Szent Patrik napjára pont ideillik egy trüffelgolyónyi Írország
A múltkori zöldteás bonbonnál ugrott be, hogy nemsokára Szt.Patrik napja lesz, és milyen vicces zöld csokikat lehetne erre az alkalomra gyártani. Végül nem bírtam várni a bonbonok posztolásával, úgyhogy új ötletet kellett találnom. Amúgy semmi kötődésem Írországhoz, vagy Szent Patrikhoz, de ez tipikusan egy olyan ünnep, amivel nagyon jól lehet játszani a konyhában. Pinteresten ilyenkor csak úgy özönlenek a zöld sütik, kekszek, négylevelű lóherés desszertek, narancssárga szakállú zöld törpék, szivárvány és arannyal teli üstök, szerencsehozó sütik, ír whisky és krémlikőr, és persze a kihagyhatatlan ír büszkeség, a Guinness sör.
Ehhez mondjuk annyi kötődésem van, hogy 2010-ben voltam pár napot Dublinban, és ellátogattunk az eredeti Guinness sörgyárba. Nagyon interaktív múzeumon mehetünk végig, megismerhetjük a sörkészítés minden mozzanatát, a felhasznált alapanyagokat és természetesen a Guinness márka történetét. Az épület legtetején található panoráma bárban pedig megkóstolhatjuk a legfrissebb Guinnesst is. Mondanom sem kell, hogy innét egy tukános pólóval tértem haza 🙂
Guinness-tukán 🙂
Szóval már egy ideje motoszkált bennem, hogy ki kéne próbálni a Guinness-es trüffelt. Praliné Zsuzsinál már többször is szembejött velem mindenféle receptekben, mert ő is nagy kedvelője ennek a fekete, melaszos, édeskés ízű sörnek. A saját bonbonom receptjét így a nála látott tippekből és Paul A. Young (most komolyan, bárki meglepődött?) sörös trüffeljének a receptjéből alakítottam ki.
Ráadásként pont kapóra jön ez a recept, hiszen így Írországot is feltűzhetem a Süss, alkoss, díszíts! SAD! 31. fordulójának desszertes térképére, ahova már szépen gyűlnek az izgalmas külföldi finomságok. (Még két hétig tart a játék, úgyhogy még várom a receptjeiteket!)
A sört összemelegítem a cukorral, de nem forralom fel, hogy ne párologjon el az alkohol. Hozzáadom a glükózt is. A csokoládét vízfürdő fölött megolvasztom, majd 3-4 részletben hozzákeverem a sört. Mikor az összes sört hozzáadtam, beleöntöm még a rumot is és még egyszer alaposan átkeverem. Mikor szobahőmérsékletűre hűlt, lefedem és hűtőbe teszem néhány órára (egész éjszakára is mehet). A hideg ganache épp annyira szilárdul meg, hogy kanállal kis adagokat tudok venni belőle és azokat gombócokká gyúrom. Néhány órát hagyom a kis trüffelgolyókat pihenni (picit szárad a külsejük), esetleg újragömbölyítem, ha elsőre nem sikerültek túl szépre.
Megolvasztom, majd temperálom az étcsokoládét. A csokiba mártom a jobb kezem három ujját, ráteszek egy trüffelgolyót, majd a bal kezemet is belemártom a csokiba, és így a két kezem között forgatom a golyót, hogy mindenhol egyenletesen fedje a csokiréteg. Ennek előnye, hogy viszonylag vékony lesz a burok. De ha nem szeretnénk a csokiban túrkálni (már miért ne szeretnénk?!), akkor persze lehet mártóvillával is mártogatni a trüffelgolyókat, létezik külön gömb alakú trüffelmártó villa is.
A trüffelek egy részét csak így, étcsoki bevonattal tettem le sütőpapírra, és megvártam míg megköt rajtuk a bevonat. Aztán egy kevés fehércsokit is temperáltam és nyomózsákból vékony csíkokat húztam a bonbonokra, így szerettem volna jelezni a sör fehér habját. Próbáltam azt is, hogy csak a bonbonok tetejére csorgatok fehércsokit, vagy megmártom a tetejüket benne, de nem tetszett annyira a végeredmény, úgyhogy inkább maradtam a csíkozásnál.
A többi trüffelnél pedig Praliné Zsuzsi tippjét követve barna nádcukorba forgattam a frissen becsokizott trüffelgolyókat. Elsőre persze gondban voltam, hogy mindkét kezem csupa csoki, hogy fogom tudni beforgani a bonbonokat?! Aztán csak kitaláltam a megoldást. A cukrot egy mély, de nem túl nagy műzlistálkába tettem. A csokiban megforgatott trüffelt beledobtam a tál közepébe, aztán két kézzel (a tenyerem külső oldalával) megfogtam a tálkát, és körkörösen mozgattam, így szépen körbeforgott a trüffel, és mindenhol egyenletesen bevonta a cukor. Ilyenkor érdemes várni, hogy szilárduljon a bevonat, de nyugodtan melléje dobhatjuk a következőt, nem fognak összeragadni, mert azonnal rátapad a cukor a még olvadt csokira. Nekem egyszerre 5 golyóbis fért a tálkámba. Egy kanállal halásztam ki őket és odatettem a sütőpapírra a többi trüffel mellé.
nádcukorba hempergetve
Nagyon érdekes, hogy a két különböző bevonat mennyire megváltoztatja a végső ízhatást. A cukros bevonatnál nagyobb hangsúly van a ropogós bevonaton, és szépen érződik a barnacukor melaszos íze, a sört csak a legvégén lehet ízlelni, az utóízben érződik ki igazán. A fehércsoki csíkos változatnál viszont már szinte a legelején érezhető a Guinness jellegzetes íze, ami nagyon jól harmonizál az étcsokival. A fehércsoki dekoráció nem annyira jelentős, hogy az ízt nagyban befolyásolná, semmiképpen nem lesz tőle édesebb az összhatás. Textúráját tekintve nekem jobban tetszik a cukros változat, mert vicces, ahogy ropog a fogam alatt a cukor, közben pedig omlósan puha a trüffel belseje. Ízre viszont inkább cukor nélkül tetszik, mert szeretem, hogy ha szinte azonnal rá lehet jönni, milyen ízt is rejt a bonbon.
a belseje mindkettőnek ugyanolyan finom 🙂
Szeretitek a Guinness-t? Ti melyik bevonatra szavaztok?
