Author : Lilla

93 posts

pear goat's cheese cupsAhogyan az a SAD!30-as posztban írtam, már jóideje figyeltem ezeket a gasztroblogos játékokat, ötletbörzéket, amelyek minden alkalommal egy-egy izgalmas téma, hozzávaló körül forognak. Most végre én is beszállok a játékba egy újabb bonbonnal, ezúttal a SAJT témakörű 70. jubileumi VKF! kiírására. Részletek Kabóca blogján.

Ez a téma legalább annyira megmozgatta a fantáziámat, mint a palacsintás. Ha nem jobban. Hiszen a palacsinta, alapesetben, legalább édes. De a sajtról nem hiszem, hogy sokaknak a csoki jut eszébe elsőre. Persze nem feltétlenül a hűtőből kimászó penészesekre kell gondolni. Ott van például a friss, kéreg nélküli kecskesajt, ami inkább olyan, mint egy krémtúró, csak kicsit savanykásabb, enyhén sós. Először én is hüledeztem, mikor egy bretagne-i kirándulás során megtanították nekem, hogyan is kell kecskesajtot enni. Friss, ropogós bagettre kell kenni, a tetejére pedig mézet csurgatni. Csak néztem, mint Jenő a moziban. Aztán függő lettem. Azóta is nagy kedvenc a reggelinél egy kis kecskesajtos-mézes pirítós, főleg, ha ezt még megfejeljük pár szelet érett körtével, és durvára vágott dióval.pear goat's cheese cups

Ezen a vonalon indultam el tehát, amikor elkezdtem gondolkozni, milyen sajtos csokit tudnék készíteni. Persze eszembe jutott Paul A. Young hírhedt “Port&Stilton” trüffelje, ahol kékpenészes Stilton sajtot és fahordóban érlelt, édes portóit (tawny Port) kever a ganache-ba. Lehet, hogy majd egyszer kipróbálom, de addig megnézhetitek ebben a videóban, hogyan is készül ez Paul A. Young konyhájában.

A kecskesajtos csoki ötletét először Chantal Coady könyvében láttam, amit még a 2013-as londoni csokifesztiválon szerzett be az akkori főnököm. Nem sokkal később Praliné Zsuzsit is megihlette ez a recept, szintén ebből a könyvből merítve, ezt továbbgondolva. Én igazából csak ezt a mézes, körtés, diós ízvilágot szerettem volna még egy kicsit hozzátenni, mert érdekelt, hogy így is még ugyanolyan jól működik-e ez a párosítás, mint pirítóson. A saját receptemet végül Praliné Zsuzsi és Paul A. Young kecskesajtos ganache receptjéből gyúrtam össze, és egészítettem ki a többi hozzávalóval.

pear goat's cheese cups

Recept

kecskesajtos ganache
85 g lágy kecskesajt (a penészes kérget levágtam)
65 g krémsajt
1 biocitrom héja, és 1/4 citrom leve
25 g méz (nálam hársméz)
150 g fehércsoki

körtezselé
200 g körte (meghámozva, kimagozva, apróra vágva – nálam ez pont 2 körte volt)
60 g méz
5 g pektin+3 g cukor (összekeverve)
1/4 citrom leve

burok és dekoráció
250-300 g étcsoki (nálam 55% Callebaut)
sárga színű kakaóvaj (opcionális)
pirított, durvára vágott dió (egy maréknyi kb.)

Először elkészítem a körtezselét. Ehhez megmosok, meghámozok, kimagozok két szép körtét, és nagyon apróra felkockázom. Egy kisebb lábosba teszem a mézzel és a citromlével. Felforralom, és közben egy habverővel kevergetem, hogy a puhuló körtedarabok még jobban összetörjenek. (Természetesen botmixerrel is lehet pürésíteni, de nekem az most éppen elromlott). Ha már forr, belekeverem a cukor-pektin keveréket is és tovább forralom. A vágható állapot eléréséhez kb. 110°C fokig kell melegíteni, de mivel én egy folyósabb zselét szerettem volna, csak 100°C fokig főztem. Egy hőálló tálkába töltöm, és hagyom kihűlni.

pear goat's cheese cups

Ezután jöhet a kecskesajtos ganache. Paul A. Young receptjét követve a kecskesajtot krémsajttal vegyítem, nem tejszínnel, és nagyon jó állaga lett így a krémnek. Általában a henger alakú, fehér kérgű kecskesajtot szoktam venni, így itt is ezt használtam, csak levágtam a fehér kérget, mert annak túl erőteljes az íze, ráadásul nem is olvadt volna fel teljesen, a darabkákra meg nem szerettem volna ráharapni. Alacsony lángon összemelegítem a két sajtot a mézzel és a citromhéjjal, folyton kevergetve, nehogy odaégjen. Közben megolvasztom a fehércsokit, aztán 2-3 részletben hozzákeverem a sajtos krémet. Ilyenkor nem kell megijedni, ha az első adag elkeverése után összekapja a csokit a krém (vagy egyéb esetben a tejszín), csak jó lendületesen kell kevergetni, hogy létrejöjjön az emulzió. A második-harmadik keverésnél már gyönyörű, egynemű krémet kell, hogy kapjunk, ha a csoki és a krém kb azonos hőmérsékletű volt. Ezt is félreteszem hűlni.

A csokiburokhoz most egy egyszerű, szögletes formát választottam, amit a kávékaramelles bonbonnál már láthattatok. De most úgy terveztem, hogy fejjel lefelé fogom használni, mint egy kis tálkát. Dekorációnak sárga kakaóvajat kenek ecsettel a forma mélyedéseibe utalva a citrom és körte színvilágára. Mikor ez megdermedt, temperált étcsokival kiöntöm a mélyedéseket.pear goat's cheese cups

Jöhet a töltés. Kiskanállal a mélyedések aljába töltök egy kis körtezselét, erre pedig habzsákból rányomom a kecskesajtos ganache-t, kis kúpot formázva a tetején, mintha tejszínhab lenne. Ezt megszórom pirított, durvára vágott dióval.pear goat's cheese cups

A formát hűtőbe teszem 15 percre, aztán óvatosan kifordítom a bonbonokat. Szerencsére szépen kipotyogtak, nem kellett ütögetnem a formát, így nem nyomódott össze a tetejük, és nem potyogtak le a diódarabok sem.

Nagyon jól kiegészíti egymást a körte és az enyhén citromos sajtkrém. Engem leginkább egy túrókrémre emlékeztet amúgy. A kecskesajt íze nem nyomja el az egészet, inkább csak a lecsengésben van jelen. Örülök, hogy csokiban is ilyen jól működött ez a kombináció, nem csak a pirítóson. Ráadásul 2015 a kecske éve a kínai asztrológia szerint. Szerintem a kecskék nagyon jófej állatok, ha egyszer lesz egy tanyám, tuti lesz nálam néhány kis mekegő jószág. Akkor majd saját készítésű kecskesajtot használok ehhez a recepthez! 🙂pear goat's cheese cups

A VKF! 70. fordulójának összesítőjét természetesen majd belinkelem ide, amint véget ér az aktuális forduló. Annyit elárulok, hogy lesz még az enyémen kívül sajtos csoki, nem is akármilyen 🙂

Ettetek már sajtos csokit? Milyen más sajtot tudtok még elképzelni csokival párosítva?

Forrás (módosításokkal): Praliné Paradicsom, Paul A. Young: Adventures with chocolate, Kyle Books, London, 2009, 134. o.

Ghent, Belgium

Gent egyik tere

Másfél hete ellátogattunk Gentbe is, ami kb 60 km-re van Brüsszeltől nyugatra, Bruges irányában. Megint felkészültem a helyi csokiboltokból, be is jelöltem a térképen, hol vannak a legérdekesebbek. A város viszonylag nagy kiterjedésű, de a történelmi városmag eléggé koncentrált. Konkrétan három-négy templom is van egymás hegyén-hátán. Gyönyörű, napsütéses időnk volt, így estig róttuk a kis utcákat és persze a csokiboltokat 🙂

Yuzu chocolate shop

Korábban felfedeztem egy helyi, angol nyelvű blogot, amit két ír fiatal ír :). A srác sörkészítést tanul, a lány pedig csokikészítést. A legjobb helyen járnak szerintem! A blogjukon így keverdnek a sörkóstolók és a csokis témák, de nagyon jó stílusuk van egyébként. Náluk láttam először egy bemutatót a Yuzu nevű csokiboltról. A készítő, Nicolas Vanaise sok időt töltött Japánban (egyébként építész), az ottani kultúra nagyon megihlette, ez a boltján is érezhető. Névnek is a japán yuzu citrusfélét választotta, ehhez pedig egy igazán élénk napsárga színű csomagolás dukál. A boltban egyébként teákat, és a japán teaszertartáshoz szükséges eszközöket, csészéket is lehet vásárolni a csokik mellett. Vettem nála egy 20 darabos bonbonválogatást, jön majd róla részletes beszámoló is természetesen.

