Újabb rovattal szeretném bővíteni a blogon olvasható írások táborát. A csokoládékészítés egyik mágikusnak tűnő részletéről lesz szó, avagy hogyan is lehet a kakaófa terméséből, a kakaóbabokból csokoládét készíteni.
Tudni kell, hogy a világ bonbonkészítőinek többsége nagyobb gyárak (pl. Callebaut, Valrhona, Amedei, Belcolade, stb.) által előállított csokoládét (ún. couverture) használ, mert a kakaóbabokból csokoládét nagy mennyiségben előállítani sokba kerül, időigényes, nagy gépek kellenek hozzá többek között. Tulajdonképpen a csokoládékészítő és a bonbonkészítő két külön szakma is lehet, ha úgy vesszük. (Hasonlóképp egy péknek sincs saját búzamezeje alapjáraton, hanem megveszi a búzából készített lisztet)
Nagyon sokáig a világon csak néhány olyan bonbonkészítő volt, aki az alapanyag csokoládét is maga állította elő. Ilyen Magyarországon például Szántó Tibor vagy a Rózsavölgyi. Az utóbbi években azonban egyre több kisvállalkozás (főleg Észak-Amerikában, Angliában) próbálkozik saját bean-to-bar csokoládékat előállítani.
Ez a trend nagyban összefügg a fairtrade, bio, környezettudatos szemlélet elterjedésével is. A csokoládékészítők közvetlenül az ültetvényről vásárolják meg a kakaóbabot, kikerülve a tőzsdét (ahol ugyan olcsóbb a kilónkénti ár, de a minőségre már nem mindig van garancia, az ültetvényen dolgozók pedig alig látnak valamit a babokért kifizetett összegből). Így egészen ritka kakaóbab fajtákra is rá lehet bukkanni, kis mennyiségeket is lehet vásárolni, sokan meg is látogatják személyesen a farmereket, és még bizalmibb viszony tud a két fél között kialakulni. Elképesztő például belegondolni, hogy milyen nagy gonddal ápolják és termesztik a kakaót ezeken az ültetvényeken, és a munkások legtöbbje azt sem tudja, mi történik ezekkel a barna babokkal, miután zsákokban elhagyják az ültetvényt. Nem tudják, mi az, hogy csokoládé, és még soha nem kóstolták.
Láttam régebben egy videót, amiben egy ültetvényre először került vissza olyan csokoládé, amit az ottani babokból készítettek. A munkások többsége azt hitte, ebből kávé vagy bor készül Európában, és nagyon csodálkoztak, amikor megkóstolták a csokoládét. Nagyon ízlett nekik, mert édes volt (szemben a nyers vagy száraz, de még pörköletlen babokhoz képest, amik nagyon keserűek is lehetnek), és azonnal szétolvadt a szájukban. Jó volt látni a gyermeki örömöt az arcukon, hogy megláthatták és megkóstolhatták végre a munkájuk gyümölcsét.
kakaóbabok egy órája a konsírozó gépben
Amikor néhány évvel ezelőtt megcsapott a bonbonkészítés szele, jóformán azt sem tudtam, miből készül a csokoládé. Most pedig ott tartok, hogy tegnap 32 órányi konsírozás (darálás-finomítás) után megszületett az első saját készítésű csokoládém afrikai kakaóbabokból. Napról-napra egyre többet tudok meg erről a csodálatos növényről, a kakaóról, és még mindig ámulatba ejt a sokfélesége. Csokis kalandjaim tehát újabb mérföldkőhöz értek, mert az elkövetkezendő néhány hónapban még jobban beleásom majd magam a bean-to-bar csokoládékészítés rejtelmeibe. Ennek nemcsak az az oka, hogy érdekel a téma, hanem az is, hogy a boltunk egyik beszállítója forgalmaz bean-to-bar készítéshez való gépeket, alapanyagokat, és a főnököm nem tudott ellenállni a gondolatnak, hogy saját csokit készítsünk. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy jelenleg én vagyok a boltban a legképzettebb csokoládékészítés terén, így hazahozhattam az egész csomagot, és itthon kísérletezhetek vele. A boltban jelenleg nincs erre megfelelő hely sajnos. Szeptembertől pedig, ha minden jól megy, újabb kurzuson veszek majd részt az École Chocolat szervezésében, természetesen mi másról, mint a bean-to-bar csokikészítésről fogok tanulni.
kakaóbabok 32 órája a konsírozó gépben
A tapasztalataimról és az élményeimről pedig részletesen beszámolok majd itt a blogon. Terveim szerint valamennyire rendszerezett módon szeretném veletek megismertetni a csokoládékészítés folyamatát, az egyes feldolgozási lépéseket, a termőterületeket, és az általam ismert bean-to-bar készítőket (néhányat már bemutattam: Benoit Nihant, Patrick Roger, Willie Harcourt-Cooze, Pierre Marcolini, Menakao, Omnom). Ha budapestiek vagytok (vagy akár csak emiatt szívesen odautaznátok), nagyon ajánlom a témában Szántó Tibor csokoládés kóstoló kurzusait, ahol az alapkurzus után termőterületenkénti részletes bemutatókon is részt lehet venni, és némelyiken még friss kakaógyümölccsel is találkozhatunk. (A kurzusokról nagyon jó leírás van Praliné Paradicsom blogján, én sajnos eddig még csak az alapkurzusra tudtam eljutni.)
konsírozó gép használat után 🙂
Addig is itt egy kép a frissen elkészült és temperált nyugat-afrikai kakaóbabokból készült első bean-to-bar csokoládémról. A hozzávalók: pörkölt kakaóbabtöret, finomítatlan nádcukor (demerara), extra kakaóvaj. 70%-os csokoládét készítettem, 600g kakaóbabtöret, 100g hozzáadott kakaóvaj és 300g nádcukor hozzáadásával.
nyugat-afrikai, pörkölt kakaóbabtöretből készült bean-to-bar 70%-os étcsokoládém
Az elkészült csokoládé egy részét nem temperáltam, csak kiöntöttem két 200 grammos formába, és pihentetem egy ideig. Állítólag megváltozik idővel a csokoládé íze, ha állni hagyjuk a készítés után (gondolom úgy, mint a bor, sajt és hasonlók). Úgyhogy kíváncsi vagyok, majd ha néhány hét/hónap múlva megkóstolom, érzek-e majd változást az ízében. Ezen nagyon jól látni azt is, milyen a temperálatlan csokoládé, ahogy a kakaóvaj kiválik a felszínén, és érdekes minták alakulnak ki. Angolul úgy hívják ezt a jelenséget, hogy “bloom” (virágzás), ami a szabálytalanul kialakuló pöttyök, csíkok, foltok megjelenésére utal.
érlelődő csokoládé (ageing)
érdekes, hogy mennyire különbözik a két minta
Remélem titeket is érdekel ez a téma, mert én most nagyon rákattantam 🙂 Hamarosan jön a folytatás! Addig is egyetek sok finom csokit!
A cambridge-i csokis körkép során említettem meg Alison Reed csodaszép bonbonjait, melyeket főként a főtéri piacon, illetve néhány borszaküzletben árul. Nagyon jól bánik a színekkel, igazán jó hangulatúak a vegyes bonbonjai, de tudni akartam, vajon az ízük is olyan jó -e, mint, ahogy kinéznek. Még áprilisban vettem tőle egy tejcsoki és egy étcsoki válogatást, összesen 12 csokit kóstoltam meg így tőle.
Étcsokoládés bonbonválogatás
(bal oldali 6 bonbon)
Kávé: szép vékony a burok, és nagyon elegáns az arany színű ecsetvonás. A töltelékben enyhe kávéízt érezni, de mindenképpen igazi kávé íze van, nem pedig aroma vagy instant kávé. Menta: a zöld és fehér pöttyös minta már sejteti a belül rejlő ízt, ami inkább mentolos, mint mentás. Tulajdonképpen az “aftereight” ízét hozza, vagyis menta kivonattal készült, nem pedig friss mentalevéllel, amit kicsit sajnálok. Narancs és Cointreau: megint segít a sárga és narancssárga színezés az íz kitalálásában. A narancs minden bizonnyal itt is narancsolaj, nem is túl intenzív, a Cointreau-t sokkal jobban érezni, de nagyon jó az összhatás. Cseresznye és Kirsch: csillogóan fényes piros burok, szinte vétek beleharapni! Az íz nem túl hangsúlyos, inkább az utóízben érezni a cseresznyét, alkoholt pedig szinte alig-alig. Málna: lila és rózsaszín burokba öltöztetett bonbon, leginkább a vattacukorra emlékeztet, és sajnos az íze is. Tipikus tömény málnaaroma íze van, amitől ki tudnak kergetni a világból. Ezért nagyon kár… Brandy: a fehér és barna pettyes bonbonban kellemesen alkoholos a töltelék. Nem vagyok nagy brandy szakértő, szóval csak annyit tudok mondani, hogy ízlett. 🙂
Tejcsokoládés bonbonválogatás (jobb oldali 6 bonbon)
Sós karamell: a piros-narancssárga spirálos dekorációról más ízre asszociáltam, de a töltelék szerencsére finomra sikerült. Kellemesen lágy karamell, enyhén sós (lehetne kicsit merészebb talán). Amaretto: sárga-narancssárga pöttyös mintát kapott ez a bonbon, belül pedig marcipános ízű finom amaretto likőrös ganache rejtőzik. Az alkoholtartalom egyáltalán nem túlzó, pont jók az arányok. Ezt étcsoki burokkal is szívesen megkóstolnám. Mogyoró: dekorációban a kávés utánzata csak tejcsokival, de sajnos itt a burok túl vastagra sikerült. Szinte alig fért bele ganache, az egész bonbon túl édes lett ezáltal. A töltelék sima tejcsoki ganache apróra vágott mogyoróval, aminek az ízét viszont alig érezni a tömény tejcsoki íz miatt. Vanília: sárga-narancssárga spirálos a dekoráció, nagyon üde színfolt a dobozban. A tölteléken pedig látszik és érződik is, hogy igazi vanília magok vannak benne, aminek nagyon örültem. Nem túl erőteljes az íze, de legalább nem aromás. Whisky: zöld-narancssárga mintázatú és kellemesen alkoholos az íze. A burok sajnos itt is egy kicsit vastag lett, de nem annyira vészes, mint a mogyorósnál. Rumos mazsola: az arany-bordó mintás bonbon az egyik kedvenc ízemet rejti. Imádok minden rumos csokit, úgyhogy nagyon bíztam benne, hogy ez sem fog csalódást okozni. Szerencsém volt, mert igazi finom rumos tejcsoki ganache-t kóstolhattam. A megszokottól eltérően (nagy örömömre) nem a közepén volt egy mazsola, hanem az egész töltelékben nagyon apróra vágva és magok nélkül volt jelen. Ez különösen tetszett.
