Tag : torta

4 posts

cheesecake

Kicsit rendhagyó recepttel folytatom a sort, ugyanis ezt a tortát nem én sütöttem. Hanem a férjem! A szülinapomra lepett meg ezzel a nem akármilyen sajttortával, amihez a receptet Paul A. Young könyvéből vette. Egyszóval nem bízta a véletlenre a dolgot. Szerencséjére a szülinapom előestéjén pont túlóráznom kellett, így több ideje maradt a konyhában ügyködni, én pedig már csak a jó illatokra értem haza, de persze még a hűtőt sem szabadott kinyitnom, nehogy meglássam a nagy művet! Alig bírtam kivárni a reggelt, na de ilyen finomat nem is tudom, mikor reggeliztem! :) Nagyon büszke vagyok a férjemre, hogy be merte vállalni ezt a süteményt, hogy meglepjen vele.

Recept
200g csokis keksz
100g vaj
50g barna cukor

3 tojás
200g cukor
1 citrom héja és leve
300g lágy kecskesajt (kéreg nélküli)
200g zsíros krémsajt
2 ek kukoricaliszt
150g fehércsoki, apróra vágva

friss áfonya, áfonyalekvár

cheesecake

A sajttorta alapjával kezdem, ehhez összetöröm a csokis kekszet majd hozzáöntöm a megolvasztott vajat és a barna cukrot, és jól elvegyítem. A vajas-kekszes mixet egy sütőpapírral kibélelt kerek tortaforma aljába nyomkodom.

Egy nagyobb tálban simára keverem a tojásokat, a cukrot, a citrom héját és levét, a kecskesajtot és a krémsajtot, végül hozzáadom a kukoricalisztet is. A sütőt előmeleítem 150°C fokra. A fehércsokit óvatosan vízgőz fölött megolvasztom, lassan hozzákeverem a krémsajtos mixhez. Az elkészült krémet ráhalmozom a kekszes alapra, elegyengetem a tetejét, és mehet is a sütőbe kb. 1 órára, vagy amíg a teteje aranysárga nem lesz. A sajttorta frissen még puha és remegős lesz középen, de már kész. Ha tovább sütjük, akkor megtöredezhet a krém és zöldes-szürkés színűvé válhat.

cheesecake

A sajttortát a formában hagyom teljesen kihűlni, majd hűtőbe teszem legalább két órára. Hajszárítóval körbemelegítem a tortaformát, így könnyebb levenni a tortakarikát a széléről. A sajttortát tálra helyezem, és friss áfonyaszemekkel díszítem. Az egyes tortaszeletekre házi áfonyalekvárt is csorgathatunk. Forró vízbe mártott késsel könnyebben tudunk szép szeleteket vágni a tortából.

A könyben, az eredeti recept friss málnakompótot ajánl, de valahogy nekünk az áfonya jobban passzolt ehhez a sütihez. Természetesen bármilyen más bogyós gyümölccsel is finom lehet, ami jól kiegészíti az édes sajttortát.

cheesecake

Forrás: Paul A. Young: Adventures with chocolate, Kyle Books, London, 2009, 64. o. – White chocolate goat’s cheese cheesecake with raspberry compote

Hosszabb kihagyás után igyekszem újra felvenni a fonalat itt a blogon. Először egy nagyon könnyű receptet hoztam, amit főként akkor szoktam elkészíteni, amikor külföldieknek szeretnék mutatni valami tipikus magyar ízt. A mákot ugyanis nagyon kevés helyen használják még annyira sok receptben, sokféleképpen, mint mi magyarok. Itt Angliában többnyire csak péksütemények, kenyerek tetejét szórják meg dekorációképpen egész mákkal, néha salátadresszingekbe teszik, de fő hozzávalóként nem találkoztam még vele sehol. lisztmentes maktorta

A recept Mautner Zsófi blogjáról származik, és ajánlom mindenkinek, aki szereti a mákos édességeket, mert tényleg nagyon könnyű elkészíteni, nagyon finom, és jól variálható, hogy milyen ízekkel egészítjük ki.

