Tag : SAD – Süss!Alkoss!Díszíts!

5 posts

Nagyon megörültem, mikor az egyik gasztroblogos Facebook csoportban megláttam, hogy újraindult a Süss! Alkoss! Díszíts! nevű játék, aminek egyszer már én is voltam a háziasszonya. A 33. forduló témája: PITE, és határidő már csak pár nap, szóval ez jó motiválónak bizonyult, hogy a tettek mezejére lépjek, és süssek valamilyen pitét.

apple pie

A tölteléken nem sokat gondolkoztam, ugyanis az utóbbi pár hétben elárasztott minket a három kis almafánk rengeteg finom gyümölccsel. Ráadásul bio, mert semmivel nem kezeltük, ennek megfelelően persze jó kukacos is volt szinte mindegyik, de azért még így is sok marad hátra a betegebb részek kivágása után.

A receptet egy viszonylag újabb szakácskönyv szerzeményemből vettem, amelyben lépésről-lépésre fázisfotók mutatják, hogy egy-egy desszertet, süteményt hogyan kell elkészíteni. Nagyon igényes, jól összeállított könyv 400 recepttel. Ha a hámozgatásra szánt időt nem számoljuk, akkor pedig egy óra alatt kész is van a finom, illatos almás pite.

Recept
300 gramm liszt
1 tk só
2 ek cukor
225 gramm hideg, kockára vágott vaj
1 ek almaecet

50 gramm sötét, lágy barnacukor
20 gramm cukor
30 gramm kukoricaliszt/étkezési keményítő
1 ek citromlé
fél citrom reszelt héja
csipet só
1 vaníliarúd kikapart magjai (vagy vaníliakivonat)
1 ek mézeskalács fűszerkeverék (vagy fahéj)
1 kg hámozott, kockára vágott alma

1 egész tojás

apple pie

Először a tésztát készítem el. Egy nagyobb tálban összekeverem a lisztet, sót, cukrot, majd belemorzsolom a hideg vajat. Kimérek 180ml hideg vizet, ebben elkeverem az almaecetet. Négy evőkanálnyit adok ebből a folyadékból a lisztes-vajas morzsához, és nagyjából összedolgozom a tésztát. Ha még száraznak tűnik, adok hozzá még az ecetes vízből. Nem szabad túlzottan összegyúrni a tésztát, mert akkor nem lesz omlós. A tésztát 2/3 és 1/3 arányban elosztom, fóliába csomagolva a hűtőbe teszem legalább fél órára, de egy éjszakára is lehet akár.

Amíg pihen a tészta, meghámozom, kicsumázom, felkockázom az almákat. Egy tálban összekeverem a kétféle cukrot, a citromhéjat és levét, a vaníliát, a kukoricalisztet, sót, majd apránként hozzákeverem az almakockákat, hogy mindenhol egyenletesen bevonja a cukros keverék. Állni hagyom egy picit így. A sütőt előmelegítem 200°C fokra.

apple pie

A nagyobbik tésztadarabot lisztezett felületen kb. 30-35 centis körré nyújtom, óvatosan a piteformába illesztem. Fontos, hogy pár centit túllógjon a tészta a peremen. Ráhalmozom a tésztára a fűszeres-cukros almakockákat, lehet kicsit púposabb, mert úgyis összeesik valamennyire sütés közben. Kinyújtom a kisebb tésztadarabot is, ráhelyezem az almák tetejére, és az alsó réteggel összecsippentem, a piteforma vonalát követve benyomkodom a tésztát. Ha van feleslegünk a tésztából, díszítést is tehetünk még a tetejére. Nekem épphogy maradt egy kis darab, ami nagyon túllógott, ebből apró szíveket tettem az egyik oldalra. A pite közepét bemetszem, hogy itt távozni tudjon a gőz, és nem folyik ki a töltelék valahol máshol.

A tojást villával enyhén felverem, majd egy ecsettel megkenem a pite tetejét, amit aztán megszórok egy kevés kristálycukorral. 35-40 percig sütöm, majd 180°C fokra csökkentem a sütő hőmérsékletét, és még kb. 15 percig sütöm, amíg a teteje szép aranybarnára pirul. Még melegen érdemes megkóstolni, mert fenséges illata van, az alma pedig krémesen puhára sül az édes, fűszeres lében.

Forrás: Step-by-Step Desserts, DK Ltd, London, 2015, 26-31. o.

Amikor megkaptam Szilvitől az Egy falat Svájc blog írójától a stafétát, és a témám kitalálása után kijelöltem az 5 hetes határidőt, úgy tűnt, egy örökkévalóság lesz, mire megírhatom az összefoglalót. És lám-lám, már el is telt az 5 hét, én pedig napról napra vártam és szerencsére kaptam is a jobbnál jobb külföldi recepteket. Sokan szabadkoztatok, hogy nem “utaztatok” messzire a desszerttel. Nem baj! Nem is ez volt a cél. Persze nagyon örültem annak a néhány játékosnak, akik Európán kívülre is elmerészkedtek a desszertjeikkel! De mindenkinek nagyon köszönöm a részvételt, igazán jó élmény volt háziasszonyként végigkövetni a Süss, alkoss, díszíts! SAD! 31. fordulóját.

SAD31

Süss, alkoss, díszíts! 31. forduló – A Föld körül

Nem is szaporítom a szót, beszéljenek helyettem a finomságok, melyeknek segítségével Föld körüli útra indulhatunk. Hoztam egy térképet is, hogy jobban lássátok, merre utazgatunk. Desszertesvillákat és kanalakat előkészíteni, máris indulunk! 🙂

Süss, alkoss, díszíts! SAD! 31. fordulójának desszertes térképe :)

Süss, alkoss, díszíts! SAD! 31. fordulójának desszertes térképe 🙂

A legtöbben persze Európán belül maradtunk, ami érthető, hiszen nem is kell túl messzire menni, hogy igazi finomságokra leljünk. Anglia és Franciaország lett a legnépszerűbb úticél, és én abszolút megértem, miért. Négy recept is érkezett az Egyesült Királyságból, elsőként egy walesi mazsolás kalács Zsuzsitól a Táncoló fakanál blog szerzőjétől. Zsuzsi leírásából kiderül, hogy ezt a kalácsot a helyiek hagyományosan például birkanyírás idején sütötték, de manapság is gyakran készítik kemény fizikai munkával eltöltött napokon. Nem hiába, a mazsola és az édes kalács bizonyára gyorsan feltölti energiával a megfáradt lelkeket!