Ne feledjétek, még tart a Süss, alkoss, díszíts! SAD! 31. fordulója, melynek témája: A Föld körül! Én ezt az Írországot jelképező trüffelt hoztam a játékra, de nagyon várom a ti alkotásaitokat is! A határidő: 2015. 03. 30., tegyétek fel ti is a kedvenc desszert recepteteket a virtuális világtérképünkre! 🙂
Forrás (változtatásokkal): Paul A. Young: Adventures with chocolate, Kyle Books, London, 2009, 111. o. (Traditional-ale truffle); Praliné Paradicsom: Guinness trüffel
Minden bonbon, táblás csoki lelke a temperált csokoládé. Enélkül csupa foltos, morzsálódó, formába beleragadó csokiról hozhatnék csak képeket. Persze eszem ágában sincs ilyet tenni. Inkább megmutatom, hogyan is temperálok én. Előttem már sokan leírták, megmutatták, de ez annyira alapvető dolog a csokoládékészítésben, hogy nem lehet szó nélkül hagyni. Kicsit lehet, hogy hosszú lesz, de szeretném, ha minden egy helyen lenne ezzel kapcsolatban.
Kémia dióhéjban
Nyugalom, én is csak amolyan gyógy-kémiás voltam. Humán beállítottságomnak köszönhetően heti 1 kémiaóránál többön nem kellett üveges tekintettel figyelnem mi történik a molekulákkal és az ionrácsokkal. Érdekes volt, csak nem igazán értettem semmit. Na mindegy is, mert most inkább a csokiról lesz szó, és csak egy picit a kémiáról.
fényes és sima felületű, roppanva törik, selymes állagú a temperált csoki // matt és foltos felületű, puha, morzsálódó, szemcsés állagú a nem temperált csoki
A temperálás, ahogy a nevében is benne van, a hőmérséklettel kapcsolatos. Minden boltban kapható csokoládé (táblás csokik vagy a csokilencse is) temperált állapotban van. Ha fel szeretnénk használni a táblás csokit például bonbonhüvelyek készítésére, először fel kell olvasztanunk, hogy új formát ölthessen. Csakhogy az olvasztás során tönkretesszük a tökéletes kristályszerkezetet, ami a táblás csoki temperálása közben jött létre. Ha csak simán felolvasztunk, aztán hagyunk szép lassan megdermedni egy csokit, az temperálatlan marad, annak minden jellemzőjével: morzsalékos, porladó állag, puha, gyorsan olvad, a felülete matt, foltos. Ennek oka, és most jön a kémia, a kakaóvaj sokfélesége. A kakaóvaj ugyanis 6 féle kristályszerkezettel rendelkezik a hőmérséklettől függően (polimorf), a szénhez hasonlíthatjuk például, ami grafit vagy gyémánt formát is ölthet. Erre van egy kis ábrám, ami jobban szemlélteti, mi is történik temperálás közben.
kristályszerkezet alakulása temperálás közben
A temperált csokoládéban túlnyomórészt csak az 5-ös számú, ún. béta kristály van jelen, ez a legstabilabb formáció. Mikor megolvasztjuk a csokoládét, felbomlik a teljes szerkezet, mintha porig rombolnánk egy házat. Ahhoz, hogy visszajussunk az eredeti állapothoz, le kell hűtenünk szép lassan a csokoládét, így az egyenként újra létrejönnek a különböző kristályformációk. Ezután visszamelegítjük a csokoládét, de mindenképp az 5. kristály olvadáspontja alatt maradva. Így érhető el az, hogy többségében csak 5-ös kristályformák maradnak a csokoládéban, a többi oldott állapotban marad. Ez a temperált csokoládé. Ahogy ez elkezd hűlni, az olvadt kakaóvaj kristályok a meglévő 5-ös kristályokhoz tapadva, azoknak a formáját lemásolva szilárdulnak meg, így végül egy szinte kizárólag ilyen kristályokból álló, stabil, tömör kristályszerkezet jön létre. A szobahőmérsékleten való lassú hűtés kedvez a stabil kristályszerkezet kialakulásának, így a formát hűtőbe tenni csak azután érdemes, hogy már megszilárdult a csokoládénk. A hideg környezet picit zsugorít a már megszilárdult csokoládén, így a bonbonok könnyedén kipottyannak a formából. Tádám!
De molekulák nézegetése helyett inkább próbáljuk ki mindezt a gyakorlatban. Temperáláshoz felkészülni! 🙂
Szükséges eszközök (+kép)
csokis eszköztár
– fém vagy üveg keverőtál (a fém jobban átmelegszik, de gyorsabban le is hűl)
– lábos, aminek a tetejére pont ráillik a keverőtál (ne csapjon ki oldalt a vízgőz)
– spatula (lehetőleg olyan, amit csak erre használunk, hogy ne legyen fokhagymaízű a csokink, ha csak nem ez a célunk vele)
– maghőmérő (enélkül is lehet, de azért az nagy gyakorlatot igényel, érdemes beruházni rá)
– márványlap (vagy gránit) – teljesen sima, csiszolt felület legyen (opcionális, temperálási módszertől függően)
– porított kakaóvaj (speciális boltokban kapható, internetről rendelhető, vagy kakaóvaj tömböt microplane reszelőn lereszelni) (opcionális, temperálási módszertől függően)
– sütőpapír (a munkaterület letakarásához, mert innen könnyen összegyűjthető a mellément csoki miután megdermedt)
– és persze csokoládé 🙂 használhatunk bolti táblás csokikat is, csak ellenőrizzük, hogy ne tartalmazzanak hozzáadott növényi olajat, mert akkor nem fogjuk tudni szépen temperálni. Ha komolyan szeretnénk bonbonozással foglalkozni, érdemes direkt erre a célra készült ún. couverture (bevonó) csokoládét vásárolni (nem egyenlő a tortabevonóval!), mert ebben magasabb a kakaóvajtartalom, így folyósabb, könnyebb vele dolgozni.