A belvárosban megnéztük a Saint Bavon katedrálist, ahol a Van Eyck testvérek híres szárnyasoltára található. Ezt pénzért lehet csak megnézni. Igaz, a kép másolata a templomban is ki van téve, sőt, a restaurációt (és a komplett templomot is) eltakaró ponyvára is rányomtatták, minden turisztikai kiadványban benne van, szóval csak az nem látja, aki nem akarja. Mivel mi nem vagyunk műkincs szakértők, nekünk elég volt a másolat látványa is erre a délutánra. A templom bejáratánál rögtönzött interjút adtunk egy helyi egyetemistának, aki a genti nevezetességekről kérdezett minket. Ajánlott néhány helyi sört, sőt még egy speciális bodzalikőrrel is megkínált minket. Persze a flamand szavakat egyáltalán nem tudtuk megjegyezni, úgyhogy így nem sokra mentünk a tippekkel 🙂

Van Hoorebeke chocolate shop

az egyik Van Hoorebeke bolt

Híres csokikészítő család a Van Horebeeke is, két boltjuk is van, egyiket az apa, másikat a fia vezeti. Ide sajnos nem tudtunk bemenni, mert már bezárt, mire odaértünk az egyikhez. De mindenképpen fent van a listámon, mivel szintén a már fentebb említett blogon olvastam róla egy rövid beszámolót, és ehhez tartozott videó is, ami felkeltette az érdeklődésemet.

A másik csokibolt, ahol vásároltam a Daskalides nevű hely volt. Főleg olyan csokikat választottam, amik érdekesen néztek ki, vagy az ízük érdekelt. Volt egy kb. 10 csokiból álló válogatásuk is, ami cukormentes volt, ezekből most nem vettem, de nagyon jó kezdeményezésnek tartom.

Ghent Belgium

A genti őrtorony

Saint Nicholas cathedral Ghent

Szent Miklós katedrális hátulnézetből

Két másik csokiboltot is megemlítenék még, ahova most nem jutottam el, az egyik a Van Hecke a másik pedig Joost Arist boltja. Utóbbi a csokifesztiválon is részt vett, van is egy képem a csokikról. Sőt, láttam is a készítőt személyesen a fesztiválon. Nagyon remélem, hogy legalább 25 éves volt a srác, mert szemtelenül fiatalnak nézett ki ahhoz, hogy ilyen menő boltja és csokijai legyenek! 🙂

Ghent Belgium

folyópart

Végül meg kell még említenem a város egyik édesség nevezetességét a Cuberdon-t. Ez egy sötétlila, kúp alakú zselés cukorka. Úgy néz ki, mint egy gumicukor, de a belsejében folyós a zselé. Az eredeti Cuberdon ibolyás-málnás ízű (vagy valami olyasmi), de például a Belgique Gourmande nevű boltban többféle gyümölcsös ízben, élénk színekben is megtalálhatjuk. Mi egy utcai mozgóárusnál vettünk egy kis zacskónyit, mert ezt nem lehet kihagyni.

Ghent Belgium

a levesező szomszédságában ilyen szép házakat találtunk

Hazaindulás előtt még útba ejtettünk egy nagyon jó helyet. Soupe Lounge-nak hívják, és szerintem szuper a koncepció. Fő profiljuk, a névből is kiderül, a leves. Minden nap négyféle levesből lehet választani (ottjártunkkor: paradicsom, brokkoli, spárga, snidling), kis vagy nagy adagot, 4-5 euróért. Ehhez jár két mini zsemle, egy alma, egy mini vaj és a levesbe különböző levesbetétek: kenyérkockák, apróra vágott nyers zöldségek, reszelt sajt, húsgombócok. Nagyon jót ettünk itt, csak ajánlani tudom. Lehet még szendvicseket és salátát is enni itt, de ezeket nem próbáluk, úgyhogy nem tudok nyilatkozni. Egyetemistáknak, turistáknak (akik minden pénzüket csokira költötték :D) tökéletes választás, ha már unják a sült krumplit és a gofrit.

Ghent Belgium

a genti vár

Gent nagyon jó hely! Szép a belváros, hangulatos a folyó és a körülötte álló épületek. Még akkor is, ha köztudott, hogy a középkorban sem nézett ki ennyire középkorinak ez a város, mint most. A huszadik század eleji világkiállítás apropójából újították fel ilyen régiesre az épületeket. Paradox kissé, de szerintem jól sikerült.

Ghent Belgium

bringa, folyó, házak – tipikus turistakép

A kóstolt csokikról és a cuberdonokról hamarosan részletesebb beszámolót is írok.

Nektek hogy tetszik Gent? Ha jártatok már itt, mi volt a kedvenc helyetek?

Az antwerpeni csokis körképben ígértem, hogy részletesebben bemutatom a csokiboltokat, ahol vettem és kóstoltam csokit. Mát ott sem rejtettem véka alá, hogy a DelReynek, bár nagyon szép, igényesen berendezett boltja van, a kiszolgálással egyáltalán nem voltam megelégedve. Összesen 8 bonbont vettem, mindegyikből kettőt (így nem csak az én véleményemet mutatja a kóstoló eredménye, hanem a két legközelebbi kóstolótársamét is :)), ezekről írok most röviden.

Bonbonok:

DelRey chocolates Antwerpen

bonbonválogatás

Sós karamell ganache: lágy tejcsokis karamellkrém, finom karamelles íz, de nem igazán sós. Szép arany mintás transzferfóliás díszítése van.

Kandírozott mandaringerezd – Ez érdekelt a leginkább, mert szeretem a kandírozott narancshéjat, és kíváncsi voltam, milyen egy egész gerezd mandarin ugyanígy elkészítve. Nagyon ragacsos volt, de ez érthető, belül pedig folyós zselévé alakult át a gyümölcs, ami először nagyon jónak tűnt. Az viszont már nem, hogy olyan rettentően furcsa utóíze volt, amit semmihez nem tudok hasonlítani. Keserű és mű volt egyszerre, nem tudom, mivel kezelték a mandarint, de nem tett jót neki sajnos. Kár érte, mert jó lehetett volna.

Pisztáciamarcipán – Tulajdonképpen azt adta, amire számítottam a színe alapján. A pisztácia inkább barna, mint rikító zöld, szóval, ha ilyen színnel találkozunk, az tuti, hogy mesterséges színezék. Ettől még lehet benne igazi pisztácia, de általában nem sok. Ennek sem volt igazán íze, inkább csak cukor, még marcipán se nagyon.

Earl grey ganache – tejcsoki ganache nagyon enyhe earl grey tea ízzel, ami az utóízben kicsit felerősödik. Jó az irány, de lehetne intenzívebb.

Ánizsos – Az érdekes dombornyomott díszítés a tetején jól néz ki, de hogy milyen ízű, az nehezen derült ki számomra. Gyanús nekem, hogy igazából ez nem is ánizsos, hanem valamiféle praliné inkább, mert belül világosbarna volt a töltelék és mintha kis karamelldarabkák lettek volna benne. Ánizs ízt mindenesetre nem éreztem, de amúgy egész jó volt. 🙂 Tiszta zsákbamacska ez a csokikóstolás néha!

Narancsos – vajas csokikrém narancskivonattal és kandírozott narancs darabokkal. Alapvetően nem kedvelem a túlzottan vajas töltelékeket, úgyhogy ennek nem sok esélye volt nálam, de ha eltekintek ettől, akkor sem valami átütő az íze. Átlagos narancsos csoki, de semmi extra.

