Tag : keksz

3 posts

orange gingerbread chocolates

Ezt a bonbont még tavaly találtam ki, és hozzá is kezdtem az elkészítéséhez, de aztán a karácsony előtti pörgésben nem volt időm befejezni. Szégyenszemre belepenészedett a formába. 🙁 Azóta is ez a csoki járt az eszemben, mert nagyon bántott, hogy nem fejeztem be. De egészen mostanáig nem is jutottam el odáig, hogy bonbonozzak, pedig már nagyon hiányzott. Most végre összeszedtem magam, és ráadásul megint szezonja van az ízvilágnak, amit kigondoltam, úgyhogy természetesen ez az első bonbon, aminek nekiálltam a konyhában.

orange gingerbread chocolates

Nagyon tetszenek a réteges vágott bonbonok, bár kicsit szerintem munkaigényesebbek, de egy jó ízkombinációval nagyon különleges csokikat gyárthatunk. Ennél a bonbonnál az egyik réteget egy mézeskalács fűszerkeverékkel ízesített narancszselé adja, a másikat pedig egy tejcsokoládé ganache, amibe darált speculoos kekszet kevertem. Ezt bármilyen gyömbéres/fűszeres keksz helyetessítheti (pl Pepperkakor), de a brüsszeli tartózkodásom alatt nagyon megszerettem a helyi keksz specialitást, a Speculoos-t, amit a csokitól, fagyin át még nutellaszerű kenyérre kenhető krémként is árulnak. Mindkét réteg a karácsonyi hangulatot idézi fel bennem, külön-külön is nagyon jól megállják a helyüket (erre hozok is példát a recept leírása után).

Recept
200 ml frissen facsart narancslé (nekem kb 2-3 kis narancsból lett ennyi)
180 g kristálycukor
4 g pektin + 20 g kristálycukor
10 g citromlé
4 g glükózszirup/méz
1 tk mézeskalács fűszerkeverék

200 g tejcsokoládé
100 ml zsíros tejszín (30%-os)
20 g glükózszirup/méz
40 g darált Speculoos keksz

300 g tejcsokoládé
Speculoos keksz, kandírozott narancshéj, transzferfólia (opcionális)

orange gingerbread chocolate

Először a narancszselét készítem el. Fontos, hogy ha ilyen zselé-ganache kombinációt készítünk, először mindig a zselét öntsük ki a formánkba, hiszen ez forró. Ha a keretbe öntött, megszilárdult ganache-ra öntenénk a forró szirupot, megolvasztanánk az egészet, és tönkremenne a művünk. A narancslét és a citromlét egy vastag falú lábosban felteszem főni, mikor már forrni kezd, hozzáadom a cukorral elkevert pektint, majd pár perc múlva a többi cukrot, a glükózt és a fűszerkeveréket is. Folytonos keverés mellett 106°C fokosra főzöm. (Ha nincs maghőmérőnk, akkor egy kis tálkára csepegtetve ellenőrizhetjük, hogy gyorsan megköt-e.) Egy sütőpapírral kibélelt szögletes formába öntöm a forró zselét. Nekem erre most van egy új szerzeményem, egy tortakellékes weboldalról rendeltem, igazából szögletes torták külső bevonásához árulják, hogy egyenletes legyen a krém. Ezek 15×15 cm-es és 5 mm vastag, átlátszó plexi keretek, de tökéletesen megfelelnek bonbonkeretnek is. Főleg, hogy kettőt egymásra helyezve réteges bonbont is könnyebb vele készíteni, mert nagyobb eséllyel lesznek szép egyenletesek a rétegek.