Összességében azt mondhatom, hogy Alison bonbonjai egy picivel szebbek, mint amennyire finomak, bár jó úton járnak. Az alkoholos ganache-ok különösen finomak voltak, inkább csak az aromás ízűekért kár. Kézműves bonbon szempontjából elég jó az ár-érték arány is. Igaz, hogy a rövid eltarthatósági idő (2-3 hét) miatt mindig akciókat kényszerül tartani Alison, hogy minél kevesebbet kelljen kidobnia. A 12 darabos válogatás mellé még járt egy 6 darabos doboz is ajándékba például. A táblás csokiját és a többi apróbb termékét nem próbáltam, de nagyon tetszik, hogy sok szezonális csokival készül. Idén nyáron például készített kifejezetten a turistáknak szánt kis csomagokat, brit zászlóval díszített csokinyalókák és bonbonok voltak benne. Szeptemberben új külsővel és ízekkel fog jelentkezni, amit kíváncsian várok. Majd beszámolok róla, ha megkóstoltam őket. Csak így tovább, Alison! 🙂
Az idei nyaralásunk rendhagyó módon nem mediterrán tájakon, hanem a sok esőtől zöldellő, bárányokkal teli Skóciában zajlott. Már néhány éve tervezgettük, hogy kirándulunk egyet a skót felföldön, aztán egy eléggé extrém biciklis videó hatására beleszerettünk az egyik szigetbe, amit úgy hívnak Isle of Skye.
Készültünk sok esőre, zord időjárásra, és a helyi nyári specialitásra, a ‘midge‘ invázióra (skót muslica, ami úgy csíp mint egy szúnyog). Nem számítottam viszont arra, hogy ennyi érdekes és finom kézműves csokoládéval is fogok találkozni útközben. Pedig szakmai ártalomként mindig előre rákeresek az interneten, hogy vannak-e csokiboltok az adott helyen, ahova megyek.
Skót tájakon
Odafelé egy éjszakára megálltunk St. Andrews városában, ami több mindenről is híres. Itt született például a golf, valamint ide járt egyetemre Vilmos herceg, és itt ismerkedett meg Katalinnal. Természetesen a helyi egyetem is nagyon jóhírű.
Ebben a kávézóban randizott Vilmos herceg Katalinnal 🙂
Öt napot töltöttünk a mesés Isle of Skye-on, és igyekeztük bejárni a legfontosabb természeti látványosságokat. Bármerre is megy az ember a szigeten, mindenhol dombok és hegyek veszik körül, minden üde zöld, és a lankákon boldogan legelésznek a bárányok, tehenek. Nagy szerencsénk volt, mert az öt napból mindössze az első nap délelőttjén és az utolsó nap esett az eső. Így fel tudtunk mászni két hegyre is, láttunk egy csodálatos vízesések sorozatából álló patakot (úgy is hívják Fairy Pools, “Tündértavak“). Az esős napot pedig rövid városnézéssel és vásárolgatással töltöttük.
Nagyon sok napsütést kaptunk, szerencsénk volt. A zord hegyvonulat, a Black Cuilin, a sziget legmagasabb része.
“Fairy Pools”, azaz a tündértavak vidéke. Ennyi vízesést én még egy helyen nem láttam 🙂
“Old Man of Storr” – vagyis a Storr hegység “Öregember” nevű sziklájánál
Ekkor találtam rá az Isle of Skye Chocolates által készített bonbonokra, táblás csokikra és a skót fudge-ra, amit itt tabletnek hívnak. Nagyon hasonlít a fudge-ra, de nem annyira krémes, inkább porhanyós állaga van, és nagyon gyakran whiskyvel ízesítik. A bonbonokat is a szigeten készítik, több ajándéküzletben is találkoztam ezekkel a termékekkel. Egyszerű csomagolás jellemzi őket, de van néhány érdekes ízkombináció a bonbonválogatásokban.
Hazafelé megnéztük a Loch Nesst, bár szörny sehol se volt, sütött a nap. Viszont simogattunk skót felföldi marhákat, akik nagyon lazák voltak. 🙂
Hazafelé úton pedig Edinburgh-ban szálltunk meg, így városnézéssel töltöttünk ott egy estét és a másnap délelőttöt. Nagyon hangulatos város, sok-sok régi, magas társasházzal, dombra épült várral, és a városon belül több kisebb magaslati ponttal, ahonnan csodás kilátás nyílik az egész városra. Az egyik ilyen a Calton Hill, ahol a csillagvizsgáló épületét is találjuk, a másik pedig a Holyrood Park, ahol konkrétan egy óriási vulkanikus szikla emelkedik meredeken az ég felé, a másik oldalán pedig zöld lankás domboldal terül el, mindezt körbefonja egy futópálya is. A délelőtti sétánk ennek a megmászásával telt, aztán indulás előtt még feltankoltunk csokikkal is.
Edinburgh nagyon szép és csokikkal teli város.
Szerencsénkre a szállásunktól alig tíz perces sétányira egyszerre három hely is volt, ahol különleges, helyi készítésű csokikat lehetett találni. A legfontosabb, és legnagyobb a The Chocolate Tree (Csokoládéfa) nevű hely volt, ami bolt és kávézó is egyben. Jó időben az utcára is ki lehet ülni kis, mozaikkal díszített asztalokhoz. Bent tágas előtér fogad, két oldalt polcokon válogathatunk az általuk készített ízesített táblás csokik, bean-to-bar csokik, néhány más bean-to-bar készítő táblái közül, illetve találunk még itt saját készítésű csokis kencéket, kakaóbabot és kakaóbabtöretet, ízesített forrócsoki mixeket is.
Chocolate Tree, Coco Chocolatier és a Victor Hugo kínálata egy képen.
A kávézó kínálatában a hagyományos eszpresszó-latte-cappuccino mellett olyan különlegességekre bukkanhatunk, mint a többféle bean-to-bar csokoládéból készülő forrócsokik, házi készítésű fagylaltok és természetesen friss kézműves bonbonok. Mondanom sem kell, hogy mindent ki kellett próbálnunk, így többször is visszatértünk ide a látogatásunk során. Mindenről majd részletesen is beszámolok egy külön nekik szentelt bejegyzésben.
A másik két csokit is a közelben találtam, az egyik konkrétan az út másik oldalán lévő kis boltocskában volt. Coco Chocolatier névre hallgat az üzlet, és még a belvárosban is van egy boltjuk. Nagyon szép színes papírba csomagolják a táblás csokikat, amelyek között jópár finom ízkombinációt találtam. Emellett bonbonokat, minőségi kakaóport is árulnak.
A begyűjtött csokik nagy része (még volt néhány bonbon a Chocolate Tree-ből, de az utazást nem nagyon bírták, így nem voltak túl fotogének)
Végül a harmadik cég csokijait egy delikáteszboltban kialakított kávézóban találtam meg. Az interneten már kinéztem magamnak a színes csomagolásaikat, és végre egy készítő, akinek a neve nem a csoki-kakaó valamilyen átalakítása. Ocelot ugyanis a márkanév, egy fiatal pár alapította a céget, és készíti a táblás csokikat izgalmas ízekkel, vidám, színes csomagolással. Nagyon hívogató volt a választék, de elsőre itt is “csak” három táblát vettem. Maga a hely is amúgy megér egy kis leírást. Victor Hugo névre keresztelték ez a sarki delikáteszt, ahol főként francia, olasz és spanyol ínyencségeket találhatunk: méz, lekvárok, kekszek, tészták, italok, hűtőpultban sajtok és felvágottak, szörpök, joghurtok, helyben készített szendvicsek, croissant, tojásos lepények, lasagne. Utóbbiakat akár helyben is fogyaszthatjuk. Mi útrvalónak vettünk itt egy doubledecker nevű szendvicset, ami a nevéből adódóan két helyen is ketté volt vágva, hgoy még több minden férjen bele. Nagyon finom volt, és persze laktató.
Aztán sajnos búcsút kellett intenünk a skót tájnak és a skót csokiknak, de minden annyira tetszett, hogy biztos visszatérünk még ide. Ha tehetitek, ti is látogassatok el Skóciába, és Skye szigetére, mert csodás helyeket (és csokikat) lehet itt találni! 🙂
Ugye mindenki ismeri Willy Wonkát, a Charlie és a csokigyár című történet egyik főszereplőjét? Nem, nem róla lesz szó. Hanem egy igazi, hús-vér csokigyárosról, Willie Hartcourt-Cooze-ról (a helyében lehet, hogy Wonkára változtatnám a nevem). Ez a brit úriember ugyanis nagyon kalandos utat járt be, melynek végén egy saját tulajdonú venezuelai kakaóültetvény és egy dél-angliai saját csokigyár várta. Persze nem hullott az ölébe minden csak úgy, több évnyi tervezés, várakozás, rengeteg utazás, munka, és persze befektetés van a háta mögött.
Ezekről az élményeiről ír nagyon olvasmányos stílusban, képekkel is illusztrálva első könyvében, melynek címe: Willie csokigyára. A könyv természetesen nem lenne teljes egy fejezetnyi recept nélkül, így a történetet Willie saját csokis receptötletei követik.