Szezámos – két rétegű bonbon, alul ropogós szezámpraliné, felül szezámos ganache, a tetején szezámmaggal. Jó ötlet a ropogós réteg, és eléggé átjön a szezámmag íze. Kár, hogy nem pirították meg előtte, úgy sokkal finomabb lenne. Talán ez a legjobb a kóstoltak közül.

Mentás-pisztáciás – két rétegű bonbon, alul pisztáciapraliné (szerencsére igazi pisztácia!), felül pedig mentás étcsoki ganache. Utóbbi nem friss mentával, hanem valószínűleg mentakivonattal készült, mert inkább aftereightes íze van. De legalább felismerhető 🙂 Érdekes párosítás, bár szerintem ez a mentakivonat a jellegéből adódóan eléggé elnyomja a pisztáciát, abból leginkább csak a ropogós textúrát érezhetjük.

Úgy őszintén, igazándiból egyik sem volt kiemelkedően jó, és nem azért írom ezt, mert nem tetszett a kiszolgálás. A kóstolásnál ezt nem veszem figyelembe, a csokik attól még lehetnek jók. Hiszen akkor nem is vettem volna semmit alapjáraton, ha a kettő között lenne összefüggés. Szóval adtam nekik egy esélyt, és lehet, hogy én választottam rosszul, de nem igazán jöttek be egyikünknek sem. Az itt elköltött pénzből inkább vettem volna még több csokit a Chocolate Line-ban. Azért, ha legközelebb Antwerpenbe megyünk, a csokis kávézójukat még megnézném, hátha, de csokit nem valószínű, hogy fogok venni. (Jó, tudom, elég magas a mércém, de nem én tehetek róla, hogy például Patrick Roger bonbonjai annyival finomabbak :))

Nektek mennyire befolyásolja a termékről alkotott véleményeteket, hogy milyen volt a kiszolgálás? Ízlett már jobban bármi, csak azért mert jó volt a körítés, a vásárlói élmény? Írjátok meg kommentben!

Gundel pancake chocolates

Gundel palacsinta ízű szívecskék

Már nagyon sokszor szerettem volna részt venni gasztroblogos játékban, de valahogy mindig lecsúsztam a határidőkről, vagy nem is igazán gondolkoztam, hogy mit készíthetnék. Viszont most, hogy végre több időm van a blogra is, mi sem jobb alkalom a kezdésre, mint az, hogy a SAD! 30. köre zajlik éppen. (A VKF!-nek pedig a 70. fordulója megy, arra is készülök már!)

Aki esetleg nem ismerné, leírom, hogy ezek olyan játékok, ahol mindig van egy adott témakör, hozzávaló, vagy bármilyen más szempont, aminek meg kell felelni. Minden alkalommal más bloggernél van a staféta, ő találja ki az aktuális témát, és ő gyűjti össze a beküldött recepteket, amiket a beküldési határidő után összesítve feltesz a blogjára. Nyertes nincs, vagyis mindenki az, hiszen játszunk egy jót, sok új ötlettel gazdagodhatunk, megismerhetjük a többi gasztroblogger világát. Sorrendben először a VKF! (Vigyázz!Kész!Főzz!) nevű játék jött létre, méghozzá a Chili&Vanília blog szerzője, Mautner Zsófi kezdeményezésére. Ezt követte a SAD! (Süss!Alkoss!Díszíts!), ami elsősorban sütemények készítésére buzdított, de mára már rugalmasabbá váltak a játékszabályok. Ezért is szeretnék egy bonbonnal nevezni az aktuális játék kiírására, melynek témája a PALACSINTA. A részleteket pedig az Egy falat Svájc blogon találjátok.

Amint megláttam a témát, egyből elkezdtek forogni az agyamban a kerekek, hogy milyen bonbont is készíthetnék. Mert gondoltam, hogy palacsintát sütök, de emellett mindenképpen szerettem volna bonbont is készíteni. Aztán mint a villám, beugrott: Gundel palacsinta! Rumos, diós, csokis. Hmmm!! Mivel épp itt a Valentin-nap, és ráadásul van két szív alakú bonbonformám is, miért ne használnám őket, ha már úgyis aktuális 🙂 Szóval gundel palacsinta ízű, szív alakú bonbonokat hoztam nektek.

Gundel pancake chocolate hearts

rumos-diós-csokis csoda

Kis utánajárás után megtudtam, hogy a recept Márai Sándor feleségétől származik, csak Gundeléknek annyira tetszett, hogy felvették az étlapra, és először Márai palacsinta volt a neve. De miután az író emigrált, át kellett nevezni a desszertet, és azóta Gundel palacsintának hívják. Az eredeti recept szerint rumos diótöltelék van a belsejében, és az összehajtogatott palacsintát rumos csokiöntettel locsolják meg.  Így egy rétegezett bonbonon gondolkoztam, amit aztán meg is valósítottam. A palacsintatésztát nálam a fehércsoki burok adja, ezt étcsokoládéval foltoztam meg (csokiöntet gyanánt). A töltelék pedig egy réteg diópraliné és egy réteg rumos étcsoki ganache, a kettő közé pedig beékelődik egy rumban áztatott aranymazsola és egy kis darab kandírozott narancshéj.

Recept

rumos diós réteg
10 dkg dió
7 dkg cukor
2 ek. olvasztott fehércsoki

rumos étcsoki ganache
10 dkg étcsoki (nálam Callebaut 55%)
5 dkg tejszín (30%-os)
1 ek glükózszirup (vagy semleges ízű méz)
1 tk igazi rum (vagy aroma)

rumban áztatott mazsola (bonbononként 1 darab)
apróra vágott kandírozott narancshéj (bonbononként egy kis darab)
1-2 dkg karamellizált ostyatöret (elhagyható)

csokiburok
15 dkg étcsokoládé (díszítéshez/talpazáshoz)
30-40 dkg fehércsokoládé (burok elkészítéséhez)

Gundel pancake chocolate hearts

márványos csokiszívek

A diós réteghez száraz serpenyőben vagy sütőpapírral bélelt tepsiben illatosra pirítom a diót, majd durvára vágom. A cukrot karamellizálom. Nem kevergetem, csak gyakran megrázogatom a lábost, hogy minden cukorkristály felolvadjon és szép borostyán színűre változzon. Egész sötétre karamellizálom, aztán belekeverem gyors, határozott mozdulattal a vágott diót, hogy mindenhol jól bevonja a karamell. A karamellizált diót (grillázs) alufóliára öntöm, kissé szétlapítom a kanállal, és hagyom, hogy kihűljön. Ha kihűlt, aprítógépbe teszem, és a gépet többször leállítva, addig darálom, amíg a dió ki nem engedi magából az olajat, és krémes diópasztát nem kapok. Közben mindig lekaparom a gép oldalára tapadt masszát. Ekkora adagból nekem 150 g diópraliném lett. Készítettem egy adagot, ahol olvasztott étcsokit kevertem hozzá, de ez teljesen elfedte a finom dióízt, úgyhogy kellett még egy adagot darálnom. Egy ideig tanácstalan voltam, mert tejszínnel nem akartam lazítani a krémen, viszont tartottam tőle, hogy így pedig túl tömény. Végülis csak nagyon kevés olvasztott fehércsokit kevertem hozzá, hogy kicsit lazább legyen, de ne nyomja el a dió ízét. Pont olyan lett, amilyet szerettem volna. (Ami kimaradt a bonbonokból, percek alatt “elpárolgott” :))

A rumos étcsoki ganache-t úgy készítem, hogy megolvasztom az étcsokoládét, felmelegítem a tejszínt egy evőkanál glükózsziruppal (vagy mézzel), majd 4-5 részletben hozzákeverem az olvasztott csokoládéhoz, hogy tökéletes emulzió jöjjön létre a csoki és a tejszín között. A rumot könnyebb adagolás miatt én egy csepegtetős üvegben tárolom (mint a Béres csepp), körülbelül 20 cseppnyit adtam a ganache-hoz, majd jól elkevertem. Ha fontos, hogy milyen szilárdságú ganache-t szeretnénk (például trüffelgolyókat akarunk gyúrni), akkor bármilyen hozzáadott folyadék mennyiségét le kell vonni a tejszín mennyiségéből. De mivel én lágyabb tölteléket képzeltem el, ezért nem számoltam ki külön, mennyi rum megy majd bele a krémbe. Kóstolgatnom is kellett közben, hogy eléggé rumos legyen. Ha kész, hagyom, hogy szobahőmérsékletűre hűljön.