Walesi mazsolás kalács, ha kell egy kis energia :)

Walesi mazsolás kalács, ha kell egy kis energia 🙂

Juci a PiciJuci blog szerzője szintén Angliába repített minket, mégpedig falatnyi áfonyás kosárkákkal a tarsolyunkban. Én megszállott áfonyamániás vagyok, úgyhogy gond nélkül felfalnám az összes kis sütit. Vendégváró falatoknak is jó ötlet lehet ilyen kis gyümölcsös kosárkákat gyártani.

blueberry tarts

áfonyás mini kosárkák útravalónak

Nem sokkal később érkezett egy vérbeli angol desszert, Orsi azaz Kabóca jóvoltából. Nagyon érdekes volt olvasni az Eton Mess kialakulásának történetét, és persze még jobb volt nézegetni a képeket erről a habcsókos, málnás-epres finomságról.

Eton Mess, néha a félresikerült dolgokból születnek a legjobb receptek :)

Eton Mess, néha a félresikerült dolgokból születnek a legjobb receptek 🙂

Végül pedig egy másik tipikusan angol desszert is befutott a többiek mellé. Ünige a Suny’s Kitchen blogról a Sticky Toffee Pudding, azaz a ragacsos karamelles süti receptjével gazdagította az angol csoportot. A süti tésztáját datolya és mazsola teszi édesen szaftossá, és ezt még egy adag karamellöntet koronázza meg. Ünige még vaníliafagyit is ajánlott hozzá, azt hiszem akkor már végképp nem tudnék egy ilyen desszertnek ellenállni. 🙂

datolyával dúsított tészta és karamellszósz teszi igazán ragacsossá ezt a sütit

datolyával dúsított tészta és karamellszósz teszi igazán ragacsossá ezt a sütit

A desszertes úticélok közül tehát megosztott első helyen végzett Franciaország, aminek nagyon örültem, mert én is rajongok a francia desszertekért. Négy receptet is gyűjtöttem, elsőként Bogi a Vörös Kaktusz blog írója küldött nekem egy csodás crème brûlée-t. Ez a karamellizált tetejű sült vaníliakrém tényleg az egyik legtipikusabb francia desszert, nem véletlenül. Pár éve én is pont emiatt vettem karamellizáló pisztolyt 🙂 De nem csak a recept miatt tetszett nagyon Bogi bejegyzése, hanem mert csodás párizsi fotókat is megosztott velünk a leírásában. Nem is csodálkozom, hogy megihlették őt a konyhában ezek a képek 🙂

legjobb pillanat, mikor kiskanállal betörhetjük a ropogós karamellréteget

legjobb pillanat, mikor kiskanállal betörhetjük a ropogós karamellréteget

A második francia recept Beatrixtől azaz Csigabigétől érkezett, méghozzá egyenesen Strasbourgból egy ínycsiklandó almás pite képében. Az almás sütiknek is nagy rajongója vagyok, úgyhogy biztosan kipróbálom majd ezt az elzászi változatot is, amiben az az érdekes, hogy az almaszeletek fahéjas cukorban karamellizálódnak a sütőben, mielőtt a töleléket ráöntenénk.

karamellizált fahéjas alma rejtőzik a töltelékben

karamellizált fahéjas alma rejtőzik a töltelékben

És bizonyíték arra, hogy működik a telepátia, még egy elzászi recept érkezett a játékba Zsófi jóvoltából, aki a SweetHome blogot írja. Igaz, nem desszertet, hanem egy póréhagymás pitét küldött, de az a jó a receptjében, hogy ezt akár édesen, gyümölcsökkel is elkészíthetjük. (Ráadásul a póréhagyma az egyik kedvenc zöldségem, szóval mindenképp itt a helye :))

frissítőként hathat út közben egy kis sós pite is, póréhagymával gazdagon megtöltve

frissítőként hathat út közben egy kis sós pite is, póréhagymával gazdagon megtöltve

Anna, a Csokoládé Reformer bloggere pedig egy igazán modern ribizlis-csokis minitortát hozott az útra, mind külsőre, mind pedig ízvilágában Franciaországot testesítve meg. A minitorta pisztáciás talpán egy réteg különleges feketeribizliborssal és francia feketeribizli likőrrel ízesített étcsoki mousse, aztán pedig egy réteg piros ribizlis fehércsoki mousse találkozik, mindezt fényes csokiköpeny veszi körül. Már leírni is élmény volt, hát még ha megkóstolhattam volna…! 🙂

elegáns és frissítően üde ribizlis minitorta

elegáns és frissítően üde ribizlis minitorta

Az úticélos dobogó második fokán Olaszország áll három recepttel. Meglepetésemre viszonylag későn érkeztek az olasz desszertek, pedig azt hittem, sokan oda utaznak majd. Elsőként Reginától kaptam egy alternatív panna cotta receptet, amit meg is osztok veletek, mivel Regina még nem kezdett blogolásba, talán majd most kedvet kap, hogy a többi receptjét is megossza velünk egy blog formájában. Addig is itt van az egyáltalán nem szokványos panna cotta receptje, aminek szerintem sokan örülni fognak, hiszen nem zselatinnal hanem tojásfehérjével készül.