Willie gyermekkorát egy dél-írországi farmon töltötte, ahol megismerkedett az önfenntartó gazdálkodás formáival. A zöldség- és gyümölcstermesztés mellett gabonát is termesztettek, és saját maguk őrölték meg a lisztet. Voltak állataik is, így tojásért, sajtért, tejért, vagy joghurtért sem kellett boltba menniük. A teheneket és bárányokat pedig általában eladásra tenyésztették. Willie bevallása szerint előbb fogott pisztrángot a helyi patakban, mint hogy megtanult volna biciklizni.
kakaóbabok minőségellenőrzése közben: 100 kakaóbabot kiválasztanak és félbevágnak, hogy ellenőrizzék mennyire volt tökéletes az erjesztés és a szárítás.
“Korán megtanultam, milyen értékesek a jó minőségű élelmiszerek.” (Willie Harcourt-Cooze)
Ezért is érte sokkhatásként, mikor apja unszolására Londonba kellett járnia iskolába, ahol az étel nem a termőföldről, hanem a szupermarketekből kerül az asztalra. De Willie azért így is megtalálta a módját, hogy tartalmas, egészséges ételeket egyen, és a baráti körében királyi lakomákat csaptak. Egy este azonban megtámadták őket és Willie-t megkéselték. Kórházi lábadozása alatt még inkább tudatosult benne, hogy nem érdekli az iskola, és mikor felgyógyult, ott is hagyta a középiskolát. Mostohaapja kapcsolatai révén elutazott Ausztráliába, ahol egy birkatenyészetben dolgozott. Nagyon kemény munka volt ez, de a szabadidejében megint hódolhatott a szenvedélyeinek: halászott, kengurura és emura vadászott, gyűjtögetett és sokat főzött. Az apja tragikus halála azonban újból felkavarta az életét, és egyik munkából a másikba ugrálva próbálta megtalálni végre a helyét a világban. Túrázott a perui hegyekben, dolgozott Londonban, aztán pedig egy fotós barátja révén eljutott az USA nyugati partjára is.
Los Angelesben találkozott össze újra Taniával, akivel a húszas éveik elején már kerülgették egymást, de akkor nem lett belőle semmi. Most azonban első látásra egymásba szerettek, és kalandos útra indultak. Willie ötlete volt, hogy menjenek Venezuelába, mert van ott egy barátja, akit meglátogathatnának. Több hónapig utazgattak Dél-Amerikában, és csak az esküvőjük miatt tértek vissza egy kis időre Londonba. Második venezuelai útjuk során jutottak el a Hacienda El Tesoro ültetvényre. Mindketten otthon érezték magukat Venezuelában, szerették az ottani ételeket, a zenét, az embereket, a változatos tájakat. Egy ismerősük pedig elvitte őket erre az ültetvényre, amit az idősödő tulajdonos éppen el szeretett volna adni. Azonnal beleszerettek a helybe, úgyhogy nem volt kérdés, hogy ide szeretnének költözni, bár az üzlet elég lassan jött létre, mert a tulaj felesége folyton meggondolta magát. Willie és Tania két évig éldegélt a környéken a lehetőségre várva, de belefáradtak, és szomorkodva visszatértek Londonba.
Egy évvel később egy telefonhívás azonban végre visszarántotta őket az álomvilágba. Megvehették az El Tesoro ültetvényt, ami 1640 óta működött kakaóültetvényként, de cukornádat és kávét is termesztettek rajta. Willie első felfedezőútjain mintegy hetven mangófát, szerecsendiófát, avokádófát, citrusokat és sok helyi egzotikus növényt is talált a farmon. A legcsodálatosabb mégis az a 12 hektáron elterülő kakaóültetvény volt, ahol ráadásul a legjobb minőségű Criollo fajta volt a legmeghatározóbb (a világ kakaótermésének kevesebb, mint 10-15%-a származik ebből a fajtából).
“2. Fejezet: Kakaófarmer leszek”
Nem tudom olyan jól visszaadni egy ilyen összegzésben, mennyire izgalmas lehetett, amikor szép lassan elkezdték életre kelteni a farmot, megtisztítani az ültetvényeket, rendszerezni a növényeket és közben milyen sok váratlan dologgal kellett szembesülniük (például találkozás egy mérgeskígyóval az őserdőben, vagy egy tarantulával a fürdőszobában!). Nem hiába írja Willie, hogy néha úgy érezte, egy David Attenborough film közepébe csöppent bele.
Az év fénypontja természetesen a kakaószüret volt. Hosszú és munkaigényes dolog a kakaó szüretelése, de a végeredmény minden fáradtságot megér. Willie-n is átsuhant az izgalommal teli érzés: kakaófarmer lett, aki élete első saját csokoládéját fogja elkészíteni a saját kakaóbabjaiból. Annyi év várakozás és utazgatás, útkeresés után végre megtalálta azt az életformát, amit keresett.
Időközben született három gyermekük is, és részben emiatt, részben pedig a venezuelai nehéz gazdasági helyzet miatt, a család végül mégis visszaköltözött Angliába. De a farmot nem adták el, hanem tovább folytatták a kakaótermesztést. Willie pedig a dél-angliai Devonban megépítette a csokigyárát.
a kakaószüret különböző fázisai: frissen kettévágott kakaóbab termés, a kakaóbabok erjesztése, majd napon való szárítása, bezsákozása.
A könyv első 110 oldalát tölti meg tehát Willie kalandos útja a kakaóültetvényen és a csokigyárban, csodálatos képekkel illusztrálva. A második részben pedig természetesen jönnek a kakaós, csokis receptek, melyeket sokszor a helyi, venezuelai konyha ihletett. Willie hangsúlyozza, hogy ő a kakaót (100%-os kakaótartalmú csokoládé tömböt) fűszerként, ételízesítőként is használja sós ételekbe, például ragukba, egytálételekbe, hiszen az intenzív ízek magas hőfokon is megmaradnak a kakaóban.
Az első receptek a reggeli témakörét merítik ki: venezuelai forrócsoki többféle ízben (víz alapú!), chillis-paradicsomos tükörtojás reszelt kakaóval a tetején, churros (spanyol, olajban kisütött tésztacsíkok), kakaós kenyér. A második fejezetben ebédre és vacsorára találunk főétel recepteket, ahol a kakaót/keserűcsokoládét a sóhoz hasonlóan ízesítésre (és emiatt ízlés szerinti mennyiségben) alkalmazhatjuk: gazpacho (hideg uborkás paradicsomleves), sütőtök krémleves, mexikói csirkepörkölt (mole) chillivel és kakaóval, csokis csirkemájpástétom, csokis-porcini gombás rizottó, bolognai spagetti, házi csokis ketchup. Bevállalósoknak ajánlom ezeket a recepteket. 🙂
Hagyományos módszer a csokoládé felhasználására: töményen csokis, forró lávasüti, folyékony csokis belsővel!
De nem maradhatnak ki az egyértelműen kakaóhoz és csokihoz köthető édességek receptjei sem: csokitorta, muffin, brownie, csokis műzliszelet, csokis-gyümölcsös sajttorta, étcsoki fagyi, tiramisu, trüffelgolyók, habcsók, csokis keksz, stb. Ha még nem vagyunk elég merészek, hogy sós ételekben is kipróbáljuk a csokoládét, ezekben a receptekben biztosan nem fogunk csalódni.
Hamarosan hozok egy receptet is a könyvből, sőt Willie második könyvét is bemutatom majd a későbbiekben, abban már csak receptek vannak. A csokiboltunkban pedig megtalálható Willie csokijainak egy része, úgyhogy a kóstoló rovatban majd hozok róluk egy rövid beszámolót. Végül pedig egy idézet a könyvből (saját fordítás):
“Remélem, hogy egy nap majd az emberek ugyanolyan szakértelemmel fogják kezelni a csokoládét, mint a borokat. Edzeni fogják az ízlelőbimbóikat, hogy felismerjék, pontosan akkora különbség van egy-egy csokoládé minőségében, mint amennyire a habzóbor és a pezsgő eltér egymástól. A kisboltban megvásárolt táblás csoki nem valószínű, hogy akár csak egy hajszálnyit is megmutat a kakaó ízének csodálatos tárházából, de ha adsz egy esélyt, és kipróbálod ezeket a recepteket, talán megérted, mennyire különleges és mindent átalakító hozzávaló is a kakaó valójában.” /Willie Harcourt-Cooze/
Az a szuper dolog történt, hogy visszaköltöztünk Cambridge-be! (Nagyrészt ez volt az oka a hosszas csendnek itt a blogon). A már ismert kis csokiboltba térhettem vissza dolgozni (lásd lejjebb), így szerencsére nagyon gyorsan visszarázódtunk az angliai hétköznapokba. Mintha nem is utaztunk volna el innen egy évvel ezelőtt.
Nem maradhat el tehát a helyi csokis körkép sem. Viszont annyi csavarral, hogy ezt a posztot már április óta írom, mert tavasszal tettünk két kis angliai kiruccanást is Brüsszelből, így a képek még a húsvéti kínálatot is mutatják helyenként. Frissítésnek azonban a végére hoztam némi fagyis és hajókázós hangulatképeket is. Szeretném tehát egy kicsit a cambridge-i csokis kínálatot is bemutatni, hátha valakit erre fúj a szél, most már tudni fogja, hol érdemes kóstolni. 🙂
St John’s College kápolnája
A város viszonylag kis méretének ellenére elég jó a csokibolthálózata. Van négy csokibolt, két édességbolt, egy fudge bolt (tejkaramella) és a főtéri piacon is árul egy lány bonbonokat. Emellett persze a szupermarketekben is változatos kínálattal találkozhatunk. Leírásomban én most három csokiboltra és a piaci bonbonokra szorítkoznék.