how to paint chocolate mould

a bonbonforma díszítésének lépései

Elkészítem a burkot. Használat előtt megtisztítom és egy vattapamaccsal kifényesítem a forma mélyedéseit (ez főleg első használat előtt fontos, később már az elkészült bonbonok kakaóvaj tartalma fogja biztosítani a kész csokik felületi fényét). Először felolvasztok és temperálok egy kevés étcsokoládét, majd ecsettel (csupasz/gumikesztyűs ujjal) összefestegetem kicsit a bonbonforma mélyedéseit, igyekszem márványos vagy foltos hatást elérni vele. Mikor ez a vékony réteg megkötött, megolvasztom és temperálom a fehércsokit, és kiöntöm vele a mélyedéseket. Mielőtt megkötne, egy csipet karamellizált ostyatöretet szórok a mélyedésbe. Ez az ötlet onnan jött, hogy az eredeti Gundel palacsinta egyik fontos eleme, hogy a megtöltött, négyrétbe hajtott palacsintákat vajon átpirítják, amitől finom ropogós lesz a külsejük. Ezt a ropogós érzetet szerettem volna így visszaadni a bonbonban.

Megvárom, hogy megdermedjen, és habzsákkal vagy kiskanállal betöltöm a diós réteget a forma kb 1/3-áig. Belenyomok egy rumos mazsolát és egy apró darab narancshéjat, majd rátöltöm a rumos étcsoki ganache-t hagyva helyet a lezáráshoz is. Ilyenkor jön rá az ember, hogy nincs is olyan nagyon sok hely egy bonbonban 🙂 . Konkrétan a másik formámba, amit nem márványosan dekoráltam, hanem a szív alakú bemélyedést festettem csak ki étcsokival, nem is tudtam már ganache-t tenni, abban csak diópraliné van és egy szem rumos mazsola. Azért az is eléggé eteti magát.rum walnut chocolates

A formát kis időre hűtőbe teszem, hogy a töltelék megszilárduljon. Talpazás előtt tíz percre kiveszem a formát, hogy szobahőmérsékletű legyen (a túl hideg töltelék túl gyorsan megköti a talpazásra szánt csokoládét és repedések lehetnek a bonbonunk talpánál, amitől gyorsabban megromolhat). A talpazáshoz is étcsokit választottam, hogy a fehércsoki édessége ne domináljon, és így is megjelenjen a színek kettőssége. Rövid hűtés után kifordítom a bonbonokat a formából. És már kóstolhatjuk is! 🙂rum walnut chocolates

///

Ráadás: igazi palacsinta!

crepe Suzette

crêpe Suzette, a franciák narancsos palacsintája

De, hogy ne lógjak ki túlzottan a kiírás alól, hoztam egy nagyon egyszerű palacsintás receptet is. Ez a franciák egyik legismertebb palacsintája, a Crêpe Suzette. Nagyon látványos is, mert tálaláskor meggyújtják a rálocsolt likőrt. A recept lényege a narancsos-likőrös cukorszirupban rejlik, ebben kell ugyanis megmártani a tetszőleges recept alapján elkészített palacsintáinkat. Ehhez a vajat, a narancshéjjal, narancslével és a cukorral összeforraljuk, pár percig hagyjuk forrni, hogy kicsit sziruposabb állaga legyen. A legvégén belelöttyintünk egy kevés narancslikőrt. A palacsintákat egyenként megmártóztatjuk ebben a forró szirupban, majd négyrétbe hajtjuk őket, elrendezzük őket egy tálon és nyakon öntjük a megmaradt sziruppal. Érdemes olyan tálra tenni, amit be tudunk tenni a sütőbe, hogy melegen tartsa a palacsintákat. Tálaláskor meglangyosítunk még egy kis likőrt, meggyújtjuk még a lábosban, és így locsoljuk rá a felsorakoztatott palacsintákra. Forró, narancsos, tüzes 🙂 kell ennél több?

crepe suzette with blood oranges

nem meglepő módon én vérnaranccsal készítettem 🙂

Recept

5-6 db palacsinta (tetszőleges recept alapján)
1 db kezeletlen narancs héja és leve (a gyümölcshúst is belevághatjuk)
2,5 dkg vaj
3 ek kristálycukor
4-6 cl narancslikőr (Grand Marnier, Cointreau, vagy akár házi készítésű)
gyufa/öngyújtó 🙂

crepe suzette on fire

lángoló Crêpe Suzette 🙂

Izgatott vagyok, remélem elnyeri a tetszéseteket az én két palacsintás receptem. Kíváncsi vagyok, a többiek milyen receptekkel rukkolnak elő, természetesen belinkelem majd ide az összesítő bejegyzést is.

Frissítés: íme az összesítő bejegyzés a SAD 30. fordulójáról az Egy falat Svájc blogon. Ha szeretitek a palacsintát, mindenképpen nézzétek meg, mert jobbnál jobb receptek gyűltek össze ebben a témában! A végén pedig még az is kiderül, hogy rögtön meg is kaptam a stafétát, így én rendezem a 31. fordulót! Köszönöm Szilvinek a felkérést és pár nap múlva jövök a kiírással, nagyon izgatott vagyok! 🙂

chocolate face mask

cseles kép, vajon mi lesz a sorsa ennek a csokikrémnek?

Patrick Roger csokis-kakaóporos arcmaszkja sokakat megihletett, Zsuzsi kérdezte is kommentben, hogy mi magunk is készíthetünk-e házilag csokis arcpakolást, és mire is jó valójában. Jót nevettem, mert pont az előtte való napokban kísérleteztem egy csokis arcpakolással, úgyhogy most veletek is megosztom ezt a csodálatos wellness élményt.

chocolate face mask

csupa csokiiii

Akik közelebbről ismernek, tudják, hogy nem vagyok egy nagy kenceficés. Viszont az ilyen csináld-magad jellegű dolgok mindig is vonzottak, így hát nem hagytak hidegen a házilag elkészíthető arcpakolások, bőrradírok, hajpakolások sem. Nagyon szeretem például a zabpelyhes arcradírt (a tenyerünkben megnedvesítünk egy kis marék aprószemű zabpelyhet, és átdörzsöljük vele az arcot), az olívaolajos-cukros bőrradírt, a kókuszolajos hajpakolást. De hiányzott már egy csokis kence a tarsolyomból. Keresgéltem a neten, és nagyon sokféle verziót találtam. Van, aki kakaóporral készíti a krémet, de emiatt a kakaóvajat nekünk kell pótolni, hiszen a kakaópornak pont az a lényege, hogy kivonják belőle a zsírtartalmat.

Nem mondom, hogy én a kedvenc csokimat kentem az arcomra, mert azért annál jobban szeretem, ha a számban olvad, de fontos, hogy magas kakaótartalmú csokit válasszunk ehhez a pakoláshoz. Hiszen minél több benne a kakaómassza, annál magasabb a kakaóvajtartalom is és annál jobb lesz utána a bőrünknek. A kakaóvaj nagyon jól hidratál (nem véletlenül található meg nagyon sok testápólóban és tusfürdőben is), a kakaó pedig tele van antioxidánsokkal, amik kívülről segíthetnek a bőr kisimításában.