Fontos tényezők
Nem mindegy az sem, milyen körülmények között kezdünk neki temperálni. Listába szedtem a legfontosabb tudnivalókat:
Hőmérséklet – Mivel a hőmérsékleteken múlik minden, elengedhetetlen, hogy a szoba hőmérséklete, ahol gyakorolunk, alkalmas legyen a csokoládé megmunkálására. 20-22°C foknál sokkal melegebb helyen nehéz lesz jó eredményeket elérnünk, de 17-18°C fok alatt sem sokkal jobb a helyzet. Az egyiknél túl meleg van, így nem tudjuk megfelelően visszahűteni a csokoládét (vagy rettentően sokáig tart), a másik esetben pedig túl hideg van, és túl gyorsan hűl le a csokink, nem tudunk rendesen dolgozni vele. Ez érvényes a bonbonformára is, ami jó, ha szobahőmérsékletű, de érdemes használat előtt hajszárítóval egy picit átmelegíteni, így nem köt bele azonnal a csokoládé.
Páratartalom – Lehetőleg ne forraljunk vizet tésztafőzéshez közvetlenül a temperálás előtt/közben. Esős, magas páratartalmú helyeken próbáljunk valahogy párátlanítani, szárítani a levegőt. A levegő páratartalma ugyanis lecsapódhat a csokoládéra, illetve megnehezíti a munkánkat, nem lesz tökéletes a temperálás akkor sem, ha betartjuk az előírt hőmérsékleteket.
Higiénia – Kizárólag tiszta és száraz eszközökkel dolgozzunk. Ha gyakran készítünk csokoládét, érdemes külön erre a célra tartani néhány alapeszközt (spatulák, kanalak, keverőtálak), amit másra nem használunk. Így elkerülhető, hogy a csokoládé átvegye a szagokat, ízeket. Mindent töröljünk szárazra használat előtt, mert akár néhány csepp víz is tönkreteheti a csokoládénkat. A személyi higiéniánál talán mondanom sem kell az alapos kézmosást, és érdemes a hajunkat összekötni, hajpántot használni. Nekem van egy csokikészítős sapkám, amit még Cambridge-ben kaptam, ami nagyon jól jön, mert most rövid a hajam, és nem tudnám összekötni.
Csokoládé olvasztása – A temperálás első lépése a csoki felolvasztása. Erre is többféle módszer létezik, mindegyiknek van előnye, hátránya egyaránt. A két legelterjedtebb a mikróban való melegítés, illetve a vízfürdő fölötti olvasztás. Mindkettőt használtam már, de általában én vízfürdő fölött olvasztom a csokit. Nem nagyon szeretem a mikrót, főleg ez az oka a választásomnak, de ha valaki inkább azt használja, az is teljesen rendben van. Igazából mindkét módszer hátránya az, hogy ha nem figyelünk oda, akkor elronthatjuk vele a csokit. A mikrónál érdemes alacsony-közepes fokozatot használni és 20-30 másodpercenként kivenni a tálat, átkeverni (akkor is, ha még egyáltalán nem kezdett olvadni a csoki), mert nem teljesen egyenletesen melegszik fel. Vízfürdőnél pedig nem szabad, hogy a víz hozzáérjen a fölötte lévő tálhoz, a víz ne forrjon, és ne legyen rés a lábos és a tál között, ahol a gőz kiszökhet (mert ez lecsapódhat a csokoládéra, és az azonnal használhatatlan kőkemény tömbbé áll össze). Nagyobb mennyiség vagy napi szintű használat esetén érdemes lehet beruházni kifejezetten csokiolvasztásra gyártott gépre. Itt nincs víz, de mégsem kell a mikróval bajlódni. Nekem nincs ilyenem, úgyhogy hosszabban nem tudok róla beszámolni. Ha valakinek van tapasztalata, ossza meg velünk kommentben!
Temperálási hőmérsékletek
Más más hőmérsékleteket kell figyelembe vennünk ha ét-, tej- vagy fehércsokival dolgozunk. Ennek oka a többi hozzávaló, hiszen a tejcsokiban és a fehércsokiban tejpor és általában több cukor található, mint az étcsokiban. Rajzoltam erről is egy ábrát 🙂
Három a magyar igazság, egy a ráadás! 🙂 – avagy a különböző temperálási módszerek bemutatása
1) Márványlapos módszer
Ez csodálatos látvány szerintem. Még mindig képes vagyok tátott szájjal nézni a profi csokikészítők temperálós videóit (például ezt). Kicsit mindenkinek más a technikája, stílusa, de a lényeg mindig ugyanaz. Mozgatni kell az olvasztott csokoládé kb 2/3-át a hideg márványlapon, így hűl le igazán gyorsan a csoki a megfelelő hőmérsékletre. Mikor már sűrűsödik a csokoládé, kezd megkötni (kb. 27°C foknál), visszakeverjük a márványon lévő csokit a maradék 1/3 még meleg, olvadt csokihoz. Így a hőkiegyenlítésnek köszönhetően, körülbelül a munkahőmérsékletre melegszik vissza a csoki, miközben kialakul a megfelelő kristályszerkezet. Ha ennél hidegebb a csokoládénk, akkor egy picit nyugodtan melegítsünk rajta, folyamatosan kevergetve és ellenőrizve a hőmérsékletet. A lényeg az, hogy ne melegítsük túl (lásd fent), különben kezdhetjük az egészet előlről. Kis mennyiséggel nem igazán érdemes nekiállni, legalább 500 gramm csokit használjunk. Kevesebb csokival, és ilyen kis házi márványlappal nyilván más dolgozni, mint amit a fenti videóban is látunk, de azért így sem lehetetlen 🙂 (saját videó):
2) Beoltós módszer
apránként adagoljuk a szilárd csokit
Bevallom, nálam ez a módszer még mindig egy kicsit mumus. A lényege az, hogy a felhasználásra kerülő csoki 1/4-ét apróra vágjuk és félretesszük, 3/4-ét teljesen felolvasztjuk. Majd az apróra vágott temperált csokit határozott mozdulatokkal belekeverjük az olvasztott csokiba. Így a hőkiegyenlítés révén a szilárd darabkák elkezdenek olvadni, az olvasztott csoki pedig fokozatosan hűlni kezd. Nekem ezzel az a problémám, hogy sokszor nem olvadnak el teljesen a darabkák, viszont már elértem a munkahőmérsékletet. Érdemes tehát azzal próbálkozni, hogy csak apránként adagoljuk a csokidarabkákat, amíg látjuk, hogy még elolvadnak. Egy másik változat szerint ne apróra vágott csokit, hanem egy egész darabot dobjunk az olvasztott csokiba, és addig kevergessük, míg el nem érjük a megfelelő hőmérsékletet. Mikor ez megvan, halásszuk ki a megmaradt csokidarabot (ha nem olvadt el teljesen). Hűtsük egészen 27°C fokig a csokit, aztán óvatosan melegítsük vissza a munkahőmérsékletre.