panna cotta tojásfehérjével Regina konyhájából

panna cotta tojásfehérjével Regina konyhájából

Aztán szinte ugyanazon a napon érkezett két olasz recept is, ráadásul mindkettő cannoli 🙂 (mondom én, hogy van telepátia!). Zsuzsi a Bonbonmánia blog szerzője kissé csalódottan küldte be saját cannolis képeit, mert a felhasznált recepttel nem volt megelégedve. Bele sem merek gondolni, milyen szuperek lennének ezek a sütik, ha rossz recepttel is ilyen csodaszépre sikerültek. Az íz feljavítása már gyerekjáték lesz Zsuzsi számára, ebben biztos vagyok, és abban is, hogy nem adja fel, amíg a tökéletes receptet meg nem találja.

nehéz elhinni, hogy ezek a cannolik nem lettek finomak, mikor olyan szépek!

nehéz elhinni, hogy ezek a cannolik nem lettek finomak, mikor olyan szépek!

Szandra, azaz Sütilány, egy szicíliai nyaralás emlékét idézte fel, és készítette el a saját cannoli verzióját. Az édes ricottás töltelékbe csoki és pisztácia is került, így nem csodálom, hogy Szandra is jókedvre derült tőle.

szicíliai nyaraláson elég könnyű beleszeretni egy ilyen olasz finomságba

szicíliai nyaraláson elég könnyű beleszeretni egy ilyen olasz finomságba

A harmadik helyen pedig Hollandia áll két recepttel. Ági a Konyhán innen kerten túl blogról marcipánnal töltött sütiket hozott, amiket legszívesebben azonnal megkóstoltam volna, ha tényleg kaptam volna belőlük. Lassan kezdem azt hinni, hogy a játékosok mind olvasnak a gondolataimban, mert folyton a kedvenc ízeimet küldték el nekem. A marcipán abszolút toplistás nálam, szóval ezt a sütit csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szintén szereti ezt a mandulás finomságot.

ideje megpihenni egy teára és erőt meríteni néhány ilyen marcipános süteményből :)

ideje megpihenni egy teára és erőt meríteni néhány ilyen marcipános süteményből 🙂

A másik holland receptet pedig Zsuzsa küldte a Teller Cake blogról, aranyos kis túrós-mazsolás bucikat sütött erre az alkalomra. Külföldön élőként krónikus túróhiányban szenvedek, úgyhogy megváltásként érkeztek ezek a kis gombócok. Igazán jó ötlet ilyet sütni piknikezésre, uzsonnára vagy vendégvárónak akár.

szélmalom, fapapucs, túrós-mazsolás gombócok, kell ennél több? :)

szélmalom, porcelán fapapucs, túrós-mazsolás bucik, kell ennél több? 🙂

Az európai listán az országok ezután egy-egy recepttel képviseltették magukat. Elsők között érkezett Eszter receptje a Tűpárna és Habverő blogról, egy finn tepsis palacsinta képében. A recept különlegessége, hogy paleo étrendet folytatók is nyugodtan elkészíthetik. Nagyon tetszik, hogy Eszternek sikerült olyan receptet találnia, ami beleillik a speciális étrendekbe is. És nem utolsósorban nagyon finom is 🙂

kókuszliszttel készült, már csak egy kis eper hiányzik róla

kókuszliszttel készült, Eszter szerint már csak egy kis eper hiányzik róla

Skandináviában maradva elmajszolhatunk néhány svéd almás mazarint, amit Timi hozott az útra a Brioche blogról. Nagyon népszerűek ezek a kis gyümölcsös kosárkák, és Timi leírásából az is kiderül, hogy ezt a sütit is a végtelenségig lehet variálni attól függően, milyen tölteléket teszünk bele. Külön köszönet a színes képsorozatért, amitől még inkább kedvet kaptam, hogy tényleg elutazzak Svédországba.

van élet az ikeás sütiken túl is, bizonyíték ez a sokoldalúan elkészíthető minipite

van élet az ikeás sütiken túl is, bizonyíték ez a sokoldalúan elkészíthető minipite

Nagyon vicces jelenet volt számomra, mikor Tortafüggő Marisz receptjét megkaptam, ugyanis mindössze néhány perccel Vörös Kaktusz crème brûlée-je után érkezett meg tőle a Napóleon torta. Tévesen azt hittem, ez is francia desszert lesz, de szerencsére Marisz megosztotta velünk a sütemény történetét, melyből kiderül, hogy ezt a tortát az oroszok készítették Napóleon borogyinói legyőzésének 100. évfordulójára. Munkaigényes desszert, de Marisz tökéletesen vette az akadályt! Sejtettem én, hogy sok érdekességet fogunk megtudni ezekből a receptekből, és igazam lett. 🙂

az egyszerű külső egy bonyolult, de annál finomabb réteges tortát rejt, melynek receptje már száz éves is elmúlt

az egyszerű külső egy bonyolult, de annál finomabb réteges tortát rejt, melynek receptje már száz éves is elmúlt

A Süniskanál blog írója Gabi szomszédolt egyet Ausztriában, és hozott nekünk egy friss, gazdagon megtöltött bécsi almás rétest. A tálalás külön megér egy dicséretet, egészen olyan, mintha egy bécsi kávézóban ülve fogyaszthatnánk el ezt a fűszeres, almás finomságot.

egy csésze bécsi kávé és egy szelet almás rétes tökéletes uzsonna lehet

egy csésze bécsi kávé és egy szelet almás rétes tökéletes uzsonna lehet

Kicsit kalandozzunk el a Balkán-félszigeten is, déli szomszédunknál Szerbiában kóstoljunk meg egy szaftos, krémes, csokis sütit. A jeges kocka elnevezésű desszertet Timi hozta a Brioche blog második receptjeként. (A linkben VKF van, de ez ne tévesszen meg senkit, világutazós SAD recept ez a javából!). A sziruppal átitatott kakaós tésztán lágy tejkrém és csokiréteg ül, házi kinder tejszelet ünnepi alkalmakra.