Recept
5 tojás szétválasztva
15 dkg porcukor
1 dl mákolaj (vagy más semleges ízű olaj)
15 dkg darált mák
1 kk só
1 citrom/narancs reszelt héja

lisztmentes maktorta

250 g sajtkrém (Philadelphia) vagy mascarpone
1-2 ek porcukor (ízlés szerint)
1 citrom/narancs reszelt héja
citromolaj/narancsolaj (opcionális)
apróra vágott kandírozott narancshéj
(vagy más aszalt gyümölcs, amit használtunk)
1 ek egész mák

lisztmentes maktorta

A képeken szereplő tortához narancshéjat használtam ízesítésként, és még apróra vágott kandírozott narancshéjat is tettem a tésztába. De készítettem már aszalt vörösáfonyával és citromos fehércsoki ganache krémmel is. Az eredeti receptben pedig fűszereket  és tejszínes citromkrémet ajánl Zsófi a mák mellé. Aszalt barackkal is el tudom képzelni, és akkor a kettévágott tortát még jó kis házi sárgabarack lekvárral is megkenném.

A sütőt előmelegítem 170°C fokra. Először szétválasztom a tojásokat. A tojássárgákat a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom az olajat, mákot, sót és a narancshéjat (vagy fűszereket, ha használunk). Simára keverem a masszát. A tojásfehérjéket kemény habbá verem, majd két-három részletben óvatosan a mákos részhez keverem.

lisztmentes maktorta

Egy 18 cm-es kapcsos tortaformát kibélelek sütőpapírral és enyhén kiolajozom. Beleöntöm a mákos masszát, és körülbelül 35 percig sütöm (tűpróbával ellenőrzöm). Rácson hagyom kihűlni, majd félbevágom a tortát. Ha nagyobb formánk van, nem lesz ennyire magas, akkor a krémet csak a tetejére kell kenni.

Míg sül a torta elkészítem a krémet. A sajtkrémet simára keverem annyi porcukorral, hogy enyhén édeskés legyen, majd belekeverem a narancshéjat és a narancsolajat is. A kettévágott torta alsó felét vastagon megkenem a krémmel, ráteszem a második lapot, és a tetejét megkenem a maradék krémmel. A tetejére még szórok kandírozott narancshéjat és egész mákot is dekorációnak.

A rengeteg mák ellenére könnyed és szaftos a tészta, a krém pedig szintén nem tömény, a narancs frissessége jól kiegészíti szerintem.

lisztmentes maktorta

Forrás (változtatásokkal): http://chiliesvanilia.blogspot.co.uk/2014/01/lisztmentes-maktorta-citromkremes-habbal.html

chocolate cake

Ez a recept jól elkallódott a többi között. Még májusban sütöttem meg ezt a csokis pitét a 86 éves nagypapám szülinapjára. Aztán valahogy megfeledkeztem róla, nyáron pedig nem nagyon akartam sütést igénylő recepttel riogatni senkit. Most már kellően hűvös van ahhoz, hogy jóleső meleget csináljunk sütés közben, a végén pedig egy ínycsiklandozóan csokis süteménnyel kényeztessük magunkat. Személyes háttértörténet, hogy mivel a nagymamám csodálatos csokitortát tud sütni, a szülinapomra egészen sokáig ő sütötte a tortát, nem anyukám. Tőle az első tortámat 26 évesen kaptam, és ez volt az. Már akkor is nagyon ízlett, így nem csoda, hogy ez jutott eszembe, mikor kitaláltam, hogy a papámnak én fogok idén tortát sütni. A recept egyébként egy régebbi Nők Lapjából való, Lajos Maritól, és csak egészen kicsit változtattam rajta (a dekorációt).

chocolate cake

Recept
25dkg liszt
7dkg porcukor
csipet só
12,5dkg vaj
1 tojás
1 kk tejföl
30dkg étcsoki
8dkg vaj
3dl min. 20% tejszín
2kk őrölt kardamom
3 tojás
3 sárgája
4dkg cukor                     
5 dkg étcsoki + 2-3ek tejszín
két marék pirított szeletelt mandula

chocolate cake

A csokoládét apró darabokra vágom és vízfürdő fölött megolvasztom. Közben felforralom a tejszínt és belekeverem az őrölt kardamomot. Mintha ganache-t készítenék, három-négy részletben hozzákeverem a tejszínt a csokoládéhoz. Ezután belekeverem a puha vajat is, és félreteszem hűlni. A tojásokat és a tojássárgákat a cukorral kihabosítom és alaposan belekeverem a langyosra hűlt csokoládés masszába.