3) Porított kakaóvajas módszer
porított kakaóvaj hozzáadása
Ez a kedvenc módszerem. Eddig még mindig bevált, gyors és könnyű módszer a temperálásra, főleg, ha csak kisebb adagokkal dolgozunk. Tulajdonképpen ugyanazon az elven működik, mint a beoltós módszer, csak itt nem temperált csokoládét, hanem csupán kakaóvajat adunk az olvasztott csokoládéhoz. Viszont nem mindegy, hogy mikor. A felolvasztott csokoládét kevergetéssel egészen 34°C fok alá kell hűteni, hiszen ez az 5-ös kristály olvadáspontja. 100 g csokoládéhoz mindössze 1 g porított kakaóvajra van szükségünk a temperáláshoz. Mikor 34°C fok alá hűlt a csoki (én 33-33,5°C-ig szoktam várni általában), hozzáadjuk a kakaóvajat és alaposan átkeverjük. Már ez az egészen kis adag kakaóvaj is látványosan lehűti majd a csokoládét, így nem kell sokat várnunk, hogy elérjük a munkahőmérsékletet. Előnye, hogy egészen kevés csokival is műkődik, például amikor csak színezésre szeretnénk használni az adott csokit.
+1) Temperáló gép használata
Ha olyan mázlisak vagyunk, hogy az élet hozzánk vág egy kis asztali temperálógépet (1000 euró körül kezdődnek az 5kg-s változatok), vagy neadjisten egy folytonos temperálót (sokezer euró értékben), akkor kicsit könnyebb lesz a dolgunk. Igaz, ez leginkább akkor hasznos, ha viszonylag sok csokoládéval dolgozunk, nem csak párszáz grammmal. Többféle ilyen gép is létezik, a kisebb, asztali változatoknál még viszonylag időigényes a temperálás és nem is lehet magára hagyni a gépet, mert az egyes fázisoknál nyomogatni kell a gombokat, vagy csokit kell hozzáadni. A komolyabb, ún. folytonos temperálók már maguktól végigviszik a temperálási folyamatot olvasztástól a temperált csokoládé munkahőmérsékleten való szintentartásáig. Igazi luxuskényelem úgy dolgozni, hogy közben egy gépből folyamatosan csorog a temperált csokoládé. 🙂 Persze mivel ezek gépek, általában elromlanak. Így mindenképpen hasznos, ha tudjuk, hogyan lehet gép nélkül is temperálni!
Ellenőrzés és melegen tartás
Mielőtt dolgozni kezdenénk a temperált csokoládéval, ellenőrizhetjük is, hogy jól dolgoztunk -e. Egy fém spatula (kés, kanál) egyik oldalát mártsuk a csokiba, hogy egy vékony réteg képződjön rajta. Tegyük hűtőbe, és így alig egy perc alatt megdermed a csoki. Szobahőmérsékleten 2-4 perc kell neki. A csoki felülete sima és fényes kell, hogy legyen, könnyedén lepattintható a fém felületről, és roppanó hangot adva törik. Ha mindezt tapasztaljuk, akkor sikeresen temperáltuk a csokoládét, nyugodtan öntsük ki vele a bonbonformát, vagy vonjunk be vele trüffelt, esetleg készítsünk táblás csokoládékat.
Ha hosszabb ideig dolgozunk temperált csokoládéval, például mártott bonbonok készítésénél, gyakran kevergessük a csokit, hogy egyenletes maradjon a hőmérséklete, és ellenőrizzük hőmérővel. Ne várjuk meg semmiképp, hogy a tál szélénél már megdermedjen a csoki. Amint úgy látjuk, hogy a munkahőmérsékletnél 1-2°C fokkal alacsonyabb a csoki hőmérséklete, melegítsünk rajta egy kicsit. Fél perc alacsony fokozaton a mikróban, vagy fél perc a vízgőz fölött, esetleg melegíthetjük a tálat kívülről egy hajszárítóval. Lassíthatjuk a kihűlési folyamatot, ha a tálat egy konyharuhára tesszük, és nem a hideg munkaasztalra.
Eredmény
Fényes, sima felület, főleg ott, ahol a bonbonformával érintkezett a csokoládé. A színe egyenletes, nincsenek rajta foltok, halványabb vagy egészen fehéres csíkok, pöttyök. Roppanós, élesen törő szerkezet, lassan olvad. A csokoládé állaga selymes, nem pedig szemcsés és morzsalékos.
