Másfél hete ellátogattunk Gentbe is, ami kb 60 km-re van Brüsszeltől nyugatra, Bruges irányában. Megint felkészültem a helyi csokiboltokból, be is jelöltem a térképen, hol vannak a legérdekesebbek. A város viszonylag nagy kiterjedésű, de a történelmi városmag eléggé koncentrált. Konkrétan három-négy templom is van egymás hegyén-hátán. Gyönyörű, napsütéses időnk volt, így estig róttuk a kis utcákat és persze a csokiboltokat 🙂
Korábban felfedeztem egy helyi, angol nyelvű blogot, amit két ír fiatal ír :). A srác sörkészítést tanul, a lány pedig csokikészítést. A legjobb helyen járnak szerintem! A blogjukon így keverdnek a sörkóstolók és a csokis témák, de nagyon jó stílusuk van egyébként. Náluk láttam először egy bemutatót a Yuzu nevű csokiboltról. A készítő, Nicolas Vanaise sok időt töltött Japánban (egyébként építész), az ottani kultúra nagyon megihlette, ez a boltján is érezhető. Névnek is a japán yuzu citrusfélét választotta, ehhez pedig egy igazán élénk napsárga színű csomagolás dukál. A boltban egyébként teákat, és a japán teaszertartáshoz szükséges eszközöket, csészéket is lehet vásárolni a csokik mellett. Vettem nála egy 20 darabos bonbonválogatást, jön majd róla részletes beszámoló is természetesen.
A belvárosban megnéztük a Saint Bavon katedrálist, ahol a Van Eyck testvérek híres szárnyasoltára található. Ezt pénzért lehet csak megnézni. Igaz, a kép másolata a templomban is ki van téve, sőt, a restaurációt (és a komplett templomot is) eltakaró ponyvára is rányomtatták, minden turisztikai kiadványban benne van, szóval csak az nem látja, aki nem akarja. Mivel mi nem vagyunk műkincs szakértők, nekünk elég volt a másolat látványa is erre a délutánra. A templom bejáratánál rögtönzött interjút adtunk egy helyi egyetemistának, aki a genti nevezetességekről kérdezett minket. Ajánlott néhány helyi sört, sőt még egy speciális bodzalikőrrel is megkínált minket. Persze a flamand szavakat egyáltalán nem tudtuk megjegyezni, úgyhogy így nem sokra mentünk a tippekkel 🙂
Híres csokikészítő család a Van Horebeeke is, két boltjuk is van, egyiket az apa, másikat a fia vezeti. Ide sajnos nem tudtunk bemenni, mert már bezárt, mire odaértünk az egyikhez. De mindenképpen fent van a listámon, mivel szintén a már fentebb említett blogon olvastam róla egy rövid beszámolót, és ehhez tartozott videó is, ami felkeltette az érdeklődésemet.
A másik csokibolt, ahol vásároltam a Daskalides nevű hely volt. Főleg olyan csokikat választottam, amik érdekesen néztek ki, vagy az ízük érdekelt. Volt egy kb. 10 csokiból álló válogatásuk is, ami cukormentes volt, ezekből most nem vettem, de nagyon jó kezdeményezésnek tartom.
Két másik csokiboltot is megemlítenék még, ahova most nem jutottam el, az egyik a Van Hecke a másik pedig Joost Arist boltja. Utóbbi a csokifesztiválon is részt vett, van is egy képem a csokikról. Sőt, láttam is a készítőt személyesen a fesztiválon. Nagyon remélem, hogy legalább 25 éves volt a srác, mert szemtelenül fiatalnak nézett ki ahhoz, hogy ilyen menő boltja és csokijai legyenek! 🙂
Végül meg kell még említenem a város egyik édesség nevezetességét a Cuberdon-t. Ez egy sötétlila, kúp alakú zselés cukorka. Úgy néz ki, mint egy gumicukor, de a belsejében folyós a zselé. Az eredeti Cuberdon ibolyás-málnás ízű (vagy valami olyasmi), de például a Belgique Gourmande nevű boltban többféle gyümölcsös ízben, élénk színekben is megtalálhatjuk. Mi egy utcai mozgóárusnál vettünk egy kis zacskónyit, mert ezt nem lehet kihagyni.
Hazaindulás előtt még útba ejtettünk egy nagyon jó helyet. Soupe Lounge-nak hívják, és szerintem szuper a koncepció. Fő profiljuk, a névből is kiderül, a leves. Minden nap négyféle levesből lehet választani (ottjártunkkor: paradicsom, brokkoli, spárga, snidling), kis vagy nagy adagot, 4-5 euróért. Ehhez jár két mini zsemle, egy alma, egy mini vaj és a levesbe különböző levesbetétek: kenyérkockák, apróra vágott nyers zöldségek, reszelt sajt, húsgombócok. Nagyon jót ettünk itt, csak ajánlani tudom. Lehet még szendvicseket és salátát is enni itt, de ezeket nem próbáluk, úgyhogy nem tudok nyilatkozni. Egyetemistáknak, turistáknak (akik minden pénzüket csokira költötték :D) tökéletes választás, ha már unják a sült krumplit és a gofrit.
Gent nagyon jó hely! Szép a belváros, hangulatos a folyó és a körülötte álló épületek. Még akkor is, ha köztudott, hogy a középkorban sem nézett ki ennyire középkorinak ez a város, mint most. A huszadik század eleji világkiállítás apropójából újították fel ilyen régiesre az épületeket. Paradox kissé, de szerintem jól sikerült.
A kóstolt csokikról és a cuberdonokról hamarosan részletesebb beszámolót is írok.
Nektek hogy tetszik Gent? Ha jártatok már itt, mi volt a kedvenc helyetek?
TrackBack URL
http://kisbogar.hu/2015/02/genti-csokis-korkep/trackback/