jack’s Gelato fagyija felülmúlhatatlan! A képen: extraszűz olívaolaj, narancslekvár és marsala vanília fagyi triója

Annyira mázlis vagyok egyébként, hogy a csokiboltunkban árult fagyit is Jack készíti, szóval könnyű dolgom van, ha ilyen finomságra vágyom. A bolti kínálatból a mangó és a pisztácia az abszolút kedvencem, de egyébként Jack sokkal egzotikusabb és izgalmasabb ízeket is készít, ahogy ez a képről is már kiderült.

Nem tudom, mennyire jött át, hogy Cambridge milyen szuper hely valójában. De remélem kedvet kaptatok, hogy ellátogassatok ide egyszer. Az eső miatt aggódókat pedig szeretném megnyugtatni, hogy a meteorológiai mérések szerint Cambridge-ben összességében kevesebb eső esik egy évben, mint Barcelonában. Egyébként tényleg ez Anglia egyik legszárazabb pontja. Ráadásul csodaszép! 🙂

Amikor megkaptam Szilvitől az Egy falat Svájc blog írójától a stafétát, és a témám kitalálása után kijelöltem az 5 hetes határidőt, úgy tűnt, egy örökkévalóság lesz, mire megírhatom az összefoglalót. És lám-lám, már el is telt az 5 hét, én pedig napról napra vártam és szerencsére kaptam is a jobbnál jobb külföldi recepteket. Sokan szabadkoztatok, hogy nem “utaztatok” messzire a desszerttel. Nem baj! Nem is ez volt a cél. Persze nagyon örültem annak a néhány játékosnak, akik Európán kívülre is elmerészkedtek a desszertjeikkel! De mindenkinek nagyon köszönöm a részvételt, igazán jó élmény volt háziasszonyként végigkövetni a Süss, alkoss, díszíts! SAD! 31. fordulóját.

SAD31

Süss, alkoss, díszíts! 31. forduló – A Föld körül

Nem is szaporítom a szót, beszéljenek helyettem a finomságok, melyeknek segítségével Föld körüli útra indulhatunk. Hoztam egy térképet is, hogy jobban lássátok, merre utazgatunk. Desszertesvillákat és kanalakat előkészíteni, máris indulunk! 🙂

Süss, alkoss, díszíts! SAD! 31. fordulójának desszertes térképe :)

Süss, alkoss, díszíts! SAD! 31. fordulójának desszertes térképe 🙂

A legtöbben persze Európán belül maradtunk, ami érthető, hiszen nem is kell túl messzire menni, hogy igazi finomságokra leljünk. Anglia és Franciaország lett a legnépszerűbb úticél, és én abszolút megértem, miért. Négy recept is érkezett az Egyesült Királyságból, elsőként egy walesi mazsolás kalács Zsuzsitól a Táncoló fakanál blog szerzőjétől. Zsuzsi leírásából kiderül, hogy ezt a kalácsot a helyiek hagyományosan például birkanyírás idején sütötték, de manapság is gyakran készítik kemény fizikai munkával eltöltött napokon. Nem hiába, a mazsola és az édes kalács bizonyára gyorsan feltölti energiával a megfáradt lelkeket!

Walesi mazsolás kalács, ha kell egy kis energia :)

Walesi mazsolás kalács, ha kell egy kis energia 🙂

Juci a PiciJuci blog szerzője szintén Angliába repített minket, mégpedig falatnyi áfonyás kosárkákkal a tarsolyunkban. Én megszállott áfonyamániás vagyok, úgyhogy gond nélkül felfalnám az összes kis sütit. Vendégváró falatoknak is jó ötlet lehet ilyen kis gyümölcsös kosárkákat gyártani.

blueberry tarts

áfonyás mini kosárkák útravalónak

Nem sokkal később érkezett egy vérbeli angol desszert, Orsi azaz Kabóca jóvoltából. Nagyon érdekes volt olvasni az Eton Mess kialakulásának történetét, és persze még jobb volt nézegetni a képeket erről a habcsókos, málnás-epres finomságról.