házi kinder szelet

házi kinder szelet

Ezt követően dél-nyugat felé utazunk, egészen pontosan Spanyolországba. Kabóca olyan lelkes volt, hogy még egy vágyott úticélját desszertbe foglalta, így született meg a Katalán krém, amit sokan összekevernek a francia crème brûlée-vel, pedig teljesen más tészta (szó szerint) 🙂 Milyen szerencse, hogy mindkettő bent van a játékban, így könnyebb az összehasonlítás is. Bár nyilvánvalóan mindegyik nagyon finom, hiszen egy vaníliás krémmel nem nagyon lőhetünk mellé!

ne keverjük össze a francia testvérével :)

ne keverjük össze a francia testvérével 🙂

Az utolsó európai receptet én hoztam a játékba. Szent Patrik napjára készítettem Guinness sör alapú trüffelgolyókat, így Írország is felkerült a desszertes térképünkre. Kicsit talán szokatlannak tűnhet a csoki-sör párosítás, de higgyétek el, a Guinness nem egy szokványos sör, füstös, édeskés íze nagyon jól kiegészíti az étcsokoládé kesernyés ízét.

Guinness truffle

sör, hordozható formában 🙂

Most pedig jöjjenek a többi kontinens finomságai. Nagy örömömre két afrikai recept is érkezett a játékra. Elsőként a Dél-Afrikai Köztársaság vadonja ihlette meg Lindát a Konyhalál blog szerzőjét, aki igazán élethű zebramintás csajos muffinokat készített. Ráadásul nemcsak a kész muffinokról, hanem a zebrás díszítés elkészítésének lépéseiről is kapunk fázisfotókat Lindától, úgyhogy most már semmi nem állhat az útunkba, ha szafaris témájú sütiket szeretnénk készíteni például egy gyerekzsúrra vagy tematikus bulira.

óóó Afrika :)

óóó Afrika 🙂

A másik afrikai desszert Szomáliából érkezett Szilvi jóvoltából az Egy falat Svájc blogról. Szilvi egy tipikusan Ramadán idején készített nagyon változatos finomságot hozott, az úgynevezett honeycomb bread-et (szó szerint méhkaptár kenyér), ami a méhkaptár sejtes felépítésére hasonlító alakjáról kapta a nevét. A kis gömböcöket pedig tetszés szerinti töltelékkel ízesíthetjük, sósan és édesen is egyaránt remek vendégváró falatok válnak belőle. Plusz pont jár a kis zászlóért, amire egyedül Szilvi emlékezett, még én is elfelejtettem 🙂

igazi vendégváró finomság változatos töltelékekkel

igazi vendégváró finomság változatos töltelékekkel

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban az amerikai kontinensre is eljutottunk Kisildinek hála. Mexikóba repített el minket Ildi, ahol szezámos karamellszósszal tálalt sült rizsgolyókat kóstolhatunk. Nem hallottam még erről a desszertől, de el tudom képzelni, hogy például utcai árusoktól lehet ilyen kis rizsgolyókat venni, amiket városnézés közben elmajszolgathatunk. Nagyon tetszett, hogy a desszert mellett még egy mexikói stílusú festett bögrét is láthatunk, így igazán autentikus lett a tálalás is.

frissen sült és ropogós, igazi mexikói csemege

frissen sült és ropogós, igazi mexikói csemege

Északra innét pedig az Amerikai Egyesült Államokban fejeződik be desszertes utazásunk. Két ikonikus desszertet is megkóstolhatunk, elsőként Szilvi jóvoltából, aki második receptjeként a híres fahéjas csigákat sütötte meg az Egy falat Svájc blogra. Én dolgoztam pár hónapot egy ilyen fahéjas csiga pékségben, úgyhogy tudom, nem piskóta ezeknek a csigáknak az elkészítése, és főleg, hogy milyen kalóriadúsak, úgyhogy nagyon tetszett az alternatív szósz, amivel Szilvi dekorálta ezeket. Isteni illat kering a lakásban, ha ilyet sütünk, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom!

"cukormázzal jobb az élet" - legalábbis a szlogen szerint, én anélkül is szeretem ezt a fahéjas sütit

“cukormázzal jobb az élet” – legalábbis a szlogen szerint, én anélkül is szeretem ezt a fahéjas sütit

A sort pedig még egy amerikai desszert zárja, Konyhavirtuóz a híres Mississippi Mud Pie (sárpite :D) nevű csokis csodatortát küldte a játékba. Azt hiszem nem is fejezhetnénk be jobban az utazást, mint egy ilyen töményen csokis, kekszes, tejszínhabos tortával.

keksz-csoki-tejszínhab kombinációja tökéletes egy ilyen hosszú út végéhez érve

keksz-csoki-tejszínhab kombinációja tökéletes egy ilyen hosszú út végéhez érve

Ha innen a Mississippi partjáról mindenki gondolatban szépen hazagyalogol, akkor azzal le is dolgozzuk az olvasás közben felgyülemlett kalóriákat, ne aggódjatok! 🙂

Én pedig csak ámulok és bámulok, hogy mennyi finomság gyűlt össze, és milyen sok szép és érdekes helyre eljutottunk a receptjeitek által. Nagyon köszönöm nektek, hogy ennyien játszottatok, többen két receptet is küldtetek. Remélem ti is élveztétek ezt a virtuális utazást, és kívánom, hogy egyszer a valóságban is mindannyian eljussatok álmaitok úticéljához.

Addig pedig nincs más hátra, mint hogy kellemes húsvétot kívánjak nektek, a stafétát pedig átadjam a következő forduló háziasszonyának.

A virtuális világkörüli út véget ért, a Süss, alkoss, díszíts! SAD! azonban nem áll meg itt, már repül is tovább a staféta Zsuzsi kezébe a Táncoló fakanál blogra. Nagyon kíváncsi vagyok, milyen témát eszel majd ki Zsuzsi, reméljük hamarosan kiderül!