Tudományos értekezést gondolom azért nem kell mellékelnem, Ha valakit nem győz meg, hogy 15-20 percig isteni, megnyugtató csokoládéillat lengi körül… Próbáljátok csak ki!

chocolate face mask

külön tapsot kérek a kedves, bátor önkéntesnek is 🙂

Megolvasztok 5 dkg 70%-os étcsokit, és belekeverek 1 teáskanál mézet és 1 kávéskanál olajat (ez lehet olívaolaj, kókuszolaj, mandulaolaj, tetszés szerint). Két ujjal felkenem a csokis krémet az arcomra. Nem kell aggódni, nem folyik le. 15-20 percig fent hagyom az arcomon a pakolást, aztán először egy papírtörlővel letörlöm a nagyját, csak utána mosom meg az arcom langyos vízzel. Ez azért fontos, mert ha az egész pakolást lemossuk, akkor előbb-utóbb el fog dugulni a lefolyónk a lerakódott kakaóvajtól. Én szóltam. 🙂

Utána érezhetően hidratáltabb és puhább a bőr, ráadásul nagyon finom illatú is.

chocolate face mask

mint két (csoki)tojás 🙂

Milyen házi készítésű kencéket szerettek használni? Próbáltátok már a csokit? Ha kipróbáljátok ezt, mindenképp írjátok meg nekem, hogy tetszett! 🙂

hollow chocolate heart

“Már megint itt van a szerelem…” /A.E. Bizottság/

Még soha nem készítettem igazán Valentin-napra dekorációt vagy szív alakú ajándékokat. De valahogy idén csak jöttek megállás nélkül az ötletek, és úgy gondoltam, akkor belevágok. A végső lökést pedig Orsi felhívása adta meg, hiszen össznépi Valentin-napi blogpartit szervezett a blogján, és ott gyűjti a jobbnál jobb desszerteket, finomságokat. Ebből én sem szeretnék kimaradni, úgyhogy jöjjenek is az én kis szívecskés csokijaim.

Valentin-napi desszertek

#sweetValentin

Sikerült előkerítenem a szív alakú üreges formáimat, így először ezekkel kísérleteztem. Az egyiket a megmaradt mákos fehércsokival öntöttem ki, másik kettőbe pedig liofilizált eperporral festettem mintát, aztán fehércsokival készítettem el a burkot. Mivel inkább étcsoki kedvelők vagyunk, csináltam egy étcsokisat is, méghozzá úgy, hogy külön-külön öntöttem ki a két fél szívet, és egy kis papírra üzenetet írtam. Felmelegítettem a fém spatulámat, és óvatosan végighúztam az egyik szív peremén, gyorsan beletettem a papírt és a másik fél szívvel összenyomtam a két peremet. Egy helyen nem értek össze pontosan, ott még a meleg spatula hegyével egy picit elegyengettem a “ragasztást”. Attól függően, hogy mekkora formánk van, akár egy egész bonbont, vagy más kis ajándékot, kupont, ékszert, stb. is elrejthetünk a szív belsejében. Amolyan kindertojás felnőtteknek 🙂

hollow hearts

mintázott üreges formák

hollow hearts

szerelmes szívek 🙂

A következő csokis dekoráció szintén nagyon könnyen elkészíthető, és felhasználhatjuk például cupcake-ek, torták vagy más desszertek díszítésére is. Ehhez a temperált csokoládét sütőpapírra öntjük, spatulával tetszőleges vékonyságúra egyengetjük (néhány mm). Mielőtt teljesen megkötne, sütikiszúróval formákat vághatunk a csokilapba. Én háromféle méretű kiszúrót használtam ehhez. A csokit még az elején dekorálhatjuk aszalt gyümölcsökkel, magvakkal, vagy mikor már megdermedtek a kiszúrt formák, más színű csokival feliratokat, nonfiguratív dekorációkat is készíthetünk rájuk.

white chocolate hearts

mákos fehércsokis szívek aszalt vörösáfonyával

love hearts

fehércsokis szerelmes üzenetek

De nemcsak dekorációs ötleteket, hanem egy receptet is hoztam. Már hetek óta vérnarancson élünk, minden nap megeszünk fejenként kettőt-hármat, annyira finom és gyönyörű színe van. “Feláldoztam” a mai adagomat, és készítettem egy igazán Valentin-napra való kis finomságot, vérnarancs zselé szívecskéket.

blood orange jelly hearts

vérnarancsos gumicukor szívek

Recept

300 g vérnarancs püré (vagy frissen facsart vérnarancs lé) – nekem ekkora adag 4 narancsból jött ki
7,5 g pektin + 30g cukor
300 g cukor
7,5 g glükózszirup (vagy méz)
10 g citromlé
1 biocitrom reszelt héja

jelly hearts

úgy szeretlek, majd’ megeszlek!

A vérnarancsokat meghámozom, félbevágom és kifacsarom a levüket. Én a gyümölcshúst is beletettem, de aki nem szereti, szűrje le nyugodtan. Szűrés helyett én turmixgépben homogénre pürésítettem. Az így kapott vérnarancs alapot a citromlével és a reszelt citromhéjjal felteszem alacsony fokozaton melegedni, és mikor már látom, hogy kezd forrni, belekeverem a cukorral elkevert pektint. Hagyom, hogy felforrjon, aztán belekeverem a többi cukrot is. Pár percig kevergetve forralom, végül hozzáadom a glükózszirupot is (vagy mézet). Maghőmérővel ellenőrzöm, és 106-107°C fokig melegítem. Folyamatosan kevergetni kell, nehogy odaégjen az alja. Sütőpapírral kibélelt formába öntöm a forró szirupot, és hagyom, hogy megkössön. Ha kihűlt, és már megszilárdult, kiszúró formával szívecskéket vágok ki a masszából, és kristálycukorba forgatom őket.

blood orange jelly cubes

rózsás transzferfóliával díszítettem

Persze maradhatunk a klasszikus kockára vágásnál is, sőt, akár étcsokiba is márthatjuk a kis gyümölcszselé kockákat (akkor ne tegyünk rá cukrot, viszont a kimártás előtt készítsünk előzetes bevonatot) . Légmentesen záródó dobozban jól eltartható, ideális gasztroajándéknak is, ha egyenként celofánba csomagoljuk.

blood orange jelly cubes

A mákos bonbonnál már írtam, hogy nagyon vártam már az antwerpeni kirándulásunkat, hiszen végre eljutottam a Chocolate World boltjába. Pár nappal az út előtt azonban még izgatottabb lettem, mert egy kis keresgélés után húsznál is több kis csokiboltot, vagy céget találtam az interneten, amit természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Antwerpen

sej ribizli, piros bicikli! az antwerpeni közbringák

Nagyon meglepett, hogy Antwerpenben a Neuhaus, a Godiva, a Leonidas, vagy éppen Pierre Marcolini boltja csak egy a sok közül. Ezekre emiatt nem is fókuszáltam, így is maradt még éppen elég. A bonbonformák válogatásával sajnos (bár érthető módon) elég sok időt elvesztegettem, de hát akkora volt a bőség zavara, hogy jól meg kellett fontolnom, melyikeket is válasszam. Innen gyalog sétáltunk el a belvárosba.

Antwerpen

városi park nyuszik nélkül

Először a városi parkba mentünk, mert a térképünk szerint itt rengeteg nyuszi ugrándozik, de bánatomra egyet sem láttunk. Talán túl hideg volt nekik még. Így mentünk tovább, és inkább csokiboltokat kerestünk. Voltak olyan utcák, ahol szinte egymás hegyén-hátán voltak a boltok. Az eredeti tervem az volt, hogy mindenhol veszek is csokit, de végül inkább csak kiválasztottam kettő helyet, amit a leginkább ajánlottak a netes beszámolókban. Biztosan megyünk még Antwerpenbe, úgyhogy majd szép sorjában végigkóstolok minden boltot előbb-utóbb.

Antwerpen

a Burie-nek több boltja is van Antwerpenben

Antwerpen

Goossens csokiboltja Antwerpenben

Antwerpen

Sweertvaegher csokiboltja Antwerpenben

Antwerpen

BbyB dizájner csokibolt kirakata

Három antwerpeni jellegzetesség van, ami a csokiknál is visszaköszönt. Az antwerpeni kéz, ami elsőre elég morbidnak tűnik, és aztán mikor kiderül a történetük, még morbidabbá válnak. A legenda szerint élt itt egy Antigone nevű óriás, aki minden hajóstól magas árat kért, ha fel akartak hajózni a folyón a kikötőből. Aki nem volt hajlandó fizetni, annak levágta a kezeit és a folyóba dobta. De egyszer jött egy római katona, aki legyőzte az óriást, és bosszúból mindkét kezét levágta és bedobta a vízbe. Állítólag maga a város neve is innen ered (hand werpen – bedobni a kezet = Antwerpen), bár hasonlóan ejtik a “kikötő” szót is, ami valószínűbbnek tűnik. A lényeg, hogy kekszeket és csokikat is találunk csuklóból levágott kezek formájában. Mondtam, nagyon morbid.