Eton Mess, néha a félresikerült dolgokból születnek a legjobb receptek :)

Eton Mess, néha a félresikerült dolgokból születnek a legjobb receptek 🙂

Végül pedig egy másik tipikusan angol desszert is befutott a többiek mellé. Ünige a Suny’s Kitchen blogról a Sticky Toffee Pudding, azaz a ragacsos karamelles süti receptjével gazdagította az angol csoportot. A süti tésztáját datolya és mazsola teszi édesen szaftossá, és ezt még egy adag karamellöntet koronázza meg. Ünige még vaníliafagyit is ajánlott hozzá, azt hiszem akkor már végképp nem tudnék egy ilyen desszertnek ellenállni. 🙂

datolyával dúsított tészta és karamellszósz teszi igazán ragacsossá ezt a sütit

datolyával dúsított tészta és karamellszósz teszi igazán ragacsossá ezt a sütit

A desszertes úticélok közül tehát megosztott első helyen végzett Franciaország, aminek nagyon örültem, mert én is rajongok a francia desszertekért. Négy receptet is gyűjtöttem, elsőként Bogi a Vörös Kaktusz blog írója küldött nekem egy csodás crème brûlée-t. Ez a karamellizált tetejű sült vaníliakrém tényleg az egyik legtipikusabb francia desszert, nem véletlenül. Pár éve én is pont emiatt vettem karamellizáló pisztolyt 🙂 De nem csak a recept miatt tetszett nagyon Bogi bejegyzése, hanem mert csodás párizsi fotókat is megosztott velünk a leírásában. Nem is csodálkozom, hogy megihlették őt a konyhában ezek a képek 🙂

legjobb pillanat, mikor kiskanállal betörhetjük a ropogós karamellréteget

legjobb pillanat, mikor kiskanállal betörhetjük a ropogós karamellréteget

A második francia recept Beatrixtől azaz Csigabigétől érkezett, méghozzá egyenesen Strasbourgból egy ínycsiklandó almás pite képében. Az almás sütiknek is nagy rajongója vagyok, úgyhogy biztosan kipróbálom majd ezt az elzászi változatot is, amiben az az érdekes, hogy az almaszeletek fahéjas cukorban karamellizálódnak a sütőben, mielőtt a töleléket ráöntenénk.

karamellizált fahéjas alma rejtőzik a töltelékben

karamellizált fahéjas alma rejtőzik a töltelékben

És bizonyíték arra, hogy működik a telepátia, még egy elzászi recept érkezett a játékba Zsófi jóvoltából, aki a SweetHome blogot írja. Igaz, nem desszertet, hanem egy póréhagymás pitét küldött, de az a jó a receptjében, hogy ezt akár édesen, gyümölcsökkel is elkészíthetjük. (Ráadásul a póréhagyma az egyik kedvenc zöldségem, szóval mindenképp itt a helye :))

frissítőként hathat út közben egy kis sós pite is, póréhagymával gazdagon megtöltve

frissítőként hathat út közben egy kis sós pite is, póréhagymával gazdagon megtöltve

Anna, a Csokoládé Reformer bloggere pedig egy igazán modern ribizlis-csokis minitortát hozott az útra, mind külsőre, mind pedig ízvilágában Franciaországot testesítve meg. A minitorta pisztáciás talpán egy réteg különleges feketeribizliborssal és francia feketeribizli likőrrel ízesített étcsoki mousse, aztán pedig egy réteg piros ribizlis fehércsoki mousse találkozik, mindezt fényes csokiköpeny veszi körül. Már leírni is élmény volt, hát még ha megkóstolhattam volna…! 🙂

elegáns és frissítően üde ribizlis minitorta

elegáns és frissítően üde ribizlis minitorta

Az úticélos dobogó második fokán Olaszország áll három recepttel. Meglepetésemre viszonylag későn érkeztek az olasz desszertek, pedig azt hittem, sokan oda utaznak majd. Elsőként Reginától kaptam egy alternatív panna cotta receptet, amit meg is osztok veletek, mivel Regina még nem kezdett blogolásba, talán majd most kedvet kap, hogy a többi receptjét is megossza velünk egy blog formájában. Addig is itt van az egyáltalán nem szokványos panna cotta receptje, aminek szerintem sokan örülni fognak, hiszen nem zselatinnal hanem tojásfehérjével készül.