Guinness truffle

Szent Patrik napjára pont ideillik egy trüffelgolyónyi Írország

A múltkori zöldteás bonbonnál ugrott be, hogy nemsokára Szt.Patrik napja lesz, és milyen vicces zöld csokikat lehetne erre az alkalomra gyártani. Végül nem bírtam várni a bonbonok posztolásával, úgyhogy új ötletet kellett találnom. Amúgy semmi kötődésem Írországhoz, vagy Szent Patrikhoz, de ez tipikusan egy olyan ünnep, amivel nagyon jól lehet játszani a konyhában. Pinteresten ilyenkor csak úgy özönlenek a zöld sütik, kekszek, négylevelű lóherés desszertek, narancssárga szakállú zöld törpék, szivárvány és arannyal teli üstök, szerencsehozó sütik, ír whisky és krémlikőr, és persze a kihagyhatatlan ír büszkeség, a Guinness sör.

Ehhez mondjuk annyi kötődésem van, hogy 2010-ben voltam pár napot Dublinban, és ellátogattunk az eredeti Guinness sörgyárba. Nagyon interaktív múzeumon mehetünk végig, megismerhetjük a sörkészítés minden mozzanatát, a felhasznált alapanyagokat és természetesen a Guinness márka történetét. Az épület legtetején található panoráma bárban pedig megkóstolhatjuk a legfrissebb Guinnesst is. Mondanom sem kell, hogy innét egy tukános pólóval tértem haza 🙂

Guinness toucan

Guinness-tukán 🙂

Szóval már egy ideje motoszkált bennem, hogy ki kéne próbálni a Guinness-es trüffelt. Praliné Zsuzsinál már többször is szembejött velem mindenféle receptekben, mert ő is nagy kedvelője ennek a fekete, melaszos, édeskés ízű sörnek. A saját bonbonom receptjét így a nála látott tippekből és Paul A. Young (most komolyan, bárki meglepődött?) sörös trüffeljének a receptjéből alakítottam ki.

Guinness truffle

Ráadásként pont kapóra jön ez a recept, hiszen így Írországot is feltűzhetem a Süss, alkoss, díszíts! SAD! 31. fordulójának desszertes térképére, ahova már szépen gyűlnek az izgalmas külföldi finomságok. (Még két hétig tart a játék, úgyhogy még várom a receptjeiteket!)

Recept

150 ml Guinness sör
300 gramm étcsokoládé
50 gramm lágy barnacukor
1 tk glükózszirup/méz
1 tk rum                             
200 gramm étcsokoládé
50 gramm barnacukor / 50 gramm fehércsoki

Guinness truffle

A sört összemelegítem a cukorral, de nem forralom fel, hogy ne párologjon el az alkohol. Hozzáadom a glükózt is. A csokoládét vízfürdő fölött megolvasztom, majd 3-4 részletben hozzákeverem a sört. Mikor az összes sört hozzáadtam, beleöntöm még a rumot is és még egyszer alaposan átkeverem. Mikor szobahőmérsékletűre hűlt, lefedem és hűtőbe teszem néhány órára (egész éjszakára is mehet). A hideg ganache épp annyira szilárdul meg, hogy kanállal kis adagokat tudok venni belőle és azokat gombócokká gyúrom. Néhány órát hagyom a kis trüffelgolyókat pihenni (picit szárad a külsejük), esetleg újragömbölyítem, ha elsőre nem sikerültek túl szépre.

Guinness truffle

Megolvasztom, majd temperálom az étcsokoládét. A csokiba mártom a jobb kezem három ujját, ráteszek egy trüffelgolyót, majd a bal kezemet is belemártom a csokiba, és így a két kezem között forgatom a golyót, hogy mindenhol egyenletesen fedje a csokiréteg. Ennek előnye, hogy viszonylag vékony lesz a burok. De ha nem szeretnénk a csokiban túrkálni (már miért ne szeretnénk?!), akkor persze lehet mártóvillával is mártogatni a trüffelgolyókat, létezik külön gömb alakú trüffelmártó villa is.

A trüffelek egy részét csak így, étcsoki bevonattal tettem le sütőpapírra, és megvártam míg megköt rajtuk a bevonat. Aztán egy kevés fehércsokit is temperáltam és nyomózsákból vékony csíkokat húztam a bonbonokra, így szerettem volna jelezni a sör fehér habját. Próbáltam azt is, hogy csak a bonbonok tetejére csorgatok fehércsokit, vagy megmártom a tetejüket benne, de nem tetszett annyira a végeredmény, úgyhogy inkább maradtam a csíkozásnál.

Guinness truffle

A többi trüffelnél pedig Praliné Zsuzsi tippjét követve barna nádcukorba forgattam a frissen becsokizott trüffelgolyókat. Elsőre persze gondban voltam, hogy mindkét kezem csupa csoki, hogy fogom tudni beforgani a bonbonokat?! Aztán csak kitaláltam a megoldást. A cukrot egy mély, de nem túl nagy műzlistálkába tettem. A csokiban megforgatott trüffelt beledobtam a tál közepébe, aztán két kézzel (a tenyerem külső oldalával) megfogtam a tálkát, és körkörösen mozgattam, így szépen körbeforgott a trüffel, és mindenhol egyenletesen bevonta a cukor. Ilyenkor érdemes várni, hogy szilárduljon a bevonat, de nyugodtan melléje dobhatjuk a következőt, nem fognak összeragadni, mert azonnal rátapad a cukor a még olvadt csokira. Nekem egyszerre 5 golyóbis fért a tálkámba. Egy kanállal halásztam ki őket és odatettem a sütőpapírra a többi trüffel mellé.