Amíg a zselé megszilárdul, és kihűl, elkészítem a ganache-t is. Vízgőz fölött megolvasztom a tejcsokoládét, és egy lábosban felforralom a tejszínt a glükózsziruppal. Igyekszem ügyelni rá, hogy a tejszínt ne tűzforrón öntsem a csokoládéra, mert ettől könnyen kicsapódhat a ganache. A másik trükk, hogy apránként, 3-4 részletben adom hozzá a csokihoz a tejszínt egy kézi habverővel. Így könnyebben létre tud jönni az emulzió a két anyag között. Amikor szép egyenletes, fényes a ganache, hozzákeverem az összemorzsolt Speculoos kekszet. Egyenletesen eloszlatom a ganache-t a narancszselé tetején, majd egy éjszakára hűtőbe teszem az alapot.

orange gingerbread chocolate

A megszilárdult bonbonalapot egy felmelegített késsel körbevágom, és kiveszem a keretből. Mielőtt kockákra vágnám, készítek mindkét oldalára előzetes bevonatot, hogy egyenletesebb legyen a kimártás felülete. Egyforma darabokra vágom a bonbont (2×2,5 cm), ebből a keretből nagyjából 20-25 kocka jön ki. Temperálom a tejcsokit és egyenként kimártom benne a kockákat. Sütőpapírra teszem őket, és kidíszítem a tetejüket. Szórhatunk rá kekszmorzsát, apróra vágott kandírozott narancshéjat, vagy díszíthetjük transzferfóliával is.

Ha maradt még zselénk, amit nem tudtunk a formába önteni, készíthetünk belőle házi gumicukrokat, ha szilikonos jégkocka formába töltjük. Vagy a valentin-napi zselészívekhez hasonlóan vékony rétegben kiöntve sütikiszúróval különböző formákat vághatunk ki a kihűlt zseléből, amit cukorba forgathatunk, vagy kimárthatunk temperált csokiban is. Ugyanígy, ha maradt még ganache-unk is, ezt egy tálkában hűtsük le, és mikor megdermedt, trüffelgolyókat formázhatunk belőlük, amiket aztán egyszerűen kakaóporba, vagy temperált csokiba és Speculoos morzsába forgathatunk.

speculoos truffles

crownie

Brownie keksz, avagy a Crownie

Szóval megígértem, hogy mindenképp egy sós receptet fogok készíteni a múlt héten bemutatott Hotel Chocolat szakácskönyvből. Már ki is szemeltem a recepteket, de kicsit időigényesebb az elkészítés, mint gondoltam. Viszont nem akartam senkit vasárnapi, pláne nem Valentin-napi recept nélkül hagyni, így egy gyors és fantasztikusan csokis nassolnivalót sütöttem a könyvből.

A süti a brownie és a csokis keksz (cookie) keresztezéséből született, innen a Crownie elnevezés, vagyis brownie keksz (broksz? vagy kewnie?… na jó, befejeztem.) Már talán kiderült a blogból, hogy szenvedélyesen imádom a brownie-t, és a leggyakrabban brownie-t sütök, ha egy kis csokis finomságra vágyom. Ennek több oka is van, például, hogy töményen csokis, szaftos, sokféleképpen variálható, de egy jóval prózaibb oka, hogy mindössze egy tálat koszítunk össze vele, nem kell utána hosszasan mosogatni. 🙂

crownie

Recept a Hotel Chocolat: A New Way of Cooking with Chocolate című könyvéből

Ez a crownie esetében ugyanígy történik. Minden hozzávalót egy tálban kell összekeverni, aztán csak gombócokat gyúrni a tésztából, két-három adagban megsütni, és kész! Az eredmény egy kívül ropogós keksz, langyosan még belül omlós, de később is puha középpel, nem mellesleg telis-tele egész mogyoróval, csokidarabkákkal, és én még kakaóbabtörettel is felturbóztam az alapreceptet.

crownie

Recept
200g puha vaj
50g cukor
100g lágy barnacukor
1 tojás
275g lisz
25g cukrozatlan kakaópor
1 tk sütőpor/szódabikarbóna
200g apróra vágott étcsokoládé (legalább 70%-os)
(vagy csokilencse)
200g pirított egész mogyoró (vagy más olajos mag)
(én 100g mogyorót és 100g pörkölt kakaóbabtöretet használtam)