panna cotta tojásfehérjével Regina konyhájából

panna cotta tojásfehérjével Regina konyhájából

Aztán szinte ugyanazon a napon érkezett két olasz recept is, ráadásul mindkettő cannoli 🙂 (mondom én, hogy van telepátia!). Zsuzsi a Bonbonmánia blog szerzője kissé csalódottan küldte be saját cannolis képeit, mert a felhasznált recepttel nem volt megelégedve. Bele sem merek gondolni, milyen szuperek lennének ezek a sütik, ha rossz recepttel is ilyen csodaszépre sikerültek. Az íz feljavítása már gyerekjáték lesz Zsuzsi számára, ebben biztos vagyok, és abban is, hogy nem adja fel, amíg a tökéletes receptet meg nem találja.

nehéz elhinni, hogy ezek a cannolik nem lettek finomak, mikor olyan szépek!

nehéz elhinni, hogy ezek a cannolik nem lettek finomak, mikor olyan szépek!

Szandra, azaz Sütilány, egy szicíliai nyaralás emlékét idézte fel, és készítette el a saját cannoli verzióját. Az édes ricottás töltelékbe csoki és pisztácia is került, így nem csodálom, hogy Szandra is jókedvre derült tőle.

szicíliai nyaraláson elég könnyű beleszeretni egy ilyen olasz finomságba

szicíliai nyaraláson elég könnyű beleszeretni egy ilyen olasz finomságba

A harmadik helyen pedig Hollandia áll két recepttel. Ági a Konyhán innen kerten túl blogról marcipánnal töltött sütiket hozott, amiket legszívesebben azonnal megkóstoltam volna, ha tényleg kaptam volna belőlük. Lassan kezdem azt hinni, hogy a játékosok mind olvasnak a gondolataimban, mert folyton a kedvenc ízeimet küldték el nekem. A marcipán abszolút toplistás nálam, szóval ezt a sütit csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szintén szereti ezt a mandulás finomságot.

ideje megpihenni egy teára és erőt meríteni néhány ilyen marcipános süteményből :)

ideje megpihenni egy teára és erőt meríteni néhány ilyen marcipános süteményből 🙂

A másik holland receptet pedig Zsuzsa küldte a Teller Cake blogról, aranyos kis túrós-mazsolás bucikat sütött erre az alkalomra. Külföldön élőként krónikus túróhiányban szenvedek, úgyhogy megváltásként érkeztek ezek a kis gombócok. Igazán jó ötlet ilyet sütni piknikezésre, uzsonnára vagy vendégvárónak akár.

szélmalom, fapapucs, túrós-mazsolás gombócok, kell ennél több? :)

szélmalom, porcelán fapapucs, túrós-mazsolás bucik, kell ennél több? 🙂

Az európai listán az országok ezután egy-egy recepttel képviseltették magukat. Elsők között érkezett Eszter receptje a Tűpárna és Habverő blogról, egy finn tepsis palacsinta képében. A recept különlegessége, hogy paleo étrendet folytatók is nyugodtan elkészíthetik. Nagyon tetszik, hogy Eszternek sikerült olyan receptet találnia, ami beleillik a speciális étrendekbe is. És nem utolsósorban nagyon finom is 🙂

kókuszliszttel készült, már csak egy kis eper hiányzik róla

kókuszliszttel készült, Eszter szerint már csak egy kis eper hiányzik róla

Skandináviában maradva elmajszolhatunk néhány svéd almás mazarint, amit Timi hozott az útra a Brioche blogról. Nagyon népszerűek ezek a kis gyümölcsös kosárkák, és Timi leírásából az is kiderül, hogy ezt a sütit is a végtelenségig lehet variálni attól függően, milyen tölteléket teszünk bele. Külön köszönet a színes képsorozatért, amitől még inkább kedvet kaptam, hogy tényleg elutazzak Svédországba.

van élet az ikeás sütiken túl is, bizonyíték ez a sokoldalúan elkészíthető minipite

van élet az ikeás sütiken túl is, bizonyíték ez a sokoldalúan elkészíthető minipite