A tésztát lisztezett deszkán akkorára nyújtom, hogy túllógjon a forma szélein. Villával megböködöm, sütőpapírt teszek a tésztára, és arra rizst/szárazbabot/sütőgolyókat öntök nehezéknek. 180°C fokra előmelegített sütőbe teszem, és elősütöm a tésztát kb. 15 percig. Ekkor kiveszem a formát a sütőből, eltávolítom a sütőpapírt és a nehezéket, 5 percig pihentetem a tésztát.

A sütőt 130°C fokra visszaveszem, a csokis töltelékkel megtöltöm a tésztát, és visszateszem sülni, míg megszilárdul a töltelék (kb. 20-30 perc). Mikor elkészült, rácson hagyom kihűlni a tortát.

A díszítéshez egy kevés csokoládét vízfürdő fölött megolvasztok, majd meleg tejszínnel elkeverem (lágy, folyós ganache-t készítek), ezzel megkenem a torta tetejét, és azonnal megszórom pirított szeletelt mandulával.

chocolate cake

Nagyon finom, töményen csokis desszertről van szó, amiből egy szelet is bőven elég. Kardamom helyett más fűszerrel is kipróbálhatjuk (pl. gyömbér, chili, fahéj), a tetejét pedig akár sós karamell szósszal és bármilyen más olajos maggal (pekándió, dió, mogyoró) vagy akár friss bogyós gyümölcsökkel is díszíthetjük.

Remélem jól teltek a húsvéti ünnepek mindenkinél. Nektek mit hozott a nyuszi? Csokitojást és csokinyuszit? :)

lemon tart with chocolate

Én egy franciás könnyedségű citromtortát hoztam nektek mára, ideális desszert lehet ez a húsvéti sonkától és tojásoktól megfáradt gyomornak. A recept természetesen a múlt héten bemutatott Joanne Harris receptkönyvben található, ezért nem is meglepő, hogy a csoki ebből a tortából sem maradhat ki.

Recept

Tészta
150 g finomliszt
75 g hideg, felkockázott vaj
25 g cukor
1 tojás

Citromkrém
2 tojás
50 g cukor
2 bio citrom leve és reszelt héja
175 ml tejszín (30%-os)

Ganache
60 g étcsokoládé
100 ml tejszín (30%-os)

lemon tart with chocolate

A tésztához összemorzsolom a hideg vajat a liszttel és a cukorral. Villával enyhén felverem a tojást, majd hozzákeverem a tésztához, amíg az egy gombóccá nem áll össze. Fóliába csomagolva hűtőbe teszem legalább fél órára.

A sütőt 190°C fokra előmelegítem és kivajazok 6 minitorta formát (vagy egy nagy tortaformát kb 23 cm átmérőjűt). A hideg tésztát enyhén lisztezett felületen akkorára nyújtom, hogy kicsit túllógjon a forma szélein, és belenyomkodom a formákba. Villával megszúrkálom a tésztát, sütőpapírt teszek rá és nehezékkel együtt (sütőlencse vagy rizs) 20 percig vakon sütöm. Ezután 150°C fokra csökkentem a hőmérsékletet és a nehezéket és a sütőpapírt levéve további 10 percig sütöm üresen a tésztát.

lemon tart with chocolate

A citromos töltelékhez kézi habverővel összekeverem a tojásokat és a cukrot a citromok héjával és levével, valamint a tejszínnel. A ganache-hoz a tejszínt felforralom és az apróra vágott csokira öntöm, majd jó alaposan összekeverem, hogy a csoki teljesen felolvadjon és fényes krémet kapjak.

Először a kisült formákba kanalazom a citromos krémet, aztán körkörösen a ganache-t is rácsöpögtetem egy kanállal. A sütit visszateszem a 150°C fokos sütőbe 30 percre, amíg épphogy megsül a töltelék.

lemon tart with chocolate

A kesernyés citromos tölteléket nagyon jól kiegészítik az étcsokoládés csíkok, ahogy krémesen elolvadnak a szájban. Üde, tavaszi desszert, tökéletes desszert lett belőle húsvét hétfőre.

Forrás: Joanne Harris & Fran Warde: The Little Book of Chocolat, Transworld Publishers, London, 2014, 40. o.

Google+
Lap tetejére