Remélem hasznosnak találtátok a kis összefoglalómat, és már nem tűnik olyan nagy bűvésztrükknek a temperálás. Próbáljátok ki, ha még visszatartott benneteket valami (pl. hogy nincs márványlapotok, hőmérőtök), vagy egyszerűen csak féltetek, hogy nem sikerül. Ha bármi kérdésetek van ezzel kapcsolatban, nyugodtan tegyétek fel akár kommentben, akár emailben.
Jöjjön egy igazán nagy klasszikus! A mogyoró és a csoki párosát gondolom senkinek nem kell bemutatni. Imádják egymást. Még karácsonyra készítettem ilyen mogyorópralinés kockákat, de nem volt már időm lefotózni őket, úgyhogy újrázni kellett. Nem bánom, így legalább nekem is jutott belőle 🙂
A recepthez az arányokat a korábbi munkahelyemen lestem el, igaz, ott 8-10 kilónyi masszával dolgoztunk!
Elsőként mogyorógrillázst készítek. Az egész mogyorót egy sütőpapírral bélelt tepsire teszem, és illatosra pirítom. Még forrón konyharuhára borítom, jól bebugyolálom, és elkezdem morzsolni, hogy a sötétbarna héj lejöjjön a mogyorószemekről. Ez nem mindig sikerül 100%-ban, de nem baj, leszedek annyi héjat, amennyit csak tudok. Ezután a cukrot karamellizálom, és mikor már szép borostyánszínű, belekeverem a mogyorót. Jól átkeverem, aztán egy alufóliára öntöm, és megvárom, míg kihűl. Ekkor kisebb darabokra töröm és konyhai robotgépben addig aprítom, míg a mogyoró ki nem engedi magából az olajat, és egy krémes masszát nem kapok.
mogyorópraliné lépésről-lépésre
A kész pralinémasszához ízlés szerint bármilyen olvasztott csokoládét keverhetünk. Én most étcsokival készítettem, de ha nutellásabb ízvilágra vágyunk, próbáljuk ki tejcsokival. Az kakaóvajjal elkevert olvasztott csokit egyszerűen hozzákeverem a pralinémasszához, aztán egy sütőpapírral vagy alufóliával bélelt formába öntöm. Ilyenkor türelmesen meg kell várni, hogy az egész massza szépen megkössön. Hűtőbe téve sürgethetjük kicsit a folyamatot, de legjobb, ha egy egész éjszakára, akár egy teljes napra békén hagyjuk a pralinét, hogy jól összeálljon. Utána sokkal könnyebb vele dolgozni.
Recept
200 g mogyorópraliné (150 g egész törökmogyoró, 70 g cukor)
42 g étcsokoládé
10 g kakaóvaj
250 g étcsokoládé
2,5 g porított kakaóvaj a temperáláshoz
Ha kész, elkezdem előkészíteni a pralinétömbömet a bevonáshoz. Kockára szeretném vágni, de ehhez előtte mindkét oldalát vékonyan bevonom temperált csokoládéval. Ez az úgynevezett ‘pre-coating’, franciául ‘chablon’, azaz előzetes bevonat. Ennek az a lényege, hogy a vékony csokoládéréteg azonnal megköt, és ezáltal egyszerűbben tudjuk szép, egyenletes kockákra vágni a bonbont. A munkahelyen ezt egy ‘gitár’ nevű eszközzel tettük, ami tulajdonképpen olyan, mint a tojásszeletelő, csak sokkal nagyobb. Itthon sajnos nem áll a rendelkezésemre, igaz kis adagokhoz nem is feltétlenül szükséges. Ha jó a szemmértékünk, vagy segítségül hívunk egy vonalzót és egy jó éles kést, ugyanazt az eredményt érhetjük el vele. Készítettem egy kis mozgóképet arról, hogyan is készül ez a vékony bevonat.
előzetes csokibevonat lépésről-lépésre
Figyeljünk arra, hogy ne azonnal a hűtőből kivéve próbálkozzunk, mert akkor tényleg a másodperc törtrésze alatt kőkeményre köt a temperált csoki, és túl vastag lesz a bevonatunk, vagy lehet, hogy el sem tudjuk rendesen egyengetni a csokit. (Nem fogom azt írni, hogy nem tapasztalatból tudom :)) Amikor a tömb második oldalát is bevontuk, viszonylag gyorsan kell dolgoznunk, hogy a vágás könnyen menjen. Én a kés hegyével szoktam bejelölni, hogy hol lesznek a vágási vonalak, aztán a vonalzó mentén meg is húzom vékonyan ezeket. Aztán a vonalak mentén óvatosan kockákra vágom a tömböt. Általában 2-2,5 cm-s kockákat készítek. A széleket félreteszem, de pár perc múlva már úgyis hűlt helyük lesz…
Amíg elkészítem a bevonáshoz a temperált étcsokit, a kockákat visszateszem a hűtőbe, hogy a szélek is megdermedjenek. Csak bevonás előtt 10-15 perccel veszem ki őket, hogy felvegyék a szobahőmérsékletet. Az étcsokoládét temperálom, aztán odakészítem magam mellé a kockákat, és egy üres sütőpapírt, amire majd letehetem a frissen kimártott bonbonokat. Egyesével bedobom a kockákat a temperált csokiba, nem kell, hogy elmerüljenek, elég, ha a mártóvillával a tetejükre pakolunk egy kevés csokit, így biztos nem lesz túl vastag a bevonatunk. Aztán a villával alányúlok a bonbonnak, néhányszor fel-le mozgatom a villát, aztán a tál szélén is megkocogtatom, hogy a felesleges csoki lecsorogjon. Le is húzom a tál szélén a villa talpát. A sütőpapírra lassan rácsúsztatom a bonbont a villáról, de határozott mozdulattal húzom ki alóla a villát, különben csíkot húz maga után a csoki. Mielőtt megdermed a bevonat, lenyomatot készítek a villával a bonbon tetején, oldalirányba mozdítva a villát hullámos mintát készítek.