Hat évvel ezelőtt nyílt meg ez a kis csokibolt, melyet egy angol-francia házaspár vezet. Az egész üzlet franciás hangulatot áraszt, és ez a termékeken is visszaköszön, hiszen főként belga és francia bonbonokat, táblás csokoládékat, forrócsoki különlegességeket, drazsékat, stb. árulnak. Különlegessége a boltnak, hogy a középen található bonbonospult önkiszolgáló, antik kockacukor csipeszekkel válogathatjuk ki magunknak a francia fantázianévvel ellátott bonbonokat egy kis papírkosárba, amit aztán a pénztárnál becsomagoltathatunk.
a Chocolat Chocolat bonbonválasztékának egy része
Az egyik sarokban pedig egy kis konyhát is kialakítottak, ahol szinte minden nap készül friss csokoládé. Ezek vékony, hullámos csokilapokként kerülnek ki fonott kosarakba, amiből tetszés szerinti mennyiséget kérhetünk, sőt, díszcsomagolásként úgynevezett csokis csokrot is köttethetünk magunknak (egy papírtölcsérbe kerülnek a letördelt darabok, amit celofánba csomagolnak). Nekem a karamellizált mogyoródarabokkal és tengeri sóval megszórt karamelles tejcsoki a kedvencem, de nagyon jók még a szezonális ízek is.
a helyben készített hullámos csokitáblák nagyon jól mutatnak a fonott kosarakban
Még egy ismertetőjele a boltnak a minden nap frissen készített, sűrű forrócsoki, amit kis eszpresszós papírpohárból kortyolgathatunk.
A jó időre való tekintettel már a nyári szezon sztárja, a 6-ízben kapható olasz fagylalt is visszakerült a palettára (ezt általában március-áprilistól október végéig árusítják). Az elmaradhatatlan csoki-vanília mellett (belga étcsokiból és igazi vaníliával!) van még piemonti mogyorós, brontei pisztáciás fagyi, intenzív színű és ízű eper és mangó sorbet. Ismerem mindegyiket, és még így is olyan nehéz választani… Újdonság pedig a hétvégenként kapható brownie, macaron és habcsók változatos ízekben, melyeket helyi készítők hoznak frissen a boltba minden pénteken.
friss macaron szín- és ízkavalkád (legjobb a citrom-passiógyümölcsös)
Most nem vettem itt csokit, mert azokat már ismerem. Nem titok, hogy itt dolgoztam több mint egy évig, és én is készítettem a hullámos csokitáblákat nap mint nap. 🙂 Most pedig ide tértem vissza dolgozni, úgyhogy biztosan fogok még hozni kulisszatitkokat a bolt életéből.
Hotel Chocolat
Hotel Chocolat Cambridge
Talán ez a legnagyobb riválisa az előző boltnak, főleg mivel a nevük is hasonlóan franciás. A két bolt dizájnja viszont nem is lehetne eltérőbb egymástól. Itt minden fekete-fehér, mint Pierre Marcolininél. Igazándiból első ránézésre azt is hihetnénk, hogy nem is csokibolt, hanem ékszerüzlet vagy parfüméria. Az egész nekem kicsit steril, de ezt már Marcolini boltjának jellemzésekor is írtam. Ízlés kérdése persze, és nyilván van mögötte rengeteg marketing is. Különbség még, hogy ez egy láncolat, amelynek már külföldön is vannak boltjai. Méretét tekintve tehát messze meghaladja a kis családi vállalkozást. Saját kakaóültetvényük van Santa Lucia szigetén, egyes boltjaikban pedig étterem vagy kávézó is működik.
A furcsa az egészben, hogy eléggé gyárinak néznek ki a csokik, nem lehet egyenként válogatni, mert a bonbonok 6-osával vannak csomagolva. Pedig az általuk rendszeresen kiadott magazin (The Pod – azaz a kakaóbabtermés) mindig bemutatja valamelyik csokikészítőjüket, a bean-to-bar táblákat megalkotó munkatársaikat, tehát elvileg mégsem teljesen gyári a dolog. Egészen különleges termékeket is találunk a polcokon, mint például a kakaóval dúsított (és emiatt sötétbarna) száraztészta, kakaós pesztó, fehércsokis tormakrém, csokis balzsamecet, portói borok csokikóstoláshoz. Nemrég pedig saját szakácskönyvük is megjelent, ahol megtaláljuk ezeknek a receptjét is többek között. Elsőként néhány bonbont és három mini táblás csokit (35g) vettem, mert nagyon kíváncsivá tett a 75%-os tejcsokijuk. Hozok majd részletes leírást is róluk.
Thorntons
Thorntons Cambridge
Ez a legrégebbi csokibolt az összes helyi cég közül, ugyanis 1911-ben alakult meg Sheffieldben. Azóta az egyik legnagyobb angliai csokigyárrá nőtte ki magát. Saját boltjaikon kívül a termékeiket megtaláljuk a nagyobb szupermarketek polcain is (főként a válogatott desszertesdobozokat). Egyenként itt sem lehet bonbont válogatni, inkább csak a kisebb-nagyobb díszdobozok közül választhatunk. Árulnak még ízesített karamellát, cukorkákat, drazsékat és fagyit is. Most nem kóstoltam náluk semmit, de még az első angliai utam során vettem egy banános karamellt, ami akkor nagyon ízlett, és akkor óriási dolog volt számomra betérni a boltjukba. Igazándiból nem is sugallják, hogy kézműves lenne a termékük, a promócióik is mindig inkább az 1-et fizet 2-t kap, és ehhez hasonlókra szorítkoznak, én olyan alsó-középkategóriásnak mondanám őket.
a Thorntons húsvéti kirakata
Alison’s Chocolates
Alison Reed kézműves bonbonjai a piactéren
A végére tartogattam egy igazi kézműves készítő termékeit. Alison egy kedves, kissé visszahúzódó lány, 2013 májusában kezdte el árusítani a bonbonjait a cambridge-i piacon, majd fokozatosan már kisebb boltokban és az interneten is elérhetőek a fényes, színes üveggolyókra hasonlító csokijai. Bevallom, először simán elmentem a standja mellett, mert azt hittem ékszereket árul. 🙂
Szinte sajnáltam megenni őket, annyira szép az összes bonbon. Eleinte csak félgömböket árult, mára már a szezonális kollekcióiban előfordulnak szív és kocka alakú bonbonok, valamint trüffelgolyók is. Emellett kis táblás csokit is vehetünk nála, a legjobb szerintem az ‘art bar‘ elnevezésű tejcsoki, amit mindenféle színnel fröcskölt össze és robbanócukorkával szórt meg. Most, amikor húsvét előtt vásároltam tőle, már természetesen csokitojásokkal is készült, ezek is mind nagyon szép színes fényűek voltak, a belsejükben pedig trüffelgolyók rejtőztek.
Ezúttal a Hotel Chocolat és Alison csokijait próbáltam ki. A későbbiekben természetesen részletes kóstoló beszámolót hozok majd ezekről a finomságokról is.
Cambridge piactere
Cambridge persze nemcsak a csokik miatt jó hely. Kedvenc elfoglaltságunk, mikor itt vagyunk, hogy lesétálunk a folyópartra és nézzük a csónakázókat, a lakóhajókat, elsétálunk a folyó mentén a Cambridge déli részén található kerti teázóhoz (The Orchard), ami egy gyümölcsfaliget közepén áll, így jó időben a fák alatt ücsöröghetünk egy csésze English Breakfastot kortyolgatva, lekvárral és clotted creammel megkent gyümölcsös bucit majszolva.
csónakázás a folyón
Vagy bringára pattanunk, és úgy járjuk be a várost és környékét. Imádnivaló kis városka ez, de ‘AZ’ egyetemet senki ne keresse, ugyanis a cambridge-i egyetemnek nincs főépülete, mivel harmincnál is több ún. College alkotja, ezeknek mind saját épülete van. A leghíresebb persze a King’s College kápolnájának épülete, minden képeslapon és ajándéktárgyon rajta van. A fentebb említett fudge bolt (Fudge Kitchen), és két cukorkabolt (Hardy’s Sweetshop, Ye Olde Sweetshoppe) is található a King’s College utcájában, úgyhogy ide is mindenképp érdemes elsétálni.
Whittard, minőségi teák és kávék boltja
És ahogy az elején igértem, jön egy kis fagyi. Cambridge tele van nagyon jó gasztrós helyekkel, kistermelői boltokkal, független kávézókkal, éttermekkel, utcai árusokkal. Az édességek terén pedig az egyik legjobb ilyen a Jack’s Gelato, azaz nemes egyszerűséggel a cambridge-i születésű, de a világot megjárt főszakácsból fagyikészítővé vált Jack olasz fagyija. Róla szintén fog jönni egy külön bejegyzés, mert megérdemli. 🙂 Addig legyen elég egy kép az egyik háromgombócos fagyinkról.
Jack’s Gelato fagyija felülmúlhatatlan! A képen: extraszűz olívaolaj, narancslekvár és marsala vanília fagyi triója
Annyira mázlis vagyok egyébként, hogy a csokiboltunkban árult fagyit is Jack készíti, szóval könnyű dolgom van, ha ilyen finomságra vágyom. A bolti kínálatból a mangó és a pisztácia az abszolút kedvencem, de egyébként Jack sokkal egzotikusabb és izgalmasabb ízeket is készít, ahogy ez a képről is már kiderült.
Nem tudom, mennyire jött át, hogy Cambridge milyen szuper hely valójában. De remélem kedvet kaptatok, hogy ellátogassatok ide egyszer. Az eső miatt aggódókat pedig szeretném megnyugtatni, hogy a meteorológiai mérések szerint Cambridge-ben összességében kevesebb eső esik egy évben, mint Barcelonában. Egyébként tényleg ez Anglia egyik legszárazabb pontja. Ráadásul csodaszép! 🙂
Mázlis vagyok, mert van egy világjáró barátnőm, Zsuzsi, aki legutóbbi izlandi útjáról igazán különleges csokikkal tért haza. Na jó, bevallom, hogy mielőtt elment, utánajártam, van-e valami jó csoki a szigeten, és így találtam rá az OmNom csokikra. Már a neve is olyan vicces, angolul annyit tesz NyamNyam. 🙂 Szépen megkértem Zsuzsit, aki hozott is nekem három színes táblát.
Az OmNomot a fővárosban, Rejkjavikban készítik, és ráadásul bean-to-bar jelleggel, azaz a kakaóbabok feldolgozását is ők végzik. Elsőre mégis a csomagolás az, amin megakad az ember szeme. Üde színek, természetesség, játékosság és mérnöki dizájn jellemzi őket. A három tábla összecsomagolva olyan, mintha kis könyvecskék lennének díszcsomagolásban. Mindegyik csoki más színű és más állatot ábrázoló karton borítékba van csomagolva, amit egyszerűen visszazárhatunk felbontás után. A táblákat még egy a logójukkal díszített papírba is becsomagolták.