Nagyon vicces jelenet volt számomra, mikor Tortafüggő Marisz receptjét megkaptam, ugyanis mindössze néhány perccel Vörös Kaktusz crème brûlée-je után érkezett meg tőle a Napóleon torta. Tévesen azt hittem, ez is francia desszert lesz, de szerencsére Marisz megosztotta velünk a sütemény történetét, melyből kiderül, hogy ezt a tortát az oroszok készítették Napóleon borogyinói legyőzésének 100. évfordulójára. Munkaigényes desszert, de Marisz tökéletesen vette az akadályt! Sejtettem én, hogy sok érdekességet fogunk megtudni ezekből a receptekből, és igazam lett. 🙂

az egyszerű külső egy bonyolult, de annál finomabb réteges tortát rejt, melynek receptje már száz éves is elmúlt

az egyszerű külső egy bonyolult, de annál finomabb réteges tortát rejt, melynek receptje már száz éves is elmúlt

A Süniskanál blog írója Gabi szomszédolt egyet Ausztriában, és hozott nekünk egy friss, gazdagon megtöltött bécsi almás rétest. A tálalás külön megér egy dicséretet, egészen olyan, mintha egy bécsi kávézóban ülve fogyaszthatnánk el ezt a fűszeres, almás finomságot.

egy csésze bécsi kávé és egy szelet almás rétes tökéletes uzsonna lehet

egy csésze bécsi kávé és egy szelet almás rétes tökéletes uzsonna lehet

Kicsit kalandozzunk el a Balkán-félszigeten is, déli szomszédunknál Szerbiában kóstoljunk meg egy szaftos, krémes, csokis sütit. A jeges kocka elnevezésű desszertet Timi hozta a Brioche blog második receptjeként. (A linkben VKF van, de ez ne tévesszen meg senkit, világutazós SAD recept ez a javából!). A sziruppal átitatott kakaós tésztán lágy tejkrém és csokiréteg ül, házi kinder tejszelet ünnepi alkalmakra.

házi kinder szelet

házi kinder szelet

Ezt követően dél-nyugat felé utazunk, egészen pontosan Spanyolországba. Kabóca olyan lelkes volt, hogy még egy vágyott úticélját desszertbe foglalta, így született meg a Katalán krém, amit sokan összekevernek a francia crème brûlée-vel, pedig teljesen más tészta (szó szerint) 🙂 Milyen szerencse, hogy mindkettő bent van a játékban, így könnyebb az összehasonlítás is. Bár nyilvánvalóan mindegyik nagyon finom, hiszen egy vaníliás krémmel nem nagyon lőhetünk mellé!

ne keverjük össze a francia testvérével :)

ne keverjük össze a francia testvérével 🙂

Az utolsó európai receptet én hoztam a játékba. Szent Patrik napjára készítettem Guinness sör alapú trüffelgolyókat, így Írország is felkerült a desszertes térképünkre. Kicsit talán szokatlannak tűnhet a csoki-sör párosítás, de higgyétek el, a Guinness nem egy szokványos sör, füstös, édeskés íze nagyon jól kiegészíti az étcsokoládé kesernyés ízét.

Guinness truffle

sör, hordozható formában 🙂

Most pedig jöjjenek a többi kontinens finomságai. Nagy örömömre két afrikai recept is érkezett a játékra. Elsőként a Dél-Afrikai Köztársaság vadonja ihlette meg Lindát a Konyhalál blog szerzőjét, aki igazán élethű zebramintás csajos muffinokat készített. Ráadásul nemcsak a kész muffinokról, hanem a zebrás díszítés elkészítésének lépéseiről is kapunk fázisfotókat Lindától, úgyhogy most már semmi nem állhat az útunkba, ha szafaris témájú sütiket szeretnénk készíteni például egy gyerekzsúrra vagy tematikus bulira.