Antwerpen

saját kezét elhajító szobor Antwerpen főterén

Antwerpen

szokásos belga házak a főtéren

A másik két dolog már nem hangzik ilyen rosszul. Antwerpen híres még a gyémántokról, rengeteg ékszerüzlet van mindenfelé (talán több van belőlük, mint csokiboltból), és természetesen minden csokiboltban kaphatunk gyémánt és más drágakő alakú, színű bonbonokat is. Végül pedig egy különleges elixír is fűződik a város nevéhez. Az antwerpeni likőr több mint harminc gyógynövényt tartalmaz, érdekes neonsárga színben pompázik a boltok polcain és a kirakatokban is.

Antwerpen

vár a Schelde folyó partján

Antwerpen

antwerpeni katedrális

Az egyik hely, ahonnan mindenképpen szerettem volna csokit hozni a Chocolate Line helyi üzlete volt. Eredetileg bruges-i a cég, de itt Antwerpenben egy nagyon impozáns helyen, egy korábbi hercegi palota egyik szárnyában van a boltjuk. Egy ideig Napóleon tulajdonában is állt az épület, ennek szentel emléket egy csokiból készült mellszobor a francia hadvezérről. A kóstolt csokikról külön beszámolót fogok írni, de legyen elég annyi, hogy nagyon izgalmas ízekkel találkoztunk, jó volt bekukkantani a csokiműhelyükbe is, ami egy üvegfallal elválasztott részben található, és tényleg mindent látni. A kiszolgálás is nagyon jó volt, segítőkész és türelmes volt az eladó. Olyan extravagáns termékekkel is találkozhattunk, mint a “csokiszippantó”, ami tulajdonképpen egy kis katapult, amivel kakaóport lőhetünk az orrunkba, mintha drogoznánk! Vagy a gyógyszeresdoboznak álcázott drazsék, a csokis szájfény, csokis masszázskrém. Ide még vissza fogunk térni! 🙂

Chocolate Line Antwerpen

táblás csoki mintázatú csokis pult

Chocolate Line Antwerpen

csokibéka és mögötte a csokiműhely

Chocolate Line Antwerpen

eklektikus dekoráció és vicces, furcsa csokis termékek jellemzik a Chocolate Line-t

Chocolate Line Antwerpen

Napóleon mellszobra (kicsit túl nagy lett az orra szerintem :))

Sajnos már esteledett, így a másik hely, amit kiszemeltem, bár még nyitva volt, de a bolthoz tartozó kávézó már pont bezárt. A DelRey csokikról is jókat olvastam, úgyhogy azért szerettem volna egy kis válogatást venni, ha a forrócsokiról már lemaradtunk. Nagyon sokféle bonbonjuk volt, de egynek sem volt kiírva a neve. Az eladó hölgy pedig egyáltalán nem könnyítette meg a választást, ugyanis nem sorolta fel az ízeket, pedig többször is megkérdeztem, hogy akkor mondjon párat, hogy mi micsoda. Arra a kérdésre, hogy ő mit ajánlana, azt válaszolta, hogy az ízléstől függ, ő honnan tudja, hogy nekem mi ízlene. Erre megkérdeztem, hogy vannak-e izgalmas ízkombináióik, valami szokatlan. Közölte, hogy náluk csak hagyományos ízvilágú csokik vannak. Volt egy pillanat, hogy azt éreztem, nem fogunk soha előbbre jutni, de aztán végül mondtam, hogy akkor kérek marcipánosat, meg ráböktem néhányra, aminek tetszett a díszítése. És lám, kiderült, hogy van náluk earl grey teás, ánizsos csoki is, ami szerintem nem annyira tradícionális. Újabb pontlevonás járt azért is, hogy az eladónő kesztyű nélkül fogta meg a bonbonokat. Az a minimum, hogy fehér pamutkesztyűt húzzanak, és nem csak higiéniai okokból, hanem azért is, hogy ne hagyják rajta az ujjlenyomataikat a csokikon (nem jönnek a helyszínelők, de mivel a test hőmérsékletén azonnal olvadni kezd a csokoládé, így pár másodperc is elég, hogy a nyomok meglátszódjanak a fényes felületen, ami egyáltalán nem esztétikus). A csokikról itt is majd külön posztban számolok be, de mindenesetre az eladó nagyon rosszul vizsgázott. Ide legfeljebb a kávézó miatt jönnék vissza, remélve, hogy a felszolgálók nem ilyen mogorvák, mint ez a nő volt.

Csokiboltok, ahova még szeretnék majd visszatérni:
Burie, Sveertvaeghert, Nello, Goossens, Gunther Watté, BbyBe

Mit szóltok a levágott kéz alakú csokik ötletéhez? Ti nyugodt szívvel tudnátok megenni? Legközelebb veszek, és kipróbálom…

hazelnut praline squares

Jöjjön egy igazán nagy klasszikus! A mogyoró és a csoki párosát gondolom senkinek nem kell bemutatni. Imádják egymást. Még karácsonyra készítettem ilyen mogyorópralinés kockákat, de nem volt már időm lefotózni őket, úgyhogy újrázni kellett. Nem bánom, így legalább nekem is jutott belőle 🙂

A recepthez az arányokat a korábbi munkahelyemen lestem el, igaz, ott 8-10 kilónyi masszával dolgoztunk!

Elsőként mogyorógrillázst készítek. Az egész mogyorót egy sütőpapírral bélelt tepsire teszem, és illatosra pirítom. Még forrón konyharuhára borítom, jól bebugyolálom, és elkezdem morzsolni, hogy a sötétbarna héj lejöjjön a mogyorószemekről. Ez nem mindig sikerül 100%-ban, de nem baj, leszedek annyi héjat, amennyit csak tudok. Ezután a cukrot karamellizálom, és mikor már szép borostyánszínű, belekeverem a mogyorót. Jól átkeverem, aztán egy alufóliára öntöm, és megvárom, míg kihűl. Ekkor kisebb darabokra töröm és konyhai robotgépben addig aprítom, míg a mogyoró ki nem engedi magából az olajat, és egy krémes masszát nem kapok.

hazelnut praline tutorial

mogyorópraliné lépésről-lépésre

A kész pralinémasszához ízlés szerint bármilyen olvasztott csokoládét keverhetünk. Én most étcsokival készítettem, de ha nutellásabb ízvilágra vágyunk, próbáljuk ki tejcsokival. Az kakaóvajjal elkevert olvasztott csokit egyszerűen hozzákeverem a pralinémasszához, aztán egy sütőpapírral vagy alufóliával bélelt formába öntöm. Ilyenkor türelmesen meg kell várni, hogy az egész massza szépen megkössön. Hűtőbe téve sürgethetjük kicsit a folyamatot, de legjobb, ha egy egész éjszakára, akár egy teljes napra békén hagyjuk a pralinét, hogy jól összeálljon. Utána sokkal könnyebb vele dolgozni.

hazelnut praline squares

Recept

200 g mogyorópraliné (150 g egész törökmogyoró, 70 g cukor)
42 g étcsokoládé
10 g kakaóvaj
                                      

250 g étcsokoládé
2,5 g porított kakaóvaj a temperáláshoz

Ha kész, elkezdem előkészíteni a pralinétömbömet a bevonáshoz. Kockára szeretném vágni, de ehhez előtte mindkét oldalát vékonyan bevonom temperált csokoládéval. Ez az úgynevezett ‘pre-coating’, franciául ‘chablon’, azaz előzetes bevonat. Ennek az a lényege, hogy a vékony csokoládéréteg azonnal megköt, és ezáltal egyszerűbben tudjuk szép, egyenletes kockákra vágni a bonbont. A munkahelyen ezt egy ‘gitár’ nevű eszközzel tettük, ami tulajdonképpen olyan, mint a tojásszeletelő, csak sokkal nagyobb. Itthon sajnos nem áll a rendelkezésemre, igaz kis adagokhoz nem is feltétlenül szükséges. Ha jó a szemmértékünk, vagy segítségül hívunk egy vonalzót és egy jó éles kést, ugyanazt az eredményt érhetjük el vele. Készítettem egy kis mozgóképet arról, hogyan is készül ez a vékony bevonat.