Két fehércsokit és egy tejcsokit kóstoltam tőlük, pedig én inkább étcsoki párti vagyok. Ezek azonban nagyon is eltérnek a megszokott fehér- és tejcsokitól. Mondom is, hogy miért.
“Piszkos Szőkeség” 🙂
Dirty Blonde 36% – fehércsoki
Azaz “Piszkos Szőkeség”. A baglyot ábrázoló sárga csomagolás egy tejeskávé színű táblát rejt. Külön nem jelzik, de az ízéből nekem úgy tűnik, hogy karamellizált fehércsokival van dolgunk. Ez azt jelenti, hogy a fehércsokit olyan hőhatásnak teszik ki, melynek során a benne lévő cukor karamellizálódik. Fehércsokira egyáltalán nem emlékeztet az íze, inkább olyan, mint egy krémes vajkaramella, viszont nem annyira édes. Van egy enyhe égetett karamelles utóíze is, de ez már csak a lecsengésben jön elő. Ha valaki nem szereti a fehércsokit, annak mindenképpen ajánlom, mert ez egy egészen más világ. A 36%-os kakaóvajtartalom nagyon magasnak számít, hiszen egy átlagos bolti fehércsokiban mindössze 20-25% körül mozog ez az érték (nyilván annyival több cukrot tesznek bele).
sós édesgyökér (fehércsoki!!!)
Lakkrís + Sea Salt 38% – fehércsoki
Ha nem tanulmányozom át a csomagolást, akkor simán beírtam volna, hogy ez tejcsoki. A képeken is jól látszik, mennyire világosbarna a színe. De nem. Ez fehércsoki. Az összetevői között ugyanis nincs kakaómassza, csupán kakaóvaj, nádcukor, izlandi tejpor és ízesítésként perzsa édesgyökér és izlandi tengeri só. 38%-os kakaóvajtartalmával veri az előző 36%-os fehércsokit, de olyannyira, hogy ránézésre tényleg tejcsokinak tűnik. Talán az édesgyökér is sötétített a színén? Az alapízét viszont nehéz érezni, mivel az édesgyökér nagyon erőteljes aromájú, ráadásul ezt a tengeri só még jobban kihozza. Egyértelműen a kirakodós vásárok cukorkás standjairól is ismert fekete színű bocskorszíj/medvecukor ízt érezni, eléggé intenzíven. Hosszú percekig a szájban marad az íze. De hogy ez fehércsoki… még mindig nem tértem magamhoz 🙂
dark-milk karamellel
Dark Milk 55% – tejcsoki
Ezek után most mondhatnám, hogy ez meg étcsoki… Mert majdnem az. Hiszen 55%-os kakaótartalommal simán elmehetne már átlagos étcsokinak is akár. Viszont tejport adtak hozzá, így már átkerül a tejcsoki kategóriába. Az utóbbi években nagyon elterjedtek az ilyen “dark-milk” vagy “strong milk” (magas kakaótartalmú tejcsoki) csokik, ez is ide tartozik. Érdekessége, hogy karamellizált cukrot adtak hozzá, így tényleg máshogyan édes, mint egy sima tejcsoki. A kakaós íz nagyon telt, már-már szinte kesernyés is, mintha étcsoki lenne, de közben a tejpor miatt lágy és krémes marad. Nekem nagyon tetszik ez a fajta tejcsoki, ez egyébként a Dominikai Köztársaságból származó kakaóbabokból készült.
Igen, “zserbó” :), csak hiányzik a nevéből egy ‘e’ betű, szóval nem biztos, hogy van köze a mi Gerbeaud-nkhoz. Viszont nagyon jópofa, mackós alkatú, dörmögő hangú pasi, aki nem titkolja, mennyire vonzódik az ázsiai, ezen belül a kínai kultúrához. A logója sem véletlen, a csokoládé szó kínai jelekkel írva.
A brüsszeli csokifesztiválon tartott kóstolóján el is mesélte, hogy mindig nagyon sok kínai barátja volt, tanult is kínaiul, és az egyetemi évei után több évet is töltött kint Kínában. Fejébe vette, hogy ő majd meghódítja csokoládéjával a nem túl édesszájú kínaiakat. Aztán a valóság elsőre kicsit arcon csapta, teljesen hülyének nézték. De nem adta fel, megpróbált rájönni, mi az, amin keresztül mégis eljuttathatná a csokoládé szeretetét a távol-keletre. Így alakult ki a mostani palettája, amit főleg fűszerezett csokitallérok, csokiba mártott aszalt gyümölcsök és olajos magvak jellemeznek. Emellett csak egy egészen kis választéka van friss, területszelektált kakaóbabokból készült ganache bonbonokból.
Brüsszel központjában található a boltja, ami egyben kávézó/bár (minőségi borokat is árul) és műhely is (rendszeresen tart tanfolyamokat az érdeklődőknek). Szlogenje sem átlagos, egyenesen azt állítja, hogy az ő csokija széppé tesz! Na, több se kellett nekem, elsőként a fűszeres csokitallérokra esett a választásom. Cseles, mert fel vannak sorolva az összetevők a doboz hátulján, de nem tudni, melyik tallér melyik ízt rejti. Csak találgatni lehet. Izgalmas kis játék ez!
egyszerű, letisztult dizájn jellemzi a csomagolást
Természetesen megtaláljuk a szokásos ízeket: gyömbéres étcsoki, speculoos-os tejcsoki (belga gyömbéres keksz), chillis étcsoki, kakaóbabtöretes étcsoki, kandírozott narancsos étcsoki. Aztán jönnek az izgalmasabb kreációk, mint például a sós tejcsoki (és itt a tejcsoki sem akármilyen, 50%-os kakaótartalmú!), yuzus étcsoki (japán citrusféle), fehér- és feketeborsos étcsoki. De volt egy tejcsokis tallér, amin nagyon meglepődtem. Erőteljes fűszerillata volt, aztán az íze is egészen intenzív volt. Egy íz, amit jól ismerek. De mi ez? Mi ez? Zakatolt a fejemben, közben próbáltam a szám minden sarkába eljuttatni a felolvadt csokit, hátha valamelyik receptor felvillan, hogy “ez az!”. Csak pár másodperc lehetett, de nagyon érdekes játszma volt ez a szám és az agyam között 🙂 A csoki pedig köményes volt! Ilyet én még nem is hallottam, eszembe sem jutott volna ez a párosítás, ha ezt nem kóstolom. Meglepően finom volt. Ráadásul pont a csokifesztiválon ezüst érmet is kapott érte Laurent, szóval tényleg le a kalappal! 🙂
Már a csokifesztivál képes beszámolójánál megmutattam ezt a képet a csokicsónakról, ami telis-tele volt finomságokkal. Laurent Gerbaud kóstoló előadása elképesztően izgalmas és vicces volt, és persze finom is! Szigorúan meghatározott sorrendben kellett haladni az egyes falatokkal, szinte mérnöki tervezés szerint. Igyekeztem röviden összefoglalni, de 13 tétel volt, így mégis kicsit hosszú lett a végére. Legyen nálatok egy kis jó minőségű csoki, mert garantálom, hogy meg fogjátok kívánni olvasás közben 🙂
Laurent Gerbaud csokival teli csónakja
A legelső csoki egy szimpla 70%-os étcsoki pasztilla volt, forastero babokból. Ez az, amit ipari mennyiségben, főleg afrikai kakaóbabokból állítanak elő a nagy csokikészítő cégek (pl. Belcolade, Callebaut). Elsőre nem volt vele semmi baj, étcsoki, amit mindenki ismer. (Ez az, aminek a kilónkénti tőzsdei ára Benoit Nihant szerint 3-3,5 dollár)
A következő tétel már izgalmasabb volt (és ez még csak a 2.), egy 72%-os madagaszkári étcsoki tallér, trinitario babokból. Ennek kilónkénti ára Laurent szerint már eléri a 12-16 dollárt is. Igazán gyümölcsös, aromás az íze. Máris feltűnő a különbség az előző, silányabb keverék babokból készült tömegcsokoládéval szemben.
Ezután egy igazi különlegesség jött. Egy vastagabb kocka csoki, venezuelai Chuao criollo babokból, 75% kakaótartalommal. Már többször írtam, hogy a Chuao az egyik kedvencem, most sem csalódtam. Annyira lágy és krémes volt ez a csoki, mintha tejcsoki lett volna. (Látjuk ugye, hogy a legsilányabb minőségű forastero babokkal kezdtünk, aztán jött a közepesen jó trinitario, végül pedig a csokik királynője, a venezuelai Chuao criollo!)
Negyedik volt a Laurent számára az olasz Domori bean-to-bar készítők által létrehozott keverék. Ez is egy 75%-os étcsoki volt, melyben madagaszkári, equadori és perui babokat használnak. Nagyon jól eltalálták az arányokat, hiszen a madagaszkári és a perui csokik is általában eléggé gyümölcsösek, fűszeresek, de azért az afrikai babok mindig egy kicsit vadabbak is. Itt igazi harmóniában vannak az egyes ízjegyek.
Ezek után jöttek a különböző olajos magvakkal és aszalt gyümölcsökkel társított csokoládés falatkák. Elsőként egy étcsoki korong, rajta pörkölt, sós (!) pisztácia. Laurent nevetve mondta, hogy itt a só tulajdonképpen csak elősegíti, hogy az emberek teljesen függővé váljanak, ez annyira addiktív. Nem tudom, kinek jutott eszébe először, hogy sót tegyen a csokihoz, de nagyon nagy hála neki érte. És ez a pisztáciás kreáció pedig tényleg leírhatatlanul jó volt. Persze nem mindegy, milyen pisztáciát használunk, szerintem a bolti sózott pisztácia sokszor méregsós, érdemes inkább otthon magunknak megpörkölni és finom tengeri sóval megsózni.
A hatodik falat egy étcsoki korong volt úgynevezett perzsa bogyóval, amiről kis kutakodás után kiderült, hogy magyarul sóskaborbolyának hívják. Rettentően savanyú bogyó, viszont állítólag teli van C-vitaminnal és emésztési panaszok esetén hatásos lehet. Őszintén szólva, ez nem igazán tetszett, túl savanyú volt nekem, bár az étcsoki valamelyest enyhítette az összhatást.