óóó Afrika :)

óóó Afrika 🙂

A másik afrikai desszert Szomáliából érkezett Szilvi jóvoltából az Egy falat Svájc blogról. Szilvi egy tipikusan Ramadán idején készített nagyon változatos finomságot hozott, az úgynevezett honeycomb bread-et (szó szerint méhkaptár kenyér), ami a méhkaptár sejtes felépítésére hasonlító alakjáról kapta a nevét. A kis gömböcöket pedig tetszés szerinti töltelékkel ízesíthetjük, sósan és édesen is egyaránt remek vendégváró falatok válnak belőle. Plusz pont jár a kis zászlóért, amire egyedül Szilvi emlékezett, még én is elfelejtettem 🙂

igazi vendégváró finomság változatos töltelékekkel

igazi vendégváró finomság változatos töltelékekkel

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban az amerikai kontinensre is eljutottunk Kisildinek hála. Mexikóba repített el minket Ildi, ahol szezámos karamellszósszal tálalt sült rizsgolyókat kóstolhatunk. Nem hallottam még erről a desszertől, de el tudom képzelni, hogy például utcai árusoktól lehet ilyen kis rizsgolyókat venni, amiket városnézés közben elmajszolgathatunk. Nagyon tetszett, hogy a desszert mellett még egy mexikói stílusú festett bögrét is láthatunk, így igazán autentikus lett a tálalás is.

frissen sült és ropogós, igazi mexikói csemege

frissen sült és ropogós, igazi mexikói csemege

Északra innét pedig az Amerikai Egyesült Államokban fejeződik be desszertes utazásunk. Két ikonikus desszertet is megkóstolhatunk, elsőként Szilvi jóvoltából, aki második receptjeként a híres fahéjas csigákat sütötte meg az Egy falat Svájc blogra. Én dolgoztam pár hónapot egy ilyen fahéjas csiga pékségben, úgyhogy tudom, nem piskóta ezeknek a csigáknak az elkészítése, és főleg, hogy milyen kalóriadúsak, úgyhogy nagyon tetszett az alternatív szósz, amivel Szilvi dekorálta ezeket. Isteni illat kering a lakásban, ha ilyet sütünk, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom!

"cukormázzal jobb az élet" - legalábbis a szlogen szerint, én anélkül is szeretem ezt a fahéjas sütit

“cukormázzal jobb az élet” – legalábbis a szlogen szerint, én anélkül is szeretem ezt a fahéjas sütit

A sort pedig még egy amerikai desszert zárja, Konyhavirtuóz a híres Mississippi Mud Pie (sárpite :D) nevű csokis csodatortát küldte a játékba. Azt hiszem nem is fejezhetnénk be jobban az utazást, mint egy ilyen töményen csokis, kekszes, tejszínhabos tortával.

keksz-csoki-tejszínhab kombinációja tökéletes egy ilyen hosszú út végéhez érve

keksz-csoki-tejszínhab kombinációja tökéletes egy ilyen hosszú út végéhez érve

Ha innen a Mississippi partjáról mindenki gondolatban szépen hazagyalogol, akkor azzal le is dolgozzuk az olvasás közben felgyülemlett kalóriákat, ne aggódjatok! 🙂

Én pedig csak ámulok és bámulok, hogy mennyi finomság gyűlt össze, és milyen sok szép és érdekes helyre eljutottunk a receptjeitek által. Nagyon köszönöm nektek, hogy ennyien játszottatok, többen két receptet is küldtetek. Remélem ti is élveztétek ezt a virtuális utazást, és kívánom, hogy egyszer a valóságban is mindannyian eljussatok álmaitok úticéljához.

Addig pedig nincs más hátra, mint hogy kellemes húsvétot kívánjak nektek, a stafétát pedig átadjam a következő forduló háziasszonyának.

A virtuális világkörüli út véget ért, a Süss, alkoss, díszíts! SAD! azonban nem áll meg itt, már repül is tovább a staféta Zsuzsi kezébe a Táncoló fakanál blogra. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen témát eszel majd ki Zsuzsi, reméljük hamarosan kiderül!

Eden Project

Fából faragott domború térkép a parkról

Tudom, tudom. Anglia hűvös, ködös, esős ország, ahol alig süt a nap. (Ha Cambridge-ben élsz, ez az idő 80%-ában nem igaz egyébként, de máshol lehet). Mégis, létezik egy hely ebben az országban, ahol mindig 30 fok körüli a meleg, és fullasztóan párás a levegő. Mindez természetesen egy nagy buborékban, egy gigantikus üvegházban található. Úgy hívják: Eden Project.