hazelnut praline tutorial2

előzetes csokibevonat lépésről-lépésre

Figyeljünk arra, hogy ne azonnal a hűtőből kivéve próbálkozzunk, mert akkor tényleg a másodperc törtrésze alatt kőkeményre köt a temperált csoki, és túl vastag lesz a bevonatunk, vagy lehet, hogy el sem tudjuk rendesen egyengetni a csokit. (Nem fogom azt írni, hogy nem tapasztalatból tudom :)) Amikor a tömb második oldalát is bevontuk, viszonylag gyorsan kell dolgoznunk, hogy a vágás könnyen menjen. Én a kés hegyével szoktam bejelölni, hogy hol lesznek a vágási vonalak, aztán a vonalzó mentén meg is húzom vékonyan ezeket. Aztán a vonalak mentén óvatosan kockákra vágom a tömböt. Általában 2-2,5 cm-s kockákat készítek. A széleket félreteszem, de pár perc múlva már úgyis hűlt helyük lesz…

Amíg elkészítem a bevonáshoz a temperált étcsokit, a kockákat visszateszem a hűtőbe, hogy a szélek is megdermedjenek. Csak bevonás előtt 10-15 perccel veszem ki őket, hogy felvegyék a szobahőmérsékletet. Az étcsokoládét temperálom, aztán odakészítem magam mellé a kockákat, és egy üres sütőpapírt, amire majd letehetem a frissen kimártott bonbonokat. Egyesével bedobom a kockákat a temperált csokiba, nem kell, hogy elmerüljenek, elég, ha a mártóvillával a tetejükre pakolunk egy kevés csokit, így biztos nem lesz túl vastag a bevonatunk. Aztán a villával alányúlok a bonbonnak, néhányszor fel-le mozgatom a villát, aztán a tál szélén is megkocogtatom, hogy a felesleges csoki lecsorogjon. Le is húzom a tál szélén a villa talpát. A sütőpapírra lassan rácsúsztatom a bonbont a villáról, de határozott mozdulattal húzom ki alóla a villát, különben csíkot húz maga után a csoki. Mielőtt megdermed a bevonat, lenyomatot készítek a villával a bonbon tetején, oldalirányba mozdítva a villát hullámos mintát készítek.

mogyi2Megint kicsit türelmesnek kell lenni, és megvárni, hogy teljesen megkössön a bevonat a csokin. Innentől már csak vékony pamutkesztyűben nyúlok a csokihoz, hogy ne hagyjak rajta ujjnyomokat (lehet vékony gumikesztyűben is). Mivel a csokin és a mogyorón kívül más nincs benne, sokáig eláll, ideális gasztroajándék lehet. Természetesen szilikonos vagy polikarbonát formában készült bonbonba is tölthetjük, mielőtt még megkötne.

hazelnut praline tutorial

hullámzó csokis dekoráció

Szeretitek a mogyorós csokit? Ezt mindenképpen próbáljátok ki! Sokkal intenzívebb mogyorós íze van, mint a töményen cukros bolti pralinétöltelékeknek. Persze más olajos magból, vagy akár vegyesen is elkészíthetitek. A diópraliné is elképesztően finom 🙂 jön majd recept!

hazelnut praline squares

csak csoki és mogyoró

Ígéretemhez híven, jöjjön a brüsszeli csokifesztiválról egy személyes, képes beszámoló. A rendezvény idén ünnepelte a 20. évfordulóját, de érdekes módon Brüsszelben még csak ez volt a második alkalom, hogy megrendezték. A fő attrakció minden évben a párizsi szalon, de más francia nagyvárosokban, Londonban, Kölnben, több japán városban, New Yorkban, Moszkvában, Szöulban, Zürichben és Sanghajban is volt már ilyen fesztivál.

A brüsszeli expo egyik épülete adott otthont az idei fesztiválnak, az Atomium és a Mini-Európa tőszomszédságában. Ahogy már a beharangozóban is írtam, terveinknek megfelelően biciklivel érkeztünk. Ez egy jó 10 km-es kis tekerés volt oda és vissza is. Maga a táv nem is lett volna vészes, inkább csak a brüsszeli közlekedésszervezési sajátosságok okoztak néha fejtörést, vagy izgalmat, mint például a biciklisáv ideiglenes eltűnése, a szűk utak, a villamosok, és persze az elmaradhatatlan macskaköves utak. De ennek ellenére sikerült délután 1-re épségben megérkeznünk a helyszínre.

Salon du Chocolat

színes csokikavalkád (Rody, Valentino és Joost Arijst csokikészítők)

chocolate cosmetics

csokis testápolók, fürdővízbe szórható csoki, füstölők

Szombat délután lévén természetesen rengetegen voltak, de azért szerencsére nem kellett nyomorogni. Két óránk volt még Benoit Nihant előadásáig, úgyhogy kényelmesen elkezdük körbejárni a színes, édesen illatozó standokat. A csokikészítőkön kívül voltak még itt teát, süteményeket, fűszereket, ékszert, kakaóvaj alapú kozmetikumokat, fagyit, fehér nugátot, macaronokat árusító cégek is. A kiállítók mellett pedig külön játszósarok volt a gyerekeknek, megismerhettük a csokoládé történetét a csokimúzeum jóvoltából kiállított plakátok és tárgyak segítségével, folyamatosan zajlottak a bemutatók és előadások a konyhával felszerelt “Pastry Show” sarokban, és a “Chocosphere” elnevezésű kis elkülönített részben, illetve volt még egy kis könyvesbolt és természetesen a kifutó, ahol délután zajlott a csokis divatbemutató. A standok környékén több helyen is láthattunk érdekes csokiból készült szobrokat, installációkat is.

choco story museum

a brüsszeli és bruges-i Choco Story csokimúzeumok kiállítási anyagai

chocolate sculptures

csokiból készült szobrok (Leonidas) és az elmaradhatatlan csokit pisilő kisfiú (Valentino)

Salon du Chocolat

még több csoki és a kakaóbabok, amikből készül ez a csoda (Darcis és Cacao Tree by Tom csokijai, Callebaut VIP lounge dekorációja)

Nem volt könnyű eligazodni ebben az édességlabirintusban, de szép lassan azért igyekeztünk felfedezni a különboző kiállítókat. Bevallom, nagyon sokukat egyáltalán nem ismertem. Igazából arra számítottam, hogy majd lesz sok olyan nagy név, akik például a párizsi vagy londoni kiállításon ott szoktak lenni, de inkább kisebb készítők jelentek meg itt főleg belgák és franciák. Szinte mindenhol lehetett valamit kóstolni. Nagyon jó volt például a NewTree és az Ethiquable standja, mert itt az összes táblás csokiból tettek ki kóstolót apróra törve, sőt a töltött bonbonokból is lehetett bátran falatozni. Több helyen árultak lekvárokat, csokis vagy karamelles krémeket, elegáns cukrászsüteményeket, minitortákat, fagyit, csokis koktélokat, forrócsokit, még kakaós sör és bor is volt! Mindent persze mi sem bírtunk kipróbálni sajnos, ahhoz talán mindhárom nap sem lett volna elég 🙂

french nougat

gigantikus nugátkorongok 🙂

Menakao

Menakao táblás csokik a Sun and Green standjánál

Nagyon nagy öröm volt rábukkanni a Sun and Green standjára, ahol madagaszkári fűszereket, vaníliarudat és a Menakao csokijait lehetett megvásárolni. A nagy étcsokitesztnél már említettem a Menakao 100%-os csokiját, azt még a szentendrei Éden csokiboltban szereztem be, és egyből nagy kedvenc lett, de azóta nem találkoztam vele máshol. Itt viszont nyolc féle csokiból lehetett választani. 25 és 75 grammos táblákat árultak mindegyik ízből, végül négy nagy táblát vettünk, mert úgy volt rá kedvezmény. 70-72-80-100%-os csokikat választottunk. Nem bírtam ellenállni a madagaszkári vaníliarudaknak sem, vettem is egy 20 darabos csomagot, így 0,85 euró egy szál, a legolcsóbb, amit eddig találtam itt Belgiumban. Nagyon jól néztek ki a fűszerek is. Volt fekete- és rózsabors, egy helyi vadbors fajta, fahéj (rúd és őrölt is), őrölt gyömbér, citromos bors és egy szintén helyi egzotikum a kaffír lime szárított, reszelt héja. Pirospont nekik, hogy kártyával is lehetett fizetni, a legtöbb standnál ugyanis csak kézpénzes fizetésre volt lehetőség.