Megint kicsit türelmesnek kell lenni, és megvárni, hogy teljesen megkössön a bevonat a csokin. Innentől már csak vékony pamutkesztyűben nyúlok a csokihoz, hogy ne hagyjak rajta ujjnyomokat (lehet vékony gumikesztyűben is). Mivel a csokin és a mogyorón kívül más nincs benne, sokáig eláll, ideális gasztroajándék lehet. Természetesen szilikonos vagy polikarbonát formában készült bonbonba is tölthetjük, mielőtt még megkötne.
hullámzó csokis dekoráció
Szeretitek a mogyorós csokit? Ezt mindenképpen próbáljátok ki! Sokkal intenzívebb mogyorós íze van, mint a töményen cukros bolti pralinétöltelékeknek. Persze más olajos magból, vagy akár vegyesen is elkészíthetitek. A diópraliné is elképesztően finom 🙂 jön majd recept!
A csokis tanfolyam második nagy feladata a csokoládé temperálása volt. Kétféle módszert kellett gyakorolni. Az első a hagyományos, és nagyon látványos, márványlapon történő temperálás, a másik pedig az ún. beoltós módszer.
A temperálásról röviden csak annyit, hogy ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a csokoládéval dolgozni tudjunk. Ha ugyanis csak megolvasztjuk a csokit, aztán hagyjuk, hogy megkössön, akkor az eredmény nem igazán olyan, mint amire számítanánk. A nem megfelelően temperált csokoládé pontosan úgy fog kinézni, mint nyáron az autóban, táskában felejtett és megolvadt, majd a hűtőben újból visszaszilárdult csokik szoktak lenni. Homályos a felületük és telis tele vannak fehér sávokkal, foltokkal, az állaguk pedig morzsalékos, puha, szemcsés, nagyon gyorsan elolvad, ha kézbe vesszük. A temperált csoki tulajdonsága pedig az, hogy szép fényes a felülete, hangosan roppanva törik ketté, lassan olvad. (1. kép)
(forrás: www.sugarhero.com)
A temperálás tulajdonképpen egy hőmérsékletváltozáshoz köthető folyamat, ahol nagy szerephez jut a csokoládé kristályszerkezete (a cukor és kakaóvaj molekulák formája és elhelyezkedése), de túlzottan tudományos előadást most erről nem szeretnék tartani. A lényeg az, hogy a csoki megolvasztása (kb. 45°C-ig) után lehűtjük a csokit (kb. 27°C-ra), aztán pedig visszamelegítjük 28-31 fokra (ét-, tej- és fehércsoki esetében más-más hőfok az ideális). Ez lehetővé teszi a megfelelő kristályszerkezet kialakulását, ami pedig szép fényes, roppanós temperált csokit eredményez.
A házi feladat teljesítéséhez pedig részletesen vezetett leírást kellett készíteni, folyamatosan ellenőrizni kellett a csokoládé hőmérsékletét maghőmérővel, valamint tesztcsíkokat is gyártottam (sütőpapírból vágtam kis csíkokat, és ezeket belemártottam a csokiba, majd letettem a pultra száradni). A tesztcsíkok nagyon hasznosak, mivel így pár percen belül látható, hogy jól temperáltunk-e vagy sem.
A márványlapos temperálástól nem féltem, hiszen ezzel már volt dolgom, amikor legeslegelőször tanultam a csokikészítésről. S. Nemzetes Kriszta avatott be ennek a módszernek a rejtelmeibe, és mivel néhány éve karácsonyra kaptam is egy kisebb márványlapot ajándékba, minden adott volt a gyakorláshoz. Sajnos a márványom nem túl nagy, így igazán nagy mennyiségű (több kiló) csoki temperálására nem alkalmas, de házi használatra, 1 kg csoki temperálására tökéletesen megfelel. Vízfürdő fölött megolvasztottam az étcsokit, óvatosan, hogy 46C fölé ne menjen a hőmérséklete, mert akkor megéghet a csoki. Kb. kétharmadát a márványra öntöttem, a maradékot pedig a tálban hagytam, és azt félretettem. Egy lapos spaklival elkezdtem szétteríteni a csokit a márványon, aztán a szélektől a lap közepe felé visszakaparni. Ezt a mozdulatot kétszer-háromszor megismételtem, amíg a csoki érezhetően hűlni, sűrűsödni nem kezdett. Közben többször is ellenőriztem a hőmérsékletet, 26-27 fokra kellett hűteni a masszát. Ezek után a lehűlt csokit visszalapátoltam a maradék olvad csokihoz, és jól összekevertem. Az így kapott csoki hőmérséklete 31C körül kell, hogy legyen. Elsőre nekem kicsit ez alatt volt, de ezen lehet segíteni, ha fél percre visszahelyezzük a tálat a vízfürdő fölé, és megfelelő hőmérsékletre melegítjük. Innentől már felhasználható a temperált csokink, csak arra kell ügyelni, hogy tartsuk ezt a hőmérsékletet és időnként átkeverjük a csokit. Hasznos tipp a hajszárító használata, amellyel szintén gyorsan és száraz körülmények között tudjuk melegíteni a tálat és a csokoládét. Akinek van mikrósütője, oda is beteheti, de csak alacsony fokozaton és 20-30 másodpercnél nem hosszabb időközökre. (Én személy szerint nem szeretem a mikrót, nincs is, szóval nálam ez nem jön szóba).
Ez a temperálás tulajdonképpen úgy zajlott, ahogy elterveztem. Mindössze egy meglepetés ért, méghozzá az, hogy a tesztcsíkjaim mindegyike jól sikerült. Még azok is, amiknek nem szabadott volna. A sima olvasztott csokiba mártott tesztcsíknak fehér foltokat kellett volna produkálnia. Annyiban különbözött azonban a többitől, hogy nem roppanva tört, hanem puhán, morzsalékosan. Végül arra jutottam, hogy mivel viszonylag hideg (kb 18C) volt a konyhában, ami csokikészítéshez ideális, emiatt nem volt látható semmilyen folt a rossz mintákon sem. Mindenesetre örültem, hogy aminek jónak kellett lennie, az is jó lett.