Tavaly áprilisban látogattuk meg ezt a csodás helyet, és úgy gondoltam, megér egy hosszabb beszámolót. Végtére is itt fogtam először a kezemben igazi kakaófa termést! Tartsatok hát velem Cornwallba, a dél-nyugat angliai St. Austellbe!

Mi ez?

Egy kör alakú völgy, korábban működő kaolinbánya volt, melybe két óriási üvegházat (biome) építettek. Az egyikben trópusi, a másikban mediterrán éghajlat uralkodik, és megismerhetjük az ilyen éghajlaton őshonos növényvilágot. Körülötte szabadtéri park van, ahol szintén változatos növényekkel, kertészeti megoldásokkal ismerkedhetünk meg.

Eden Project Biomes

óriásbuborékok a völgyben

Mikor készült és miért?

1995-ben született meg az Eden Project ötlete. A két üvegházat buborék formájúra tervezték, mert a buborékok bármilyen egyenetlen felületen, ez esetben egy amorf bányamederben is, képesek stabilan megállni. 1998 őszén kezdték meg az építkezést, és 2000-ben néhány szerencsés látogató már a kulisszák mögé is betekinthetett a még félkész üvegházakba, ahova lassacskán megérkeztek az első növények. Egyes növényeket magról termesztettek a faiskolájukban, a többit pedig arborétumokból vagy támogatóktól kapták. 2001. március 17-én nyitotta meg kapuit, és már néhány hónap alatt elérte az egy milliós látogatottságot a Föld “nyolcadik csodájaként” is emlegetett “édenkert”.

Fő céljuk a fenntarthatóság, így 2010-ben engedélyt kaptak egy geotermikus erőmű megépítésére is, amelynek segítségével 2020-ra 80%-kal szeretnék csökkenteni az Eden Project széndioxid-kibocsátását. Az erőmű fogja fűteni az üvegházakat, és az országos energiahálózatra is rákapcsolják majd. Emellett jelenleg napelemeket, szélkereket és vízerőművet is használnak. De nemcsak a környezetvédelem fontos az Eden Project megalkotói számára, hanem a társadalomból kirekesztett emberek támogatása is. Így 2009 óta hajléktalanoknak és raboknak is adnak munkát, hogy így segítsék őket az társadalmi szerepvállalásban. 2011-ben az Eden Project megálmodóját és alapítóját, a holland származású Tim Smitet az angol királynő lovaggá avatta.

Eden project flowers

néhány egzotikus növény az esőerdőben

Mit lehet itt csinálni?

A kert és az üvegházak mellett számos kulturális programon is részt vehetnek az idelátogatók. 2002 óta rendszeresen tartanak itt szabadtéri koncerteket, olyan nagy nevek léptek már fel itt, mint az Oasis, Amy Winehouse, Muse vagy a Pixar Filharmonikusok, és sokan a Glastonbury fesztiválhoz is hasonlítják az élményt. Télen műkorcsolya pálya is várja az érdeklődőket. 2005-ben nyílt meg a Fenntarthatósági Oktatóközpont is az Eden szívében, ahol különböző programokat szerveznek: iskoláskorú gyerekeket tanítanak meg például a kertművelésre, a környezetvédelemre. 2009 óta már esküvői helyszínként is üzemel, bár örülök, hogy erről korábban nem tudtam :), elég lélegzetelállító képeket lehet készíteni egy ilyen környezetben szerintem.
Gyerekek számára biztosan, de nyugodt szívvel mondhatom, hogy felnőttként is szuper élmény volt a nap végén, hogy egy kisvonat szállított át minket az üvegházaktól a főbejáratig. Az útvonal a völgy pereménél fut végig, így nagyon jó rálátásunk volt az óriási buborékokra, és a szép szabadtéri kertre is. Bevállalósok pedig kipróbálhatják a világ egyik leghosszabb kötélpályáját, amin madártávlatból nézhetik és suhanhatnak át a nagy kert és a buborékok fölött (ha az időjárás is engedi).