crownie

A sütőt előmelegítem 160°C fokra, és sütőpapírral kibélelek két tepsit. Egy keverőtálban habosra keverem a vajat a kétféle cukorral, majd hozzáadom a tojást is. Ezután mehet bele a liszt, a kakaópor és a sütőpor, és jó alaposan összekeverem. A legvégén beleszórom a mogyorót és a csokidarabkákat is, még egyszer átkeverem. Egy jól formázható, nem ragadós tésztát kapok, amiből aztán kis golyókat formázok. Az eredeti recept szerint ebből az adagból 16 keksz készíthető. Feltéve, hogy malomkerék nagyságú óriáskekszeket szeretnénk sütni. Én bevallom, jobban szeretem a kisebb méretű kekszeket, így a második tepsire már feleakkora méretű kekszeket nyomtam. A golyókat tenyérrel, vagy pohár aljával kilapítjuk kb 1-1,5 cm vastagra (így marad puhább a közepük). Sütés közben nem folynak szét, nem terülnek el, szóval nem muszáj nagy helyet hagyni a kekszek között.

crownie

cocoa beans

a kakaóbabszemek nagyon jó dekorációs kellékek is 🙂

A kekszeket 10-12 percig sütöm, és a brownie-hoz hasonlóan, már akkor kiveszem őket, mikor a közepük még egy kicsit puha. Langyosan egy gombóc fagyival tökéletes desszert lehet, de magában is nagyon finom, ropogós, abszolút nem túl édes keksz. Legközelebb lehet, hogy fűszerekkel vagy narancsolajjal is felturbózom egy kicsit.

crownie

Boldog Valentin-napot mindenkinek! 🙂

cottage cheese cookies

Ezt a receptet a férjem küldte át emailben, hogy legyek szíves megsütni. Mivel ilyesmi nem szokott előfordulni, igyekeztem komolyan venni a kérését. Róla elég annyit tudni, hogy túrómániás. Bármennyi túrógombócot, túrós tésztát, túrórudit, túrós rétest, stb. meg tud enni. Vagyis addig eszi, amíg van. Én is szeretem a túrós ételeket, desszerteket, úgyhogy azért nem esett nehezemre ezt a receptet kipróbálni.

Itt Angliában nem igazán tudtunk eddig magyar túróhoz hozzájutni, úgyhogy mindig a Magyarországra való hazautazások során szoktunk mindenkinél túrós dolgokat enni, esetleg fagyasztva szállítjuk vissza Angliába. De nemrég felfedeztük, hogy a közeli szupermarketben van egy pici lengyel hűtőpult, ahol árulnak túrót, és egészen olyan állaga van, mint az otthoninak! Hurrá!

cottage cheese cookies

Recept
7 dkg puha vaj
17 dkg cukor
1 nagyobb tojás
25 dkg túró
fél rúd vanília kikapart magjai
2 ek citromlé
egy citrom reszelt héja
15 dkg liszt
4 gr sütőpor
csipet só

A vajat és a cukrot habosra keverem, majd hozzáadom a tojást, a túrót, a vaníliát és a citrom levét és héját is. Végül belekeverem a lisztet, sót és a sütőport. Elég lágy masszát kapok, így amíg a sütő melegszik, a masszát lefedve a hűtőben pihentetem.
A kekszek formázásához bevizezem a tenyeremet, és diónyi gombócokat gyúrok a masszából. Egymástól kellő távolságra teszem őket a sütőpapírral bélelt tepsire, és a kezemmel picit kilapítom őket. 190°C fokos sütőben kb. 12-14 percig sütöm őket, míg szépen megpirul a tetejük. A sütőből kivéve még legalább öt percig a tepsiben hagyom őket hűlni.

cottage cheese cookies

A keksz elnevezés kicsit csalóka a receptben, mert egy keksztől az ember azt várja, hogy ropogós legyen. Ez a süti inkább pogácsa vagy puffancs néven kellene, hogy szerepeljen, mert puha a tésztája, nem ropogós. Az íze viszont tényleg nagyon jó. Egyszerre citromos, vaníilás és túrós is. Persze a férjem épphogy csak megengedte, hogy néhány képet készítsek róluk, már fel is falta mindet, úgyhogy a csokiba mártott verziót már ki sem tudtam próbálni. Pedig biztos vagyok benne, hogy úgy még ennél is finomabb lehet.

Forrás: http://divany.hu/alapkonyha/2015/05/01/penteki_suti_turogomboc_keksz/

PAGE TOP