A beoltós módszer nekem már kicsit mumusabb. Ezt ajánlják pedig a legtöbb könyben, mert ehhez nem igazán szükéges hőmérő, és sokkal kevesebb takarítás van utána, mint a márványosnál. Cserébe viszont hosszabb ideig tart, és fárasztó is lehet, ha nagy mennyiségű csokival dolgozunk. Az elv a következő: a felhasználni kívánt csoki 1/3-át nagyon apróra vágjuk, reszeljük, és félretesszük. A maradék 2/3-ot pedig vízfürdő fölött (vagy mikróban) felolvasztjuk. Mikor teljesen felolvadt, levesszük a tűzről, és apránként belekeverjük az apróra vágott csokit, amíg teljesen el nem olvad. Az történik, hogy a szilárd (és egyébként temperált) csoki, amit hozzáadunk az olvasztott csokihoz, lehűti azt, és közben szétoszlatja a megfelelő kristályokat a masszában. Amint elérjük az optimális hőmérsékletet (étcsokinál 31C), és már nem olvad el több csoki a masszánkban, használatra kész a csokink. Nekem ezzel mindig az volt a bajom, hogy maradtak egész csokidarabok a masszámban, amik nem olvadtak el, és végül ki kellett halászni őket, mert különben nem tudtam volna dolgozni a csokival. Olvastam olyan tippet is, hogy apróra vágott csoki helyett egy nagy darab csokit kell tenni az olvasztotthoz, és aztán a hőmérséklet elérése után csak ki kell venni a megmaradt csokidarabot, ami már nem olvad el.
Ezt mindenesetre még gyakorolnom kell, bár a végeredmény itt is sikeresnek bizonyult szerencsére.
A temperált csokit természetesen fel is használtam. Készítettem egy áfonyás fehércsokis ganache-t, és ezt töltöttem bele az étcsokival kiöntött bonbonformába, a többi ganache-ból pedig golyókat formáltam és kimártottam étcsokiban. Még egy töltelékkel is próbálkoztam, ez Paul A. Young díjnyertes sós karamellje volt, amihez muscovado nádcukrot használ. Ettől igazán karakteres íze lett, és bár kevesebb sót használtam, mint amennyit a recept előírt, mégis eléggé brutálisan sós lett a töltelék. Reméltem, hogy az étcsoki majd lágyít ezen, de így is volt olyan kóstolóm, aki nem bírta megenni (nekem ízlett, de én szeretem a sós dolgokat). Viszont tény, hogy pár nap múlva már nem volt annyira sós, jobban összeértek az ízek szerintem.
Ezt a házi feladatot már pár napja le kellett volna, hogy pontozzák, de még mindig várok az értékelésre. Azóta már a harmadik házit is leadtam, és készülök a negyedikre. Ezekről is hírt adok szép sorjában, és jönnek csokis receptek és képek is hamarosan.
Aki ki szeretné próbálni magát a temperálásban, ajánlom nekik Praliné Paradicsom blogját, ahol részletes, képekkel illusztrált leírás található nemcsak erről, hanem több alapreceptről is, ráadásul nagyon igényes fotókkal és ínycsiklandozó, inspiráló receptekkel.
Update: megérkezett az értékelésem, 20-ból 18 pontot kaptam, aminek nagyon örülök! Azt írta a tanár, hogy kíváncsian várja a 4-es és 5-ös házikat, ahol saját csokikat kell majd kitalálni és elkészíteni. 🙂
Pár hónapja azonban úgy éreztem, ez már kevés. Őszintén szólva zavar, hogy a boltban a csokik nagy részét nem mi készítjük (nincs hol, mert a konyhánk olyan kicsi). A munkám legjobb részének a csokikészítést tartom, a vevők kiszolgálása néha elég idegtépő is tud lenni. Az eladás szempontjából viszont nem a legjobb, hogy én úgy szeretek a leginkább dolgozni, ha egy lélek sincs a boltban 🙂 Mindenesetre újra rákattantam a bonbonos blogok nézegetésére. Ez szinte kizárólag a Praliné Paradicsom blogot érinti, mert annyira változatos, érdekes, kreatív és inspiráló.
A végső löketet egy érdekes kísérlet adta meg. A fehér csokit sütőben sütve karamellizálni lehet. Ezt ki kellett próbálnom. Aztán a tejcsokit is. Aztán banános karamellt, aztán házi marcipánt, és így tovább. Az összes ott található receptet azonnal ki akartam próbálni. Így egy idő után már nemcsak a szabadnapjaim, de a munka utáni estéim is a konyhában teltek. Kavargattam a sütőben a karamellizálandó csokit, vagy ganache-t készítettem trüffel alaphoz, és hasonlók.
Aztán egyik nap előkerült a márványlap, amit karácsonyra kaptam a férjemtől. A vízgőz fölött már olvadt az étcsoki, készenlétben a maghőmérő és a többi munkaeszköz is. Elsőként a gyémánt fantázianevű bonbonformával próbálkoztam, mivel ennek sima a felülete, így kezdőknek is könnyebb használni (a bonyolultabb felületű formáknál sok levegőbuborék maradhat, ami rontja az esztétikai látványt, hiszen lyukacsos lesz a csoki). Az első próbálkozás vegyes végeredményt hozott, mivel a bonbonhüvelyek szépen kipottyantak a formából, pattanó hangot is adtak a törésnél, de a fényüket megzavarták a fehér pöttyök, amelyek a nem megfelelő temperálás eredményeként jönnek létre (kicsapódik a cukor illetve kakaóvaj a csoki felületén, angolul ezt bloomingnak, azaz virágzásnak hívják). Nem csüggedtem, mert egy év távlatából, szakértő segítség nélkül még így is egészen jók lettek. Teszek is be egy képet róluk, hogy majd idővel összehasonlíthassam, mennyit fejlődtem.