Guinness truffle

nádcukorba hempergetve

Guinness truffle

Nagyon érdekes, hogy a két különböző bevonat mennyire megváltoztatja a végső ízhatást. A cukros bevonatnál nagyobb hangsúly van a ropogós bevonaton, és szépen érződik a barnacukor melaszos íze, a sört csak a legvégén lehet ízlelni, az utóízben érződik ki igazán. A fehércsoki csíkos változatnál viszont már szinte a legelején érezhető a Guinness jellegzetes íze, ami nagyon jól harmonizál az étcsokival. A fehércsoki dekoráció nem annyira jelentős, hogy az ízt nagyban befolyásolná, semmiképpen nem lesz tőle édesebb az összhatás. Textúráját tekintve nekem jobban tetszik a cukros változat, mert vicces, ahogy ropog a fogam alatt a cukor, közben pedig omlósan puha a trüffel belseje. Ízre viszont inkább cukor nélkül tetszik, mert szeretem, hogy ha szinte azonnal rá lehet jönni, milyen ízt is rejt a bonbon.

Guinness truffle

a belseje mindkettőnek ugyanolyan finom 🙂

Szeretitek a Guinness-t? Ti melyik bevonatra szavaztok?

Ne feledjétek, még tart a Süss, alkoss, díszíts! SAD! 31. fordulója, melynek témája: A Föld körül! Én ezt az Írországot jelképező trüffelt hoztam a játékra, de nagyon várom a ti alkotásaitokat is! A határidő: 2015. 03. 30., tegyétek fel ti is a kedvenc desszert recepteteket a virtuális világtérképünkre! 🙂

Forrás (változtatásokkal): Paul A. Young: Adventures with chocolate, Kyle Books, London, 2009, 111. o. (Traditional-ale truffle); Praliné Paradicsom: Guinness trüffel

Épphogy belecsöppentem a blogolás világába, máris nagyon sok kedves embert ismerhettem meg, és ezzel együtt még több inspiráló blogot és receptet is. Az első közös játék, amin részt vettem, az előző SAD forduló volt, ahova a Gundel palacsintás bonbonokat készítettem. Szilvi, az Egy falat Svájc blog írója pedig felkért, hogy legyek én a következő, 31. SAD háziasszonya. Nem számítottam ilyen fordulatra, de természetesen örömmel vállaltam a felkérést. Kis kutakodás után megtaláltam a korábbi fordulók témáit, így ellenőriztem, hogy mik voltak már, aztán kis töprengés után eszembe jutott az én témám.

Aki esetleg nem ismerné, ez egy virtuális játék, ötletbörze, ahol megadott téma alapján kell recepteket kitalálni. A Vigyázz, kész, főzz! (VKF!) mintájára 2011-ben Kiskukta indította el a Süss, alkoss, díszíts! (SAD!) játékot, ahol elsősorban tortákat kellett készíteni, mára már kiszélesedett a receptek köre a desszertekre, édességekre is. Van, amikor egy szezonális téma (pl. őszi hangulat, karácsony), vagy pedig egy hozzávaló (pl. méz, fahéj), vagy kihívás (pl. egyes alapanyagok helyettesítése, régi receptek új köntösben) adja a játék alapját. A beküldési határidő után a játékot kiíró blogger összegyűjti a beküldött képeket, recepteket, és egy összesítő bejegyzésben közzéteszi a blogján. A nyertesek pedig mi magunk vagyunk, hiszen egy csodás virtuális receptgyűjteménnyel lehetünk gazdagabbak minden fordulóban. Jöjjön tehát a 31. forduló témájának beharangozója:

a Süss, alkoss, díszíts! (SAD!) 31. fordulójának témája: A Föld körül

Designed by Freepik

Süss, alkoss, díszíts! 31. forduló – A Föld körül

Utazzunk el, ha csak a desszerteken keresztül is, bárhová. Még tart a tél, de talán ilyenkor a legjobb kicsit álmodozni, és gondolatban elrepülni valami távoli tájra. Arra kérlek tehát benneteket, hogy csukjátok be a szemeteket, és képzeljétek el, hova utaznátok, ha bárhova mehetnétek. Vagy idézzétek fel egy számotokra kedves utazás emlékét. Ha külföldön éltek, gondolhattok arra is, mit szerettek a legjobban azon a helyen, ahol most éltek. Aztán keressetek hozzávalókat, vagy egy konkrét desszertet, ami arra az országra, helyre a legjellemzőbb, vagy, ami nektek a legjobban tetszik, és készítsétek el. Engedjétek szárnyalni a fantáziátokat. Néha elég egy kis kreativitás, és máris kiszakadhatunk a szürke hétköznapokból. Jöhetnek torták, sütemények, muffinok, pohárkrémek, fagyik, bonbonok, egyszóval bármilyen édesség, ami csak eszetekbe jut a témával kapcsolatban.

Én nagyon szeretek utazni belföldön és külföldön is egyaránt, és szerintem az ételek nagyon sokat elárulnak egy adott városról, országról. Remélem, hogy ezzel a kis kulináris utazással megismerhetünk majd érdekes helyeket, kultúrákat, új ízeket, különleges desszerteket. Ha van kedvetek, egy kis zászlóval is jelezzétek, melyik országból hoztátok a finomságot, amit készítettetek (ez megjelenhet a desszert színében, dekorációjában is).

A kiírás után elkészített és megjelentetett receptjeiteket (képet és linket) a lilla@kisbogar.hu címre küldjétek március 30-ig. Ha valakinek nincs blogja, attól még természetesen játszhat, csak küldje el nekem az elkészített desszert képét egy rövid leírással és a recepttel ugyanerre a címre.
Aki át szeretné venni tőlem a stafétát, és a következő, 32-ik fordulót megrendezné, szintén írjon nekem egy emailt a fenti címre!

Ugye velem tartotok? Várom az izgalmas úticélokat és persze az alkotásaitokat!