Csokiba mártott aszalt gyümölcsök következtek, elsőként egy aszalt sárgabarack, ami a megszokotthoz képest viszonylag savas ízzel rendelkezett, de egész jó egyensúlyba került mindez a csokinak köszönhetően. A következő aszalt füge viszont teljesen levett a lábamról. Egyébként is imádom a fügét, frissen és aszalt állapotában vagy lekvárban is. Tökéletes volt ennek a fügének az állaga. Puha volt, krémes és szinte szétolvadt a számban. Csillagos ötös! 🙂
Nem maradhatott ki a közkedvelt orangette sem, a csokiba mártott kandírozott narancshéj. Nem volt kellemetlen utóíze, nem volt ragacsos vagy rágós, csupán intenzíven narancsos és csokis. Mondjuk nem is számítottam másra! Bár kicsit jobban érdekelt volna a kandírozott kumquat vagy a yuzu, de ebből most nem kaptunk ízelítőt sajnos.
Már kezdtem betelni (pedig én mindegyik tételből csak egy kis harapást ettem (a többit később, hazaérés után fogyasztottam el), de még négy tétel hátra volt. Sorban a tizedik egy equadori területszelektált babokból készült ganache kocka volt, nagyon kellemes aromákkal, letisztult kakaóízzel.
Tizenegyedik volt a sorban Laurent legkelendőbb terméke, az étcsokiba mártott kandírozott gyömbér csík. Szeretem a gyömbért, de én is találkoztam már kőkeményre száradt, agyoncukrozott, ragadós fajtával. Itt egy szinte gyufaszál vékonyságú darabbal volt dolgunk, cukorréteg nélkül, szinte átlátszóra főzött gyömbér, zselés de nem ragacsos állaggal, és tökéletes kiegészítője volt a körülötte lévő étcsokoládé. Nem csodálom, hogy ez a legnépszerűbb terméke.
De a csúcspont vitathatatlanul a tizenkettedik falat volt. Aprócska trüffelgolyó, a tetején kakaóbabtöret. Laurent utasított minket, hogy ezt csukott szemmel, egészben együk meg, ne harapjuk ketté. Én csaltam (részben, mert már teli voltam, részben pedig mert kíváncsi vagyok), és félbeharaptam a kis golyóbist. Belül folyós pralinékrém volt, de nem akármilyen. Piemonti mogyoróból és sózott pisztáciából készítette, kakaóbabtörettel dúsította, mindössze 10% cukortartalma volt az egésznek. Tényleg nem volt édes, de olyan ízrobbanás volt a számban tőle, hogy végül megadtam magam, és megettem a másik felét is 🙂 Laurent ezt csak szerényen Ferrero Rocher Deluxe-nek hívta. Csak halkan jegyzem meg, hogy ez fényévekkel jobb volt bármilyen mogyorókrémes tölteléknél, amit valaha kóstoltam. A sózott pisztáciának hála pedig az addikció is garantált 🙂
A végére maradt egy újdonság, valentin-napra készült vele ezért szív alakú volt a csoki. Ez pedig az ő Bounty-imitációja volt, természetesen teljesen kiforgatva. Kókusztejszínnel készült perui étcsoki ganache volt, a tetején kókuszreszelékkel. Nagyon finom volt, bár az előzőt nem tudta semmiképp felülmúlni.
Huhh! 🙂 még az írástól is teljesen eltelítődtem, ahogy visszagondoltam, milyen finomságok voltak ezek!
Őszinte vallomás 🙂 Nincs benne: hozzáadott cukor, vaj, alkohol, tartósítószer, mesterséges aroma, adalékanyag. De tele van szeretettel!
Majdnem el is felejtettem! Az elején, a legelső csokipasztillának csak a felét szabadott megenni. Itt a kóstoló végén kellett megkóstolni újra a másik felét. Így, ennyi intenzív íz után érződött csak ki igazán, mennyire lapos, egyenízű is valójában ez a csoki. Nem mondom, hogy nincs létjogosultsága ennek a fajta csokinak is, persze van, de azért fontos belátni, hogy még ennél a “minőségi belga étcsokoládénál” van feljebb, bár ennek ugye ára van. Szerintem megéri a minőséget előtérbe helyezni, hiszen egészen fantasztikus ízélményekben lehet részünk anélkül, hogy befalnánk egy egész tábla csokit bánatunkban/örömünkben.
Ti mire szavaztok ha csokiról van szó: mennyiség vagy minőség?
A heti könyvajánló rovat receptes része következik. Ezen a héten Paul A. Young: Csokis kalandok című könyvéből hoztam két desszert receptet, mert a bonbonjai mellett ezek ragadták meg elsőre a fantáziámat. Ráadásul igazi vasárnapi, ünnepi desszert is lehet belőlük akár. Ezekkel a receptekkel pedig az aktuális VKF! 71. fordulójára is benevezek, mert épp a kedvenc szakácskönyv a téma. Ahogy a múlt héten már megírtam, Cambridge-ben jutottam hozzá ehhez a könyvhöz, a korábbi munkahelyemen, egy unalmas ebédszünetben kezdtem el lapozgatni. Azonnal megtetszett, és nemsokára már a könyvespolcomon találta magát. Szinte mindig fellapozom, mikor valami újdonságot szeretnék kipróbálni, mert ebben egészen különleges ízpárosítások is vannak. Szeretem a könyv hangulatát is, olyan borongós, régies, mint egy megsárgult szakácskönyv.
Az első recept, amit választottam egy könnyed reggeli turmix. Különlegességét a kakaóbabtöret és az igazi vanília adja.
Kakaóbabtöretes-vaníliás turmix
Recept
2 ek. kakaóbabtöret
250 ml tej
250 ml görög joghurt
egy vaníliarúd kikapart magjai
1-2 ek méz (ízlés szerint)
Az összes hozzávalót turmixgépbe teszem és addig turmixolom, míg a kakaóbabtöret teljesen felaprítódik. Kész is. Két pohárnyi lesz belőle. Natúr joghurtot használtam görög joghurt helyett, így kicsit savanykásabb lett a végeredmény, mintha görög joghurttal készítettem volna, de tényleg nagyon frissítő volt a reggeli mézes pirítósom mellé.
A második recept pedig akár igazi ünnepi torta is lehet. A kakaós tésztát selymes tengeri sós ganache és karamellizált, sós pekándió teszi tökéletessé.
Tengeri sós, csokoládés torta pekándió grillázzsal
Recept
175 g vaj
75 g nádcukor
2 tojássárgája
250 g liszt 50 g kakaópor
200 g jó minőségű étcsokoládé (min 60%)
200 ml tejszín (30%)
200 g nádcukor (én csak 50 gramm lágy barnacukrot használtam)
(1 tk glükózszirup/méz) 5 g tengeri só
100 g nádcukor
1 tk tengeri só
100 g pekándió
A tésztával kezdem. A puha vajat a cukorral kikeverem, hozzáadom a tojássárgáját és 35 ml vizet. Ezután fokozatosan hozzáadom a kakaóport és a lisztet, amíg lágy de gyúrható masszát nem kapok. Ha még ragad, adjunk hozzá egy kevés lisztet. A tésztát fóliába csomagolva hűtőbe teszem legalább egy órára. (Akár két nappal előre is elkészíthetjük, sőt le is fagyaszthatjuk a tésztát). Lisztezett felületen akkorára nyújtom a tésztát, hogy túllógjon a tortaforma szélén. Óvatosan beleteszem a kinyújtott tésztát a formába, jól belenyomkodom az aljába, és a széleken is. A túllógó részeket levágom, ezekből nekem két egyszemélyes minitart is kijött még. A formát 15 percre visszateszem a hűtőbe, hogy a tészta kicsit visszakeményedjen.
Sütőpapírt teszek a tésztára, és sütőlencsével/rizzsel/szárazbabbal vakon sütöm 180°C fokra előmelegített sütőben 20 percig. Ezután leveszem a nehezéket és a sütőpapírt és még 5-8 percig sütöm a tésztát. Ha kész, hagyom a formában kihűlni. Mielőtt beletöltöttem a ganache-t, meglocsoltam a tésztát 1 ek. rummal (ez nincs benne a receptben, de nem hiszem, hogy Paul tiltakozna miatta :)).
A töltelékhez vízfürdő fölött megolvasztom az étcsokoládét, a tejszínt pedig egy másik lábosban összemelegítem a cukorral és a sóval, hogy elolvadjanak. 3-4 részletben az olvasztott csokihoz keverem a meleg tejszínt, és elkészítem a ganache-t. Megvárom, hogy kicsit kihűljön, majd beleöntöm a megsütött tortaformába. Két órára hűtőbe teszem.
Végül elkészítem a karamellizált pekándiós dekorációt. Egy lábosban szárazon karamellizálom a cukrot, és mikor már szép borostyánszínű, belekeverem a sót. Leveszem a tűzről és hozzáadom a pekándiót, alaposan átkeverem. Gyorsan alufóliára öntöm a karamellizált pekándiót és elegyengetem. Mikor kihűlt, apróbb darabokra vágom és megszórom vele a csokis ganache tetejét. Én a tésztára is szórtam belőle, még mielőtt a ganache-t ráöntöttem volna, így még ropogósabb az összhatás.
Wow! Ez nagyon finom lett 🙂 Mindenképpen próbáljátok ki, ha legközelebb csokis desszertre vágytok!
Paul A. Young tippje: ha szépen szeretnék felvágni a tortát, nedves, forró kést használjunk a szeleteléskor. (Nekem enélkül is egész jól sikerült :))
Forrás (változtatásokkal): Paul A. Young: Adventures with chocolate, Kyle Books, London 2009, 71. és 74. o.
Minden bonbon, táblás csoki lelke a temperált csokoládé. Enélkül csupa foltos, morzsálódó, formába beleragadó csokiról hozhatnék csak képeket. Persze eszem ágában sincs ilyet tenni. Inkább megmutatom, hogyan is temperálok én. Előttem már sokan leírták, megmutatták, de ez annyira alapvető dolog a csokoládékészítésben, hogy nem lehet szó nélkül hagyni. Kicsit lehet, hogy hosszú lesz, de szeretném, ha minden egy helyen lenne ezzel kapcsolatban.