Munkálatok közben
az első foltos “gyémántok”
Miután készítettem egy adag mézeskalács fűszeres ganache-t (hagyományosan tejszínes csokoládékrém, amit töltelékként, vagy magában trüffelként használhatunk), ismét nekiláttam a temperálásnak, hátha másodszorra jobban sikerül. Ezúttal az ún. beoltós módszert is kipróbáltam, amihez nem kell márványlap. (Technikai leírásokat majd a későbbiekben még hozok részletesebben is) Az eredmény már jobban tetszett, bár még mindig úgy gondolom, lehet jobban is. Főleg a bonbonok talpazását kell még gyakorolnom, mert az nem lett olyan szép.
Néhány évvel ezelőtt karácsonyra forrócsoki pálcákat gyártottam szilikon jégkockatartó formák segítségével. Mivel én nem szeretem a kakaó állagú forrócsokit (a kakaót szeretem, de nem akkor, amikor épp egy igazán sűrű és tömény forrócsokira vágyok), végül nem is tudom, hogy milyenek lettek, mert az ajándékozottak nem számoltak be róla, mi pedig inkább csak lerágcsáltuk a csokit a pálcákról. Ekkor még szinte semmit sem tudtam a csokoládékészítésről.
Aztán pár éve nyertem két belépőt a budapesti Édes Napok fesztiválra, ahol az egyik pavilonban S. Nemzetes Krisztina tartott bonbonkészítő bemutatót. Nagyon tetszett, amit csinált, finom volt a végeredmény is. Akkoriban már érdekelt a főzés, sütés, gondolkoztam, hogy jó lenne egy cukrász vagy pék végzettséget szerezni valahogy. Miután körbejártuk a fesztivált, visszamentem, és megkérdeztem Krisztától, hogy hol tanult, hogyan lett bonbonkészítő. Elmesélte, majd legnagyobb meglepetésemre átadta a névjegyét, és azt mondta, szokott tartani tanfolyamokat, engem is szívesen megtanít.
Erre körülbelül fél évvel a találkozásunk után került sor, húsvét után közvetlenül. A Food-Pack Kft. raktárához tartozó irodaépületben, egy kis konyhában tartotta a tanfolyamot csak nekem. Volt elméleti bevezető, aztán indulhatott a temperálás. Ő a klasszikus márványlapos temperálást mutatta be, ami nagyon jól néz ki! Persze egyszerűbbnek tűnik, mint amilyen valójában. Végig étcsokival dolgoztunk, mert ezzel a legkönnyebb. Készítettünk töltött és vágott bonbont is. Előbbinél polikarbonát formát használtunk, és vörösáfonyás fehércsoki ganache-sal töltöttük meg a csokihüvelyeket, a vágott trüffelt pedig narancslikőrrel ízesítettük. Ez utóbbit többféleképpen is díszítettük a mártogatás után. Az elkészült csokik egy részét haza is hozhattam. Íme egy kép róluk:
Első bonbonjaim
(2012 április)
Itt már azért éreztem, hogy ez nekem nagyon tetszik. Az olvasztott csokoládé illata, állaga, ahogy kevergetni kellett a márványlapon, az izgalom, hogy ki tudjuk-e majd szedni a formából a bonbonokat. Azóta már tudom, hogy márványlap nélkül is lehet temperálni, pedig a tanfolyam óta már két márványlapot is kaptam, hogy tudjak gyakorolni 🙂 azért mégis jó, hogy tudom, hogyan kell, mert nagyon jó érzés ilyen tradícionális módon temperálni, ha van rá idő és megfelelő mennyiségű csoki.
Ezek után már tudatosabban figyeltem a csokoládé körül zajló eseményeket, a magyar kézműves csokoládékat és készítőiket. Indulásától kezdve követtem például a Mészáros Gábor által elindított ChocoMe-t, amely mostanra már nemzetközi hírnévre tett szert. Elkezdtem bonbonos blogokat olvasni, lett néhány csokis receptkönyvem is (főleg inkább csokis desszertek, sütemények). De a temperálásnak nem volt merszem nekiállni.
Tavaly ősszel pedig Cambridge-be költöztünk. Még az indulás előtt alaposan áttanulmányoztam várost a Google térképje alapján, még az utcákat is bejártam virtuálisan. Felfedeztem néhány csokiboltot, és arról ábrándoztam, hogy majd ott fogok dolgozni valamelyikben. Érkezésünk napján már próbáltunk banki ügyeket intézni, és mit ad Isten, a bankkal szemben ott díszelgett egy aprócska csokibolt, amit a térképen nem is láttam. Egy ilyen pici városban ennyi csokibolt azért nem rossz arány szerintem. Ott és akkor úgy éreztem, nekem itt kell dolgoznom. Elsőre persze nem jártam sikerrel, mert nem kerestek épp embert, de fél év múlva pont jókor voltam jó helyen, és azóta valóra vált ez az álmom.
Nap mint nap csoki vesz körül a boltban, és szerencsés vagyok, mert az a lehetőség is megadatott, hogy akár napi kétszer is készítsek csokoládét a bolt egyik ablakánál lévő kis konyhánkban. A csokoládéhoz való viszonyom is sokban változott. Korábban mindig azt mondtam, én mindenféle csokit szeretek (akárcsak Gombóc Artúr), néhány kivétellel, ezek pedig a műízű epres, málnás, néha joghurtos csokik voltak. Azóta tudom, hogy lehet igazán finom epres és málnás csokit is készíteni, igazi gyümölcsökkel. És míg régen nem nagyon szerettem, mára kedvencemmé vált az étcsoki. Még egy 96-99%-os kakaótartalmú csoki sem tud elrettenteni, sőt!
A bolt által szervezett csokikóstoló tanfolyamokon (a tanfolyam mondjuk kicsit túlzás, inkább csak kóstoló) is sok új információval gazdagodtam a különböző területszelektált (azaz egy országból származó kakaóbabból készült) csokoládékról, a kóstolás érzékszervi vonzatáról (látás, szaglás, tapintás, ízlelés), bizonyos márkák “titkos receptjeiről” (avagy mivel helyettesítik a drága kakaóvajat).