Gundel pancake chocolates

Gundel palacsinta ízű szívecskék

Már nagyon sokszor szerettem volna részt venni gasztroblogos játékban, de valahogy mindig lecsúsztam a határidőkről, vagy nem is igazán gondolkoztam, hogy mit készíthetnék. Viszont most, hogy végre több időm van a blogra is, mi sem jobb alkalom a kezdésre, mint az, hogy a SAD! 30. köre zajlik éppen. (A VKF!-nek pedig a 70. fordulója megy, arra is készülök már!)

Aki esetleg nem ismerné, leírom, hogy ezek olyan játékok, ahol mindig van egy adott témakör, hozzávaló, vagy bármilyen más szempont, aminek meg kell felelni. Minden alkalommal más bloggernél van a staféta, ő találja ki az aktuális témát, és ő gyűjti össze a beküldött recepteket, amiket a beküldési határidő után összesítve feltesz a blogjára. Nyertes nincs, vagyis mindenki az, hiszen játszunk egy jót, sok új ötlettel gazdagodhatunk, megismerhetjük a többi gasztroblogger világát. Sorrendben először a VKF! (Vigyázz!Kész!Főzz!) nevű játék jött létre, méghozzá a Chili&Vanília blog szerzője, Mautner Zsófi kezdeményezésére. Ezt követte a SAD! (Süss!Alkoss!Díszíts!), ami elsősorban sütemények készítésére buzdított, de mára már rugalmasabbá váltak a játékszabályok. Ezért is szeretnék egy bonbonnal nevezni az aktuális játék kiírására, melynek témája a PALACSINTA. A részleteket pedig az Egy falat Svájc blogon találjátok.

Amint megláttam a témát, egyből elkezdtek forogni az agyamban a kerekek, hogy milyen bonbont is készíthetnék. Mert gondoltam, hogy palacsintát sütök, de emellett mindenképpen szerettem volna bonbont is készíteni. Aztán mint a villám, beugrott: Gundel palacsinta! Rumos, diós, csokis. Hmmm!! Mivel épp itt a Valentin-nap, és ráadásul van két szív alakú bonbonformám is, miért ne használnám őket, ha már úgyis aktuális 🙂 Szóval gundel palacsinta ízű, szív alakú bonbonokat hoztam nektek.

Gundel pancake chocolate hearts

rumos-diós-csokis csoda

Kis utánajárás után megtudtam, hogy a recept Márai Sándor feleségétől származik, csak Gundeléknek annyira tetszett, hogy felvették az étlapra, és először Márai palacsinta volt a neve. De miután az író emigrált, át kellett nevezni a desszertet, és azóta Gundel palacsintának hívják. Az eredeti recept szerint rumos diótöltelék van a belsejében, és az összehajtogatott palacsintát rumos csokiöntettel locsolják meg.  Így egy rétegezett bonbonon gondolkoztam, amit aztán meg is valósítottam. A palacsintatésztát nálam a fehércsoki burok adja, ezt étcsokoládéval foltoztam meg (csokiöntet gyanánt). A töltelék pedig egy réteg diópraliné és egy réteg rumos étcsoki ganache, a kettő közé pedig beékelődik egy rumban áztatott aranymazsola és egy kis darab kandírozott narancshéj.

Recept

rumos diós réteg
10 dkg dió
7 dkg cukor
2 ek. olvasztott fehércsoki

rumos étcsoki ganache
10 dkg étcsoki (nálam Callebaut 55%)
5 dkg tejszín (30%-os)
1 ek glükózszirup (vagy semleges ízű méz)
1 tk igazi rum (vagy aroma)

rumban áztatott mazsola (bonbononként 1 darab)
apróra vágott kandírozott narancshéj (bonbononként egy kis darab)
1-2 dkg karamellizált ostyatöret (elhagyható)

csokiburok
15 dkg étcsokoládé (díszítéshez/talpazáshoz)
30-40 dkg fehércsokoládé (burok elkészítéséhez)

Gundel pancake chocolate hearts

márványos csokiszívek

A diós réteghez száraz serpenyőben vagy sütőpapírral bélelt tepsiben illatosra pirítom a diót, majd durvára vágom. A cukrot karamellizálom. Nem kevergetem, csak gyakran megrázogatom a lábost, hogy minden cukorkristály felolvadjon és szép borostyán színűre változzon. Egész sötétre karamellizálom, aztán belekeverem gyors, határozott mozdulattal a vágott diót, hogy mindenhol jól bevonja a karamell. A karamellizált diót (grillázs) alufóliára öntöm, kissé szétlapítom a kanállal, és hagyom, hogy kihűljön. Ha kihűlt, aprítógépbe teszem, és a gépet többször leállítva, addig darálom, amíg a dió ki nem engedi magából az olajat, és krémes diópasztát nem kapok. Közben mindig lekaparom a gép oldalára tapadt masszát. Ekkora adagból nekem 150 g diópraliném lett. Készítettem egy adagot, ahol olvasztott étcsokit kevertem hozzá, de ez teljesen elfedte a finom dióízt, úgyhogy kellett még egy adagot darálnom. Egy ideig tanácstalan voltam, mert tejszínnel nem akartam lazítani a krémen, viszont tartottam tőle, hogy így pedig túl tömény. Végülis csak nagyon kevés olvasztott fehércsokit kevertem hozzá, hogy kicsit lazább legyen, de ne nyomja el a dió ízét. Pont olyan lett, amilyet szerettem volna. (Ami kimaradt a bonbonokból, percek alatt “elpárolgott” :))