Eden Project

esőerdő, mediterrán táj és a traktoros kisvonat

Hol van a csoki?

Számomra persze ez volt a legnagyobb attrakció! Megtalálni a kakaófákat az esőerdőben. Nagyon szép kis teraszt kaptak a helyen, csoportosan nődögélnek az alacsony, nagy levelű kakaófák, rajtuk az apró virágokkal, és érett vagy érésben lévő kakaótermésekkel. Nyugat-afrikában honos Amelonado kakaót termesztenek itt, ami a Forastero egyik alfaja és főleg tejcsokoládét készítenek belőle. Még egy kis képregényt is készítettek a helyszínre, amiből megtudhatjuk, hogyan készül a csokoládé, hogyan fedezték fel az európaiak, és a végén természetesen kitérnek a fairtrade-re is.

Eden Project Cocoa

kakaófa és a termések

Eden Project Cocoa

kakaófa alatt, kakaós táskával 🙂

Legszívesebben örökre ott maradtam volna! Egy virágot és egy lehullott levelet azért elhoztam emlékbe. Azt sem tagadom, hogy nagyon tetszett volna egy friss termés is, de azért nem vagyok vandál, venni meg sajnos nem lehetett, így azok fenn maradtak a fán. De legalább fél órát ott járkáltam a fák körül, minden egyes termést megnéztem, megsimogattam őket, olyan kis cukik voltak! 🙂

Eden Project Cocoa

képregény csempék a kakaó történetéről és felhasználásáról

Van ajándékbolt?

Még jó hogy! 🙂 A vicc az, hogy mi ezt előbb megnéztük, mint az üvegházakat, mert pont szakadt az eső, és nem tudtunk átmenni a két épület közötti fedetlen kerten. Mivel végül zárásig maradtunk, jobb is, hogy előbb bevásároltunk szuvenírből. Van itt minden, mint a búcsúban, ahogy a mondás tartja. Lehet venni Eden Projectes emléktárgyakat: pólót, sapkát, táskát, füzetet, stb., fűszereket, lekvárokat, szószókat, virágmagokat, cserepes növényeket, könyveket, és persze csokit is! Ezt a csokit mondjuk nem a helyi kakaóbabokból készítik, ahhoz nincs elég termés, de azért kipróbáltuk a sós tejcsokit és egy dinnyés-baobabos étcsokit is. Vettem még itt híres cornwall-i tengeri sót, fával füstölt sót, kakaóbabokat ábrázoló háncs táskát, és vettünk magunknak egy-egy pólót is.

Eden Project Cocoa

kakaó testközelből

Kinek ajánlom?

Sablonos leszek, de tulajdonképpen mindenkinek. Főleg persze természetkedvelőknek, hobbikertészeknek, de az érdekes építészeti, mérnöki megoldások, a fairtrade mozgalom, a különböző zenei és kulturális programok iránt érdeklődők is találhatnak itt bőven érdekességeket. A hely abszolút gyerekbarát, szóval családoknak, iskolás csoportoknak is jó program lehet, akár egy teljes napot is el lehet itt tölteni anélkül, hogy unatkoznánk.

A megvásárolt jegyhez egy egy éves ingyenes belépőt is adnak, ami arra ösztönöz, hogy újra meg újra visszatérjünk ide, hiszen évszakonként változó, hogy éppen mi virágzik, milyen programokat szerveznek, nincs két ugyanolyan nap. Még dolgozunk rajta, hogy a lejárati idő előtt még egyszer eljussunk ide. Cornwall pedig egyébként is egy csoda. Gyönyörű tájak, sziklás tengerpart, apró halászfalvak, középkori emlékek hazája. Esőkabát azért legyen nálunk! 🙂

Eden Project Cocoa

ilyen aprócska virága van a kakaófának

Ha jól tudom, akkor a Budapesti Fűvészkertben is van kakaófa az üvegházban. Ha valaki arra jár, mindenképp nézze meg!

 

Forrás: www.edenproject.com, http://en.wikipedia.org/wiki/Eden_Project

PAGE TOP