chocolate tattoo

kicsit csalódtam a csokis tetoválásban, mert csak ennyi volt…

A beharangozómban úgy írtam, hogy három magyar cég lesz jelen, de valójában a ChocoMe-n kívül nem tűnt fel a másik kettő (a térkép alapján ugyanazon a standon volt a Caffe Perte és a Montip Trade Kft., de őszintén szólva nem szúrtak szemet, igaz, nem is kerestem különösebben őket). A ChocoMe-t viszont maga Mészáros Gábor, az alapító tulajdonos képviselte a helyszínen, így volt szerencsénk beszélgetni is vele egy kicsit. Nagyon barátságos és közvetlen volt, a standot pedig nagyon ízlésesen rendezték be, nehéz volt ellenállni a sok szép táblás csokinak. De még jobban érdekelt a 2014-ben a Chocolate Awardson ezüst minősítéssel díjazott fahéjas-tejcsokis mogyoródrazséjuk. Ebből vettünk is egy dobozzal, bár lehet, hogy kettőt kellett volna, mert eléggé eteti magát 🙂

Neuhaus

a Neuhaus két fő csokoládémestere tartott bemutatót: a mogyorókrémes tölcsért és a Caprice nevű vaníliás, grillázsos csokit lehetett nézni és persze kóstolni, sőt a készítést is ki lehetett próbálni

Nagyon izgatottan vártam, hogy odamenjünk Benoit Nihant standjához. Ő maga is ott volt, beszélgetett az érdeklődőkkel és ki is szolgálta a vásárlókat. Én mindenképpen szerettem volna megvenni a könyvét, ami tavaly novemberben jelent meg. Résen kell lenni, mert például a pár méterre található könyvesbolt standjánál öt euróval drágábban árulták már a könyvét. De én amúgy is személyesen tőle szerettem volna megvenni, így egyúttal dedikálta is nekem, ami külön élmény volt számomra. Úgy álltam ott, mint valami tinilány egy menő fiúbanda koncertje után 🙂 Mindeközben Benoit rettentően kedves, barátságos volt, sőt, megkockáztatom, hogy még nagyobb zavarba jött, mint én, mikor mondtam neki, hogy mióta ismerem a csokijait, mennyire különlegesek, milyen szép és letisztult a dizájn, stb. Kérdeztem tőle persze, hogy nincs-e nála üresedés, mert nagyon szívesen dolgoznék nála, de sajnos egyelőre nem tudott semmi konkrétat mondani. Azért csendben tovább reménykedem… 🙂 Emlékbe azért kértem tőle még egy közös fotót is:

Benoit Nihant

Benoit és én 🙂

Benoit Nihant

dedikálta nekem a könyvét (Lillának! Kívánom, hogy ez a könyv inspiráljon és elrepítsen a csokoládé világába. Mindig őrizd meg a csokol’attitűdödet!) – magázva írta, de úgy olyan távolságtartóan hangzik magyarul

Két órakor kezdődött a “Pastry Show” színpadán Dominique Persoone bemutatója. Ő a Bruges-ben és Antwerpenben található Chocolate Line alapítója és tulajdonosa. Majd részletesebben is bemutatom őt, mert a múltkori antwerpeni sétánkon vettünk nála bonbonokat. Kicsit fura volt az előadása, mert hol flamandul, hol franciául beszélt, a moderátor látszólag értette a flamandot is, de ő maga csak franciául szólalt meg, viszont a flamandot nem tolmácsolta, pedig egyértelmű volt, hogy Dominique sokkal beszédesebb volt azon a nyelven, így aki csak a franciát értette (mint például mi is), lemaradt néhány poénról. Összességében viszont érdekes volt megismerni Dominique történetét, hogy hogyan jutott el a csokikészítésig, hogyan lett saját kakaóültetvénye Mexikóban, és milyen szempontok alapján készíti a csokoládéit. Nem vártuk meg az előadás végét, mert szerettünk volna az első sorokban ülni Benoit Nihant előadásán, így átmentünk a “Chocosphere” részhez, és a második sor közepére bebástyáztuk magunkat.

Dominique Persoone, Chocolate Line

Dominique Persoone (Chocolate Line) a színpadon

Dominique Persoone

kóstolhattunk tőle egy bonbont, amiben a saját mézét egy perui étcsoki ganache-sal rétegezve kínálja

Van abban valami egészen cuki, hogy egy negyvenes, szemüveges, mérnökből csokikészítővé avanzsált pasi zavarba jön, miközben az őt hallgató kisebb tömeghez beszél. Pár perc alatt úgy kiszáradt a szája, hogy még azt is elfelejtette, miről beszélt éppen. Főként ő is az élettörténetét mesélte, hiszen nem mindennapi, hogy egy gépészmérnökből valaki csokikészítésre adja a fejét, ráadásul úgy, hogy ő maga készíti a csokoládét a nyers kakaóbabokból. Aztán 5 csokit kóstolhattunk, és közben végigvezetett minket a különböző kakaóültetvények sajátosságain, a termelőkkel való kapcsolattartás körülményein és sokszor tett összehasonlításokat az ipari csokoládékészítés és az ő, kézműves módszere között. A kóstolt csokikról külön fogok beszámolni, mert itt nagyon hosszadalmas lenne. Az előadás végén megnézhettünk még egy rövid zenés videót, amiben bemutatja a kis műhelyüket, és látható, ahogy pörköli és konsírozza a jutazsákokban érkező kakaóbabokat.

Benoit Nihant

Benoit Nihant kóstolóval egybekötött előadása

Közvetlenül utána jött Laurent Gerbaud vidám kóstoltató előadása, ahol mindenki kapott egy kis hajó formájú tartót, benne 13 különféle csokis finomsággal. Szigorú sorrendben kellett haladni, Laurent mindig mutatta, hogy éppen melyik elemet kell kóstolni. Én mindenbe csak beleharaptam, mert ha végigeszem rendesen, akkor a végére kidőltem volna. Még így is bámulatos volt, milyen nagy különbség van egy ipari átlagcsokoládé, és egy kézműves termék között, illetve, hogy mennyi kreativitás van abban, ahogy az egyes magokat, aszalt gyümölcsöket társítani lehet a különféle csokoládékhoz. Az előadás után személyesen is beszélgettünk egy kicsit Laurent-nal, aki szintén nagyon közvetlen és barátságos volt. Neki Brüsszelben található a kávézóval és bolttal egybekötött műhelye, ahol ehhez hasonló kóstolókat is tart. Már korábban vettem nála fűszeres csokitallérokat, úgyhogy majd készítek róla egy mélyrehatóbb bemutatót, ahol azokat a csokikat, és a fesztiválon tartott kóstoló bemutatót is kivesézem.

Laurent Gerbaud

Laurent Gerbaud csokival teli csónakja

Pukkadásig teltünk csokoládéval, úgyhogy este 6 körül összeszedtük minden maradék erőnket, és hazatekertünk. Még órákig teljesen fel voltam pörögve a csokitól, és az inspiráló előadásoktól és találkozásoktól. Nagyon örülök, hogy elmentünk, és ilyen szuper dolgokkal lettünk gazdagabbak.

Atomium

A csillogó Atomium alatt vártak ránk a bringáink

Salon du Chocolat

kincsek, amiket magunkkal hoztunk

Impression

Csak egy gyors emlékeztető, hogy ma kezdődik a brüsszeli csokifesztivál! Már nekünk is megvannak a jegyeink, de szombatra, mert akkor van a legtöbb attrakció, előadás, dedikálás. Szóval izgatottan várom a holnapi napot! A fesztivált egyébként a brüsszeli expo területén tartják, ami Brüsszeltől északra található, az Atomium híres épülete közelében. Szerencsére azért még tömegközlekedéssel is el lehet jutni odáig viszonylag egyszerűen. Ha szép idő lesz, akkor mi lehet, hogy bringával megyünk, hogy ledolgozzuk a sok csokit, amit valószínűleg el fogunk ott fogyasztani 🙂 . Vasárnap jövök a beszámolóval! Addig egyetek ti is egy kis csokit 🙂 .

Voltatok már ilyen, vagy ehhez hasonló csokis kiállításon vagy vásáron? Mire vagytok kíváncsiak?

PAGE TOP