A rumos étcsoki ganache-t úgy készítem, hogy megolvasztom az étcsokoládét, felmelegítem a tejszínt egy evőkanál glükózsziruppal (vagy mézzel), majd 4-5 részletben hozzákeverem az olvasztott csokoládéhoz, hogy tökéletes emulzió jöjjön létre a csoki és a tejszín között. A rumot könnyebb adagolás miatt én egy csepegtetős üvegben tárolom (mint a Béres csepp), körülbelül 20 cseppnyit adtam a ganache-hoz, majd jól elkevertem. Ha fontos, hogy milyen szilárdságú ganache-t szeretnénk (például trüffelgolyókat akarunk gyúrni), akkor bármilyen hozzáadott folyadék mennyiségét le kell vonni a tejszín mennyiségéből. De mivel én lágyabb tölteléket képzeltem el, ezért nem számoltam ki külön, mennyi rum megy majd bele a krémbe. Kóstolgatnom is kellett közben, hogy eléggé rumos legyen. Ha kész, hagyom, hogy szobahőmérsékletűre hűljön.

how to paint chocolate mould

a bonbonforma díszítésének lépései

Elkészítem a burkot. Használat előtt megtisztítom és egy vattapamaccsal kifényesítem a forma mélyedéseit (ez főleg első használat előtt fontos, később már az elkészült bonbonok kakaóvaj tartalma fogja biztosítani a kész csokik felületi fényét). Először felolvasztok és temperálok egy kevés étcsokoládét, majd ecsettel (csupasz/gumikesztyűs ujjal) összefestegetem kicsit a bonbonforma mélyedéseit, igyekszem márványos vagy foltos hatást elérni vele. Mikor ez a vékony réteg megkötött, megolvasztom és temperálom a fehércsokit, és kiöntöm vele a mélyedéseket. Mielőtt megkötne, egy csipet karamellizált ostyatöretet szórok a mélyedésbe. Ez az ötlet onnan jött, hogy az eredeti Gundel palacsinta egyik fontos eleme, hogy a megtöltött, négyrétbe hajtott palacsintákat vajon átpirítják, amitől finom ropogós lesz a külsejük. Ezt a ropogós érzetet szerettem volna így visszaadni a bonbonban.

Megvárom, hogy megdermedjen, és habzsákkal vagy kiskanállal betöltöm a diós réteget a forma kb 1/3-áig. Belenyomok egy rumos mazsolát és egy apró darab narancshéjat, majd rátöltöm a rumos étcsoki ganache-t hagyva helyet a lezáráshoz is. Ilyenkor jön rá az ember, hogy nincs is olyan nagyon sok hely egy bonbonban 🙂 . Konkrétan a másik formámba, amit nem márványosan dekoráltam, hanem a szív alakú bemélyedést festettem csak ki étcsokival, nem is tudtam már ganache-t tenni, abban csak diópraliné van és egy szem rumos mazsola. Azért az is eléggé eteti magát.rum walnut chocolates

A formát kis időre hűtőbe teszem, hogy a töltelék megszilárduljon. Talpazás előtt tíz percre kiveszem a formát, hogy szobahőmérsékletű legyen (a túl hideg töltelék túl gyorsan megköti a talpazásra szánt csokoládét és repedések lehetnek a bonbonunk talpánál, amitől gyorsabban megromolhat). A talpazáshoz is étcsokit választottam, hogy a fehércsoki édessége ne domináljon, és így is megjelenjen a színek kettőssége. Rövid hűtés után kifordítom a bonbonokat a formából. És már kóstolhatjuk is! 🙂rum walnut chocolates

///

Ráadás: igazi palacsinta!

crepe Suzette

crêpe Suzette, a franciák narancsos palacsintája

De, hogy ne lógjak ki túlzottan a kiírás alól, hoztam egy nagyon egyszerű palacsintás receptet is. Ez a franciák egyik legismertebb palacsintája, a Crêpe Suzette. Nagyon látványos is, mert tálaláskor meggyújtják a rálocsolt likőrt. A recept lényege a narancsos-likőrös cukorszirupban rejlik, ebben kell ugyanis megmártani a tetszőleges recept alapján elkészített palacsintáinkat. Ehhez a vajat, a narancshéjjal, narancslével és a cukorral összeforraljuk, pár percig hagyjuk forrni, hogy kicsit sziruposabb állaga legyen. A legvégén belelöttyintünk egy kevés narancslikőrt. A palacsintákat egyenként megmártóztatjuk ebben a forró szirupban, majd négyrétbe hajtjuk őket, elrendezzük őket egy tálon és nyakon öntjük a megmaradt sziruppal. Érdemes olyan tálra tenni, amit be tudunk tenni a sütőbe, hogy melegen tartsa a palacsintákat. Tálaláskor meglangyosítunk még egy kis likőrt, meggyújtjuk még a lábosban, és így locsoljuk rá a felsorakoztatott palacsintákra. Forró, narancsos, tüzes 🙂 kell ennél több?

crepe suzette with blood oranges

nem meglepő módon én vérnaranccsal készítettem 🙂

Recept

5-6 db palacsinta (tetszőleges recept alapján)
1 db kezeletlen narancs héja és leve (a gyümölcshúst is belevághatjuk)
2,5 dkg vaj
3 ek kristálycukor
4-6 cl narancslikőr (Grand Marnier, Cointreau, vagy akár házi készítésű)
gyufa/öngyújtó 🙂

crepe suzette on fire

lángoló Crêpe Suzette 🙂

Izgatott vagyok, remélem elnyeri a tetszéseteket az én két palacsintás receptem. Kíváncsi vagyok, a többiek milyen receptekkel rukkolnak elő, természetesen belinkelem majd ide az összesítő bejegyzést is.

Frissítés: íme az összesítő bejegyzés a SAD 30. fordulójáról az Egy falat Svájc blogon. Ha szeretitek a palacsintát, mindenképpen nézzétek meg, mert jobbnál jobb receptek gyűltek össze ebben a témában! A végén pedig még az is kiderül, hogy rögtön meg is kaptam a stafétát, így én rendezem a 31. fordulót! Köszönöm Szilvinek a felkérést és pár nap múlva jövök a kiírással, nagyon izgatott vagyok! 🙂

PAGE TOP