Kémia dióhéjban
Nyugalom, én is csak amolyan gyógy-kémiás voltam. Humán beállítottságomnak köszönhetően heti 1 kémiaóránál többön nem kellett üveges tekintettel figyelnem mi történik a molekulákkal és az ionrácsokkal. Érdekes volt, csak nem igazán értettem semmit. Na mindegy is, mert most inkább a csokiról lesz szó, és csak egy picit a kémiáról.
fényes és sima felületű, roppanva törik, selymes állagú a temperált csoki // matt és foltos felületű, puha, morzsálódó, szemcsés állagú a nem temperált csoki
A temperálás, ahogy a nevében is benne van, a hőmérséklettel kapcsolatos. Minden boltban kapható csokoládé (táblás csokik vagy a csokilencse is) temperált állapotban van. Ha fel szeretnénk használni a táblás csokit például bonbonhüvelyek készítésére, először fel kell olvasztanunk, hogy új formát ölthessen. Csakhogy az olvasztás során tönkretesszük a tökéletes kristályszerkezetet, ami a táblás csoki temperálása közben jött létre. Ha csak simán felolvasztunk, aztán hagyunk szép lassan megdermedni egy csokit, az temperálatlan marad, annak minden jellemzőjével: morzsalékos, porladó állag, puha, gyorsan olvad, a felülete matt, foltos. Ennek oka, és most jön a kémia, a kakaóvaj sokfélesége. A kakaóvaj ugyanis 6 féle kristályszerkezettel rendelkezik a hőmérséklettől függően (polimorf), a szénhez hasonlíthatjuk például, ami grafit vagy gyémánt formát is ölthet. Erre van egy kis ábrám, ami jobban szemlélteti, mi is történik temperálás közben.
kristályszerkezet alakulása temperálás közben
A temperált csokoládéban túlnyomórészt csak az 5-ös számú, ún. béta kristály van jelen, ez a legstabilabb formáció. Mikor megolvasztjuk a csokoládét, felbomlik a teljes szerkezet, mintha porig rombolnánk egy házat. Ahhoz, hogy visszajussunk az eredeti állapothoz, le kell hűtenünk szép lassan a csokoládét, így az egyenként újra létrejönnek a különböző kristályformációk. Ezután visszamelegítjük a csokoládét, de mindenképp az 5. kristály olvadáspontja alatt maradva. Így érhető el az, hogy többségében csak 5-ös kristályformák maradnak a csokoládéban, a többi oldott állapotban marad. Ez a temperált csokoládé. Ahogy ez elkezd hűlni, az olvadt kakaóvaj kristályok a meglévő 5-ös kristályokhoz tapadva, azoknak a formáját lemásolva szilárdulnak meg, így végül egy szinte kizárólag ilyen kristályokból álló, stabil, tömör kristályszerkezet jön létre. A szobahőmérsékleten való lassú hűtés kedvez a stabil kristályszerkezet kialakulásának, így a formát hűtőbe tenni csak azután érdemes, hogy már megszilárdult a csokoládénk. A hideg környezet picit zsugorít a már megszilárdult csokoládén, így a bonbonok könnyedén kipottyannak a formából. Tádám!
De molekulák nézegetése helyett inkább próbáljuk ki mindezt a gyakorlatban. Temperáláshoz felkészülni! 🙂
Szükséges eszközök (+kép)
csokis eszköztár
– fém vagy üveg keverőtál (a fém jobban átmelegszik, de gyorsabban le is hűl)
– lábos, aminek a tetejére pont ráillik a keverőtál (ne csapjon ki oldalt a vízgőz)
– spatula (lehetőleg olyan, amit csak erre használunk, hogy ne legyen fokhagymaízű a csokink, ha csak nem ez a célunk vele)
– maghőmérő (enélkül is lehet, de azért az nagy gyakorlatot igényel, érdemes beruházni rá)
– márványlap (vagy gránit) – teljesen sima, csiszolt felület legyen (opcionális, temperálási módszertől függően)
– porított kakaóvaj (speciális boltokban kapható, internetről rendelhető, vagy kakaóvaj tömböt microplane reszelőn lereszelni) (opcionális, temperálási módszertől függően)
– sütőpapír (a munkaterület letakarásához, mert innen könnyen összegyűjthető a mellément csoki miután megdermedt)
– és persze csokoládé 🙂 használhatunk bolti táblás csokikat is, csak ellenőrizzük, hogy ne tartalmazzanak hozzáadott növényi olajat, mert akkor nem fogjuk tudni szépen temperálni. Ha komolyan szeretnénk bonbonozással foglalkozni, érdemes direkt erre a célra készült ún. couverture (bevonó) csokoládét vásárolni (nem egyenlő a tortabevonóval!), mert ebben magasabb a kakaóvajtartalom, így folyósabb, könnyebb vele dolgozni.
Fontos tényezők
Nem mindegy az sem, milyen körülmények között kezdünk neki temperálni. Listába szedtem a legfontosabb tudnivalókat:
Hőmérséklet – Mivel a hőmérsékleteken múlik minden, elengedhetetlen, hogy a szoba hőmérséklete, ahol gyakorolunk, alkalmas legyen a csokoládé megmunkálására. 20-22°C foknál sokkal melegebb helyen nehéz lesz jó eredményeket elérnünk, de 17-18°C fok alatt sem sokkal jobb a helyzet. Az egyiknél túl meleg van, így nem tudjuk megfelelően visszahűteni a csokoládét (vagy rettentően sokáig tart), a másik esetben pedig túl hideg van, és túl gyorsan hűl le a csokink, nem tudunk rendesen dolgozni vele. Ez érvényes a bonbonformára is, ami jó, ha szobahőmérsékletű, de érdemes használat előtt hajszárítóval egy picit átmelegíteni, így nem köt bele azonnal a csokoládé.
Páratartalom – Lehetőleg ne forraljunk vizet tésztafőzéshez közvetlenül a temperálás előtt/közben. Esős, magas páratartalmú helyeken próbáljunk valahogy párátlanítani, szárítani a levegőt. A levegő páratartalma ugyanis lecsapódhat a csokoládéra, illetve megnehezíti a munkánkat, nem lesz tökéletes a temperálás akkor sem, ha betartjuk az előírt hőmérsékleteket.
Higiénia – Kizárólag tiszta és száraz eszközökkel dolgozzunk. Ha gyakran készítünk csokoládét, érdemes külön erre a célra tartani néhány alapeszközt (spatulák, kanalak, keverőtálak), amit másra nem használunk. Így elkerülhető, hogy a csokoládé átvegye a szagokat, ízeket. Mindent töröljünk szárazra használat előtt, mert akár néhány csepp víz is tönkreteheti a csokoládénkat. A személyi higiéniánál talán mondanom sem kell az alapos kézmosást, és érdemes a hajunkat összekötni, hajpántot használni. Nekem van egy csokikészítős sapkám, amit még Cambridge-ben kaptam, ami nagyon jól jön, mert most rövid a hajam, és nem tudnám összekötni.
Csokoládé olvasztása – A temperálás első lépése a csoki felolvasztása. Erre is többféle módszer létezik, mindegyiknek van előnye, hátránya egyaránt. A két legelterjedtebb a mikróban való melegítés, illetve a vízfürdő fölötti olvasztás. Mindkettőt használtam már, de általában én vízfürdő fölött olvasztom a csokit. Nem nagyon szeretem a mikrót, főleg ez az oka a választásomnak, de ha valaki inkább azt használja, az is teljesen rendben van. Igazából mindkét módszer hátránya az, hogy ha nem figyelünk oda, akkor elronthatjuk vele a csokit. A mikrónál érdemes alacsony-közepes fokozatot használni és 20-30 másodpercenként kivenni a tálat, átkeverni (akkor is, ha még egyáltalán nem kezdett olvadni a csoki), mert nem teljesen egyenletesen melegszik fel. Vízfürdőnél pedig nem szabad, hogy a víz hozzáérjen a fölötte lévő tálhoz, a víz ne forrjon, és ne legyen rés a lábos és a tál között, ahol a gőz kiszökhet (mert ez lecsapódhat a csokoládéra, és az azonnal használhatatlan kőkemény tömbbé áll össze). Nagyobb mennyiség vagy napi szintű használat esetén érdemes lehet beruházni kifejezetten csokiolvasztásra gyártott gépre. Itt nincs víz, de mégsem kell a mikróval bajlódni. Nekem nincs ilyenem, úgyhogy hosszabban nem tudok róla beszámolni. Ha valakinek van tapasztalata, ossza meg velünk kommentben!
Temperálási hőmérsékletek
Más más hőmérsékleteket kell figyelembe vennünk ha ét-, tej- vagy fehércsokival dolgozunk. Ennek oka a többi hozzávaló, hiszen a tejcsokiban és a fehércsokiban tejpor és általában több cukor található, mint az étcsokiban. Rajzoltam erről is egy ábrát 🙂
Három a magyar igazság, egy a ráadás! 🙂 – avagy a különböző temperálási módszerek bemutatása
1) Márványlapos módszer
Ez csodálatos látvány szerintem. Még mindig képes vagyok tátott szájjal nézni a profi csokikészítők temperálós videóit (például ezt). Kicsit mindenkinek más a technikája, stílusa, de a lényeg mindig ugyanaz. Mozgatni kell az olvasztott csokoládé kb 2/3-át a hideg márványlapon, így hűl le igazán gyorsan a csoki a megfelelő hőmérsékletre. Mikor már sűrűsödik a csokoládé, kezd megkötni (kb. 27°C foknál), visszakeverjük a márványon lévő csokit a maradék 1/3 még meleg, olvadt csokihoz. Így a hőkiegyenlítésnek köszönhetően, körülbelül a munkahőmérsékletre melegszik vissza a csoki, miközben kialakul a megfelelő kristályszerkezet. Ha ennél hidegebb a csokoládénk, akkor egy picit nyugodtan melegítsünk rajta, folyamatosan kevergetve és ellenőrizve a hőmérsékletet. A lényeg az, hogy ne melegítsük túl (lásd fent), különben kezdhetjük az egészet előlről. Kis mennyiséggel nem igazán érdemes nekiállni, legalább 500 gramm csokit használjunk. Kevesebb csokival, és ilyen kis házi márványlappal nyilván más dolgozni, mint amit a fenti videóban is látunk, de azért így sem lehetetlen 🙂 (saját videó):
2) Beoltós módszer
apránként adagoljuk a szilárd csokit
Bevallom, nálam ez a módszer még mindig egy kicsit mumus. A lényege az, hogy a felhasználásra kerülő csoki 1/4-ét apróra vágjuk és félretesszük, 3/4-ét teljesen felolvasztjuk. Majd az apróra vágott temperált csokit határozott mozdulatokkal belekeverjük az olvasztott csokiba. Így a hőkiegyenlítés révén a szilárd darabkák elkezdenek olvadni, az olvasztott csoki pedig fokozatosan hűlni kezd. Nekem ezzel az a problémám, hogy sokszor nem olvadnak el teljesen a darabkák, viszont már elértem a munkahőmérsékletet. Érdemes tehát azzal próbálkozni, hogy csak apránként adagoljuk a csokidarabkákat, amíg látjuk, hogy még elolvadnak. Egy másik változat szerint ne apróra vágott csokit, hanem egy egész darabot dobjunk az olvasztott csokiba, és addig kevergessük, míg el nem érjük a megfelelő hőmérsékletet. Mikor ez megvan, halásszuk ki a megmaradt csokidarabot (ha nem olvadt el teljesen). Hűtsük egészen 27°C fokig a csokit, aztán óvatosan melegítsük vissza a munkahőmérsékletre.
3) Porított kakaóvajas módszer
porított kakaóvaj hozzáadása
Ez a kedvenc módszerem. Eddig még mindig bevált, gyors és könnyű módszer a temperálásra, főleg, ha csak kisebb adagokkal dolgozunk. Tulajdonképpen ugyanazon az elven működik, mint a beoltós módszer, csak itt nem temperált csokoládét, hanem csupán kakaóvajat adunk az olvasztott csokoládéhoz. Viszont nem mindegy, hogy mikor. A felolvasztott csokoládét kevergetéssel egészen 34°C fok alá kell hűteni, hiszen ez az 5-ös kristály olvadáspontja. 100 g csokoládéhoz mindössze 1 g porított kakaóvajra van szükségünk a temperáláshoz. Mikor 34°C fok alá hűlt a csoki (én 33-33,5°C-ig szoktam várni általában), hozzáadjuk a kakaóvajat és alaposan átkeverjük. Már ez az egészen kis adag kakaóvaj is látványosan lehűti majd a csokoládét, így nem kell sokat várnunk, hogy elérjük a munkahőmérsékletet. Előnye, hogy egészen kevés csokival is műkődik, például amikor csak színezésre szeretnénk használni az adott csokit.
+1) Temperáló gép használata
Ha olyan mázlisak vagyunk, hogy az élet hozzánk vág egy kis asztali temperálógépet (1000 euró körül kezdődnek az 5kg-s változatok), vagy neadjisten egy folytonos temperálót (sokezer euró értékben), akkor kicsit könnyebb lesz a dolgunk. Igaz, ez leginkább akkor hasznos, ha viszonylag sok csokoládéval dolgozunk, nem csak párszáz grammmal. Többféle ilyen gép is létezik, a kisebb, asztali változatoknál még viszonylag időigényes a temperálás és nem is lehet magára hagyni a gépet, mert az egyes fázisoknál nyomogatni kell a gombokat, vagy csokit kell hozzáadni. A komolyabb, ún. folytonos temperálók már maguktól végigviszik a temperálási folyamatot olvasztástól a temperált csokoládé munkahőmérsékleten való szintentartásáig. Igazi luxuskényelem úgy dolgozni, hogy közben egy gépből folyamatosan csorog a temperált csokoládé. 🙂 Persze mivel ezek gépek, általában elromlanak. Így mindenképpen hasznos, ha tudjuk, hogyan lehet gép nélkül is temperálni!
Ellenőrzés és melegen tartás
Mielőtt dolgozni kezdenénk a temperált csokoládéval, ellenőrizhetjük is, hogy jól dolgoztunk -e. Egy fém spatula (kés, kanál) egyik oldalát mártsuk a csokiba, hogy egy vékony réteg képződjön rajta. Tegyük hűtőbe, és így alig egy perc alatt megdermed a csoki. Szobahőmérsékleten 2-4 perc kell neki. A csoki felülete sima és fényes kell, hogy legyen, könnyedén lepattintható a fém felületről, és roppanó hangot adva törik. Ha mindezt tapasztaljuk, akkor sikeresen temperáltuk a csokoládét, nyugodtan öntsük ki vele a bonbonformát, vagy vonjunk be vele trüffelt, esetleg készítsünk táblás csokoládékat.
Ha hosszabb ideig dolgozunk temperált csokoládéval, például mártott bonbonok készítésénél, gyakran kevergessük a csokit, hogy egyenletes maradjon a hőmérséklete, és ellenőrizzük hőmérővel. Ne várjuk meg semmiképp, hogy a tál szélénél már megdermedjen a csoki. Amint úgy látjuk, hogy a munkahőmérsékletnél 1-2°C fokkal alacsonyabb a csoki hőmérséklete, melegítsünk rajta egy kicsit. Fél perc alacsony fokozaton a mikróban, vagy fél perc a vízgőz fölött, esetleg melegíthetjük a tálat kívülről egy hajszárítóval. Lassíthatjuk a kihűlési folyamatot, ha a tálat egy konyharuhára tesszük, és nem a hideg munkaasztalra.
Eredmény
Fényes, sima felület, főleg ott, ahol a bonbonformával érintkezett a csokoládé. A színe egyenletes, nincsenek rajta foltok, halványabb vagy egészen fehéres csíkok, pöttyök. Roppanós, élesen törő szerkezet, lassan olvad. A csokoládé állaga selymes, nem pedig szemcsés és morzsalékos.
Remélem hasznosnak találtátok a kis összefoglalómat, és már nem tűnik olyan nagy bűvésztrükknek a temperálás. Próbáljátok ki, ha még visszatartott benneteket valami (pl. hogy nincs márványlapotok, hőmérőtök), vagy egyszerűen csak féltetek, hogy nem sikerül. Ha bármi kérdésetek van ezzel kapcsolatban, nyugodtan tegyétek fel akár kommentben, akár emailben.
A legelső Menakao csokit kicsit több, mint egy éve a szentendrei Éden csokiboltban vettem, ahol nagyon nagy választékban találhatunk szuper magyar és külföldi csokikat (például Dolfin, Pralus, Menakao). Akkor egy 100%-os kakaótartalmú táblát vettem, és arra az ízrobbanásra azóta is emlékszem. Írtam is róla a nagy étcsoki tesztnél.
Így nagyon megörültem, mikor a brüsszeli csokifesztiválon megláttam a standjukat, és a már ismert, fejekkel díszített táblás csokikat. Ráadásul még akció is volt, ha többet vásárolunk, így nem álltunk ellen, rögtön négy madagaszkári étcsokoládéval lettünk gazdagabbak.
a csomagolás belsejében olvasható a Menakao rövid története
Nagyon tetszik a csomagolás, igazán egyedivé teszik az arcok, és érdekes a névválasztás története is. A “mena” vöröset jelent a helyi nyelven (malgas), és utal a madagaszkári talaj színére, a benne lévő anyagok teszik ilyen karakteressé az itteni kakaóbabokból készült csokoládé ízét. Ültetvényeik a Sambirano folyó völgyében találhatóak, amely ásványokban gazdag hordalékával alakította ki a mostani völgyet, ahol a kakaó terem. Magát Madagaszkárt is “Vörös Szigetként” emlegetik emiatt.
Lássuk milyen ízeket rejtenek magukban ezek a csokik. A csomagolásból a felhasznált kakaóbabok fajtája sajnos nem derül ki.
70% háromféle madagaszkári borssal
Üde és gyümölcsös – a csomagoláson található rövid leírás szerint ebben a csokoládéban a kakaó gyümölcsös íze keveredik a fekete bors földes, fás ízvilágával, a friss és virágillatú rózsaborssal és az enyhén citrusos, fás vadborssal. Kellemesen fűszeres ez a csoki, de azért szerencsére nem vitték túlzásba a háromféle bors alkalmazását. Tényleg nagyon jó gyümölcsös, egyáltalán nem keserű.
72%
Telt és gyümölcsös – piros bogyós gyümölcsök és citrusos aromák, enyhén savas utóízzel. Nagyon jó telt, kakaós íze van, és mellette szépen előjön a savanykás gyümölcsös íz is. Az utóízben egy kicsit kávés aromákat is éreztem, finom egyensúlyban van ez a csoki és hosszan a szájban marad az íze.
80%
Robosztus és merész – telt kakaóíz, savas lecsengéssel. Sokkal vadabb íze van, mint az előző kettőnek, és inkább földes, füstös aromákat érezni, a végén citrusos savassággal, de ez nem zavaró egyáltalán. Nagyon hosszan a szájban marad az íze.
100%
Merész és ütős – a cukor hiánya telt kakaóízt eredményez, ütésként robban a szájban, a háttérben lágy gyümölcsös aromák jelennek meg. Étkezések után javasolják a fogyasztását. – Ahogy már korábban írtam, ez a csoki tényleg elképesztő. Nem vészesen keserű, mint amit egy 100%-os csokitól várnánk, de azért elég savas. Viszont időről időre felbukkan benne egy nagyon jó gyümölcsös íz, fanyar meggy, málna, ribizli jut eszembe róla. Ebben egy csepp cukor sincs, itt tényleg a csoki igazi ízét kóstolhatjuk meg. Bevállalósoknak ajánlom! És ebből tényleg elég egy kocka, vagy akár csak fél kocka, annyira hosszú ideig a szájban marad még az íze, és annyira intenzív, hogy nem is nagyon lehet ennél többet enni belőle egyszerre.
Ettetek már 100%-os csokit? Mi a tapasztalatotok? Írjátok meg kommentben! 🙂
